„Idegenek vagyunk a saját országunkban” – mit éreznek a haragos jobboldaliak?

Kategória: 2018. december
Írta: Arlie Hochschild
Találatok: 1341

TRUMPERS C 960Arlie Hochschild nő és baloldali, szociológus, a kaliforniai Berkeley-i egyetem emeritus professzora. Két éve megjelent tanulmányát egy látszatra „zavaros” politikai helyzetről sokat idézik a mai napig. Louisianában, az Egyesült Államok nagyon szegény, déli államában – ahol ráadásul a tengerpart a kiömlött olajtól szennyezett – a lakosság többsége olyan jelöltekre szavaz, akik kikelnek a szociális támogatások és a környezetvédelmi szabályok ellen. Az ellentmondásos helyzetről szóló munkája épp azelőtt jelent meg, hogy Donald Trump könnyedén és nagy többséggel megnyerte a választásokat. Cikkünk szerzője saját tanulmányából - Strangers in Their Own Land :Anger and Mourning on the American Right, The New Press, 2016.  - készített rövid adaptációt.

 

Az amerikai álom mindenki úticélja

Egy igaz történet egy adott történelmi helyzetnek az a zsigeri átélése, amikor feltoluló érzelmeink a szimbólumok és a metafórák nyelvén bukkannak elénk. Ez az állapot semmibe veszi az észérveket és félresöpri a tényeket. Egy igaz történet megihlet és mozgásba lendít. Lehetővé teszi, hogy a politikai paletta két legszélén állók egyszer csak oldalt lépjenek és szemügyre vegyék a másik oldalon állók szemüvegén keresztül is, hogy ők vajon hogyan élik meg a mai világ történéseit.

Tanulmányomban egy ilyen történetet akartam megírni és bemutatni – egy metaforával – azoknak az embereknek a reményét, félelmét, büszkeségét, szégyenét, haragját és feszültségét, akikkel találkoztam. Majd megkérdeztem tőlük, hogy megfelel-e a tapasztalataiknak az a metafora, amelyen keresztül ábrázoltam őket. Biztosítottak róla, hogy igen, valóban így élik meg a mai világot.

Mint egy színdarabban, a bemutató itt is több felvonásból tevődik össze.

A nyitókép egy hosszú sorban álló, türelmesen várakozó tömegnyi embert mutat, akár egy zarándoklaton, amely itt felvisz egy domb tetejére. Te, a „főhős” középen vagy, olyan emberek között, akik ugyanúgy fehérek mint te, mind keresztények, idősebbek, fiatalabbak, többségük férfi, vannak köztük diplomások, szakmunkások és olyanok is, akiknek semmiféle szakképzettségük nincs.

A domb másik oldalán található az amerikai álom, mindenki úticélja.

A sor legvégén állnak a színes bőrű emberek – szegények, fiatalok és idősek, a legtöbbjüknek nincs egyetemi diplomája. Ha hátra nézel, megijedsz, annyian vannak mögötted. Elvileg nem akarsz nekik rosszat. De már nagyon sokat várakoztál, keményen dolgoztál és előtted a sor szinte alig mozog. Pedig megérdemelnéd, hogy gyorsabban haladhass. Türelemre inted magad, de szorongsz. Azokra gondolsz, akik előtted haladnak és főleg azokra, akik már felértek a dombtetőre.

Az amerikai álom a haladás, a fejlődés álma – az a remény, hogy jobban élsz majd, mint a szüleid, akik szintén igyekeztek, hogy jobban éljenek, mint az ő szüleik. Ez az álom hatalmasabb, mint a pénz és az anyagi javak. Nyomorúságos bérért dolgoztál, keményen, mint egy elítélt, elviselted a sorozatos kirúgásokat, és azt is, hogy mérgező anyagokkal dolgoztál. Mondhatjuk, hogy helyt álltál a tűzkeresztségben. Az amerikai álom a jólétről és a létbiztonságról nemcsak a törekvésed és a küszködésed ára, hanem egy formája is az elismerésnek, hogy tudják ki voltál és ki vagy – szinte egy becsületrenddel ér fel.

