Opioidjárvány Amerikában – Egymillió munkásember meggyilkolása és a kapitalizmus diadala: a hazai „nyomortanya” megteremtése

Kategória: 2018. március
Írta: James Petras és Robin Eastman-Abaya
Találatok: 3530

oxA kapitalizmus és a kábítószerek közötti kapcsolat a 19. század közepére nyúlik vissza, amikor a Brit Birodalom a dél-kelet-ázsiai ópium túltermelését ráerőszakolta a kínai piacra, s ezzel több millió embert tett függővé.

A kínai kormány megrémült a tömeges szenvedélybetegség keltette egyre növekvő társadalmi káosztól, és háborút indított a nyugati hatalmak ellen; annak érdekében, hogy a kábítószerek beáramlását megállítsa betiltotta az ópium forgalmazását és használatát. A britektől és a kínai kábítószeres haduraktól elszenvedett vereség utat nyitott a következő évszázadban Kína nagymértékű kizsákmányolásának és kifosztásának. A kínai ópiumfüggők komoly akadályt jelentettek a nemzeti ellenállás megszervezésében. Lényegében a Brit Kelet-Indiai Társaság és imperialista védelmezői Kínát a történelem legnagyobb „nyomortanyájává[i]” tették egészen addig, amíg egy földrengés jellegű forradalom meg nem törte a szenvedélybetegség és a vele járó degeneráció láncát.

 

Ma, a 21. században hasonló bomlási folyamat zajlik az Egyesült Államokon belül. A „receptre felírt opioidok[ii] járványa” rombolja az amerikai családokat, közösségeket, városokat és államokat – szétforgácsolva az amerikai társadalom szövetét különösen a falun, a bányavidékeken és a korábbi gyáripari, úgynevezett „rozsdaövezeti” régiókban. Több százezer áldozat halt már meg, jobbára a munkásosztály tagjai, és az egykor erejük teljében lévő munkaerő közül több millióan váltak „függővé” – azok akik a kilátástalanná vált jövőjük miatt képtelenné váltak az ellenállásra.   

Az Egyesült Államok halálozási statisztikája szórványos és korántsem teljes halottkémi jelentéseken és halotti bizonyítványokon alapul, de még így is, a hivatalos kormányzati tanulmányok 1999 óta 700 ezerre teszik a halottak számát. Az adatgyűjtés az USA-ban nem egységes, és nincs érdekeltség, hogy a társadalompolitika számára egységes nemzeti rendszert fejlesszenek ki. Valószínűleg további több százezer kábítószer-függő halála regisztrálatlan marad, vagy „régről ismert” egészségügyi körülmények – így öngyilkosságok, balesetek – számlájára könyvelik el, annak ellenére, hogy az áldozatok esetében világosan bizonyítható az altatók és fájdalomcsillapítók túlzott mértékben történő receptírása.

Az USA opioid járványa felelős nagyrészt „a középkorú munkavállalók csökkenő számáért”, ahogyan azt a Federal Reserve (FED) Obama-kormány alatt kinevezett elnöke, Janet Yellen nyilatkozta. Az amerikai építőmunkások 15%-a szenved a szerek túlzott használatától. A „Sunoxone” és más narkotikumos kezelés jelentősen megnövekedett költségei néhány építőipari egészségügyi szolgáltató cég „kezelési hozzájárulását” is deficitessé teszi. A szakképzett amerikai építőmunkások-hiánya a munkáltatókat arra kényszeríti, hogy bevándorlókkal töltsék fel a kimaradó munkaerőt.

Több mint két évtizedig az opioidok túladagolása okozta halálozást mind a politikai pártok, mind a jobb- vagy baloldali újságírók és egyetemi kutatók figyelmen kívül hagyták. Az orvosok és a kórházi adminisztrátorok vagy aktív bűnrészesek voltak, vagy tagadták a jelenséget. De ennél is fontosabb tényező, hogy a gyógyszerek bevezetéséért felelős Federal Drug Administration (FDA) továbbra is hozzájárul több millió amerikai beteg számára a jelentős függést okozó narkotikumok és fájdalomcsillapítók gyártásához, értékesítéséhez és gyógyszerként felírásához. A gyógyszeripar viszont több milliárd profitot, 1990 és 2014 között például 10 milliárd dollárt keresett évente az opiátok terjesztésén és eladásán.

