Meglepetés Csehországban

Kategória: 2017. október
Írta: Kovács Gábor
Találatok: 2839

babis2Október 20-21-én parlamenti választásokat tartottak a Cseh Köztársaságban, ami gyökeresen megváltoztatta az erőviszonyokat. A törvényhozásban megerősödött a jobboldal és a baloldali pártok súlyos vereséget szenvedtek.

A korábbi hét helyett most kilenc párt lépte át az ötszázalékos bejutási küszöböt, ami a politikai mezőny további szétforgácsolását okozta. Az előzetes felmérések egyedül a gyakran cseh Trumpnak nevezett, 63 éves Andrej Babiš szlovák származású multimilliárdos által alapított ANO 2011 nevű mozgalom első helyét találták el pontosan.

A jobbközép irányzatú, liberális populista ANO (Igen) a voksok 29,64 százalékát kapta és a 200 fős parlamentben 78 mandátumot szerzett. Nyíltan az elégedetlenekre számító, elitellenes Babiš befolyásos médiabirodalommal rendelkezik és az ország második leggazdagabb embere. A politikus népszerűségének nem ártottak törvényekbe ütköző akciói sem. A sajtó rendszeresen hazugságokon kapta, de a személyét ért bírálatokat összeesküvésnek minősítette. Felmerült az a vád is ellene, hogy pénzügyminiszterként a felügyelete alá tartozó adóhivatal segítségével tönkretette üzleti konkurenseit. EU pénzekkel elkövetett visszaélések gyanúja miatt, a parlament felfüggesztette Andrej Babiš mentelmi jogát, de ez az új ciklusra már nem vonatkozik. Az ANO az Európai Parlamentben a liberálisok (ALDE) pártcsaládjához tartozik.

Második helyezett 25 mandátummal a Vaclav Klaus volt államfő által alapított euroszkeptikus, nemzeti liberális, Polgári Demokrata Párt (ODS) lett. Harmadik helyen az 2004-ben alakult Cseh Kalózpárt (CPS) végzett, amely először jutott be a parlamentbe. A Kalózpártnak 22 képviselője van. A politikai mezőny centrumához tartozó pártot főleg a nagyvárosi értelmiség és a fiatalok támogatták. Programjában a bürokrácia leépítése, az e-kormányzás és az átláthatóság szerepel. A CPS elnöke, Ivan Bartoš 37 éves informatikus.

A szélsőjobboldali, fajgyűlölő és iszlámellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia Pártja (SPD) vezetője a cseh-japán származású, 45 éves Tomio Okamura. Választási programjában a halálbüntetés bevezetése és az EU-ból történő kilépés is szerepelt. Az SPD 22 mandátumot szerzett.

A jobbközéphez sorolhatók a kereszténydemokrata KDU-CSL, a TOP 09 és az önkormányzati érdekeket képviselő STAN, amelyek 10, 7, illetve 6 helyet szereztek. 2010-13 között a kormányban résztvevő liberális és antikommunista TOP 09 korábbi 26 mandátumából csak hetet tudott megtartani, de a prágai szavazók megmentették a pártot a parlamenti kieséstől. Elpártolt híveik főleg a kalózokat támogatták.

A leköszönő kormány vezető ereje, a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD), 650.000 szavazó elvesztésével történetének legnagyobb vereségét szenvedte el.  A pártot súlyos belső konfliktusok és Miloš Zeman elnökkel folytatott viták is terhelték. A ČSSD a bevándorlás kérdésében közel állt a jobboldalhoz, de ez a taktika sem hozott sikert. A korábbi 50 helyett, a pártnak csak 15 parlamenti képviselője maradt. Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSČM) mintegy 250.000 voksot vesztett, de 25.000 szavazattal megelőzte a szociáldemokratákat.  A párt elsősorban a leépített ipari régiókban (Karlovy Vary, Ŭsti nad Labem stb.) valamint a kis és közepes városokban élvez jelentősebb támogatást. A kommunisták a választásokon a 2013-ban elért 33-al szemben, most 15 mandátumot kaptak. A KSČM elnöke, Vojtěch Filip 62 éves jogász. A baloldalról elfordult szavazók elsősorban az ANO-t és kisebb arányban a Kalózpártot választották.

A kiegyensúlyozott gazdasági helyzet ellenére, az ANO győzelméhez jelentősen hozzájárult a politikai elit elhasználódása, ami véget vetett a jobb- és a balközép pártok negyedszázados kormányzásának. A változást segítette, hogy a lakosság jelentős része euroszkeptikus és ellenzi az integráció elmélyítését. Nem valószínű azonban, hogy az üzleti életben érdekelt, pragmatikus és ideológiához kevéssé kötődő Andrej Babiš Budapesthez és Varsóhoz hasonlóan szembefordulna Brüsszellel. A politikus várhatóan megpróbálja pártjához és vállalataihoz hasonlóan, erős kézzel irányítani az országot.

Babiš hatalomkoncentrációra, a többségi választási szisztéma bevezetésére és az ellenőrző rendszerek meggyengítésére törekszik. A vitás kérdéseket népszavazásra bocsátaná. Parlamenti többség híján azonban alkotmányreformot nem tud végrehajtani. Egyelőre egyetlen párt sem hajlandó egy Babiš vezetésű kabinetbe belépni. Elképzelhető egy kisebbségi kormány alakítása, amit esetről-esetre egyes pártok megtámogatnának. A döntés Miloš Zeman kezében van, aki a januári elnökválasztás miatt taktikázik. Az elnök számára az újrázáshoz nélkülözhetetlen az ANO támogatása. Az elnökválasztás után, az előrehozott parlamenti választás lehetőségét azonban nem lehet kizárni.                                                             

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések