Miről szól (majd) az egyetem?

m056286 0003997a pEurópában most zajlik (pl. Franciaországban erőteljesen) a felsőoktatás strukturális átszervezése és újragondolása. A jelenség tehát nem magyar sajátosság, hanem általánosabb európai trendről beszélhetünk. Kétségtelen, hogy egy olyan politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális, vallási stb. átalakulási időszakban élünk, amely értelemszerűn érinti a felsőoktatást is. Nemzeti viszonylatban ez egy hatalmas intézményi struktúra, amelyet egy felgyorsult világban fentről lefele haladva úgy igyekeznek megváltoztatni, hogy miközben a felső szinteken semmi nem változik, nincsen semmiféle mentális áthangolódás, nyomokban sincs meg a rövidebb vagy hosszabb távú vízió, addig lent, az alapoknál mindent felforgatnak.

Ennek következtében a tanítás és a tanulás lassan-lassan elveszíti értelmét. Nagyjából két világos cél körvonalazódik. Az egyik, hogy a 19. századtól az önmagát az oktatás kiszélesítése és kötelezővé tétele révén megteremtő nemzetállam már nem igazán kíván pénzforrásokat biztosítani a közoktatás számára. A jelenlegi feudál-kapitalista (rendiségről álmodó és erkölcsnélkülien profitorientált) hatalmi/politikai réteg által birtokolt nemzetállam egyre inkább szükségtelennek tartja a néprétegek oktatását. A közoktatást minimálisra igyekszik csökkenteni. A legalsó néprétegeknek csupán annyi írás-olvasás készséget kell elsajátítani, amely elégséges az ösztönöket megcélzó végtelenül lebutított propaganda megértéséhez. Ugyanakkor ez a politikai törekvés találkozik a felsőoktatási hallgatók (kinek nem inge, ne vegye magára) jelentős részének azon igényével, hogy minél kevesebb teljesítménnyel és erőbefektetéssel szerezzen diplomát magának. Ez a két cél valójában egymásra hangolódik, és egymást erősíti. Ma már a vak is látja – hát még a gimnazisták és az egyetemisták , hogy a társadalmi felemelkedés és a siker nyitja, nem a tudás, nem a teljesítmény, nem az értékteremtő munka (mi is számít ma munkának?), hanem a szervilizmus és a lojalitás. Ez individualizálja az embereket; egyéni, senki mással nem számoló stratégiák kidolgozására ösztönzi, amely nem kedvez semmiféle kollektív, szolidáris víziónak, projektnek.

A felsőoktatásban (de lassan-lassan már a középiskolában is) ennek az individualizációnak az a következménye, hogy a legjobbak elmennek olyan egyetemekre, amelynek a diplomája – egyéni stratégiai megítélésük szerint – sokkal tágabb jövőperspektívát kínál számukra (utilitarizmus). Mert ma már a felsőoktatási konkurencia gőzerővel történő megteremtése európaivá és világviszonylatúvá válik (ezt nevezik „kiválóság”-nak). Mindeközben, a BA lassan-lassan átveszi az érettségi szerepét, mert a hallgatók olyan mértékű hiányosságokkal érkeznek az egyetemre, hogy az első évfolyamokon csak emelt szintű gimnáziumi szinten lehet tanítani. Elementáris fogalmakkal nincsenek tisztában, borzasztó alacsony a tudásszintjük, és ami a legdöbbenetesebb: 12 év alatt, amiből legalább 4 év középiskola, sokan egyszerűen nem tanultak meg tanulni.

A neovallásosság szerepe

Napjainkban nem magyar sajátosság, hanem általános európai trend a felsőoktatás „racionalizálása” a „kiválóság” megteremtésének hangzatos címszavával. Ennek a racionalizálásnak elsősorban a humán- és társadalomtudományok esnek áldozatul, mert azok a neoliberális közgazdasági doktrinerek szerint nem termelnek profitot, hanem csak viszik a pénzt. Ebből világlik ki a legjobban, hogy az Európai Unió valójában egy gazdasági, pénzügyi vállalkozás, aminek nincs, vagy alig van humán tartalma.

A különböző zarándokutak (leghíresebb természetesen a compostellai), a szakralitás előtérbe helyezése, a (zsidó-)keresztény gyökerek hangsúlyozása és minden, ami a (döntően keresztény/keresztyén) vallással közelről vagy távolról kapcsolatos, elsősorban arra szolgál, hogy a hatalmas nagy nihilt elkendőzze. A „keresztény Európá”-ról szóló mindennemű politikai diskurzus tulajdonképpen csak parasztvakítás, ámítás és félrevezetés. Európa legnagyobb részét ugyanis nem misszióval, a keresztény értékrend hirdetésével és elmélyítésével térítették meg, hanem Európára a kereszténységet tűzzel-vassal ráerőltette, rákényszerítette az a politikai hatalom, amely abban látta a maga számára az új legitimációs eszközt és a hatalom konszolidálásának lehetőségét. Erről szól az egyes népek „megtérítése”.

