A korrupcióellenes fellépés perverz hatása Közép-Kelet-Európában – A bőszült elutasítás demagóg politikusokat emelt hatalomra

Kategória: 2018. április
Írta: Benjamin Cunningham
Találatok: 2518

babisEgy túl kíváncsi újságíró meggyilkolása Szlovákiában, új cseh miniszterelnök, sikkasztásért vizsgálat alá vont román országgyűlési elnök: Közép-Kelet-Európa úgy tűnik ellehetlenült a korrupció miatt. Pedig a kenőpénz, a befolyással üzérkedés és a megvesztegetés a kontinensen másutt sem ismeretelen sőt nem is kisebb, egyes kutatások szerint. Ezen országok kiemelése elkerülhetetlenül politikai következménnyekkel jár.

2017 októberében, a cseh parlamenti választásokon, Andrej Babiš milliárdos, élelmiszeripari és sajtómágnás felborította a hagyományos politikai keretet, amikor bezsebelte a szavazatok 30%-át, miközben egy párt sem kapott több mint 12%-ot. Amikor 2011-ben megalapította az Elégedetlen Állampolgárok Akciója (ANO cseh betőszóval ismerik, amely egyébként igen jelent) nevű képződményt, akkor Andrej Babiš azt magyarázta, hogy kizárólag egy politikai kötődés nélküli, jómódú üzletember léphet a korrupt elit helyébe. Vagyona, szakértelme és hatékonysága miatt tehát ő testesíti meg az ideális megoldást. „Elég gazdag ahhoz, hogy ne legyen szüksége lopni” állította egy jól bejáratott érvrendszer, amelyet még New York polgármestere, Michael Bloomberg[i] és az ukrán elnök, Petro Porosenko esetében volt szerencsénk megismerni.

Nem vagyok egy csaló” mondta még a választások előtt, a nekünk adott interjúban[ii]. „Mások azok?” kérdeztük akkor. „Igen.”

Bár kevésbé demagóg és idegengyűlölő, mint más politikusok a régióban, az új cseh miniszterelnök – aki egy törékeny, kisebbségi kormány élén áll – azért alapvetően nem különböző. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) több szabálytalanságot is talált annak a 2 millió eurós európai finanszírozásnak a felhasználásakor, amit egy Prága déli részén épülő hotel építésére kapott. Hogy ítélet születhessen az ügyben, a választások előtt néhány héttel a parlament feloldotta a mentelmi jogát – majd a parlamenti képviselők ezt újra negszavazták 2018 januárjában is. De a választók roppant bizalmatlanok voltak a többi jelölttel szemben, és a bizonytalanság Andrej Babišnak kedvezett. Végül is a vádakat egy „korrupt elit” fedte fel, és még ha azok igazak is, a brüsszeli pénzek megcsapolását nem igazán érzik bűnös eljárásnak: „Nem a mi pénzünk, tehát ellophatjuk” foglalja össze a közvéleményt Balázs Jarábik, a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért munkatársa. Andrej Babiš meggyőző ereje, ellenfeleinek gyengesége és szakértelmük hiánya, valamint a lakosság tömeges elkeseredettsége és elégedetlensége végül odavezetett, hogy másfél millió szavazó nem vette figyelembe a korrupciós vádakat. Andrej Babiš sikeréhez hozzáadódik a Cseh Kalózpárt sikere is, amely harmadik lett a választásokon 10,8%-kal, őket követi a neofasiszta Szabadság és Közvetlen Demokrácia Párt, majd pedig Cseh-és Morvaország Kommunista Pártja következett. Összességében a csehek 59%-a olyan alakulatokra szavazott, amelyek saját állításuk szerint a status quo ellen indultak.

 

Elválik a tapasztalat és az érzés

Ha hiszünk az utolsó Eurobarométer[iii]-felmérésnek, akkor az elitellenes kampány sikere nem meglepő: a csehek 84%-a hiszi azt, hogy országukban a korrupció erősen elterjedt (a francia lakosság 67%, a németé 51%, míg a dánok 22%-a hiszi ezt az országáról). De a felmérés több kérdése arra vonatkozott, hogy a régió lakosai hogyan értelmezik a korrupciót. Miközben sok cseh gondolja, hogy a korrupció egy lényeges probléma, ennél sokkal kevesebben találkoztak a jelenséggel: csak 19% gondolja úgy, hogy érinti a hétköznapi személyes életét, és nem több mint 13% találkozott az utóbbi 12 hónapban ajándék- vagy szolgáltatáskéréssel. Összehasonlításul az osztrák szomszédjaikból 18% gondolja úgy, hogy érinti a személyes életét és 15% mondja, hogy közvetlen tanuja volt az elmúlt év folyamán a korrupció valamilyen formájának. Ellenben csak az osztrákok 50%-a gondolja, hogy a korrupció erőteljesen elterjedt jelenség az országban. Egy osztrák tehát ugyanolyan eséllyel találkozik a korrupcióval, mint cseh szomszédja, ennek ellenére még nem gondolja, hogy a korrupció országos probléma lenne.

