Dacolva a fagypont alatti hőmérsékletekkel, csaknem két hónapig több mint egymillióan tüntetettek Dél-Koreában Pak Kunhje elnökasszony azonnali lemondását követelve. Ilyen tömeges tüntetésre nem volt példa az országban a diktatúra 1987-es bukása óta.
Az örömkiáltás 2016 decemberében tört ki Szöulban, amikor a nemzetgyűlés épülete előtt összegyűlt tízezrek megtudták: Pak Kunhje távozik a hatalomból. A képviselők támogatták a bizalmatlansági indítványt 234 szavazattal 65 ellenében – vagyis jóval többen, mint az ellenzéki képviselők száma. A tiltakozók ugyanígy örültek más nagyvárosokban is, így például Kvangcsu-ban, Suncheon-ban, Incheon-ban, Busan-ban, ahol a helyiek esti gyertyás virrasztásokat szerveztek. Szombatonként Dél-Korea szinte minden nagyobb városában emberek milliói tüntettek a kezükben gyertyával.
Bírálói egyebek között azzal vádolták az elnökasszonyt, hogy az állam ügyeit egy félig sámán, félig pap női guru tanácsai szerint intézte, pénzt kapott a nagyipari csoportoktól (cseboloktól) és elnyomta az ellenzéket stb. A lista elég hosszú…
„Őszintén sajnálom, hogy gondatlanságom miatt ilyen zűrzavar keletkezett, miközben hazánkban már komoly biztonsági és gazdasági problémák vannak – nyilatkozta az elnöknő, majd ígéretet tett: „nyugodtan fogok válaszolni az alkotmánybíróság és a független ügyész kérdéseire, összhangban az alkotmánnyal és a törvények rendelkezéseivel.” A jelenlegi felállásban Pak asszonyt funkciójában a miniszterelnök helyettesíti, de formálisan megőrzi címét egészen addig, amíg az alkotmánybíróság kilenc tagja nem mérlegeli leváltásának törvényességét. Száznyolcvan napjuk van, hogy meghozzák döntésüket, amelyet legalább hat tagnak kell elfogadnia.
Ez a késedelem nem csökkenti a tüntetők elszántságát, hiszen mélyebb változásokat akarnak. A 35 éves Kim Hye, aki Busanban, az ország déli részén lakik és a fővárosi tüntetőkhöz csatlakozott, így fogalmaz: „Örülök, hogy felelősségre vonják Pak Kunhje-t. Szégyellem, hogy valaha támogattam. A Szenurinak [a hatalmon levő konzervatív pártnak] el kell tűnnie.”
Anélkül, hogy idáig ment volna, Szöul polgármestere, Pak Won-soon, a következőt mondta a tömeg előtt: „Győzött a nép! Új lapot nyitunk a koreai demokrácia történetében, ahogyan az 1987. júniusi felkelés idején [ami véget vetett a diktatúrának]. Pak Kunhje-nek azonnal le kellene mondania, anélkül hogy megvárná az alkotmánybíróság döntését.” Szöul polgármestere már korábban is hangot adott véleményének: „Nem tudunk előre lépni, amíg nem tárjuk fel a múltat, amíg nem kapjuk el a Pak család démonjait (1) . (…) Pak Kunhje kormánya a népesség leggazdagabb 1 százalékát képviseli. (2) Éppen ezért véget kell vetnünk a császári elnökségnek, és ki kell deríteni az igazságot a csebolok körül.”
A koreai női Raszputyin
A parlamenti vizsgálóbizottság szerint Pak Kunhje asszony számos módon megsértette az alkotmányt. (3) Minden azzal kezdődött, hogy korrupció miatt letartóztatták barátnőjét, az elnöknő lelki vezetőjét Choi Sun Silt, akinek állítólag sámáni hatalma van. De az ősi hiedelmekben és politikai manipulációkban járatos asszony ügye egész más fordulatot vett, amikor a vizsgálók felfedték, hogy Choi Sun Sil bizalmas dokumentumokhoz is hozzáférhetett, sőt beavatkozott a miniszteri posztok elosztásába is. Pak Kunhje közvetlenül is segítette, hogy lányának lovat vehessen a nagyvállalatokból kikényszerített kenőpénzből, sőt ilyen módszerrel jutott támogatáshoz az asszony Mir és K-Sports nevű alapítványa is. Összesen ötven cég − közöttük a Samsung, a Hyundai, az LG − több mint 80 milliárd von támogatással, azaz kb. 62 millió euróval gyarapította Choi Sun Sil alapítványainak vagyonát. Az ellenszolgáltatásról jelenleg senki nem tud semmit. A parlamenti vizsgálóbizottság által beidézett kilenc nagyvállalati tulajdonos (4) néma maradt.
