hu | fr | en | +
Accéder au menu

Az ország fiatalsága teljes zűrzavarban él

A szlovák fasiszták (SNS-

JPEG - 49.9 kio

Mi Szlovákiánk Népe Párt) tömeges támogatottsága válasz az ország társadalmi-gazdasági megosztottságára.

Néhány hete a szlovák Közérdekű Kérdések Intézete nevű nem-kormányzati szervezet (NGO) közzétette egy reprezentatív felmérés teljes eredményét, a fiatal szlovákok internetes viselkedéséről. A felmérés fontos és megdöbbentő következtetésekre jutott: a média azonnal fel is kapta azt a felfedezést, mely szerint az a párt, amely a 18 és 39 év közötti szavazók legnagyobb részének támogatását élvezi (jóllehet a középkorúakat « fiatal szlovákoknak » tekinteni kissé megkérdőjelezhető), a Ľudová strana Naše Slovensko – SNS, (a Mi Szlovákiánk Népe Párt), amelyet a hírhedt fasiszta vezér, Marián Kotleba irányít. A tanulmány azt is megmutatja, hogy a fiatal szlovákok közel negyede szavazna az SNS-re, és 90 %-uknak semmi fenntartása nincs stílusukkal, programjukkal és terveikkel kapcsolatban. Ezen kívül a fiatal szlovákok egyharmada mutat szimpátiát a párt értékrendszerével és aktivitásával kapcsolatban. A legutóbbi parlamenti választásokon, miközben az SNS, a szavazatok több mint 8 %-át szerezte meg, az először választók körében 22 %-os támogatást élvezett, és szavazóbázisának 70 %-a 39 évesnél fiatalabb. 

Tények és okaik

Még meglepőbb a támogatásnak az a mértéke, amelyet az SNS által javasolt konkrét intézkedések iránt mutatnak. Például, az összes megkérdezett több mint 66 %-a elfogadná, hogy csökkentsék a romák szociális segélyezését – ez egy nyílt rasszista politikát jelez, ami valójában része a fiatal szlovák politikai mainstream áramlatnak. Egy másik meglepően népszerű egyetértés a parlamenti képviselők számának csökkentésében jelenik meg, százötven főről ötvenre, amelyet a szlovákok fiatalok több mint 70 %-a támogat.

Ez a jelenség kevésbé meglepő, ha megnézzük a felmérés más részeit: kiderül, hogy a fiatal szlovákok szívesen támogatnak olyan homályos parlamenti erőket, mint a « Sme Rodina » (Mi egy család vagyunk; ez egy bevándorlás-ellenes párt, egy kétes üzletember, a bulvárlapok celebje, Boros Kollár irányítása alatt), a népi nacionalista Andrej Danko által újjáélesztett SNS-t, vagy az OĽANO-NOVA mozgalmat, amelyet Igor Matovič vezet – egy olyan ember, akinek a politikai programja az állandó változás állapotában van [vagyis, mindent és mindennek az ellentétét felöleli].

A kérdés nyilvánvaló: mi volt előbb? Az SNS találta-e ki a saját eklektikus kritikáját a demokráciáról, vagy egyszerűen becsatornázta a fiatal generáció dühét, egyfajta reflexként a mély társadalmi egyenlőtlenségek által szétszabdalt szlovák társadalomban? A szegények kiközösítését ugyanis, eddig minden párt a tökéletességig vitte: legyen szó a megszorító politikák erőszakolásáról a jobboldali kormányok alatt, vagy az etnikai gyűlölködés szítását Robert Fico egyszínű gyámsága alatt.