Az alábbiakban szélesebb összefüggésben világítjuk meg a helyzetet, bemutatva azokat a hatalmas gazdasági-társadalmi erőket, amelyek a függés előidézésével és több millió amerikai meggyilkolásával nyereségre tettek szert a múltban, de tesznek szert a jelenben is. Ez a szándékos politika – amelynek erős malthusi színezete van – megtizedelte az USA munkásosztályának egy szektorát, azokat akik „többletté” vagyis feleslegessé váltak az amerikai uralkodó elit politikai-gazdasági döntései következtében. A függőségi válság fellépésével az USA korábbi feldolgozó és bányaipari ágazatának nagy részét azzá tette, amit a jelenlegi elnök, Donald Trump hazai „nyomortanyának” (shithole) mondana, és amit ellenlábasa, Hillary Clinton érzéketlenül „szánalmasnak” csúfolt. Az elhalálozások gyors növekedése és a társadalmi stabilitás rohamos elvesztése azt a mintát tükrözi, amit azokban az országokban látunk, amelyek ki vannak szolgáltatva az USA/EU neoliberális gazdasági diktátumának vagy az USA/EU imperialista inváziójának.

 

A függőségért felelős hatalmi elit

A kormányzati hivatalnokok ma zajosan követelik a meghallgatásokat, és sürgetik a törvényhozást, hogy lépjenek fel az opioidfüggőségi válsággal szemben. A szokásos megoldásokat követelik, azaz szigorított elzárásokat, drága kúrákat magánintézményekben, önkéntes „támogató csoportok” felállítását, „Segíts magadon!” kurzusokat és edukációs célú „Mondj nemet” kampányokat. Egyetlen politikus sem meri ajánlani az áldozatok felvilágosítását azokról a társadalmi-gazdasági trendekről és döntésekről, amelyek életüket és közösségeiket feldúlták, és a kábítószer-függés spiráljába kergették őket.

Nemrégiben néhány baloldali újságíró megtámadta a gyógyszeripart, míg mások rámutattak az FDA figyelmetlenségére, lagymatag reformokat követelve. David Kessler, aki a Clinton-kormány alatt 1990-től 1997-ig az FDA igazgatója volt, megkésve bírálta az ügynökség hanyagságát az erős narkotikumok okozta receptírás szabályozatlansága miatt, elismerve – 10 éves hallgatás után –, hogy „a modern gyógyszerészet történetének egyik legnagyobb hibájáról” van szó.

Miközben több százezer amerikai halt meg az opioidok miatt, és további százak halnak meg naponta (2016-ban 65 ezren), a baloldaliak és a Demokratikus Párt marginális nemi identitási ügyekkel és az amerikai elnökválasztás befolyásolásával kapcsolatos nevetséges „Russiagate” meghallgatásokkal foglalkozik. Az elnökjelölt Hillary Clinton – tetszelegve az egészségügyi reform terén szerzett tapasztalataival – kampánya alatt szándékosan figyelmen kívül hagyta az opioidfüggőségi válságot, kivéve, amikor a többségében fehér, alacsonyabb társadalmi osztályba tartozó áldozatokat „szánalmasaknak” – tudatlan rasszistáknak és bohócoknak – minősítette, akik szerinte megérdemlik nyomorúságukat és megrövidült életkorukat.

Az USA „kábítószer-járványa” egy egyre jobban oligarchikussá váló országban a hatalmi struktúráról és társadalmi viszonyokról, a növekvő osztálykülönbségekről és az elnyomorodásról szól. Az elmúlt két évtizedben az amerikai kapitalizmus egyre nagyobb mértékben alacsonyította le, nyomorította el és zsákmányolta ki az amerikai munkásokat és alkalmazottakat. A munkások csaknem minden kollektív befolyásukat elveszítették a munkahelyeken is és a politikában is. Romlottak a munkakörülmények és a munkabiztonság, miközben a tőkések kedvük szerint veszik fel vagy rúgják ki őket. A béreket, a nyugdíjakat, az egészségbiztosítási szolgáltatásokat és az elhalálozási segélyeket megnyirbálták, vagy teljesen el is tűntették.