Az EU-szintű felmérés, amely összevetette a tapasztalatot és a vélekedést ellentmond annak a régi, begyökeresedett előítéletnek, miszerint egy éretlen Közép-Kelet-Európa lemaradva kullog a becsületes Nyugat-Európa nyomában. A svédek 17%-a, a görögök 32%-a mondja, hogy ismer valakit, aki elfogadott megvesztegetést, de csak a románok 13%-a. Pedig a románok 80%-gondolja úgy, hogy a korrupció az egyik fontos problémája az országnak, miközben ezt a svédek 37%-a válaszolta a felmérésre. Csak a lengyelek 14%-a ismer olyan személyt, aki elfogadott megvesztegetést, vagyis egy kicsit kevesebben, mint a 15%-nyi belga, a 18%-nyi luxemburgi és a 16%-nyi francia. Összegezve, a volt kommunista blokk országaiban élő európaiak úgy gondolják, hogy a kormányuk nem tesz eleget, nem lép fel eléggé a korrupció ellen. Mert érzésük szerint a korrupció része az üzleti világnak, és az egyik módja, hogy hozzáférjenek bizonyos közszolgáltatásokhoz, miközben a valóságban, személyesen nem találkoznak gyakrabban a korrupcióval, mint a többi európaiak.

Mérni a korrupciót, egy értelemszerűen eltitkolt eseményt, nem könnyű, és a véleményfelmérések nem elegendőek a valós helyzet megismeréséhez. Főleg mivel a közvélekedés ritkán fedi a valós tapasztalatot. „Az elemzésünk tele van kétes információkkal, amelyeknek képtelenek vagyunk meghatározni a valóságtartalmát” – ismeri el Dan Hough a Sussex-i Egyetemen a korrupció módszereinek szakértője. Ebben az értelemben a korrupció érzete egy komoly összetevője lehet Közép-Kelet-Európa instabil helyzetének, és a régió politikai rendszereinek katasztrófális változását vonta maga után.

Az 1980 és 2016 közötti választások elemzése nem mutatott ki „közvetlen kapcsolatot” az autoriter és demagóg politikusok sikerei és a bevándorlás között, se nem bizonyította meggyőzően, hogy ez lenne „a populizmus egyik gazdasági magyarázata”. Viszont megállapítja, hogy legfontosabb tényező, amely előre jelzi a tekintélyelvű, demagóg politikusok hatalomra kerülését, a korrupció érzete[iv]. A régebben gyenge kis csoportok, mint Andrej Babiš vagy Magyarországon Orbán Viktor és a lengyel Igazság és Élet Párt vagy az új bolgár Egységes Hazafiak, képesek voltak kihasználni azt az érzetet, hogy a korrupció általánossá vált az országban.

Több friss botrány is arra utal, hogy gyakrabban találkozhatunk a becsületességgel Svédországban, mint Romániában. Pedig a svédek, az Eurobarométer jelzései szerint, gyakrabban találkoznak a hétköznapi korrupció jelenségeivel. Ez a típusú eltérés a közösség érzetén alapuló közvélemény és a valós helyzet között nem szolgálhat bizonyítéként, és a mértéke is nehezen értékelhető[v], viszont a megerősíti az általános kételkedést. Ráadásul azt is bizonyítja, hogy a korrupcióról kialakult közvélekedésnek nem sok köze van a személyes tapasztalathoz, hanem a média és a civilszervezetek (NGO) által terjesztett közbeszéd a meghatározó eleme: „Ha azt hiszi, hogy a teremben elbújt egy tigris, akkor nem fog ottmaradni, és nem fontos, hogy tényleg ott van-e vagy nincs, a vadállat”, magyarázza Dan Hough.