A szlovák kormányok foglalkoztatáspolitikája hosszú idő óta a prekaritást, vagyis a bizonytalan munkahelyi állapotokat segítik elő, ami a külföldi befektetések támogatásával együtt olyan helyzetet eredményezett, hogy ugyanabban az országban megtaláljuk az EU hatodik leggazdagabb régiójába sorolt Pozsonyt és környékét, és a kirívóan szegény övezeteket Közép- és Kelet-Szlovákiában, mint Rimaszombat, Nagyrőce, Nagykürtös, Késmárk, Gölnicbánya, Tőketerebes vagy Kisszeben. Nem véletlen, hogy a besztercebányai régióban néhány település Marián Kotleba fasisztáinak irányítása alá került az elmúlt három évben. Ezek az övezetek magas munkanélküliségtől szenvednek, valamint itt a legalacsonyabb az oktatás színvonala, és itt a legnagyobb a népsűrűség az országban. Meglehetősen gyakoriak a folyóvíz nélküli háztartások. A szegénységi küszöb Szlovákiában havi 347 euró, és 640 000 embert közvetlenül fenyeget a szegénység, akik között sok a gyermekes család. 

A földrajzi megoszlás szerint van egy központi régió (Pozsony és a nagyszombati régió egy része), egy félperiféria (olyan városok, mint Trencsén, Zsolna, Besztercebánya, Kassa, Nyitra és Poprád, valamint a környező városok és falvak), valamint egy periféria (Szlovákia maradék területének nagy része, kivéve a regionális központokat). A tanult és a gazdasági elit kizárólag Pozsonyra koncentrálódik, amely egy regionális gyorsítóként működik – magánszemélyeket és vállalkozásokat bocsát ki a kozmopolita régiókba, mintha a globális tőke áramlásának óriási elektromos elosztójába csatlakozna. Magának a szlovák fővárosnak a földrajzi helyzete, az ország nyugati végén, feleslegessé tesz minden magyarázatot. 

De, amint az a kapitalizmusban igen gyakori, a pénz nagy része egy szűk körben koncentrálódik, és cseppenként sem jut belőle máshová. Könnyen megfigyelhető, Pozsonytól már kevesebb mint száz kilométerre, a szlovák strukturális szegénység igazi arca, ami egész közösségeket sújt. Arról a valóságról van szó, amelyben szlovákok százezrei kénytelenek élni: ennek az alapvető jellemzői az unalom, a hiábavalóság, a személyes és közösségi élet minden távlatának elvesztése, és egy mindenütt jelenlevő mély bizonytalanság érzése. Ezt a szegénységet néprajzilag is dokumentálták, például a szlovák-cseh határon élő rapper, Čavalenky műveiben. 

Párhuzamos univerzumok

Ami a valós életet illeti, egyértelműnek látszik, hogy az SNS szilárd támogatása válasz a szlovák társadalom nagy részének hosszú távú társadalmi-gazdasági kirekesztésére. A liberális demokráciával szembeni kritikus hozzáállás annak a destruktív, lélekölő napi valóságnak az eredménye, amelyben a szlovákok élnek – nemcsak a szegények, de az állami és a magánszektor bizonytalan foglalkoztatottjainak széles tömegei. Egy gimnáziumi tanár, egy nővér, egy munkás a gyetvai futószalagnál, vagy egy érsekújvári bolti eladó ugyanazt a nyomort tapasztalja. A jobb munkafeltételek reménye egy olyan előjog, amelyből csak a gazdaságilag legerősebb régiók és a legjobb munkahelyek alkalmazottai részesülnek – és ez még egy-két évtizedig így marad – amelyeket az a generáció foglal el, amely a késői nyolcvanas években lett aktív.

Hacsak nem élünk Pozsonyban, vagy annak környékén, az élet valószínűleg egy hálátlan és ostoba munka és az unalom, a lustaság, a buta televíziós kultúra, a nem kielégítő érzelmi kapcsolatok nem igazán csábító keveréke, majd végül, a nem kívánt gyermekek.