A munkakörülmények romlását a társadalmi helyzet jelentős leépülése kíséri: a családi élet, a szomszédság és a közösségi élet széthullott. Aggodalom és bizonytalanság uralkodik a munkások és az alkalmazottak között. A várható életkor az érintett területeken csökkent. A fiatalok és a munkások körében az öngyilkosságok száma az egekbe szökött. Az anyák és gyermekek halandósága növekszik. Az amerikai fiatalok 70%-kal gyakrabban halnak meg a felnőtté válás előtt, mint más, gazdag országbeli kortársaik. 2016-ban az ezredfordulós generáció (25–34 évesek) halálozási rátája 100 ezerre vetítve 129-re nőtt, köztük 35-re a kábítószerek túladagolása miatt. A mészárlás az 1980-as évek AIDS-járványát is meghaladja. A függőségben szenvedő szülők elhanyagolt és elárvult gyermekei esetében a vidéki és kisvárosi gyermekvédelem jóval a töréspont alá került. Az újszülöttek intenzív gondozási részlegei túlterheltek azokkal a gyerekekkel, akiket anyjuk függősége miatt akut opiátmegvonási válság fenyeget. A borús helyzet ellenére a gazdagok adója csökken, és a közszolgáltatásokat megtizedelik.

Közben a munkásosztály és az oligarchák közötti jövedelmi szakadék tovább nyílik, és megjelent az osztály-meghatározottságú egészségbiztosítási és oktatási apartheid. A felső 20% gyermekei kizárólagos, privilegizált módon, családi és etnikai kapcsolatok révén jutnak elit egyetemekre. Az elit családok, akiknek nincs szükségük „egészségbiztosításra”, a világ legalaposabb és legfejlettebb egészségügyi szolgáltatásaihoz juthatnak hozzá. Egyetlen orvos sem lenne oly felelőtlen, hogy narkotikumot írna fel az oligarcha tagjainak.

Az egyenlőtlenség mélyen beágyazódott. Az opioidjárvány-sújtotta területeken a dolgozók csak felületes és elégtelen – ha nem is hozzáértés nélküli – szolgáltatáshoz jutnak a segédorvosoktól és a túlterhelt nővérektől. Hosszan kell várakozniuk a leromlott sürgősségi osztályokon, és ritkán találkoznak orvossal. Valójában senkinek sincs családorvosa. Ha megsebesülnek, vagy fájdalomtól szenvednek, akkor hosszantartó és nagy adagokban adagolt narkotikum fájdalomcsillapítókat írnak fel nekik – azaz opioidokat a biztonságosabb, de drágább fizioterápiák és függőséget nem okozó gyógyszerek helyett. Mindez az FDA jóváhagyásával történik. Még a középiskolás sportsérültek is narkotikumokat kapnak, annak ellenére, hogy a fiatalok között érezhetően nő a függőség. A gyógyszergyártó nagyvállalatok által finanszírozott, politikailag erős „fájdalomcsillapító lobbik” hajtják ezt a trendet tovább már két évtized óta, nagy profitot termelve a milliárdos gyógyszergyári igazgatók részére.

Az amerikai opioidrégiók kialakulása az amerikai kapitalizmus több, egymással összefüggő jellemzőjének konvergenciájában gyökerezik. A nagyvállalatok és az elit kérlelhetetlen profithajszolásának következménye, miközben az ország ipartalanított és mezőgazdasági területeit „harmadik világgá” változtatták.

Először, a tőkések a gyártási költségeket úgy csökkentették, hogy a munkaerő számára korlátozták a hozzáférést a minőségi egészségügyi szolgáltatásokhoz, ily módon is növelve a profitjukat. A munkáltatók által fenntartott egészségügyi biztosítótársaságok a balesetekben megsérült munkásoktól rendszeresen megtagadják a drágább, nem kábítószer-tartalmú kezeléseket, és arra ösztönzik őket, hogy az olcsó, receptre felírt opioidok használatával minél hamarabb visszatérjenek a munkába. Az olcsó opioidokat a szövetséges egészségügyi tervek kezdetben azért tűrték meg, hogy pénzt spóroljanak meg, miközben a vezetők szemet hunytak, amikor a munkavállalók függővé váltak.

