A nyereségek nőnek, de az eredmények romlanak - Az iskola-privatizáció kudarca Svédországban

fria3A szeptember 9-i svédországi általános választások kampánya idején a jobboldal idegengyűlölő retorikája elfedte a közszolgáltatások jövőjéről szóló vitát. A négy évig kisebbségben kormányzó szociáldemokratáknak még az sem sikerült, hogy korlátozzák az egészségügybe vagy az oktatásba befektető magánvállalatok nyereségét, annak ellenére, hogy a szolgáltatás minősége illetve a tanulók eredményei romlanak.

„Ez egy »kettő az egyben« iskola” – foglalja össze a lényeget Elsa Heuyer. A Drottning Blanka Gimnázium franciatanárának meg kellett tanulnia az idő és a hely „optimalizálását” a tőzsdén jegyzett AcadeMedia „oktatási vállalkozás” javára, ez a cég alkalmazza őt egy 28,7%-os, (nagyon is) részleges munkaidőben. A Stockholm déli részén fekvő gimnázium az állammal kötött szerződés keretében működik, ott friskolának mondják: termeit ugyanazon cég egy másik iskolájával együtt használja. Elsa Heuyer asszony ugyanabban az osztályban két különböző szintű csoportot tanít egyszerre: „gyakorlatilag kétfelé kell osztanom a tanóra idejét.”

A spanyol nyelvet oktató kollégái, Sandra Nylen és Adrian Reyes teljes állásban vannak, de más tárgyat is tanítanak, ami Svédországban megszokott jelenség. Ezen kívül mintegy tizenöt tanuló tutorálását vezetik, a svédek mentorálásnak nevezik ezt a munkát. E-mail-ben vagy telefonon állandóan kapcsolatban kell lenniük a szülőkkel, hogy tájékoztassák őket a tanuló hiányzásairól, illetve előrehaladásáról minden tantárgyban. „Ha egy tanuló nehézséggel találja szemben magát, akkor az a mentor hibája” – sóhajt fel Reys tanár úr. Így azután nem ritka, hogy egy tanár abban segíti a mentorált tanulót, hogy az általa különben nem tanított tárgyban legyen jobb eredménye. „Folyton figyelem, hogy minden rendben van-e a tanulóimmal, mert tudom, hogy az igazgatóm számon kéri – mondja idegesen Nylen tanárnő. – De mit tudok tenni, ha több tárgyból is buknak?”

A Drottning Blanka igazgatója „beszámoltatja” a tanárokat, mert neki jó eredményekre van szüksége, hogy megtarthassa a tanulókat, illetve még több hallgatót vehessen föl. 1991-ben, a „burzsoá pártok” hatalomba való visszatérése után a Mérsékelt Pártból[1] érkezett miniszterelnök, Carl Bildt bevezette az „oktatási csekket”. Azóta nincs többé körzetesítés, minden család ingyen beírathatja gyermekeit a választott magániskolákba. Az önkormányzat ilyenkor „kiállít egy csekket” a választott iskola számára, egy vouchert, amely pont olyan értékű, mint amennyit a közoktatásban költenek egy hasonló tanulóra ugyanabban a városban (Stockholmban a felső tagozaton ez 10 000 euró évente). És az eredmény: 2017-re az 1990-es években még gyakorlatilag nem létezett szerződéses magániskolákba jár a középiskolás svéd diákok 20%-a[2].

Az „ügyfél-elégedettségi” célok a jó jegyek inflálódásához vezetnek, már csak azzal is, hogy az országos vizsgák dolgozatait is a tanulók saját intézményének tanárai javítják. Az iskolák, saját imázsuk javítása érdekében, meglehetősen lazán értékelik a dolgozatokat, annál is inkább, mivel a szülők, sőt a diákok is követelhetik a jegyek feljavítását a tanártól. „Valódi »à la carte«-rendszer” ez, veti oda Heuyer tanárnő, aki pótórákat tart a jegyeikkel elégedetlen diákoknak, hogy javíthassanak. Sok tanár inkább továbbengedi felsőbb osztályba a tanulókat, hogysem az átlag alatti osztályzattal kudarcot, stresszt és többletmunkát vegyen a nyakába.

Ilyenformán számos tanuló, szülő és döntéshozó a siker illúziójában ringatja magát, miközben az ország gyászosan szerepel a nemzetközi értékelésekben. A legutóbbi PISA-jelentésben (Programme for International Student Assessment – a tanulók munkáját és eredményeit mérő nemzetközi program), 2015-ben[3] Svédország az OECD-országok tanulóinak átlagát mutatta, de elvesztette az első mérések (2000) idején elért legjobb eredményeit, és határozott visszalépést tanúsított a természettudományos tárgyak és a matematika terén. Másfelől azzal, hogy a GDP több mint 7%-át áldozza oktatásra, a legköltségesebb európai ország lett ezen a területen[4]. Nagy szakadék tátong a legjobban teljesítő gyerekek és a többi között, különösen a bevándorlásból származókhoz képest nagy az űr. Sajátos módon továbbra is a magánszektor felé tendálnak a tanulók, annak ellenére, hogy az azonos társadalmi-gazdasági rétegből érkező diákok összehasonlítása azt mutatja, hogy a közoktatásban jobb eredményeket érnek el (akárcsak a legtöbb nyugati országban). Ugyanakkor, minthogy a magániskolákba kevesebb hátrányos helyzetű tanuló iratkozik be, globálisan jobbnak tűnnek az eredményeik.

 

„A tanuló és a tanár közötti kapcsolat a szolgáltató és ügyfele közötti viszonnyá válik”

A magánszektor konkurenciája erős hatással van a közoktatás rendszerére, ráadásul az egyébként is folyamatban lévő pedagógiai reformok az oktatás individualizálódásával szintén több szabadságot adnak a tanulóknak – és ez nem kedvez a szerény helyzetű családok gyermekeinek. „A tanuló és a tanár közötti kapcsolat a szolgáltató és ügyfele közötti viszonnyá válik” – állapítja meg Henrik Wall, történelem- és társadalomtanár Skarpnäck középiskolájában, Stockholm déli külvárosában. Három kollégájával együtt „munkacsoportot alkotnak”, és hetven hatodik osztályos tanulóval foglalkoznak. Minden héten tartanak egy „tanulói tanácsot”, hogy összegyűjtsék az érdekeltek kívánságait. A tanári szoba tárgyalóasztalánál ülve Wall tanár úr Ida Sjödin matematikatanár szavait hallgatja, aki a tanulók legutóbbi követeléseit sorolja: „Azt kívánják, hogy kimehessenek óra közben a WC-re, hogy magukon tarthassák a base-ballsapkájukat, rágózhassanak óra közben, és használhassák a mobiljukat.” Sophia Bergli biológiatanárt nem zavarja a sapka viselése. Vita következik, majd Sjödin tanárnő azt javasolja, engedjék a sapkát, de továbbra is tiltsák meg a mobil használatát az órán.

Wall tanár úr arról beszél, hogy irigyli a franciaországi tanárokat: „állítólag abban a civilizált országban a tanároknak annyi a dolguk, hogy felkészüljenek az órára, majd leadják azt, és értékeljék az elvégzett feladatokat.” Itt azon kívül, hogy ellátják a felügyeletet az óraközi szünetekben és a menzán, a tanároknak egy csomó más feladatot is teljesíteniük kell: vizsgák szervezését, nyílt napok tartását, sportrendezvényeken való részvételt, órarend és más információk közreadását a munkacsoport blogján. Hetente részt kell venniük egy tanári önfejlesztő találkozón, amelyet különböző pedagógiai témák körül rendeznek. Az iskola tanári közösségének készítenie kell egy tanulmányt egy adott aktuális problémáról, és felmérést kell végeznie az igazgatóság számára a munkakörülményekről.

A friskolában alkalmazott munkamódszerhez hasonlóan a közoktatási tanárok is egyéni bánásmódban részesítik a tanulókat, miközben ügyelniük kell a csoportdinamikára. Kötéltáncos módjára kell eljárniuk: nem emelhetik fel a hangjukat, nehogy autoriternek minősüljenek, és bejelentsék őket emiatt. Sjödin tanárnő matematikaóráján az ajtó tárva-nyitva van, a tanulóknak joguk van zenét hallgatni, miközben a feladatukat végzik. Kevin azt mondja, hogy ez „segít koncentrálnia” diáktársai állandó jövés-menése közepette. Ki egy ceruzát, ki egy radírt keres a kirakott holmik között. Néhány diák szívesen dolgozik a társaival, párban: hangosan beszélve segítenek egymásnak. Akiknek csendre van szükségük, mint pl. Märtának, igénybe vehetik az erre kikészített zajvédő fejhallgatókat.