 

Lengyelország, a „Pincérgate” példa

A félelem a korrupciótól, főleg amikor már beíródott a közös tudatba, képes meghaladni a valóságos helyzetet. Lengyelországban többek között a „Pincérgate” ügy miatt szerzett többséget a parlamentben 2015-ben a nacionalista és konzervatív PiS. Egy elegáns varsói vendéglő pincérei felvették a hatalmon lévő párt, a Civil Platform (PO) politikusainak beszélgetését, miközben több száz eurós vacsorájukat élvezték. Beszélgetésükből, amelyben gyakran rendkívül közönséges megjegyzések is elhangzottak, halljuk többek közt, amikor egy miniszter arra kéri a Központi Bank igazgatóját, hogy élénkítő gazdaságpolitikát vezessen be, úgy hogy az segítse az ő pártját a választásokon. „A beszélgetések a legtöbb lengyelt felháborították” magyarázza Łukasz Lipiński, a Polityka Insight, egy varsói elemző klub tagja. Miközben a média naponta kis adagokban csepegtetve hozta le a felvett beszélgetést, a PiS meggyőzte a szavazókat, hogy az „egész politikai és gazdasági elit korrupt, és a kivérzésig szívja az ország vérét”. A trükk bejött, mivel felidézte az 1990-es évek felháborító privatizációit, amikor az állam tulajdona fű alatt és alattomosan magánkezekbe ment át. Hogy az elit saját személyes érdekből és titokban dönt az ország jövőjéről, hihetőnek tűnt, mivel már megtörtént 1991-ben. Állítólag kulturális elmaradottság, hogy utólag gerjed a harag, pedig csak az egyik példa azokra torzulásokra, amelyeket a múlt okoz a jelen értelmezésében. „Az emberek lassan veszik észre a változásokat”, figyelmeztet Dan Hough.

Szlovákiában, a megkérdezett állampolgárok 48%-a azt gondolja, hogy a korrupció egyre súlyosbodik, miközben 34% épp fordítva gondolja. Mint mindenütt a világon, a jelenség a nacionalista jobboldalnak kedvez: a 2016-os parlamenti választásokon a szavazók 8%-a és az először szavazók 22%-a egy szélsőjobboldali negacionista pártra, a Mi Szlovákiánk Néppártra[vi] szavazott. Ezek a szavazók a korrupciót említették az indítékaik között, annak ellenére, hogy a közpénzfelhasználás folyamata átláthatóbbá vált.

2011-ben ugyanis a szlovák parlament elfogadott egy törvényt, amely kötelezte a kormányt és a helyi önkormányzatokat, hogy nyilvánossá tegyék, az interneten, a közbeszerzésekhez kapcsolódó szerződéseket. Egy, 2017-ben a Transparency International Szlovákia által készített felmérés megállapította, hogy a korábbi négy évben[vii] 25%-kal nőttek a közbeszerzésekről szóló riportok és híradások. Így annak ellenére, hogy az intézmények átláthatósága nőtt, és hogy az állampolgárok egyre inkább odafigyelnek (az állampolgárok 8%-a legalább évente egyszer megnéz egy, az interneten kitett szerződést), a többségi közvélemény épp az ellenkezőjéről győzi meg magát. A korrupció tere szűkül, de a feszesebb felügyelet következményeként a szkepticizmus válik uralkodó közhangulattá. Gabriel Šípoš, a Transparency International Szlovákia igazgatója megfigyelte, hogy a média nagyon könnyen vesz fel tüzelőállást: ahelyett, hogy valódi felméréseket és nyomozásokat folytatnának, már a gyanú alapján is publikálnak. Híres emberek látványos megkérdőjelezése megszellőztetett hírek alapján kevesebb újságírói szakértelmet igényel. A választóknak sem okoz fejtörést, nem úgy mint a gazdasági és társadalmi rendszer megkérdőjelezése – főleg mivel a szavazók ezt rendre megszavazták az évek folyamán, és így fennmaradását elősegítették[viii]. Ivan Krastev bolgár szakember ezt „kiváncsiskodó érvnek” nevezi: „A korrupció felfalta a média kiváncsiságát, és túltermelés alakult ki a korrupciós riportokból, ami persze befolyásolja a közvéleményt és azt az érzést sugalja, hogy a korrupció a közéletet is elöntötte.”

 

Az európai tanulmányt egyszerűen eltemették

Ez a médiakampány táplálja az országos politikai közbeszédet, de közben a volt kommunista blokk országaiban a korrupcióval kapcsolatban kialakult általános közvélekedést is fenntartja. A gyakran jó szándékú külföldi beavatkozás még felerősíti ezt a tendenciát. Az amerikai külügyminisztérium például 100 000 dollárt hagyott jóvá a cseh antikorrupciós civilszervezetek részére az 2015-ös és 2017-es időszakra, miközben Ausztrára egy fillért sem áldoztak. Mégha csekély is az összeg, de tükrözi a Közép-Kelet-Európáról való gondolkodást. A helyi civil szervezetek és egy pici korrupcióellenes iparág kapják, akik jó kapcsolatokat ápolnak a médiával, hogy helyet kapjanak a közéletben. Ukrajnában, ahova jelenleg a nemzetközi erőfeszítések koncentrálódnak, a jelenség hihetetlen mértéket ért el. A nemrégiben készített felmérések szerint az ukránok 80%-a a korrupciót nagyon súlyos jelenségnek ítéli meg, sőt gyakran a legsúlyosabbnak, de csak 23%-uk gondolja úgy, hogy része annak a három problémának, amelyek befolyásolják a személyes életüket[ix]. Balázs Jarábik szerint ez az ellenmondás „az Európai Unió és a média által állandóan folytatott kampányok hatásaként” magyarázható meg.

Ha az Unió úgy ítéli meg – nem ok nélkül –, hogy a korrupció probléma Közép-Kelet-Európában, semmi sem indokolja, hogy a kontinens többi részén viszont becsukja a szemét. Pedig úgy tűnik, ez történt: elég, ha észrevesszük az Európai Bizottság korrupcióellenes felmérésének a sorsát. A 2014-es első kiadás után az aktualizált új változat 2017 februárjára volt előírányozva. Ez a második kiadás is elkészült, csak nem hozták nyilvánosságra. Amikor a tanulmányt eltemették, a Bizottság elnökhelyettese Frans Timmermans így mutatta be a korrupciót: „alapvető probléma több tagállamban is”. Na, találjuk ki melyekben…? „Igaz, az első felmérés javára kell írni, hogy összképet adott és megteremtette a következő tanulmányokhoz az alapokat, magyarázta, de ez nem azt jelenti, hogy a legjobb módszer az lenne, ha hasonló tanulmányok sorát hoznánk létre.”[x] Ez a stratégia erősen megkérdőjelezhető, annál is inkább, mivel a második tanulmány is kész volt. Egy Brüsszelben jól helyezkedő férfi bizalmasan elmondta, hogy több nyugat európai ország, köztük az akkor éppen választási kampányban égő Franciaország nyomására fojtották el a tanulmány publikálását, mivel rossz színben tüntetett fel ezeket az országokat, és féltek, hogy politikai zavarokat okozhatnak. Egyszóval, ez is azt az illúziót erősíti, hogy Európa ketté van szakadva a korrupt Keletre és Délre, illetve a feddhetetlen északi és nyugati országokra.

A súlyos korrupcióval küszködő közép -és kelet-európai országok mítoszának fennmaradása ráadásul a korrupció fogalmának egy erősen korlátozott értelmezéséhez vezet. Az állampolgárok nehezen értik meg a különbséget a legális, vagyis törvényileg engedélyezett eljárások, mint például az adóoptimalizálás, és az illegális, vagyis törvény által tiltott eljárások között. Ezekben az országokban, a korrupcióellenes érzelmek összekeverednek azzal a benyomással, hogy a nyugat-európai vállalatok a régiót már hosszú ideje az olcsó munkaerő, illetve az igénytelen fogyasztók forrásaként kezelik. Egy fontos tanulmány egyébként megerősíti ezt, kiegészítve azzal, hogy a „külföldi vállalatok” tulajdonosai „főleg Németországból” származnak[xi]. A multinacionális vállalatoknak ugyanis az a hírük, hogy nem nagyon törödnek a helyi lakossággal és a régió erőforrásaival. Még akkor is, ha nem az a gyakorlat uralkodik, hogy közvetelenül személyes érdekből vesznek el a közpénzekből, erősen hatnak a Közép-Kelet-Európában kialakult korrupció értelmezésére.

A valóságban, amit a közép-kelet-európaiak a „korrupció” kategóriába sorolnak, az a nyugati magánszektor gyakorlata. A Cseh Köztársaságban Andrej Babiš a vezetője az Agrofert nevű kiterjedt cégcsoportnak, amely 2014-ben az ország harmadik legnagyobb cége volt az üzleti forgalmat tekintve, és nyereségének 21,8%-át fizette be az államkasszába adóként, vagyis 63 millió eurónak megfelelő összeget[xii]. Ezzel szemben a német kereskedelmilánc a Lidl cseh leányvállalata, forgalmát tekintve Csehország tizedik legnagyobb vállalata, egy fillért sem fizetett be cége után. A Lidl él a kereskedelmi partnerség általános kedvezményeivel – amelyek pedig normális keretek között a kis- és középvállalkozásokra vonatkoznak (ügyvédi vagy építészirodák) –, ami lehetővé teszi, hogy eldöntse, a cégcsoport melyik tagja fizessen nyereségadót. Ennek következtében a nyereség 99%-a a német partnerhez vándorol.

Andrej Babišt azzal vádolják, hogy csalással jutott hozzá az európai támogatásokhoz, ami pedig 2 millió euróbevételt hozott az országnak – és ez a korrupció kategóriájába sorolható. Ha ugyanazt az adókulcsot alkalmazzuk a Lidl-re, mint az Agrofert cégcsoportra, akkor becslések szerint Csehország 22 millió euróval kevesebb bevételhez jutott – de ez az eljárás legális, és ezt nem tekintik korrupciónak. Persze könnyű kitalálni, hogy a cseh választók szemében melyik a korruptabb ügylet. Így tehát a külföldi gazdasági szereplők nemcsak kiélezik a korrupcióról szóló közbeszédet a régióban, de ráadásul jelentős mértékben őket tekintik felelősnek a korrupcióért. Teljesen másképp történik mindez Németországban, Ausztriában vagy Svédországban, mivel az ő cégeik által megtermelt nyereséget általában hazautalják.

 

Leegyszerűsített magyarázat

Közép-Kelet-Európában a korrupció vált minden összetett és nehezen érthető folyamat leegyszerűsített kategóriájának. „Bár meg vagyok győződve, hogy fontos harcolni ez ellen a jelenség ellen, azt hiszem, hogy a közép-európai választók, amikor megítélnek egy politikust, túlértékelik a korrupciós botrányokat, és alábecsülik a szakértelem hiányát” fűzi hozzá Gabriel Šípoš, a Transparency Internationaltól. Miközben kiélezi a Nyugat-Európa által alkalmazott „kettős mérce”-ellenességet, a korrupció érzése a szavazókat a demagóg, tekintélyelvű és gyakran szélsőjobboldali politikusok felé taszítja. Egyre több radikális politikai döntés alapul hazugságokra. Az agitátorok úgy jutnak hatalomra, hogy beigérik az intézmények megváltoztatását, amelyek pedig kevésbé vannak lepusztult állapotban, mint azt próbálják elhitetni. A látszat kiélezi az instabil politikai helyzetet, és képes megnyitni a lehetőséget még több visszaélés felé.

 

A szerző, Benjamin Cunningham újságíró, Prágában.

Fordította: Morva Judit   

 

[i] Ld Renaud Lambert: Une élection selon Michael Bloomberg, Le Monde diplomatique, 2010. június, vagy magyarul: A politika Micheal Bloomberg szerint címmel olvasható itt:  http://www.magyardiplo.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=208

[ii] Benjamin Cunningham: Babiš : I am not a crook, read the story of Chirac or Berlusconi, The Slovak Spectator, Bratislava, 2017. október 19.

[iii] Special Eurobarometer 470. Corruption (PDF), Európai Bizotság, Brüsszel, 2017. október.

[iv] Dalibor Rohac, Sahana Kumar és Andreas Johansson Heinö: The wisdom of demagogues : Institutions, corruption and support for authoritarian populists, Economic Affairs, vol. 37, no 3, London, 2017. október 18.

[v] Lásd Bernard Cassen: Limites de la transparence [Az átláthatóság korlátai], Le Monde diplomatique, 2001. július.

[vi]  5 takeaways from Slovakia’s election , Politico, Brüsszel, 2016. március 6.

[vii] Gabriel Šípoš, Samuel Spáč és Martin Kollárik: Not in force until published online : What the radical transparency regime of public contracts achieved in Slovakia, Transparency International, Szlovákia, Bratislava, 2015.

[viii] Ld Razmig Keucheyan és Pierre Rimbert: Le carnaval de l’investigation [Az oknyomozás karneválja], Le Monde diplomatique, 2013. május.

[ix] Corruption in the everyday lives of Ukrainians : For what do we give bribes ? To whom and why ? , Ilko Kucheriv Democratic Initiatives Foundation, Kiev, 31 octobre 2017 október 31. ; Public opinion survey of residents of Ukraine. November 15 - December 14, 2017, Center for Insights in Survey Research, Washington, DC.

[x] Lettre de M. Frans Timmermans [Frans Timmermans levele], Transparency International, 2017. január 25.

[xi] Filip Novokmet, Thomas Piketty és Gabriel Zucman: From soviets to oligarchs : Inequality and property in Russia, 1905-2016, NBER Working Paper, no 23712, National Bureau of Economic Research, Cambridge (Massachusetts), 2017. augusztus.

[xii] Runaway taxes : Who pays tax in Central and Eastern Europe ?, Za Zemiata, Glopolis, Demnet, Lapas, IGO és Ekvilib Institute, Prága, 2017.