Figyelmesen hallgattam-néztem Kásler Miklós EMMI-miniszter beszédét, amellyel megnyitotta a 2018/19-es tanévet. Ez a tanévnyitó még a legedzettebbeket is próbára tette, s ez alól senki nem kivétel, aki tudja, hogy a szavak nem csupán jeladásra, hanem a kimondott – sőt kimondatlan – gondolatok megjelenítésére is szolgálnak. Ugyanúgy, ahogy a miliő is, ahol a szavak elhangoznak. Mindent összevetve, az történt, aminek történnie kellett, se több, se kevesebb.
Most pedig – nagyon röviden – a tanévnyitón történtekről:
1. A helyszín Esztergom, a Szent Erzsébet nevét viselő egyházi intézmény. A pulpituson a vendégek, a háttérben a falon a római katolikus egyház jelképe, a kereszt. Ezzel az égvilágon semmi baj nem is lenne, ha a tanévnyitó nem az ország összes iskolájára vonatkozna, és ha nem a világi kormány világi minisztere lenne az oktatás legfőbb irányítója, s ha a világon – de legalább az országban – mindenki katolikus lenne. De nem az. És nem is lesz, bármennyire szeretné pártunk és kormányunk.
2. Mint emlékezetes, 1990. január 24-én a Magyar Parlament elfogadta az 1990. évi IV. törvényt, kétségtelenül azzal a céllal, hogy vallását mindenki szabadon megválaszthassa és gyakorolhassa. De abban a törvényben bizony lelkiismereti szabadságról is szó volt! Most akkor a törvénynek az a fele, szellemének az a része, amely a lelkiismereti szabadságra vonatkozik, már nem érvényes?! Tessék mondani, akkor hová álljanak a belgák?!
3. Azt még a legelvetemültebbek se gondolhatják komolyan, hogy egy iskolai tanévnyitón, pláne, ha az ünnepség az egész nemzet gyerekeit hivatott köszönteni, az „excellenciás úr” megszólításnak helye lenne. Nincs helye! Sem egyházi, sem világi helytartónak nem jár ez a titulus a gyerekek között! Persze, ha ezzel azt akarja sugallani a megszólító, hogy a rangok senki által meg nem változtatható, nem evilági adományok, akkor az más! Akkor csak rajta! Igenis, tanulja meg az a kölyök, hogy a tekintetes, a nagyságos, a méltóságos között nincs átjárás, pláne nincs a kegyelmes-excellenciás és az összes alsóbbrendű között. Ismétlem, semmi bajom azzal, ha az említettek így titulálják egymást a saját közegükben, de az ilyesminek nincs helye egy mindenkihez szóló tanévnyitó ünnepségen!
4. Mint minden nyilvános miniszteri beszédnek, Kásler Miklós mondókájának is volt konkrét üzenete. A gyerekeknek azt üzente, hogy szeressék szüleiket, mert tőlük kapták az életet. Ez eddig rendben van. Tiszteljék tanáraikat, mert tőlük kapják a tudást. Ez is rendben van. Szeressék hazájukat, meg nemzetüket. Ez is rendben lenne, ha a gondolat embertársaink szeretetére, vagyis minden emberre vonatkoztatva hangzott volna el, úgy, ahogy azt Jézus tanította (lásd Máténál a Hegyi Beszéd alapgondolatát!).
5. Nem panaszkodhatnak a pedagógusok, mert róluk is megemlékezett a miniszter! Sok minden között azt kérte – de ezt aztán elég egyértelműen! –, hogy erkölcsileg támogassák a kormányt. Azt a kormányt, amely kormány szakmailag bizony megteszi, ami az ő feladata! Ez egyértelmű beszéd! Vagyis az a pedagógus, aki végrehajtja a kormány szakmai vagy annak álcázott terveit, erkölcsösnek ítéltetik! S mint ilyen, bízvást ki is tüntettetik!
6. Az emelkedett miniszteri beszéd utolsó mondata tartalmazta a slusszpoént – ahogy az jó szónokhoz illik, végére hagyta a nagyívű beszéd lényegét! Vagyis tényleg a végén csattant az ostor. Mert az, hogy csattant, egyértelmű, nem kétséges! „Ora et labora” – mondá a nép szolgája latinul! Ami annyit tesz magyarul, hogy„Imádkozzál és dolgozzál!” A többi ugyanis nem tartozik rád, édes gyermekem!