Egyre melegebb van és a sor még mindig nem halad. Sőt, mintha visszafelé csúszna. Évek óta nem kaptál fizetésemelést és esélye sincs, hogy a közeljövőben kapj. A valóságban a jövedelmed az utóbbi húsz évben állandóan csak csökkent, főleg ha nem volt egyetemi diplomád és még inkább, ha érettségid sem volt. A haverjaid sorsa is épp így alakult. A legtöbben már nem is fárasztják magukat, hogy valami tisztességes munkát keressenek, mert azt mondják, hogy az olyan pasasoknak, mint ők, az tényleg túl nagy luxus lenne.

Elfogadtad a helyzetet, mert nem vagy egy panaszkodó fajta. Mindent összevetve, szerencsés vagy. Szeretnéd jobban támogatni a családodat és az egyházadat, mert bennük van minden reménységed. Azt szeretnéd, ha tudnák, nagylelkű vagy. De a sor alig halad. Annyi erőfeszítés és lemondás után, kezded azt hinni, hogy csapdába kerültél.

Arra gondolsz, amire büszke lehetsz – elsősorban a keresztény erkölcseidre. Mindig fontos volt neked a becsület, a monogámia, a családi összetartás, a házasság szentsége, a férfi-nő házasság. Pedig nem volt mindig könnyű. Te magad is volt, hogy külön éltél, esetleg egy válóperen is túl vagy. A baloldaliak divatjamúltnak, szexistának és homofóbiásnak tartják a nézeteidet, de igazából senki semmit nem ért azokból az értékekből, amelyeket állítólag védenek. A toleranciát emlegetik, de te még emlékszel a szebb időkre, amikor gyerekként az állami iskolában reggel imádsággal és a zászló köszöntésével kezdődött a nap – ez még azelőtt volt, hogy a „Úr nevében” kitételt visszautalták a választható esküszövegek közé.

 

Még a barna pelikán is lehagyott a sorban

Nézd! Épp csalók türemkednek be eléd. Te szabályosan haladsz, ők nem. Miközben előrejutnak, te úgy érzed, hogy elveszted a helyedet. Hogy merik?! Kik ezek?! Egyesek közülük feketék. A szövetségi kormány által bevezetett pozitív megkülönböztetési programok kedvezményezettjei, saját könnyített útjuk van az egyetemekre, a szakképzési lehetőségekhez, a munkahelyekre, az ingyenes étkezéshez, a szociális gondozáshoz.

Egyesek nők, bevándorlók, menekültek, köztisztviselők: hol lesz ennek a vége? A pénzed elfolyik egy egyenlősdi szitán át, amit se nem ellenőrzöl, se a belegyezésedet sem adtad hozzá. Örültél volna, ha egykor, amikor neked lett volna rá szükséged, te is megkaptad volna ezeket az esélyeket – de a te fiatalkorodban senki sem nyújtott támogatásokat neked... akkor pedig semmi ok sincs arra, hogy a mai fiataloknak ez járjon. Hol itt az igazság?

És Obama? Ő meg hogy a fenében volt képes felkapaszkodni egészen a Fehér Házig? Egy szegény sorban élő lányanya félvér gyereke a világ leggazdagabb országának lett az elnöke! Na erre tényleg nem számítottál! Milyen helyzetbe hoz téged egy ilyen ember sikere, miközben neked mindig arról magyaráznak, hogy te sokkal kedvezőbb helyzetben vagy, hogy mennyire kivételes a te helyzeted. Milyen kedvezmények tették lehetővé, hogy Barack Obama egy olyan drága egyetemen tanuljon, mint a Columbia? Michelle Obama pedig honnan kapott annyi pénzt, hogy a Princetonra, majd a Harvard jogi fakultására járhasson, miközben az apja csak egy egyszerű tisztviselő volt a vízügyiseknél? Ilyet még sose láttunk. Egészen biztos, hogy a szövetségi állam fizette az egészet. Michelle-nek hálásnak kellene lennie, ahelyett, hogy mindig dühös. Nincs joga a felháborodásra.

A nők: még egy olyan csoport, akik büntetlenül leköröznek. Azt követelik, hogy joguk legyen ugyanazokra az állásokra, mint a férfiaknak. Még szerencse, hogy az édesapádnak nem kellett velük versenyeznie, amikor egy irodai állásra pályázott. És mit mondhatunk a köztisztviselőkről, akik többségét a nők és a kisebbségek közül választják ki. Úgy tudod, hogy ezekben az állásokban túl sokat keresnek ahhoz képest, amennyit dolgoznak. Vegyük azt az igazgatósági titkárnőt a szabályozási osztályról, akit te is jól ismersz: nem kétséges, hogy kényelmes munkaideje van, biztos állása egy életre szólóan, és ebből következően egy kényelmes nyugdíj várományosa. Most tuti a számítógépe előtt trónol és az interneten vásárol. Miért jutott ilyen kedvező helyzetbe, amikor te erre sose lennél jogosult?

Így van ez a bevándorlóknál is. Vízummal vagy zöldkártyával a filippinek, a mexikóiak, az arabok, az indiaiak vagy a kínaiak mind leelőznek a sorban, sőt, eléd furakszanak. Nem is olyan régen, saját szemeddel láttad, hogy a mexikóiakra hasonlító férfiak építették fel azt a tábort, ahol a Sasol-cégcsoport filippin dolgozói fognak lakni. Láttad, hogy keményen dolgoznak, ez igaz, és becsülöd is ezért őket, de azt nem bocsátod meg nekik, hogy kitúrják az amerikai dolgozókat, amikor hajlandók alacsonyabb bérért is dolgozni.

A menekültek? Négy millió szíriai menekült el a háború és a káosz elől, egy részük a görög partok felé. Obama elnök döntése értelmében tízezer jöhet be amerikai területre (kétharmaduk nő és gyermek). Mindenki tudja, hogy tíz menekültből kilenc fiatal férfi, valószínűleg terroristák, akik készek megszegni minden udvariassági szabályt a sorban álláskor és nagyon szép életük lesz a te befizetett adódból. Nem kellett-e elviselned az árvizet, az olajszennyezéseket és a vegyszermérgezéseket? Van, amikor úgy érzed, te magad is menekült vagy.

Még a barna pelikán is rajtad nevet, jól látod ezt, amikor meglengeti olajjal beszutykolt széles szárnyait. Louisana tipikus madara, az állam hivatalos címerének madara a hosszú tengerpartok vadvízi mocsaraiban fészkel. A vegyszermérgezések miatt már a kihalás fenyegette őket, de helyreállt az egyensúly és 2009-ben levették a veszélyeztetett fajok listájáról – épp egy évvel a British Petroleum (BP) által okozott óriás szennyezés előtt. Hogy megmaradhasson, nem szennyezett halakat és nem szennyezett vizet, tiszta mangrove-erdőket és vízpartokat kell találnia.

Még a barna pelikán is lehagyott a sorban. Pedig az tényleg csak egy madár!

Feketék, nők, bevándorlók, menekültek, pelikánok, mindenki leelőz. Pedig Amerikát olyan emberek tették naggyá, mint amilyen te vagy. Ki kell mondani, hogy az agyadra mennek az ügyeskedők. Megszegik a szabályokat. Nem szereted őket és nem látod be, miért kellene ezért bocsánatot kérned?

 

Már kinyílt a szemed és résen vagy

Van benned együttérzés. De nem terjed ki mindezekre a csalókra, akik eléd furakodnak. Be vagy oltva az érzelmesség ellen. Az emberek megállás nélkül panaszkodnak. A rasszizmusra. A hátrányos megkülönböztetésre. A nemi előítéletekre. Már a könyöködön jönnek ki az elnyomott feketékről, az alávetett nőkről, a kizsákmányolt bevándorlókról, az üldözött homoszexuálisokról, az elkeseredett menekültekről szóló történetek. Eljön az a pillanat, amikor azt mondod, hogy ideje lezárni az emberi szimpátia folyamát, főleg, amikor olyan emberek felé érvényesítik az együttérzést, akik téged hátrányos helyzetbe hoznak. Te tényleg megkaptad az emberi szenvedésekből a rád eső dózist, épp eleget viseltél el és sohasem nyavalyogtál emiatt.