Másodszor, a tőkések szabadon elbocsátják a munkahelyen megsérült és kezelésre szoruló munkásokat, ezzel arra késztetve őket, hogy ne menjenek betegszabadságra, és jobban támaszkodjanak az olyan opioidokra, mint az OxyContin, amelyet a nagy gyógyszercégek hamisan függést nem okozónak minősítettek.

Harmadszor, a tőkések profitját jelentősen megnövelik az idősebb munkásoknál a túladagolásból és más, elkerülhető okokból bekövetkező időelőtti halálozások, ugyanis ezzel csökkennek a nyugdíjköltségek és az egészségbiztosítási kifizetések. A Wall Street pimaszul ünnepelte, hogy lecsökkentek a nyugdíjazási és egészségbiztosítási kötelezettségek az amerikai munkások lerövidült várható életkora miatt. A várható élettartam csökkenése és az időelőtti elhalálozás növekedése az USA-ban hasonló mintát mutat, mint a Szovjetunió felbomlását követő első évtizedben Oroszországban, a háttérben amerikai támogatással működő maffiaoligarchák fosztogatása idején, Borisz Jelcin időszaka alatt.

Negyedszer, a tőkések szabadon alkalmazhatnak fiatal (18-30 év közötti) helyettes munkaerőt időszakos foglalkoztatásra, alacsonyabb bérekért és társadalombiztosítási juttatások nélkül. A létbizonytalanságot fenntartó – a feladatokat részekre bontják és kiszervezett cégekre, alvállalkozókra bízzák, a munkások és alkalmazottak gyakran „önfoglalkoztatók”, részmunkaidőben vagy épp fordítva, rengeteg túlórában dolgoznak – „gig economy” vagy „haknigazdaság” nagyon kiszolgáltatottá teszi a dolgozókat. A túlterhelt, jövőtlen munkások aztán az opioidokhoz fordulnak, hogy legyőzzék fizikai fájdalmaikat és az emocionális stresszt – egész addig, amíg rabszolgákként áldozatul nem esnek a kábítószerfüggésnek. Ez az oka az USA-ban, hogy csökken a fiatal munkavállalók száma, miközben a foglalkoztatás szintje viszonylag magas.

Ötödször, hátborzongató módon és tovább súlyosbítva a munkahelyi balesetek következményeit, az opioidjárvány a bőr- és szerv-transzplantációs ipar számára aranybányává vált, mivel a fiatal túladagolásos áldozatokból kinyert „anyagok” – csontok, bőr, szaruhártya, ín, szívbillentyűk, fogak és véredények – testenként több tízezer dollárt érnek. A túladagolásos agyhalottakból kinyert szervek testenkénti értéke több százezer dollár. A szervértékesítéssel és szervközvetítéssel foglalkozó vállalatok dögkeselyűkként rajzanak a kórházi sürgősségi osztályok körül, várva az új áldozatokra – sokszor a hatóságok előtt csapva le a rokonokra. Az amerikai kapitalizmus teljes egészében elkerülhető hazai áldozataiból táplálkozó groteszk profithúzás emlékeztet Jonathan Swift szatirikus „szerény javaslatára”, amikor a brit vállalkozókat arra ösztönözte, hogy az ír krumpliéhínség áldozatainak a bőréből készítsenek hölgyeknek erszényeket és más kereskedelmi árukat!

Összegezve tehát, a jelenlegi amerikai kapitalizmus szerkezetében és viszonyaiban lelhetőek fel az opioidjárvány általános okai és haszonélvezői. Ennek elkerülhetetlen következménye a kapitalista döntések miatt marginalizálódott közösségek gyors lepusztulása. A tőke húz hasznot a felesleges és potenciálisan veszélyes népesség leselejtezéséből, hasonlóan ahhoz, ahogy az elmúlt két évszázadban a Brit Birodalom járt el az indiai éhínségek idején. Terjednek a szociál-darwinizmus és a malthusi ésszerűség elméletei az oligarchák, a politikusok, az orvosprofesszorok körében, és beszivárognak a köznyelvbe is („a legéletrevalóbbak túlélése”), biztosítva ezzel a vérengzés ideológiai alapját.