A Szöuli Nemzeti Egyetem jogásza, a csebolok szakértője Cho Kok így összegzi véleményét: „Ezek a csebolok, amilyen kíméletlenek alkalmazottaikkal és a kisvállalkozásokkal szemben, olyan nagylelkűek Choi Sun Sil és lánya iránt. A szankciókat tehát megérdemlik.” A koreai női Raszputyint hatalommal való visszaéléssel, befolyással üzérkedéssel és korrupcióval vádolják. Az ügyész gyanúja szerint az elnök is bűnrészes, de nem tud eljárást indítani ellene, míg az alkotmánybíróság nem zárja le a vizsgálatot, és nem szünteti meg a mentelmi jogát.
Ezek a botrányok nem vertek volna ekkora hullámokat, ha a népharag nem nőtt volna az egekig a társadalmi igazságtalanságok − elsősorban a vezető politikusok és a híres csebolok − elutasítása miatt. Haragos honfitársai, különösen a fiatalok, azzal vádolják Pak Kunhje asszonyt, hogy nem volt képes kezelni a Sewol komp 2014. áprilisi katasztrófáját, amely 304 diák életébe került. Soha nem adott magyarázatot arra, miért hallgatott hét órán át, miközben diákok százai kerültek csapdába a süllyedő hajón. Sokak véleménye szerint az elnöknő nem tett eleget az alkotmány 10. cikkelyének, amely arról szól, hogy az államfőnek kötelessége megvédeni az állampolgárok életét.
A dél-koreaiak azt is kifogásolják, hogy ő és a kormánytöbbség nem tett semmit a csebolok adóelkerülése ellen, és becsukták szemüket a pártok, valamint a sajtó homályos finanszírozási ügyeivel kapcsolatban is. 2015-ben a diákok és tanárok mozgósítottak a kötelezővé tett történelemkönyv használata ellen. A kormány által frissen jóváhagyott tankönyv ugyanis nyíltan ünnepelte a diktatúrát és az elnök apjának (5) japánbarát hajlamait. A tüntetés nem érte el a célját, a tankönyv maradt, ami keserű szájízt hagyott bennük.
Diktatúrát idéző politika
Ahogy egyre inkább nőtt az elégedetlenség, Pak Kunhje asszony egyre erőteljesebb autoriter politikát folytatott, ami sokakat a diktatúra legsötétebb időszakára emlékeztetett. Az alkotmánybíróság segítségével betiltottak például egy ellenzéki pártot, az Egyesült Haladás Pártját. Azzal vádolták őket, hogy „felkelést szítanak, hogy bevezessék a kommunizmust, mint Észak-Koreában”. A pártot feloszlatták, tizenhárom képviselőjük elveszítette helyét a parlamentben, egyeseket be is börtönöztek. Egyúttal feketelistát állítottak össze újságírókról, értelmiségiekről, művészekről és más ismert emberekről, tehát mindazokról, akiket túlzottan kritikusnak ítéltek. Miközben korlátozták és akadályozták a kritikus lapok és újságírók működését, nagy hirdetésekkel bátorították a hatalomhoz hű és a csebolok által pénzelt médiát, hogy az ellenzéket Észak-Korea híveinek tüntessék fel.
Pak asszony külpolitikája ugyancsak elégedetlenséget, jelentős tüntetéseket generált. Egyedül tárgyalt például Japánnal a „kéjhölgyek” ügyéről. (Itt azokról a koreai nőkről volt szó, akiket a megszálló japán hadsereg prostitúcióra kényszerített a második világháború alatt.) Az egyezmény megkötése előtt nem egyeztetett, nem tárgyalt a túlélőkkel és családjaikkal, akik viszont élénken tiltakoztak az ilyenfajta eljárás ellen. Elhatározta, hogy minden kapcsolatot megszakít Észak-Koreával és bezárja a Korea-közi Keszong Ipari Komplexumot, amivel saját pártjában is lázongást provokált. Végül elfogadta, hogy egy amerikai ballisztikus védelmi rakétarendszert telepítsenek Dél-Koreába, ami jelentős tüntetéseket provokált, különösen a telepítésre kiszemelt helyeken. A bírálatok ellenére katonai információcseréről szóló megállapodást írt alá Japánnal (6) , és még folytathatnánk.
