A kapitalizmus története a paradicsompüré szemszögéből

Kategória: 2017. június
Írta: Jean-Baptiste Malet
Találatok: 2884

paradKaliforniában", a Sacramento-völgy közepén, egy kitömött medvékkel és kobrákkal díszített étteremben egy férfi üldögél, egy üveg ketchuppal szemben és beleharap a hamburgerébe: Chris Rufer, a Morning Star Company, az ipari paradicsom szektor egyik legnagyobb cégének tulajdonosa. Mindössze három gyárral, amelyek a legnagyobbak a világon, az ő vállalata termeli a Földön elfogyasztott sűrített paradicsom 12 százalékát.

„Én egyfajta anarchista vagyok, magyarázza Rufer úr két falat között. Ezért a vállalatomnál nincsenek főnökök. Elfogadtuk az önigazgatás elvét”– egy olyan „önigazgatást”, ahol a főnököket az informatika helyettesíti, és persze a dolgozóknak nincs ellenőrzési joga a vállalat tőkéje felett. Mint a libertariánus párt mecénása, Chris Rufer az alkalmazottaira hagyja, hogy szétosszák maguk között azokat a feladatokat, amelyeket még emberi lényeknek kell elvégezniük.

A gyártás folyamata mozgalmas

Williams város üzemeiben a Morning Star minden órában 1 350 tonna friss paradicsomot alakít át koncentrátummá. A mosás, az aprítás és a nyomás alatti gőzölés mind teljesen automatizáltak. A gyárba folyamként érkeznek a dupla pótkocsis kamionok, piros gyümölccsel megrakva. A gyár a legversenyképesebb a világon. Három műszakban, összesen csak hetven munkást foglalkoztat, rotációban. A többi munkást és a káderek többségét elbocsátották, gépekkel és számítógépekkel helyettesítették őket. Az „elsődleges feldolgozás” után, innen indítják el a különböző minőségű sűrítményeket tartalmazó óriás tartályokat, szerte a világba.

Konténerekbe csomagolva bejárják a glóbusz összes óceánját. Ott vannak a kínai koncentrátumok hordói mellett, a nápolyi óriás konzervgyárakban, ahol azoknak a kicsi konzervdobozoknak a nagy részét állítják elő, amelyeket az európai üzlethálózatok árulnak. A skandináv országok, Kelet-Európa, a brit szigetek vagy Provence úgynevezett „másodlagos átalakító” gyárai ugyanazt az importált koncentrátumot használják alkotórészként a saját élelmiszeripari termékeikben – a lecsóban, fagyasztott pizzákban, lasagne-ban... Másutt, a vöröses, viszkózus terméket, kuszkusszal vagy rizzsel keverik, és ez adja a hagyományos, népszerű ételeket, a paellától a csorbáig. A paradicsompüré a tőkés korszak leginkább hozzáférhető ipari terméke: megtaláljuk a San Francisco-i divatos éttermek asztalán ugyanúgy, ahogyan Afrika legszegényebb falvainak a standjain, ahol néha kanalanként árulják, mint Ghána északi részén, néhány eurocentnek megfelelő áron.

Az egész emberiség ipari paradicsomot eszik. 2016-ban 38 milliárd kiló gyümölcsöt, a teljes termelés közel negyedét dolgozták fel konzervvé. Az előző évben, minden földlakó átlagosan 5.2 kiló feldolgozott paradicsomot fogyasztott. Központi összetevője az „egészségtelen ételeknek”, valamint a mediterrán diétának is, így a paradicsom túllép a kulturális és élelmezési különbségeken. Széles körben elfogadott, semmiféle tilalom sem vonatkozik rá. A Fernand Braudel történész által leírt „búza, rizs és kukorica civilizációkat” mára felváltotta egy közös, egységes civilizáció, a „paradicsom civilizáció”.