 

A hatalmi elit áll a járvány mögött

Több milliárdos forgalmú gyógyszervállalatok gyártják és forgalmazzák a narkotikumokat és a nyugtatószereket. Ügynökeik manipulálják az orvosi közösséget, és lobbiznak a politikusok között „fájdalommentes” Amerikát hirdetve.

A függőséghez kaput nyitó vezető kereskedelmi termék az OxyContin, a Purdue Pharmaceuticals terméke. A vállalatot - amelyet a Sackler család alapított és teljes egészében irányítása alatt tart - a nemrég elhunyt Raymond Sackler, valamint testvérei vezetik. Hashajtók és fülkenőcs gyártásával kezdték, majd bevezették a súlyos függőséget okozó nyugtatót, a Valiumot, majd végül az 1990-es években, Bill Clinton elnök „egészségbiztosítási reformjának” az idején elkezdték terjeszteni a történelem legnagyobb nyereséget hozó, receptre kapható gyógyszerét, az OxyContint.

Sacklerék egy széleskörű marketinges csapatot állítottak fel, hogy meggyőzzék az orvosokat, hogy termékük nem okoz függőséget. Orvoskutatókat béreltek fel, hogy hamis adatokat publikáljanak az OxyContin biztonságáról. Ezek a felbérelt szakértők a fájdalomcsillapító ipar kezdeti időszakában hatalmas összegeket kaptak, hogy a Sackler termékeivel házaljanak. Azt hirdették, hogy az amerikai betegek teljesen „megszabadulnak a fájdalomtól”, és azt állították, hogy az erősen szubjektív „fájdalomküszöb” a betegek értékelése szerint az ötödik legfontosabb életjelenség. A „fájdalomküszöb” – más gazdag országok esetében, ahol a diagnózis és a terápia továbbra is objektív értékelések alapján történik – sehol sem bizonyult ilyen jelentősnek. Érdekes módon a „fájdalomküszöb” hivatkozást kevésbé használják az afro-amerikaiak és a spanyol etnikumú betegek esetében, aminek oka az amerikai orvoslásban meglévő látens rasszista szemlélet, amely szerint ezek a kisebbségek potenciálisan függők, és ezért megbízhatatlanok a receptre felírt narkotikumos kezelés során. Ezért aztán az afro-amerikai és spanyol betegek nagyban elkerülték a narkotikumfüggőség járványát, miközben a túladagolásos elhalálozottak között a fehérek aránya 95%-os volt, többségükben a dolgozó osztály tagjai. Nyilvánvaló az is, hogy a sürgősségi osztályokon feltűnő, nagy fájdalommal küzdő afro-amerikai betegek kevésbé gondos kezelést kapnak, mint fehér társaik – még akkor is, ha fájdalmaik komoly, életveszélyes és sürgős sebészeti beavatkozást igénylő tünetek.

A Sackler család nettó jövedelme 14 milliárd dollár fölé nőtt a Forbes milliárdosokat felsoroló listáján, miközben a Purdue Pharmaceuticals 35 milliárd dollár nyereséget kaszált az OxyContin-ból. A receptre felírt gyilkosság és függőség bejuttatta a Sacklereket a politikai, kulturális és oligarcha elit köreibe. Fontos műgyűjtők és a tudomány elismert támogatói lettek New Yorkban, Londonban és Tel Avivban. Raymond Sacklert Erzsébet királynő lovaggá ütötte. Eközben évente több ezren haláloztak el a receptre felírt narkotikum miatt, s milliók süllyedtek függőségbe, egészségük leromlott és ez magával ragadta a környezetüket is.

A Sackler család példája nyomán más gyógyszeripari milliárdosok is bekapcsolódtak az üzletbe. Az opioidos fájdalomcsillapítók olcsón előállíthatók, ráadásul a kereslet megállíthatatlanul növekszik, hiszen a tizenévesek megrohamozták a nagymamájuk gyógyszerszekrényét, narkotikumokat keresve, és a szegény munkások sorban álltak a „gyógyszerautomatáknál”. Az OxyContin és származékai a gyógyszeripar történelmileg legnagyobb profitrését produkálták – jóval az ún. bestseller kábítószerekét meghaladva.