Bár szinte mindenki üdvözölte Pak elnökasszony elmozdítását, az ideiglenesen helyébe lépő Hwang Kyo-ahn szintén nem a megfelelő miniszterelnök-jelölt. 2013 márciusa és 2015 júniusa között, amikor igazságügy miniszter volt, sikerült elérnie hogy a Koreai Szakszervezeti Konföderáció elnökét nyolc évre bebörtönözzék. Han Sang-gyun „bűne” az volt, hogy megszervezett egy óriástüntetést 2015. november 14-ére. Ugyanezen év december 22-én könnygázzal felfegyverzett rendőrök házkutatást tartottak a szakszervezet központjában, hogy véget vessenek a koreai vasúttársaság privatizálása elleni sztrájknak. Bár Han büntetést később három évre enyhítették, a szakszervezeti vezető még most is a rácsok mögött van. Ennyit a „megfelelő” miniszterelnök-jelölt hátteréről…
Harc a társadalmi igazságosságért
Ezek után kérdéses, hogy elegendő lesz-e a jelenlegi tiltakozó hullám a demokrácia radikálisan új formájának megvalósítására? A Pak asszonyt támogató konzervatívok és azok az erők, amelyek a demokráciát korlátozó politika hívei, ma is remélik, hogy a maguk javára fordíthatják a történteket. Új vezetőket kezdtek keresni, kihasználva befolyásukat a politikai és gazdasági arénában, valamint a médiában. Tudják, hogy ez időt igényel, de számukra a legrosszabb az lenne, ha az ellenzéki pártok és az elégedetlen polgárok folytatnák szombati gyülekezéseiket és elérnék az elnök azonnali eltávolítását, valamint az előrehozott választásokat. Az ellenzéknek is vannak erős jelöltjei, akik alkalmasak lennének a kormányzásra. Ilyen például Moon Jae-in, a Mindzsu Párt korábbi vezetője, aki a közvélemény-kutatások szerint az élen áll, vagy Li Ja Myung, Seongnam város polgármestere, akinek az utóbbi hónapokban megugrott a népszerűsége.
Ezzel szemben a Szenuri párt érdeke a választások késleltetése. Főleg arra számítanak, hogy visszatér az országba Ban Ki Moon, akinek december végén megszűnt a főtitkári posztja az ENSZ-ben, és aki közkedvelt személyiség. Bár Ban a karrierjét a haladó elnök, Ro Moo Hjun külügyminisztereként kezdte, de konzervatív érzelmű, így szoros kapcsolatokat épített ki az elnökasszonnyal. Az Al-Jazeera egyik újságírója interjút készítetett az ENSZ volt főtitkárával, a szándékairól kérdezgette, majd a katari médiában hirtelen ez a főcím jelent meg: „Ban Ki Moon lesz Dél-Korea következő elnöke?” (2016. december 3). Azonban a konzervatív pártnak más jelöltjei is vannak, elsősorban Von Hi Rjong, Cheju tartomány kormányzója (7) és Ju Seung Min, a Szenuri párt korábbi vezetője, akit az autokratikus elnökasszony távol tartott a hatalomtól.
Bár az olyan haladó napilapok, mint a Hankyoreh és a Kjunghiang Chinmun támogatják az alapvető reformokért és a társadalmi igazságosságért folyó küzdelmet, a legnagyobb konzervatív újságok, gazdasági magazinok és állami hírcsatornák támadásba lendültek. Ezek persze azt emlegetik, hogy a tiltakozások összefüggésbe hozhatók a gazdaság lassulásával és az export csökkenésével. Erősen aggódnak az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokért is, mivel Donald Trump megválasztása óta a jövő bizonytalanabb. Menetközben ugyan csatlakoztak az elnökasszonyt és kormányát kritizálók csoportjához, de csak azért, hogy megőrizhessék előjogaikat.
Egyáltalán nem biztos, hogy a hideg ellenére utcára vonult dél-koreaiak hagyják magukat, hiszen minden változásért kiált. Elegük van a korrupt elnökökből, a lelassult gazdaságból, a jövedelmek egyenlőtlenségéből, a csebolok adócsalásaiból. A dél-koreai politikai rendszer a diktatúra bukása óta négy olyan elnököt produkált, akiket még mandátumuk alatt korrupcióval vádoltak. (Kim Jung Szam, Kim De Dzsung és Li Mjong Bak, valamint Ro Muh Jon, aki végül öngyilkos lett). A gazdaság teljesen a csebolok függvénye, amelyeket rendszeresen ítélnek el adócsalás vagy megvesztegetés miatt. A diplomás fiatalok a megakadt növekedés miatt már nem kapnak kvalifikált munkát és tisztességes fizetést. Az Ázsiai Fejlesztési Bank egyik jelentése szerint (8) a „jövedelmek egyenlőtlenségének gyors romlása Dél-Koreában az elmúlt húsz évben az ötödik legnagyobb mértéket mutatta huszonnyolc ázsiai ország között.” A dél-koreai csoda tehát kezd pokollá válni.
Közben zajlik a „gyertyák forradalma”. A fiatalok, az idősebbek, a dolgozók és a munkanélküliek elfoglalják a Kwang Hua-mun teret, nem messze a Kék Háztól (az elnöki palotától) és politikai, gazdasági, társadalmi reformokat követelnek.
Nem hagyjuk, hogy ellopják tőlünk a győzelmet!