hu | fr | en | +
Accéder au menu

Mondd meg, kivel barátkozol, megmondom, ki vagy…

JPEG - 43.1 kio

Nicolas Sarkozy volt köztársasági elnököt március 20-án és 21-én negyvennyolc órára őrizetbe vették, majd 21-én este a bűnügyi rendőrség 2013-ban létrehozott korrupció-ellenes hivatalának (az OCLCIFF-nek) vizsgálóbírói megállapították, hogy megalapozott a gyanú, és illegális kampány-finanszírozásért vádat emeltek ellene. Az ex-államfő és néhány volt munkatársa ellen két másik – hasonló fajsúlyú – ügyben is folyik bűnvádi eljárás…

Ebben a szövevényes históriában egyre több a bizonyíték arra, hogy a 2007-es francia elnökválasztást külföldről finanszírozták. És hogy pénzt a Líbiai Köztársaság volt vezetője adta. Az a Muammar Kadhafi, akinek 1988-ban benne volt a keze a PAN AM 103-as járatának a skóciai Lockerbie felett való felrobbanásában, és akinek több más terrorista merénylet is szárad a lelkén. Amikor 2012-ben, az elnökválasztás két fordulója közt, a Médiapart hírportál kiteregette az ügyet, a cikket inkább hitetlenkedés fogadta. A Nemzetgyűlés se nagyon mutatkozott hajlandónak arra, hogy vizsgálóbizottság felállításával utána járjon a dolognak. És mégis, hat évre rá, 2018. március 21-én megtörtént a csoda: vádat emeltek a dosszié fővádlottja, Nicolas Sarkozy ellen. A volt államfő nem léphet kapcsolatba az ügy többi szereplőjével, és nem hagyhatja el Franciaországot.

*

Amikor 2016. november 16-án, még a jobboldali előválasztások idején, az egyik francia tévécsatornán Sarkozy is részt vesz a jelöltek vitájában, és a vitát vezető tévés váratlanul aziránt a másfél millió euró iránt kezd érdeklődni az ex-államfőnél, amit – ha igaz – 2007 elején egy líbiai közvetítő, bizonyos Ziad Takieddine adott át neki, Nicolas Sarkozy felháborodva vág a szavába: „Nem szégyelli magát!? Hitelt ad egy többszörösen elítélt börtönviselt embernek, egy notórius hazudozó állításának!?” A volt köztársasági elnök március 21-én este a kihallgatásról távozóban is ugyanezt mondta a Le Figaro tudósítójának. Majd hozzátette: „Semmilyen hiteles bizonyíték nincs ellenem Kadhafi vádaskodásán kívül. […] Ennek a rágalomhadjáratnak már bőven megadtam az árát. 2012-ben másfél százalékkal elvesztettem az elnökválasztást, 2016 végén pedig a jobboldali előválasztást is elbuktam…

Csakhogy a kezdeti totojázás után 2013-tól felgyorsult a nyomozás, és az üggyel foglalkozó három vizsgálóbíró ma úgy gondolja – szavahihetőség ide vagy oda ‑, a líbiai közvetítő állításai nem teljesen légből kapottak. A nyomozók a 2007-es kampánnyal kapcsolatosan olyan összegekre derítettek fényt, amelyek nem szerepeltek Nicolas Sarkozy hivatalos kampány-elszámolásában. Amikor 2012 áprilisában a Médiapart hírportál közzétette a líbiai titkosszolgálat vezetője által aláírt feljegyzést, amely szerint ötven millió eurót kell elkülöníteni Nicolas Sarkozy elnökválasztási kampányára, a volt francia államfő „közönséges hamisítványnak” minősítette a dokumentumot.

Azóta a hatóságok több más bizonyítéknak is birtokába jutottak, és ezek is alátámasztják a Líbiából érkező pénzösszegek alapos gyanúját. Ha hihetünk a fent említett közvetítő, Ziad Takieddine vallomásának, 2006 novembere és 2007 januárja között készpénzben három alkalommal ő maga szállított kis bőröndben öt millió eurót Tripoliból Párizsba, és adott át az akkor még belügyminiszter Nicolas Sarkozynak, illetve a kabinet-főnök Claude Guéant-nak. Ez utóbbi a 2007-es elnökválasztás idején néhány hónapra óriás páncélszekrényt bérelt a párizsi BNP pénzintézetnél, és a bőrönd megérkezte után több ízben is megfordult a bankban.