Az egyik tinédzsert, aki szeret lógni az iskolából, a mentora meghívja egy forró csokoládéra. Berglin tanárnő ismerteti kollégáival a neki készített egyéni munkarendet, amelynek teljesítését a tinédzser egyáltalán nem vállalta el… Egy hozzá hasonlóan zűrös gyereket az iskolapszichológusnál süteménnyel kínálnak. Mindez azért van, hogy kerüljék a konfliktust, és „egyensúlyi” viszonyt tartsanak fenn a tanulóval, jegyzi meg Wall tanárnő. A cél az, hogy a megbeszélést, a tárgyalást válasszák, még akkor is, ha ez a tinédzser számára lehetővé teszi, hogy visszaéljen a helyzetével. 2017-ben a munkakörülményekkel foglalkozó svéd hivatalnak 767 fenyegetést és erőszakot jelentettek be az általános és középiskolákból, valamint a gimnáziumokból. Ez épp a kétszeresét teszi ki a 2012-es eseteknek. Az erőszak elsősorban a tanárokat éri[5].

Skarpnäck állami középiskolájában a rossz közérzetet a tanárok hiányzásának magas foka is tükrözi: naponta átlag 10%-uk van távol. Ha nem jön helyettük ideiglenes helyettesítő tanár, akkor a kollégák látják el az osztályok felügyeletét, esetenként nem a szaktárgyukban tartanak pótórát „az együttműködés és a rugalmasság” jegyében. Erika Frimodig testnevelés-tanár és szakszervezeti képviselő így kapott feladatot kezdő franciaóra ellátására a hatodik osztályban, két éven át. „Tudok valamicskét franciául, a lányom Párizsban él” – magyarázza, mintha ez természetes volna.

A 2018-as évkezdésre az általános tantervet informatikai eszközökkel segített oktatással egészítették ki. Az informatikai felszerelések használata kötelezővé vált, és ezek színvonala elvileg a tanulók érdeklődését hivatott felkelteni. A Drottning Blanka Gimnázium MacBook Airrel szereli fel a tanulókat és a tanárokat, Skarpnäck állami középiskolája iPadek százait vásárolja meg, és külső előadókkal szervez előadásokat, hogy ezzel is szorgalmazza a számítástechnikai lehetőségek tanóra során való felhasználását. A Drottning Blanka Gimnáziumban a számítástechnikai eszközök elképesztő gazdagsága ellenére még mindig használnak a tanárok fotokópiát és ceruzát – a túlzott számítógépes függőségtől aggódó Heuyer tanárnő szerint azért, mert „a diákok nem szeretnek képernyőre írni”. Nylen asszony ráerősít: „Múlt hétfőn elment az internet az iskolában. Több diák kérdezte, hogy akkor most elmarad-e az óra…”

A Kunskapsskolan vállalatcsoport (svédül „a tudás iskolája”) az egyik fő szereplője az oktatási „piacnak” – 13 000 tanulóval jeleskedik. Internetes honlapjukon olvassuk: a számítástechnika „a jövő hat kompetenciájának egyike”. Online oktatási programot szabadalmaztatott Kunskapsskolan EDucation (KED) néven, amelyben a tanuló „irányítja saját tanulását”. Mintaiskolája a skarpnäckitől pár lépésre lévő Enskede középiskola. Egy régi vállalatépületben, két emeleten mintegy ötszáz diákot zsúfoltak össze, falak helyett üveggel elválasztott helyiségekben. Udvarként a helyi focipályát veszik bérbe.

A svéd iskolarendszer aranykorában épült skarpnäcki középiskola két épülete mintegy ezer tanulót tud befogadni, és nagyon különbözik az előzőtől. A termek déli tájolásúak, hogy jobban érje őket a napfény, két szabad ég alatti sportterületük is van, két udvaruk kosárlabdapályával. A focipálya mellett van a menza épülete, ennek emeletén pedig iskolai könyvtár.

 

Nincs könyvtáruk, de hát tankönyveik sincsenek

A Kunskapsskolan tanulóinak nincs könyvtáruk, de hát tankönyveik sincsenek. A szülők tiltakozása miatt a tanulók hozzáférést kaptak az online biológia-tankönyvekhez – ez minden. A munka szervezésének „sarokköve”, a diákok papír alapú naptára is rövidesen eltűnik, a tanárok nagy bánatára. De a Kunskapsskolanban „a jövő generációt egy állandóan változó világra készítik föl, arra, hogy tudjanak alkalmazkodni ehhez a kiszámíthatatlan munkaerőpiachoz” – legalábbis video-reklámjuk szerint.