A teljes egészében elhárítható és előre látható pusztulás végül arra vezetett, hogy a Purdue Pharmaceuticals 634,5 millió dolláros büntetést kapott 2007-ben, amiért fondorlatosan elhallgatta, hogy az OxyContin függőséget okoz és túlfogyasztásra késztet. A Sackler család politikai befolyása megvédte a család tagjait attól, hogy kötelességmulasztással vagy bűnös összeesküvéssel vádolják meg őket. Befolyásuk a politikai elitben és az igazságügyi körökben példa nélküli.

Az OxyContint és más, függést okozó szereket ma is tömegesen gyártják, írják fel receptre, s ezzel hozzájárulnak évente több mint 65 ezer dolgozó halálához. A közelmúltban a narkotikumok felírásának megszigorítására válaszul több millió függő állt át olcsó utcai heroinra és a veszélyesen erős, illegális fentanylra, hogy kielégíthesse gyötrő vágyait. Azt lehet mondani, hogy az orvosok nyitottak utat a függőségnek, az utcán árult kábítószerek fogyasztásának, az erőszaknak és talán a halálnak is, miközben az USA hatóságai szándékosan félrenéztek.

Egy másik hatalmi elit az orvosok csoportja, akik a gyógyszereket felelőtlenül és szenvtelenül felírták az elmúlt 2-3 évtizedben amerikaiak millióinak. Őket is megmentette a politikai és igazságszolgáltatási rendszer, sőt, ők továbbra is a kábítószerfüggéssel sújtott helyi közösségek „támaszai” maradtak.

Kétezer éve az orvoslás erkölcsi mértéke és szakmai vezérfonala az volt, hogy a beteg kezelésével „mindenek előtt kárt ne okozzanak” (ez a „Primum non nocere” elv). Nagy különbség van az USA-ban aközött, hogy hogyan kezelik a dolgozó osztályhoz vagy az elithez tartozó betegeket. Több ezer orvos és egészségügyi szakember nem vette tudomásul alsó- és középosztálybeli betegeinek nyilvánvaló függőségét és a növekvő számú haláleseteket, és megadta magát a megvesztegetésnek és a kapzsiságnak az opioidok terjesztése érdekében. Az egészségügyi szektorban bekövetkezett gazdasági megszigorítások sok doktort arra késztettek, hogy betegeiket gyakran felületesen vizsgálják meg. A nagyvállalatok által alkalmazott orvosok beleegyeztek, hogy a munkaadóik profitcéljai diktálják betegeik kezelési módját – megcsúfolva ezzel a beléjük vetett bizalmat. Sok orvos pedig a gyengén ellenőrzött és túlterhelt orvosi segéderőre, valamint a kezdő nővérekre bízta, hogy a már narkotikumfüggő betegeket diagnosztizálják és kezeljék. Sokkal könnyebb és olcsóbb egy receptet megírni, mint alaposan megvizsgálni és megfelelően kezelni egy kisjövedelmű beteget. Elfogadták a nagyvállalati és tőkés ideológiát, hogy a függők saját belső morális és genetikai elkorcsolásuk sajnálatos áldozatai.

Az ok-okozatok lánca a profitéhes kapitalistáktól a milliárdos forgalmú gyógyszervállalatokig, a kórházakig, a doktorokig és a gyengén felügyelt alkalmazottakig terjedt.

A függőség okozta halálozásban a legfőbb politikai bűnrészes a szövetséges kormányzat és azok a megválasztott képviselők, akik a gyógyszerlobbitól dollármilliónyi „adományt” fogadtak el.

Az elnök, a kongresszus, demokraták és republikánusok egyaránt, nem törődtek a járvánnyal, mert a gyógyszeripari vállalatok és lobbik a kampánypénzekkel megvásárolták őket. Az elmúlt húsz évben a politikai elit – köztük a receptre felírt narkotikumokat fogyasztó államok politikusai is – több millió dollár kampánypénzt kapott a gyógyszeripartól.