Claude Guéant azonban tagadja a vádakat, azzal magyarázta a BNP bank bérelt helyiségében tett látogatásait, hogy az óriás páncélszekrényben Nicolas Sarkozy beszédeit akarta biztonságba helyezni… Az sem kerülte el a nyomozók figyelmét, hogy 2008-ban Malajziából nem kevesebb, mint fél millió eurót utaltak át Claude Guéant bankszámlájára. Guéant párizsi luxuslakást vásárolt a homályos eredetű pénzen, az összegre pedig azt a magyarázatot adta, hogy néhány értékes németalföldi festményt eladott a műgyűjteményéből. Különös az is, hogy Guéant 2003 és 2013 között mindössze nyolcszáz eurót vett le a bankszámlájáról, hogy Nicolas Sarkozy környezetében a 2007-es kampány idején mindent készpénzben fizettek, és gyakoriak voltak a különben ritka 200 és 500 eurós bankjegyek.

És ha mindez igaz, ott a megkerülhetetlen kérdés: vajon mit kaphatott a Khadafi-klán cserébe ezért a hatalmas összegért? Egy bizonyos: Nicolas Sarkozy 2007-es győzelme után a francia-líbiai kapcsolatok egyszer csak megjavulnak. Legelőször is, francia közbenjárásra, a líbiai diktátor végre szabadon engedi az igazságtalanul vád alá helyezett bolgár ápolónőket, majd, alig pár hónapra rá, harmincnégy év szünet után, Khadafit nagy csinnadrattával fogadják a francia fővárosban (annak idején nem kis feltűnést keltett, hogy a líbiai vezető beduin sátort állíttatott fel a rendelkezésére bocsájtott Marigny palota parkjában). Volt-e ennek a hatalmas pénzösszegnek valamilyen szerepe a francia-líbiai kapcsolatok hirtelen megjavulásában, illetve abban, hogy Kadhafinak részben sikerült kitörnie nemzetközi elszigeteltségéből? És hogyan illeszkedik a történetbe a volt líbiai vezető által meglobogtatott tíz milliárd eurós szerződés, az atomenergia fejlesztéséről kötött kétoldalú megállapodás, illetve huszonegy Airbus-nek és tizennégy Rafale típusú vadászgépnek a Líbia által való megvásárlása?

A francia ex-államfő őrizetbe vétele feltehetően azzal függ össze, hogy több volt magas rangú líbiai vezetőt (köztük Abdellah Senoussit, a líbiai katonai hírszerzés egykori vezetőjét) épp a közelmúltban hallgatták ki a francia hatóságok. Az utóbbit 1999-ben – akkor még távollétében ‑ életfogytiglan elzárásra ítélték az UTA légitársaság DC-10-es gépe ellen elkövetett 1989-es merénylet megszervezéséért. Talán nem véletlen, hogy 2009-ben Sarkozy minden módon igyekezett megakadályozni Abdellah Senoussi letartóztatását, és amikor ez nem sikerült, Senoussi – micsoda véletlen – a köztársasági elnök ügyvédjét, Thierry Herzogot kérte fel védőnek az ellene indított bűnvádi eljárásban. A Sarkozynek küldött pénzzel kapcsolatban Senoussi azt vallotta, „személyesen ellenőrizte” az összegnek a célszemélyekhez való eljuttatását. „Az öt millió eurót, amelyre Nicolas Sarkozynak a kampányhoz szüksége volt, eljuttattuk Párizsba, és igazolhatom, hogy a pénz meg is érkezett a címzetthez.” Az igazságügyi hatóságok a vallomás mellett a volt líbiai olajügyi miniszter, Choukri Ghanem határidőnaplóival is rendelkeznek: 2007. április 9-én ő is feljegyzi a Sarkozynak szánt összeg (őnála hat és fél millió euró) kifizetését. Őt azonban kihallgatni már nem hallgathatják ki, 2012. április 29-én, máig tisztázatlan körülmények között, Bécsben belefulladt a Dunába.

De a francia nyomozóknak nyilván telefonlehallgatási jegyzőkönyvek, valamint egyéb bizonyítékok is rendelkezésükre állnak, nevezetesen azok a dokumentumok, amelyeket egy másik közvetítő, a jelenleg Londonban fogva tartott Alexandre Djouhri svájci lakásán foglaltak le a hatóságok. Ha az angolok Djourit kiadják a franciáknak, egyáltalán nem lehetetlen, hogy az ügyben ő is vallomást tesz. A francia igazságszolgáltatást főleg az érdekelné, hogy 2009-ben miért adta el méregdrágán – tíz millió euróért – a négy milliót érő dél-franciaországi villáját Kadhafi volt tanácsadójának és kabinet-főnökének, Béchir Salehnek. A nyomozókat azért érdekli ez az ügy, mert olyan pénzügyi manővert sejtenek a háttérben, amelynek örvén szintén pénzösszegek érkeztek Líbiából Nicolas Sarkozy kampányának finanszírozására. Béchir Salehet azonban ‑ ő egyik koronatanúja lenne az ügynek – 2017 elején Johannesburgban megpróbálták eltenni láb alól (hat golyót kapott a mellkasába), jelenleg is egy ottani kórház intenzív osztályán ápolják.