A Kunskapsskolan iskola tanulói hétről-hétre készítik el saját órarendjüket, saját ritmusuk és szükségleteik szerint. Ide-oda járnak a „műhelyekben”, ahol a számítógépükre meredő szemmel áttekintik az online-tartalom megfelelő szakaszait, utána a jelen lévő tanárral igazoltatják, hogy elvégezték a penzumot. Hetente tizenöt percre találkoznak a mentorukkal, ekkor alakítják ki a „munkatervüket”. A tanteremként is szolgáló kávézóban az angol és francia nyelvet tanító Stéphanie Arsenau-Buissière ragaszkodik a tanulókkal kialakított „családias” légkörhöz. A reklámvideóban arról beszél, hogy a Kunskapsskolan minden alkalmazottjának az a dolga, hogy „mentora, segítője, személyes tanácsadója legyen a tanulónak, barát és kísérő legyen, ugyanakkor szakterületének szakértője”.

Az 1999-ben édesapja által alapított cégcsoport vezérigazgató-nője, Cecilia Carnefeldt azt állítja, hogy a Kunskapsskolan rendszere segíti a tanulói önállóságot, és kevesebb oktatót igényel. Igaz ugyan, hogy intézménye visszaesett a PISA-listán, de szerinte a PISA sem tekinthető referenciának, mert nem veszi tekintetbe a kreativitást és a csoportmunkát. Saját gyerekeit mindazonáltal a Fredrikshovs kastélyban lévő középiskolába íratta be, amely a matematikát a 2015-ös PISA-lista elején szereplő Szingapúrból érkezett módszerrel tanítja. Cecilia Carnefeldt lelkesen érvel a magáncégek nyeresége mellett, akkor is, ha ez a profit az állammal kötött üzleten alapul: „Sok magánszolgáltató van üzleti kapcsolatban az állammal. Egyesek bútorokat, mások könyveket szállítanak. Ha őszinte akarok lenni, minden iparágban fontos a rentabilitás. Az nem jó, ha veszteségről kell beszámolni az ügyfeleknek – már ha illethetem ezzel a szóval a tanulókat”, mondja. Jelenleg a Kunskapsskolan által termelt profitot a Svédország határain kívüli terjeszkedésre használják fel.

Samuel E. Abrams, az Egyesült Államok-beli Columbiai Egyetem oktatásprivatizációt tanulmányozó központjának igazgatója szerint azonban egy olyan összetett feladatra, mint a nevelés, nem tekinthetünk úgy, mint egy iparágra. „Akik ebben a szektorban haszonra törekednek, azok motivációja teljesen eltér a lakosság érdekeitől. A szülők, az adófizetők, a törvényhozók így nem tudhatják, hogy a tanulók azt tanulják-e, amit kell. Minél nagyobb a lehetőség a profitszerzésre, annál nagyobb annak a valószínűsége, hogy a forrásokat eltérítik.”

 

A tanári szakma már nem vonzó

Újabb kutatások kimutatták, hogy a friskolák elsősorban a gazdagabb családokat vonzzák. „Az újonnan érkezők és a hátrányos helyzetűek nem hozzánk jönnek tanulni – mondja Stéphanie Arsenau-Buissière asszony. – Ötszáz tanuló van a várólistánkon, olyan családok iratkoznak fel, akik ismerik a rendszert.” Per Kornhall független kutató, akinek az ilyen oktatásszervezés következtében kialakuló szegregáció a kutatási területe, így vélekedik: „Ha valaki olyan országba költözik, amelynek nem beszéli a nyelvét, nem jut jó információkhoz. A beiratkozáskor a barátok, szomszédok példáját követik a szülők…” Az információhiány orvoslására Stockholm város honlapján összehasonlító anyag van kitéve, amely az iskolákat különféle kritériumok szerint listázza: pl. a tanulók körében végzett elégedettségi felmérések eredménye, az egy tanárra jutó tanulók száma vagy a szakképzett oktatók aránya.