És innentől fogva gyanakodni kezdtél. Ha mindezek megengedhetik maguknak, hogy kitúrjanak a sorodból, akkor valaki, „egy magasan fekvő” támogatja őket. De ki? Normális esetben van egy férfi, aki felügyeli a sort, aki végig megy időnként és vigyáz, hogy mindenki a helyén maradjon és hogy az amerikai álomhoz igazságosan lehessen hozzáférni. Ez a férfi volt Barack Hussein Obama. Igen, de: ahelyett, hogy a helyére küldte volna a csalókat és ügyeskedőket, barátságosan üdvözölte őket. Látványosan kimutatta együttérzését, amit pedig te feléd egyáltalán nem mutatott. Az ő oldalukra állt. Mert közéjük tartozott. Akinek az volt a feladata, hogy rendet tartson a sorban, azt akarja, hogy békülj meg a csalókkal.

Úgy érzed, becsaptak. De most már kinyílt a szemed és résen vagy. Ez az elnök semmit sem tudott arról a mérhetetlen büszkeségről, amit az jelent, hogy amerikai vagy. Amerikainak lenni megtiszteltetés, amit kész vagy megvédeni, jobban mint valaha – talán épp azért, mert figyelembe veszed, milyen lassan kanyarog előre az amerikai álomhoz vezető sor és a szemtelen megjegyzéseket is, amelyeket a fehérekre, a férfiakra és a keresztényekre zúdítanak. Ha amerikai indián, nő vagy homoszexuális vagy, már meg is nyerted a közvéleményt magadnak. A társadalmi mozgalmak egyetlen egy csoportot hagytak ki: a tiédet.

Lehet, hogy nincs szép nagy házad, de ez sem akadálya annak, hogy büszke légy a hazádra. Akárki támad is rá Amerikára, az olyan, mintha személyesen téged is megtámadna. És amikor nem lehetsz büszke Amerikára az elnök személyén keresztül, akkor össze kell fognod azokkal, akik, mint te megad is, idegennek érzik magukat a saját országukban.

 

Az álomgép meghibásodott

Azok között az emberek között, akikkel találkoztam, biztos, hogy egy sem volt, aki a Feketéket magához hasonlónak képzelte el, vagyis egy olyan Fekete nőnek vagy férfinak, aki mint ő maga is, azt várja, hogy megkapja végre a küszködéséért járó megérdemelt elismerést. Az az igaz történet, amit a fehérek, a keresztények, az idősek vagy a reakciós Louisiániaiak mesélnek el – és ezt nem szabad nem figyelembe venni – ugyanakkor válasz az ő valós szenvedésükre. Egyik oldalon ott van az amerikai álom nemzeti ideálja, vagyis maga a haladásba és a fejlődésbe vetett hit. A másik oldalon a fejlődés előtt tornyosuló növekvő nehézségek.

A „lenti” lakosság (vagyis tíz amerikaiból kilenc) számára a domb láthatatlan, a másik oldalára telepített álomgép már nem működőképes, az automatizálás, a kiszervezések, a multinacionális vállalatok elképesztő hatalma a dolgozókon, üzemen kívül helyezte. Ebben a nagy létszámú csoportban a fehérek és a nem fehérek közötti verseny elképesztő brutalitással jelenik meg – a munkahelyekért, a társadalomban elfoglalt pozíciókért vagy a különböző segélyekért.

Az álomgép meghibásodása az 1950-es évekig nyúlik vissza. Akik 1950 előtt születtek, azoknak a jövedelme az életkor emelkedésével növekedett. Akik ez után születtek, azoknál ez épp fordítva történik, a jövedelmük csökken.

 

Fordította: Morva Judit