A gyógyszerek használatát engedélyező szövetségi hatóság (Federal Drug Enforcement Agency, DEA) engedélyezte a narkotikumok túlzó használatát és terjesztését, aztán az elmúlt 20 évben szemet hunyt a szörnyű következmények felett. Nem lenne elképzelhető, hogy az USA állatorvosai és szabályozó hatóságai ne vennék észre, ha 3000 házi kedvenc gyógyszerezésben elpusztulna, és ne vizsgálnák ki azonnal a helyzetet, meghozva a szükséges intézkedéseket, miközben az FDA és DEA hatóságok, valamint az USA elitje „nem veszi tudomásul” több százezer szegény, a munkásosztályhoz tartozó amerikai halálát.

Végül két évtized után a helyi politikusok és államügyészek új bevételi forrást fedeztek fel a törvénysértő gyógyszergyárak és nagykereskedelmi cégek elleni perek indításával. Néhány szenátor támogatta a meghallgatásokat, de nem történt meghatározó akció a szegény lakosságot sújtó mészárlás megfékezésére. 2010-ben a Pentagon és a szenátus fegyveres szolgálatokkal foglalkozó bizottsága folytatott meghallgatásokat receptre felírt drogokkal az USA hadseregében történő visszaéléseivel kapcsolatos megnövekedett számú eset miatt, s hoztak is néhány hatékony intézkedést. Abban az időben a szenátorok még viccelődtek is a „Big Pharma”, a nagy gyógyszergyárak felbosszantásának veszélyével. De lám, míg a tábornokoknak egészséges katonákra van szükségük, az amerikai tőkések és politikusok nem érdekeltek, hogy a dolgozó polgárokat megvédjék – ugyanis az ő függőségük és haláluk profitot termel az elitnek.

 

És mi a teendő?

A receptre felírt narkotikumok és az ennek következtében megnövekedett illegális kábítószerfüggőségi járvány Amerikában milliós nagyságrendű gyilkos következménnyel járt, ami rombolja az egyébként is marginalizált, iparát vesztett munkásközösségeket. Azonban mind az áldozatok, mind a hóhérok. A logika és a következmények világosak.

A legtöbb áldozat a munkásosztályhoz tartozik, vagy a szegény és az alsó középosztály tagja, s többségében fehér, kisfizetésű, idős ember, társadalombiztosítás nélküli és gyengén foglalkoztatott, különösen sok közöttük az olyan, akinek nem jut megfelelő egészségügyi ellátás.

Több mint ötmillióan szenvednek a receptre felírt drogok miatti visszaélés következményeitől, vagy legalábbis elindultak a receptre kapható narkotikumok miatti függőség útján. Ez egy igazi amerikai holokauszt, amely több millió családtag-túlélőt számlál. Több ezer gyerek él idősebb rokonoknál, vagy a gyermekgondozó helyek és a túlterhelt gyermekgondozási rendszer szippantotta be őket.

A hóhérok és bűntársaik meggazdagodtak, ők a legrafináltabb foglalkozások és tudományok elit egyetemeken végző kegyeltjei. Ők a világ legjobb egészségügyi szolgáltatásait kapják, hűséges, de jól képzett szolgák, nevelőnők, szakácsok veszik körül őket, akik legtöbbje bevándorló. Őket nem háborgatják sem a cenzorok, sem bűnvádi eljárások, ők politikailag jól beágyazottak, tökéletesen öltözködnek, szépítkeznek. Ők a halál és a kétségbeesés díszhuszárai.

A függőségi válság annak az osztályharcnak része, amit a felső osztály folytat az ország közép- és alsóbb osztálya ellen. Üzelmeik jóllehet nem kinyilvánított, de valóságos következménye, hogy a feleslegesnek nyilvánított népességet kiselejtezzék az elit gazdasági és politikai döntéseivel, s szétzúzzák áldozataik, azok családtagjai, szomszédjaik és barátaik képességét arra, hogy a saját osztályérdekeik elleni támadást megértsék, megszervezzék az ellenállást, egyesüljenek és visszavágjanak a támadással szemben. A megoldást ennek bázisán közelíthetjük meg.

Van már történelmi példa, hogy mind az elitet, mind a  drogbárókat és a függésben szenvedőket is visszahozzák a termelő társadalmi életbe.

Vegyük először Kína esetét. Az évszázados, brit uralom okozta ópiumfüggés után az 1949-es kínai forradalom az ópium „vállalkozóit” és a hadurakat letartóztatta, elítélte és kivégezte. Több millió függőt rehabilitáltak és küldtek vissza közösségeikbe, ahol csatlakoztak az új társadalmat felépítő munkásokhoz.