A reform korábbi támogatói ma már elismerik a tévedésüket: „Alulbecsültük a gazdasági hasznosság erejét”, vallja be Åsa Fahlén, a Lärarnas Riksförbund tanárszakszervezet elnöke. „Volt egy bizonyos naivitás a svéd társadalomban” – teszi hozzá. Az 1986-ban meggyilkolt, a valamikori svéd szocializmus megtestesítőjeként tisztelt miniszterelnök, Olof Palme sírjával szemben álló szakszervezeti székházban fogad minket az elnök asszony, aki munkáspárti, harmadikvilág-párti, feminista és az erős állam híve. Látja a két nagy szakszervezeti tömörülés, a Lärarnas Riksförbund és a Lärarforbundet szerepét a reformok elfogadásában. Beismeri: „Egyetértettünk azzal, hogy legyenek magániskolák, különböző pedagógiai módszerekkel. Azt reméltük ettől, hogy a pluralizmust, a különbözőséget szolgálják, és a verseny kedvezően befolyásolja majd a béreket. De ennek az ellenkezője történt.”

Az Uppsalai Egyetem oktatástudományi tanára, Emil Bertilsson[6] szerint: „a szakszervezetek hozzájárultak a tanárok státuszának degradálásához.” Egy kolléganője, Ahlbäck Öberg, közoktatás-kutató tanár hozzáteszi: „Sokkal több időt töltenek jelentések írásával, mint az órák megtartásával. Elvették a szakmától mindazt, ami vonzóvá tette.” Átlagosan csak a munkaidejük harmadát töltik tényleges oktatással és az órákra való felkészüléssel[7], ami a fele annak, amit Franciaországban látunk[8]. Az adminisztratív munka feladata elsősorban az, hogy bemutassák eredményeiket a lakókörzetben, amelyhez az iskola tartozik. „A parlament kísérletet tett arra, hogy felülvizsgálja ezeket az időpazarló feladatokat, de az önkormányzatok továbbra is követelik a tevékenységről és az eredményekről szóló jelentéseket – meséli Ahlbäck Öberg. – Az kellene, hogy a 290 önkormányzat egyetértsen abban, hogy hagyni kell a tanárokat a szakmájukat művelni, de ez nem egyszerű.” Ilyenformán, hogy elvették a tanári munka lényegét, a szakma már nem vonzó, nem beszélve arról, hogy a tanárok bére 200 euróval az átlagbér alatt van. „A tanárok gyerekei már nem akarnak tanárok lenni, ez világos jelzés – jegyzi meg Emil Bertilsson. – Általános jelenség, hogy a jó tanulók, akik számára ez a pálya korábban természetes választás volt, fokozatosan elhagyják a szakmát.” Egyre csökken a tanári képzésre jelentkezők száma, aminek az a következménye, hogy egyre kevésbé szelektívek.

A magániskolában közvetlenül veszik fel a tanárokat önéletrajz és motivációs levél alapján. A tanárok a munkaerőpiac szabályainak vannak alávetve, ami súlyosbítja az egyes intézmények közötti egyenlőtlenséget. Emil Bertilsson meglátása szerint: „A legjobbak oda jelentkeznek, ahol a tanulóknak jobb jegyei vannak.”

Annak ellenére, hogy ez 2006 óta törvényellenes, a 2017–2018-as tanévben a tanárok negyede képesítés nélkül tanított a Skolverket, a közoktatási ügynökség adatai szerint. Mivel a képesítés feltétele a szakszervezethez való csatlakozásnak, így a mozgósítás is nehezebbé vált. Egyesek még azt sem tudják, hogy joguk van sztrájkolni – erről tanúskodik, hogy a tanárok a szakszervezet honlapján gyakran teszik fel ezt a kérdést. Arculcsapása ez a korábbi harcos múltnak, a küzdelembe belefáradt tanárok végül bedobták a törülközőt.

 

Fordította: Völgyes Gyöngyvér     

 

[1] Liberális Konzervatív Párt – lásd: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9rs%C3%A9kelt_P%C3%A1rt

[2] A Nemzeti Oktatási Ügynökség sajtóirodája

[3] A PISA nagyító alatt, OECD, Párizs, 2016, www.oecd-ilibrary.org

[4] Az oktatási kiadások statisztikája, Eurostat, http://ec.europa.eu

[5] Fler utsätts för våld i skolan, Dagens Samhälle, Stockholm, 2018. április 18.

[6]Emil Bertilsson: Skollärare. Rekrytering till utbildning och yrke 1977–2009, Skolporten, 2014. május 23., www.skolporten.se

[7] Lärarnas yrkesvardag, Skolverket, 2013, www.skolverket.se

[8] Az Oktatási Minisztérium információs feljegyzése, Párizs, 2013. július.