Amikor megnyomja a Heinz flakont, hogy egy új adag ketchup-öt tegyen a sült krumplira, mindezt azzal a jellemző zajjal, amelyet milliárdnyi fül tanul meg felismerni gyermekkora óta, Rufer úrnak kétségtelenül nem jár a fejében se a szósz összetétele, se annak mozgalmas története. De az se, hogy piros színe ellenére a „paradicsom ketchupnak” azért nincs paradicsom-íze, mert a koncentrátum-tartalma 30 % és… 6 % között változik, a gyártóktól függően, miközben átlagosan 25 % cukrot tartalmaz. Az Egyesült Államokban ez konkrétan kukoricaszirupot jelent (amely nagyrészt genetikailag módosított). Részben ezt teszik felelőssé az országot sújtó elhízási járványért, mindenütt jelen van az amerikai élelmiszeriparban, hiszen ez a „glukóz-fruktóz” jóval olcsóbb, mint a nádcukor vagy a répacukor. Módosított keményítő adalékkal, sűrítő és gélképző szerekkel, mint a xantángumi (E415) vagy a guárgumi (E412), a legrosszabb ketchupok képviselik azt, hová jutott száz év alatt az agráripari „haladás”.

A fasiszta állam öröksége

Chris Rufer gyáraiban, ahogyan a világ minden átalakító üzemében, a technológia lényege Olaszországból ered. A XIX. században, Emilia-Romagnában született paradicsomipar planetáris elterjedésnek örvend. A XIX. század végén, az emigráns olaszok milliói elterjesztették a feldolgozott paradicsom konyhai használatát, és elősegítették a háromszinű konzervek exportját Argentínától Brazíliáig, az Egyesült Államokon keresztül. Olaszországban, a fasiszta időszakban a konzervdoboz szimbolizálta a futurizmus által inspirált „kulturális forradalmat”, amely felmagasztalta a városi civilizációt, a gépeket és a háborút. A paradicsomkonzerv, az „új ember” tápláléka, egyesítette a mérnöki tudományokat, az ipari termelést és a hűséget a hazai föld terméséhez és a hagyományokhoz. 1940-ben Parmában tartották az első „Önellátó Csomagolási és Konzerválási Kiállítást”, egy olyan eseményt, amely a fasiszta rezsim vezetőinek büszkesége volt. A katalógus címlapja egy konzervdobozt ábrázolt, amelyre az „AUTARCHIA” szó volt felírva. A fasizmus által követett gazdasági mód, a „zöld” autarchia, racionalizálta és erőteljesen fejlesztette a „vörös” ipart. „Napjainkban, a gyorséttermekben, két globalizált élelem található: a tészta és a pizza, mind a kettő sok sűrített paradicsomot használ fel. Ez részben annak az iparszerkezetnek az öröksége, amelyet a fasiszta rezsim fejlesztett ki, bátorított és finanszírozott”, emeli ki Alberto Capatti gasztronómia-történész.

A Campbell paradicsomleves-konzerv és a Heinz nyolcszögletű piros palackjai – amelyekből évente 650 millió darabot adnak el világszerte – a XIX. században jelentek meg az Egyesült Államokban és versenyeznek a Coca-Cola-val, a „kapitalizmus jelképe” rangért. Nem ismert tény, hogy a tömeggyártás történetében ez a két árucikk megelőzte a gépkocsikat. Mielőtt Ford elkezdte volna futószalagon összeszereltetni az autóit, a Heinz gyárai Pennsylvaniában már gyártósorokat alkalmaztak a paradicsomos zöldbabkonzervek gyártásakor, ahol egyes feladatokat, mint például a dobozok beállítása, már automatizáltak. 1904-ben készült fényképek uniformisba öltözött munkásnőket mutatnak a Heinznél, amint futószalagnál dolgoznak: a ketchupos üvegek egy sínen mozognak. Egy évvel később a Heinz már egymillió palack ketchupot adott el. 1910-ben, negyven millió doboz, és húsz millió palack konzervet termelt: a vállalat akkoriban a legnagyobb amerikai multinacionális cég volt.

Az 1980-as évek neoliberális hulláma, illetve az aszeptikus kezelés feltalálása (amely megakadályozza a mikroorganizmusok fejlődését), megnyitotta az utat az élelmiszeripari termékek földrészek közötti áramlása előtt. Az olyan óriások, mint a Heinz vagy az Unilever fokozatosan kiszervezték a paradicsom-feldolgozó tevékenységüket. Mostanában a ketchupot, leveseket vagy pizzát gyártó multinacionális cégek közvetlenül az „elsődleges feldolgozóktól” látják el magukat, amelyek az ipari koncentrátumokat nagyon alacsony áron és nagyon nagy mennyiségben képesek előállítani.

Óriás cégek

Kaliforniában, Kínában és Olaszországban néhány óriás termeli meg a földkerekség ipari paradicsompüréjének a felét. „Bár Európában Hollandia az első számú ketchup-exportőr, elsősorban egy gigantikus Heinz-gyár oda települése miatt, ők nem termelnek ipari paradicsomot, pontosít Juan José Amézaga uruguayi kereskedő. Az összes sűrítmény, amelyet Németországban vagy Hollandiában az exportra szánt termékekbe kevernek, a világ legkülönbözőbb pontjain termelt importált koncentrátumokból származik. A beszállítók Kaliforniában, Európában vagy Kínában találhatók. Ez ingadozik az évszaktól, a valutaárfolyamoktól, valamint a tőzsde helyzetétől és a betakarítástól függően.”

A legnagyobb sűrített paradicsom-termelő Kalifornia, de csak tizenkét feldolgozó üzemmel rendelkezik. Mindegyik óriási nagy. Ők egyedül termelik meg szinte a teljes észak-amerikai belső piac igényét és olcsóbban adják el Európába exportálva a koncentrátumokat, mint amennyibe az olasz vagy spanyol termék kerül. Eltérően az ehető paradicsomtól, amelyet frissen szánnak a piacra, az „ipari paradicsom” bokrosan kúszó változatait nem kell karóval alátámasztani. Mivel a nap bőséges és ingyenes energiát biztosít, kizárólag szabadföldön termelik, ellentétben az üvegházi kultúrákkal, amelyeket egész évben keresnek a vevők. Kaliforniában az aratás néha tavasszal kezdődik, és akárcsak Provence-ban, ősszel végződik.

A genetikusok által már az 1960-as évek óta „feljavított” agráripari paradicsomokat a kezdetektől fogva úgy alakították át, hogy megkönnyítsék az ipari feldolgozást. A munkaszervezést is tudományosan alakították, és természetesen magába a termékbe is beavatkoztak. Egy gén beültetése például lehetővé tette, hogy felgyorsítsák a kézi szedést, és ez tette lehetővé a gépi betakarítást is. A globalizált piacra szánt gyümölcsök mind egy mozdulattal válnak le a szárukról. Bár a világpiacon elérhető ipari paradicsomokat „hibrideknek” hívják, a paradicsompüré volt az első GMO (génmódosított) a történelemben, amely Európában kereskedelmi forgalomba került.

A fogak alatt ropogó vastag héjával az ipari paradicsom elviseli a zötyögős kamionos szállítást és a gépekkel történő brutális kezelést. Még a vödör alján, a többi paradicsom alatt összenyomva sem nem törik össze. A nagy vetőmag-cégek megoldották, hogy a lehető legkevesebb vizet tartalmazza, ellentétben a szupermarketekben kapható frissen fogyasztott, bő levű változattal, amely nem alkalmas a sűrített paradicsom készítésre. A piros ipar egy örökös és abszurd vízkörforgásban csapódik le: egyfelől erősen öntözik a földeket azokban az övezetekben, ahol vízhiány van, mint például Kaliforniában; másfelől, elszállítják a piros gyümölcsöket a gyárakba, hogy elpárolják belőlük a vizet, hogy egy nagy szilárdságú pasztát készítsenek belőle.    

* Újságíró. A L’Empire de l’or rouge. Enquête mondiale sur la tomate d’industrie, c. könyv szerzője (A piros arany birodalma. Globális nyomozás az ipari paradicsom ügyében) Fayard, 2017.

Fordította: Hrabák András