Hasonlóképpen az 1959-es kubai forradalom is azonnal bezárta a drogbarlangokat és bordélyházakat, amelyeket a Meyer Lansky-hoz hasonló amerikai főnökökkel együtt a kubai gengszteroligarchia és halálosztagaik vezettek. A banditákat elűzték Kubából Miamiba, Palermóba és Tel-Avivba.

Az USA-ban a hatékony, osztálytudatos drogháború első lépése a tömegmozgalmak megszervezése lehetne, ügyvédekkel, orvosokkal, gyógyító személyzettel és közösségszervezőkkel, valamint jól integrált felvilágosítókkal és közösségi vezetőkkel. Az ügybe ténylegesen bevont országos betegségellenőrző központot (Center for Disease Control) – s nem a nagyvállalkozói elit szószólóját - újjá kell szervezni, hogy a probléma nagyságáról és természetéről minőségi módon összegyűjtse az országos adatokat, ezzel a lecsökkent várható életkor, a megnövekedett gyermek- és anyahaladóság, valamint a munkások körében a járványjellegű, elkerülhető időelőtti halálozások tendenciáinak megfordításához alapot szolgáltasson.

Második lépésként ellenőrizni kell a narkotikumok felírását, erősen korlátozva azokra az indikációkra, amelyek más ipari országban használatosak (makacs rákos fájdalmak enyhítésére vagy operációt követő, rövid távú fájdalomcsillapítás). Országos adatbázist kell létrehozni, hogy az orvosok, a nővérek, orvosasszisztensek és mások gyógyszerfelírási gyakorlatát követni lehessen. Akik nem hajlandóak megváltoztatni gyakorlatukat, azoknak letartóztatással és komoly ítéletekkel kell szembesülniük. Az egészségügyi szolgáltatásnak betegközpontúnak kell lennie, nem pedig profitorientáltnak, és a gyógyító gyakorlatban a „Primum non nocere” elvnek kell a szívtelen szociál-darwinizmus és a kapzsiság helyébe lépnie.

A halálos opoidok gyártóinak és terjesztőinek, valamint lobbistáinak és kereskedőinek kellene fizetniük a pusztításokért, ennek érdekében bűntető eljárást kell ellenük indítani.

A drogok miatt feldúlt, az USA kapitalista elitje által létrehozott hazai „nyomortanyák” életképességének visszaállítása végül szükségessé teszi, hogy a függőségi járvány gazdasági gyökereivel foglalkozzunk és átalakítsuk azokat. Fel kell váltani a munkásoknak fájdalmat és szenvedést okozó rendszert olyannal, ahol a dolgozók és közösségeik ellenőrzik a saját életüket. A szakembereknek és az értelmiségnek ne legyen elég, hogy áldozatként szemlélje az esetet, hanem teljes egészében magáévá kell tennie a tömegek érdekeit.

A sikeres helyi küzdelmek építhetik fel az átalakulások politikai lehetőségét, ami a szükséges választási változásokat is meghozza majd.

Több millió élet van veszélyben, csak ha győznek, akkor számíthatnak túlélésre. A szörnyű helyzet gyökerének osztályszemléletű elemzése és megértése, továbbá a mozgósítás a trend megfordítására jelentős eredménnyel járhat, amiből világszerte profitálhatnak az imperialista és kapitalista politika áldozatává vált „nyomortanyák!

 

Megjelent a Global Research 2018. január 26-i számában https://www.globalresearch.ca/the-opioid-epidemic-in-america-killing-one-million-workers-the-triumph-of-capital , valamint James Petras honlapján: https://petras.lahaine.org/the-opioid-epidemic-in-america-killing/ 

 

Fordította: Kleinheincz Ferenc

 

[i] Trump használta a “shithole” kifejezést a harmadik világ nyomorban élő országaira. A szót itt nyomortanyaként fordítjuk. (A fordító).

[ii] Opioidnak nevezik mindazokat a természetes, félszintetikus és szintetikus vegyületeket, amelyek a morfinhoz hasonlóan a szervezet opioid receptorain hatnak. (Wikipédia)

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések