Mielőtt eladnák egy nyugat-afrikai piacon, egy kínai paradicsomkonzerv körülutazhatja az egész világot.
Kínában, az észak-nyugati Hszincsiang tartományban, félúton a tartományi főváros, Ürümcsi és Kazahsztán között, Wusu város környékén terül el a 35 mu-s (2.3 hektáros) paradicsom-ültetvény. Az aratáson úgy száz munkás dolgozik, többségük szecsuáni migráns és néhány helyi ujgur. Egy tizennégy éves fiatal lány a feje fölé emel egy fejszét, azután egy nagy ütéssel levág egy érett gyümölcsökkel teli tövet. Mellette egy munkás felveszi a leveles ágat, és erősen megrázza. A paradicsomok kis puffanásokkal esnek a földre. Fokozatosan piros és zöld vonalak rajzolódnak ki a mezőn. A férfiak és a nők rendszeresen lehajolnak és nagy műanyag zsákokba szedik össze a paradicsomot. Senki sem alkalmazott: minden 25 kilós zsákért 2.2 jüant kapnak, ami 30 eurocenttel egyenértékű, ami kicsit több mint egy cent kilónként. „A feleségem és én azért jöttünk ide, hogy együtt szedjünk le nagyjából napi 170 zsákot”, mondja egy munkás. Ez 25 euró személyenként: tízszer több mint a 2000-es évek elején. De hamarosan Olaszországból származó gépek konkurálnak majd az aratókkal.
A mező szélén Li Songmin ellenőrzi az aratást. A paradicsomait este kamionok szállítják el a Cofco Tunhe vállalat egyik üzemébe. Hogy utána mi történik? Nem tudja. A parcella bérlőjeként személyesen nem ismer senkit a munkások közül, akiket egy „munkaerő-kölcsönző cég” közvetített ki. A Cofco Tunhe magas hozamú fajtákat biztosít számára, amelyet egy pontosan leírt protokoll szerint kell művelnie, és garantálja, hogy előre megszabott áron vásárolja fel a termést.
A paradicsompüré gyártása
A Cofco – China National Cereals, Oils and Foodstuffs Corporation (Kínai Nemzeti Gabona- Olaj és Élelmiszeripari Vállalat) – az első olyan vállalat, amely paradicsom feldolgozásával foglalkozik Kínában. Egyike a világ ötszáz legnagyobb multinacionális cégének, a Fortune amerikai magazin által összeállított lista szerint. A cégcsoport nagyszámú olyan szervezetet foglal magában, amelyeket még Mao-Ce-tung idején hoztak létre, amikor a Cofco volt az egyetlen külkereskedelmi vállalat, melynek engedélye volt a mezőgazdasági termékek exportjára-importjára. Leányvállalata, a Tunhe, a cukor- és paradicsomiparra szakosodott, tizenöt paradicsom-feldolgozó üzeme van, közülük tizenegy Hszincsiangban. Az üzemeiből kikerülő sűrített paradicsomot hordószámra vásárolják fel olyan élelmiszeripari óriások, mint a Kraft-Heinz, Unilever, Nestlé, Kagomé, Del Monte, PepsiCo, sőt, még a világ első számú fűszercége, az amerikai McCormick csoport is.
A gyárakba nem nehéz bejutni. Elegendő követni a lomha kamion-konvojt, amely a napon melegedő piros gyümölcsökkel teli vödröket szállítja. A Changjiban található Cofco üzemekből naponta 5 200 tonna sűrített paradicsompürét szállítanak el. „Mi itt csak exportra termelünk. Európába, Amerikába, Afrikába és Ázsiába szállítunk”, mondja Wang Bo, az egyik helyi vezető.
A vödröket egy kiürítő útvonalra terelik, és a fém futószalagok felett fénylő arcú munkások vizes fecskendőkkel mossák le a paradicsom halmokat. A vörös gyümölcsöket az erős vízsugár egy csőbe tereli. Így a paradicsomok egy „folyóban” áramlanak, amely átöblíti a nyersanyagot, és végső helyére szállítja: hámozzák, magtalanítják, zúzzák, hevítik. A szalag végén álló munkások fertőtlenített zsákokat helyeznek a kék fémhordókba, összekötik egy olasz gyártmányú töltőrobottal, megnyomnak egy parancsgombot és ellenőrzik a képernyőt. A 220 literes zsák néhány másodperc alatt megtelik a háromszoros koncentrátummal. „A paradicsomfeldolgozás, már ami a sűrített paradicsomot illeti, alacsony árrésű üzlet, pontosít Yu Tianchi, a Cofco Tunhe főigazgatója. Ezért vásárolja meg a Heinz a koncentrátumunkat. Így a saját tevékenységét olyan területekre irányítja át, ahol nagyobb nyereség várható.” A sűrítményt a nagy kamionok egy teherpályaudvarra szállítják, ahol a termék megkezdi odisszeáját.
Az első lépés: Tiencsin, a kikötő és a konzervgyár, Kína másik végén, háromezer kilométerre Hszincsiangtól. A Jintudi gyár igazgatója, Ma Zhenyong benyom egy nehéz ajtót, ahonnan viszkózus, meleg levegő árad szét és csattogó zaj. Tiencsinben nem dolgozzák fel a paradicsomot. A hszincsiangi sűrített paradicsompürés hordók tartalmát átcsomagolják és konzervdobozokba rakják. Egy szilárd, füstölgő konzervfolyam áramlik a sárga neonok alatt működő gépek között. A munkások behajlítják, kiegyenesítik, kinyújtják a karjukat. A főszalag megtelik 70 grammos, henger alakú dobozokkal, ez a legkisebb méretű csomagolás. Egy kisegítő szalagon 400 grammos dobozokat peremeznek. Az üzem három műszakban működik, hogy így évente közel kétezer konténernek megfelelő terméket tudjanak exportálni. A munkások havi fizetése Ma Zhenyong szerint közel 500 euró, ötvenhat órás munkahét esetén.
Ha hinni lehet a feliratoknak, akkor az ebben az üzemben gyártott konzervek csak két összetevőt tartalmaznak: paradicsomot és sót. A jelzés azonban félrevezető. Az üzemnek abban az övezetében, ahol a nagy hordók tartalmát szivattyúzzák, keverőket is találunk, ami lehetővé teszi, hogy adalékanyagokat is belekeverjenek a sűrítménybe, mint például szójarostokat, keményítőt vagy dextrózt. Ahhoz, hogy meglátogassuk ezt a Ma Zhenyong által tiltott termet, ki kell játszani az éberségét. Észreveszünk egy munkást, akit felemelnek egy teknő tetejére, miközben egy nagy zsákból fehér port ürít a vörös pasztába. Szivárgó vízzel öblítve a por pasztává válik. Ugyanebben a teremben, innen néhány méterre, négy maszkos és kesztyűs munkás nagy tartályokat kezel, amelyek tele vannak átlátszatlan, narancs színű keverékkel. Olyan színezékekről van szó, amelyeket az élelmiszeripari feldolgozás közben alkalmaznak. Mindez nem jelenik meg a címkén.
„Minden nélkülözhetetlen igazolásunk megvan, ami egy élelmiszeripari vállalatnak kell, kezdve az ISO 22 000-től, ami kötelező az exportáló vállalkozásoknak”, tudatja Ma Zhenyong az irodájában. A kiszállítási övezetben megtöltik a vörös címkés konténereket. Egy számozott plomba zárja le a konténert: már indulhat is Afrikába.
Afrikai vásárlók
Techimanban, amely a Brong Ahafo régióban, Ghánában van, parasztok százai élnek, akik paradicsomot termelnek. Mióta a gyarmatosítás során Afrikába került, a paradicsom számos népszerű ghánai étel alkotórészévé vált, és a lakosság által zöldségfélékre költött összeg 38 %-át képviseli. Ghanában 90 000 kistermelő él. A 2014-es hivatalos adat 366 772 tonna friss paradicsomról beszél. Mégis, a techimani piacon nem könnyű vevőt találni. Ezzel szemben, az olcsó „made in China” konzervet elkapkodják.
Afrika sűrített paradicsom importja az utóbbi húsz évben folyamatosan nőtt. Ghánában, az Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) szerint az 1996-os 1 225 tonnáról 2013-ben 109 500 tonnára emelkedett. Tíz konzervből több mint nyolc a Középső Birodalomból érkezik. Egyedül Ghána importálja a Kínában készült koncentrátum 11 %-át, Nigéria pedig 14 %-ot. De mégis ügyelnünk kell a szavakra. Mert az afrikai exportra szánt termék módosított koncentrátum, másodosztályú áru. A 2016-ban Párizsban tartott Nemzetközi Élelmiszeripari Vásár (Salon international de l’alimentation, SIAL) – ahol standjuk volt a legnagyobb kínai konzervgyáraknak, egy lehetséges vásárlónak álcáztuk magunkat, hogy felvilágosítást kapjunk az árról. Azonnal ajánlottak nekünk egy díjtáblázatot, hogy kiválaszthassuk a tényleges százalékos koncentrátumot, amelyet a dobozok tartalmaznak. Valójában, ha az Afrikába szánt konzerveken általában „dupla paradicsom-koncentrátumot” tüntetnek fel, az átlagosan csak 45 % koncentrátumot tartalmaz, 55 % adalékanyag és színezék mellett. „Az afrikai piacra a kínai konzervgyárak többsége felhígított tápértékű terméket exportál, anélkül, hogy azt a feliraton feltüntetné”, erősíti meg Armando Gandolfi, a világ első számú paradicsom-koncentrátum kereskedője.
Hamisított termék, megosztott költségek, kereskedelmi győzelem: „Még a feleségem is kínai sűrítményt vásárol, mert sokkal praktikusabbnak és kevésbé drágának tartja, mint a friss ghánai paradicsomot, sajnálkozik Kwasi Fosu, techimani gazdálkodó. Számosan közülünk évről-évre csökkentjük a vetésterületet.”
Sikeres gazdaság
Miután 1957. március 6-án elnyerte függetlenségét, Ghána a pánafrikanizmus és az állami irányítású gazdaság mintaképe volt. Első elnöke, Kwame Nkrumah az oktatásba, az egészségügybe, az infrastruktúrába fektetett be; iparosító „anti-imperialista” politikájának célja az import csökkentése volt. Az 1960-as évek elején az ország két paradicsom-feldolgozó üzemet hozott létre, hogy ne pazarolják el az esős évszak alatt elrohadó felesleges paradicsomot. Aztán, 1966. február 24-én, egy, a Central Intelligence Agency (CIA) által támogatott puccs megdöntötte a szocialista elnököt, és egy hosszú instabil időszakot nyitott meg. Ez 1979-ig tartott, amikor egy másik katonai puccsal a liberális Jerry Rawlings került hatalomra. A nemzetközi pénzügyi intézmények támogatásával Ghánát egy neoliberális afrikai modell-állammá tette. A két feldolgozó üzemet az 1980-as évek végén bezárták, azoknak a szerkezeti reformoknak a részeként, amelyeket a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rendelt el. Mára a két gyárból csak egy halom rozsda maradt.
A legtöbb afrikai piacon kis olasz zászló díszíti a sűrített paradicsomos konzervdobozokat. A reklámfigura, Gino, egy rokonszenves paradicsom, tipikusan olasz névvel, napszemüvegét felemelve mosolyog a vevőkre. Tíz év alatt a Gino márka, amelynek a konzervjei 70 grammtól 2.2 kilóig terjednek, meghódította az afrikai piacot. De együgyű vigyorára rábukkanhatunk Haitiban, Japánban, Dél-Koreában, Jordániában, Új-Zélandon is.
Ginót az indiai multinacionális cég, a Watanmal forgalmazza szoros versenyben a szingapúri multinacionális Olam vállalat Tasty Tomjával (Ízes Tomijával). De mindkét cégcsoport hosszú ideig, ugyanazoktól a konzervgyáraktól vásárolt, Tiencsinben.
A Gino márkát a Watanmal óriási erőkkel reklámozza, szerte Afrikában, a falvakban számos falfreskóról mosolyog le a figura. Ghánában szinte nem lehet úgy élni, hogy ne találkozzunk vele naponta, hatalmas hirdetőtáblákról győzködi a vevőket, hogy jó, ha paradicsompürét vesznek. A Watanmal létre hozott egy karitatív alapítványt is, a márka népszerűsítésére, a „Gino Celebrate Life Fund”-dot (Gino az életet ünnepli alapítványt). A Gino márka több mint tíz éve van jelen Nigériában, és piacvezetővé vált a helyi paradicsomtermelők rovására. Az alapítvány viszont erősen elkötelezett az „életminőség javítása mellett”: szürkehályog-műtéteket finanszíroz. „Köszönöm, Gino, most már tudok vigyázni a családomra”, hirdeti az operáció egyik kedvezményezettje egy videóreklámban, mielőtt folytatná: „Isten áldja a Gino-t!”
