hu | fr | en | +
Accéder au menu

Az orbáni Magyarország a populizmus laboratóriuma

JPEG - 85.4 kio

Az Európai Balpárt (EL) úgy döntött, hogy az idei nyári egyetemét Budapesten rendezi meg. Az EL tagszervezete, a Munkáspárt 2006 tagjai és bátor aktivistái már nagyon várták ezt a szolidaritást kifejező döntést. Az EL ezzel nem csak megtörte a magyar elvtársak elszigetelődését, de lehetőséget teremtett arra, hogy a Keletről és Nyugatról érkező európai résztvevők jobban megismerjék azt a perverz politikát, amelyet egy szélsőjobboldali populista vezér erőszakolt rá egy súlyos válságban lévő ország megzavarodott népére.

Sokan nem értik, hogy mi az alapja annak a széleskörű lakossági támogatásnak, amelyet az ultra-konzervatív Orbán Viktor rendszere élvez? Az ellentmondásosnak látszó magyarországi helyzetet még nehezebb megérteni, ha tudjuk: Orbán támogatói között szép számmal vannak olyanok, akik ma is nosztalgiával gondolnak vissza az 1956 utáni szocialista Magyarország történelmi vezetőjére, Kádár Jánosra. A széleskörű támogatottság talán jobban érthető, ha feltárjuk az előző szociálliberális hatalom elutasításának méretét és mélységét. Az Orbánt megelőző politikai elit nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magára hagyott, elszegényedett, kiábrándult és jövőkép nélküli lakosság 2010-ben hatalomra segítse a Fidesz vezetőjét és olyan többséget biztosítson számára, amellyel megváltoztathatták az Alkotmányt. Azóta Orbán azon munkálkodik, hogy megerősítse hatalmának reakciós bázisát. Ennek érdekében nem átall bevetni még egy olyan eszközt sem, mint a magyar nép megosztása. Több más mellett így próbálja megakadályozni egy progresszív politikai erő megjelenését.

Orbán volt az első, aki falat épített a menekültek ellen a „keresztény nemzet” és a „szellemi egység” nevében. Az ország miniszterelnöke ma is buzgón folytatja a negyedévszázada megkezdett antikommunista hadjáratát például azzal, hogy eltávolítja a nemzetközi hírű marxista filozófus Lukács György szobrát, majd pedig bezáratni készül az évtizedek alatt létrehozott Lukács-archívumot. Amíg a nemzet emlékezetéből megpróbálja kitörölni a kritikus gondolatoknak még a nyomát is, aközben lelkesen élesztgeti a nacionalista bosszú szellemét. A csaknem egy évszázaddal ezelőtti trianoni szerződés (1920) ugyanis megfosztotta és a szomszéd országokhoz csatolta Magyarország több régióját. Orbán ezt a veszteséget úgy próbálta felhasználni saját rendszerének erősítésére, hogy megadta a magyar állampolgárságot a szerződés után határon kívül rekedt magyaroknak. Hatalma erősítésének másik eszköze, hogy megpróbál hasznot húzni „Brüsszel” népszerűtlenségéből. Állandó vitában áll az Európai Unióval, mintha az külső nyomást gyakorolna rá, pedig a magyar kormánynak nincs szüksége semmiféle presszióra ahhoz, hogy otthon kiélezze a szociális egyenlőtlenségeket és szinte diktátori erőszakkal lépjen fel a különféle intézményekkel, valamint az ellenzéki médiával szemben.

Napjainkban pedig − hátsó szándékát diszkréten rejtve − igyekszik kijátszani az antiszemitizmus kártyát. Az elmúlt hetekben befedte Budapest falait a magyar származású amerikai milliárdos Soros György arcképével. A dúsgazdag üzletember sokak szemében az 1990-es évek liberalizmusának szörnyű társadalmi igazságtalanságait szimbolizálja. Ugyanakkor Orbán pártja vígan fújja a jó öreg reakciós nótát a magyar Pétain-ről, azaz Horthy Miklósról, aki kormányzóként vaskézzel vezette Magyarországot az 1919-es Tanácsköztársaság letörésétől a náci fegyverletételig − persze Hitler mögé felcsatlakozva. A jobboldal vezető köreiben ma is sokan úgy gondolják: Horthy megmentette a zsidókat. Ez elég furcsa megállapítás, főleg annak tükrében, hogy 440 000 magyar zsidót deportáltak itt a háború idején. Egy antifasiszta tanú szerint: „A kormányzó kizárólag a budapesti zsidóság deportálását állította le, de csak akkor, amikor a főváros szélén már hallani lehetett a szovjet tankok lánctalpainak csikorgását”.

Közismert, hogy a történelem újraírása része a populista eszköztárnak. Az orbáni Magyarország pedig nem más, mint „a szélsőjobboldali populizmus európai laboratóriuma”.

Jó lenne ha az európai baloldal levonná a tanulságot a magyar demokraták fájdalmas balsorsából!

Francis Wurtz

A szerző, Francis Wurtz, a Francia Kommunista Párt színében megválasztott Európai Parlamenti képviselő 1979-től 2009-ig, munkája elismeréseként az Európai Parlament tiszteletbeli örökös tagja. Több mint ötven éve ismeri Magyarországot, ez alkalommal az Európai Balpárt által szervezett Nyári Egyetem (július 19-22) alkalmával járt ismételten hazánkban. A cikk a Humanité Dimanche-ben jelent meg 2017. július 27-én.
Morva Judit

Megosztás