Béchir Saleh 2017. szeptember 29-én interjút adott a Le Monde-nak, és az interjúban azt állította, nem tud semmit az ügyről. Majd hozzátette: „Kadhafi azt állította, hogy adott pénzt Sarkozynak. Sarkozy pedig azt állítja, hogy nem kapott pénzt Kadhafitól. Márpedig én kettejük közül inkább Kadhafinak hiszek…” A Líbiából érkező pénzösszegek tükrében ugyancsak elgondolkodtató tény, hogy 2011-ben az Egyesült Királyság meg az Egyesült Államok mellett Franciaország is belépett a Líbia-ellenes koalícióba, amelynek következményeként 2011. október 20-án, máig homályos körülmények között, magát Kadhafit is meggyilkolták. A líbiai diktátor a katonai beavatkozás alatt többször is kijelentette, mennyire megdöbbenti, hogy az a Franciaország is ellene fordul, amelynek elnökét jelentős pénzösszeggel támogatta, Kadhafi fia pedig így nyilatkozott az Euronews tévécsatornának: „az egész kampányt mi finanszíroztuk, és ezt dokumentumokkal is tudom igazolni”.

Meglehet, az kijelentés is hozzátartozik a történethez, amelyet maga Sarkozy tett nemrég a francia sajtóban. A volt francia államfő olyasmit mondott, hogy őt mindig is elbűvölték a tekintélyuralmi politikai rendszerek vezetői. Akárhogyan is, ez a zavaros ügy, amelyben szétszálazhatatlanul keveredik egymással államrezon és egyéni meggazdagodás, választási csalás és realpolitik, minden kétséget kizáróan a legsúlyosabb politikusi bűncselekmény az V. Köztársaság amúgy sem patyolat tiszta történetében. Könnyen lehet, hogy ez az ügy is közrejátszott abban, hogy Sarkozy 2012-ben a mentelmi jog reményében olyan görcsös igyekezettel próbálta magát még egy ötéves ciklusra megválasztatni, és hogy 2016-ban népszerűtlensége ellenére is indult a jobboldal előválasztásán…

Ha bebizonyosodik a gyanú, a volt francia államfő ellen három bűncselekményben is vádat emelnek majd, ezek: passzív korrupció (a passzív jelző itt azt jelenti, hogy az elkövető nem kéri a pénzt, csak valamilyen szolgáltatásért cserébe elfogadja ‑ ennek a bűncselekménynek, ha nem tévedek, a hazai jogban „befolyással való üzérkedés” a megfelelője), illegális kampányfinanszírozás, líbiai közpénzek elsikkasztása és rejtegetése. A három közül kétségkívül az első a legsúlyosabb, „passzív korrupció” esetében a bíró a francia büntetőtörvénykönyv 2007-ben érvényben levő 432-1-es paragrafusa szerint tíz év elzárást és százötvenezer eurós pénzbüntetést is kiszabhat, a közügyektől való eltiltásról nem is beszélve (a 2018-as törvények szerint a pénzbüntetés egy millió euró is lehetne).

*

Van ebben a zavaros történetben valami, amit nagyon nehéz megérteni. Hogyan hihette Nicolas Sarkozy és közvetlen környezete, hogy ez a kínos ügy sohase fog kipattanni? Hogyan lehettek ezek a legjobb iskolákban tanult értelmes politikusok olyan ostobák, hogy nem számoltak a lelepleződés lehetőségével? Hogyan hihették hosszú éveken át, hogy felette állnak a törvénynek, és hogy semmi félnivalójuk sincs a felelősségre vonástól? Ezt az emberi gyöngeséget ‑ gőgöt, elbizakodottságot, önteltséget, mindenhatóság-érzést és narcisztikus elvakultságot ‑ már a régi görögök is ismerték. Nagyjából ez volt a jelentése a görög hübrisz szónak, amelynek a Niobé- és Oidipusz-mítosz mellett talán az Ikarosz-történet a legszemléletesebb illusztrációja. Akárcsak Ikarosz, telhetetlenségében sok vezető politikus is egyre többet akar, egyre magasabbra tör, nem számolva azzal, hogy a nap – vagyis a fény, a realitás – mégiscsak határt szab a végtelen becsvágynak. És hogy előbb-utóbb az állam legmagasabb szintjén elkövetett bűncselekmény is napvilágra kerül…

Ádám Péter

Ádám Péter

Megosztás