Ha szerencséd van, vagyis egy jó iskolában végeztél, ha a szüleid fizetni tudják a pozsonyi diákéleted (vagy még jobb, ha külföldön) és ha sikerült egy diplomát szerezned egy olyan területen, amely egy kicsit is érdekes, inkább, mint hogy halálra idd magad (ezt ma hálózatépítésnek nevezik), akkor részévé válhatsz annak a szociálliberális buboréknak, amely a szlovák fiatalság nagyjából 25 %-át képviseli. Ha így van, akkor egy párhuzamos világban fogsz élni, amely szabályokon nyugszik, amely helyileg és időbelileg is teljesen független Szlovákia regionális valóságától. Inkább védeni akarod a fennálló status quot és jobban fogod szeretni a fokozatos, lassú változásokat, mint azokat a gyökeres fordulatokat, amelyeket azok akarnak, akiket elárultak és elnyomnak a neoliberális kapitalizmus és a liberális demokrácia szentségtelen egyesülésével. Az IVO felmérése szerint ez a csoport képviseli a Szabadság és Szolidaritás (SaS) nevű párt szavazóit, amely jelenleg a liberális politikai gondolat összes elképzelhető irányzatának eléggé ellentmondásos hibridjét képezi, felhígítva elnökének, Richard Sulíknak a « pragmatikus » rasszizmusával.

Haldokló közvélemény

A szlovák fiatalok politikai választása megfelel egy Szlovákián kívül is jól ismert jelenségnek: válasz a baloldal kizárására a társadalmi vitákból. A független Szlovákia két évtizedes létezése óta, mesterségesen, de következetesen irányítják a médiát és a közhangulatot a politikai jobboldal felé, ezért az ebben a légkörben felnőtt fiatalok, akik hajlamosak a fennálló rend ellen lázadni, elkerülhetetlenül a szélsőjobboldal felé fordulnak. A haladó baloldali alternatívák egész egyszerűen felfoghatatlanok a mai diákok és fiatalok számára. Egy erős, parlamenti, vagy azon kívüli baloldal hiányában (például a helyi kormányzatokban) nagyon is természetes, hogy az elsődleges rendszerellenes erők fasiszták és ostobák. És logikus, hogy egy sokszínű bal és középbal hiányában, csak egy vagy két ellenzéki párt jelenik meg, az SaS formájában – amelyek definíciószerűen eklektikusak, hiszen figyelembe kell venniük mindazon problémákat és ellentmondásokat, amelyek vonzóak ennek az egész nem képviselt spektrumnak a választói számára.  

Ami ugyancsak megérdemli figyelmünket ebben a felmérésben, az egy könnyen meghatározható kapcsolat hiánya a politikai orientáció és a digitális kultúra között. Kiderült, hogy az SNS fasiszta párt fiatal szavazói a legaktívabbak, amikor arról van szó, hogy információkat keressenek az interneten (éppen az SaS szavazóbázisát megelőzve) – annak ellenére, hogy gyakran olyan forrásokra támaszkodnak, amelyek a Breitbart News-hoz hasonlóak. A rendszerellenes gondolkodást hamis riadalomkeltések, átverések, vagy összeesküvés-elméletek táplálják. Ez szórakoztat és közben táplálja valakinek a politikai véleményét, ugyanúgy, mint az a kritika, amely a mainstream média forrásaiból dolgozik. A keresőmotorok és a közösségi oldalak szemszögéből, amelyek szegmentálják a tartalmat a végfelhasználók számára, nincs valódi különbség az információs szórakoztatás eme két formája között. Így válnak a digitális platformok a mai meta-médiává, amelyek társadalmi valóságot generálnak és kölcsönösen átjárhatatlan buborékokat hoznak létre. A kommunikációs tevékenységet folytató központ közönsége, vagyis maga a nyilvánosság, lassan elfogy, mert a társadalom egy lefelé haladó spirálba került, párhuzamos világok konstellációja felé halad, amelyeket félő, hogy többé nem lehet feloldani, csak egy összeütközés révén.

Eredeti cikk : Political Critique, Lukas Livkavcan, 03-01-2017

Lukas Likavcan

Franciáról fordította: Hrabák András

Megosztás