Előbb volt a keresztény politikai hatalom, állam és egyházszervezet (szoros szimbiózisban), és csak utána jött az igehirdetés. Nem kell meglepődni azon, hogy a „keresztény Európát” a felszínesség, a formalitás, a társadalmi konvenciók jellemezték – és jellemzik. Ezért volt a sok vallási reformkezdeményezés, reformáció, protestáns újjászületési mozgalmak; és van az a fajta vallási útkeresés, amely Európában napjainkra megteremtette azt a hatalmas vallási piacot, amelyet az ún. történelmi keresztény felekezetek kezelhetetlen kihívásként élnek meg, és ha tehetik, az államhatalom oltalmát, támogatását keresik, hogy társadalmi pozícióikat megőrizhessék, pl. az oktatásban (különösen a döntéshozói testületekbe termelő felsőoktatásban) való erőteljes jelenléttel.

Teljesen egyértelmű, hogy a merkantilista, gazdaság- és profitorientált társadalmi és politikai környezetben az egyetem elveszíti személyiségfejlesztő szerepét. Nem cél a hallgatók önálló és felelősségteljes egyéniségekké való nevelése, mert azokat az értelmük vezetheti. Ma olyan zsiger-tömegemberekre van szükség, akiket az érzelmeik mozgatnak, akiket lehet fanatizálni, mozgatni, tűzbe vinni, vagy – ami sokkal jobb – tűzbe küldeni! Gyakorlatilag ezt a célt szolgálja a humán tudományok leépítése (ezt nevezik pluridiszciplinaritásnak), az azok értelmetlenségéről szóló politikai kommunikáció (romkocsmákban merengő filozófusok).

A társadalom azon rétegében, amely soha semmiféle kapcsolatba nem került a felsőoktatással, ez a fajta értelmiség-ellenes üzenet egyetértésre talál. Pedig, ha az emberek körbenéznének, akkor látnák, hogy nincs egyetlen olyan vezető politikus sem, aki a gyermekéből szakmunkást szeretne nevelni. Éppen ellenkezőleg. Esetenként a politikus csemete nem csupán az egyetemet, de már magát a középiskolát is külföldön végzi. De amíg az emberek a lábukat naphosszat lógató értelmiségiekre figyelnek, addig sem foglalkoznak a politikusok napi üzelmeivel.

A nemzet, mint kollektív projekt

A folyamatos, szűnni nem akaró strukturális átalakítások gyakorlatilag a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság permanens érzetét hivatottak meghonosítani a felsőoktatás világában. Az egyetem elveszíti vonzerejét. Megszűnik a kooperáció helyének lenni, és átalakul az egzisztenciális és generációs konfrontációk színterévé. Egyre inkább önmagával lesz elfoglalva, és szem elől téveszti a társadalmi kérdéseket. A humán és a társadalmi kérdések azonban nem szűnnek meg létezni. Csupán a velük való foglalkozás súlypontja helyeződik át.

Minden, ami az emberrel és a társadalommal kapcsolatos átcsúszik a jogi, műszaki és természettudományos végzettséggel rendelkezők kezébe és hatáskörébe, akiknek valójában (tisztelet a kivételnek) alig vannak humán tárgyú ismereteik (ami leginkább a történelmi és vallási témákban való megnyilvánulásoknál érhető tetten). Ezzel gyakorlatilag az ember és a társadalomkép is átalakul, leegyszerűsödik, képletesedik mondhatni matematizálódik). Meghonosodik és meggyőződéssé kristályosodik a kiszámíthatóság, az ésszerű megtervezés, a könnyen formálhatóság érzete. Az ember gyakorlatilag elveszíti egyéni ember mivoltát és értékét. Társadalmi alkatrésszé, humán erőforrássá alakul át, amely tetszés és szükség szerint felhasználható; elhasználódás esetén pedig egyszerűen eldobható.

Napjainkban, nemzeti szinten és világviszonylatban, a társadalmak szétszakadnak. A társadalmi mobilitás, felemelkedés mind nehezebben és nehezebben működik. A nemzet, mint kollektív projekt, ténylegesen már csak a politikai diskurzus – egészen pontosan a tömegek indoktrinációjának szintjén létezik. Az egzisztenciális problémákkal, létbizonytalansággal, önmagukkal küzdő atomizált emberek a valahova tartozást és az egzisztenciális biztonságot a hetente/havonta megalakuló legkülönbözőbb felfogást és világnézetet képviselő vallási csoportosulásokban, közösségekben keresik és találják meg. Ma már a legköltséghatékonyabb, és magas profittal kecsegtető vállalkozás a vallásalapítás!

Új, nemzeteken átívelő, osztályok és rétegek alakulnak ki, amelyeket a hatalmi és üzleti érdek kovácsol össze. Ezek abban érdekeltek, hogy az alsóbb néprétegek ne gondolkodással, hanem önmagukkal, illetve egymás/egy más(ik) gyűlöletével legyenek elfoglalva. Az éppen időszerű bűnbak a legalkalmasabb magyarázat minden megoldani nem kívánt társadalmi problémára. Ehhez azonban az kell, hogy a demokratizálódással széleskörűvé vált felsőoktatást újra nagyon szűk keretek közé szorít(has)sák vissza, amikor is az egy önmagát újratermelni kívánt, szűk és egyre zártabb kiváltságos társadalmi réteg/osztály kiváltsága lesz/lehet majd. Ezt kell úgy kommunikálni „nemzeti” színezetben, hogy a tömegek ne értsék, de elfogadják. Sőt, mi több, lelkesen támogassák azt!