hu | fr | en | +
Accéder au menu

Ki nyerheti meg a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háborút?

JPEG - 74.1 kio

Harcban az importálás ellen, Donald Trump azzal fenyeget, hogy minden kínai termékre magas vámot vet ki. Az amerikai elnök az Európai Unióval remél közös frontot kialakítani Peking ellen. Kína viszont próbálja kiszabadítani gazdaságát a nyugati függésből, ezért felgyorsította a modernizálást, és új piacokat keres, például a „selyemút” projekttel.

Amerikaiak és kínaiak kiásták a (kereskedelmi) csatabárdot, és úgy tűnik, semmi sem képes megállítani őket. Donald Trump kezdte azzal, hogy megfenyegette azokat, „akik lopnak tőlünk” (2017. április 18.). Erre Hszi Csin-ping figyelmeztetett: „Senki sem várhatja el, hogy Kína szó nélkül elfogadjon egy érdekei ellen irányuló támadást” (2017. október 18.). (1) Az egyre súlyosabb kijelentéseket gyorsan követték a vámjellegű szankciók. Washington 10-ről 25%-ra emelte egy sor kínai importáru vámtételét; Peking visszavágott.

Tavasszal kezdődött, és egész nyáron folytatódott az intézkedéssorozat, és nagy eséllyel télen, sőt utána sem marad abba. Augusztus végén 100 milliárd dollár értékű kínai árura (acél-, alumínium-, vegyipari, textil- és elektronikai termékek) vetettek ki magasabb behozatali vámot az Egyesült Államokban. Nem késett a kínaiak válasza sem: 50 milliárd dollár értékű amerikai termék (szója, sertéshús, gépkocsik stb.) vámtételét emelték meg. További megtorló intézkedések vannak készülőben. Amerikai oldalról 1300 termékből álló listát állítottak össze mintegy 200 milliárd dollár értékben (2017-ben a teljes import értéke 505,6 milliárd dollár volt). Kína részéről 150 árut jelöltek ki 60 milliárd dollár értékben (2017-ben az Amerikából származó import 128 milliárd dollárt tett ki).

Ha hihetünk bizonyos pekingi és hongkongi körök tagjainak – akik természetesen nem tesznek nyilvános kijelentéseket –, „úgy tűnik, Pekinget váratlanul érték Trump villámgyors protekcionista intézkedései, és ott alulértékelték az amerikai elit növekvő ellenérzését Kínával kapcsolatban.” (2)

Idéznek egy volt amerikai politikai tanácsadót: „Az amerikai politika megértéséhez Peking túlzott mértékben számít a Wall Street-re és a politikai elitre (közöttük Henry Kissingerre, aki hozzájárult a két ország közötti nyitáshoz) – olyan emberekre, akik semmiféle hatást nem gyakorolnak Trump-ra.”

Liu He, az elnök bizalmi embere vezetésével a kínai tárgyalófelek ugyanis úgy vélték, hogy ez év májusában megegyezésre jutottak, amelyben megígérték az energia és mezőgazdasági termékek vásárlásának növelését, valamint felajánlották külföldi –közöttük természetesen amerikai – vállalatoknak, hogy többségi részesedést szerezhetnek kínai társaságokban. Ezek azonban túl későn meghozott, túl kevésnek bizonyuló intézkedések voltak. Az amerikai Bloomberg hírügynökség szerint „Trump leállította a megegyezést”. Ez meggyőzhette Pekinget arról, hogy az amerikai elnök „nem hátrál meg, amíg meg nem akadályozza a kínai előretörést”. (3)

A kínai elit nagymértékben osztja ezt az érzést. Az igen visszafogott vita alapvetően arra vonatkozik, milyen legyen a kapcsolat a baráti Amerikával. Egyesek úgy vélik, közöttük a pekingi Renmin Egyetem amerikanisztika központjának igazgatója, Shi Yinhong, hogy a konfrontáció „okozója nagyrészt Kína, amely évekig semmit sem tett”,[4] és óvatosságra intenek. A probléma nem valós, magyarázza az igen hivatalos Global Times: „Rövid távon az Egyesült Államok nem tesz le azon szándékáról, hogy visszafogja Kínát. A konfliktust tehát nem oldja meg, ha mérsékeljük magunkat és eszerint viselkedünk a diplomáciában és a nyilvánosság előtt”. (5) A napilap egyenesen a reformok atyjának, Teng Hsziao-pingnek a doktrínájára utal, aki szerint „rejtsük el képességeinket, és várjuk ki, amíg eljön a mi időnk”. Ezzel szemben a jelenlegi kínai elnök úgy döntött, hogy a nemzetközi színtéren – saját szavai szerint – „egy nagy ország” első számú vezetőjeként nyilvánul meg, aki egyenrangú félként tárgyal Amerikával.

A megbeszélések nem szakadtak meg teljesen. Augusztus végén Wang Shouwen kereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével küldöttség érkezett Washingtonba. Ettől senki sem várt eredményt, nem is értek el semmit. Nem nevezte-e Wang Shouwen Amerikát „kereskedelmi vadállatnak” (trade bully)? Így aligha folytatódik majd a dialógus…

A kínai elnökség egyik gazdasági tanácsadója, Yifan Ding szerint az agresszív amerikai viselkedés emlékeztet a Reagan-adminisztráció által az 1980-as években „Japán, a világ [akkoriban] második gazdasági hatalma” ellen indított offenzívájára. Hatalmas vámtételeket szabtak ki (akár 100%-osat a televíziókra és képmagnókra), és a japán kamatlábak emelkedését váltották ki. Az Egyesült Államok „megtörte” Japánt, és olyan gazdasági hanyatlásba taszította, amelyből máig sem került ki teljesen… A kínaiak számára ez egy elképzelhetetlen forgatókönyv: „Nem akarunk kereskedelmi háborút. De ha sor kerülne rá, megfelelően reagálnánk”, állítja Yifan Ding.

Amerika saját magát ijesztgeti – Kína az exportra épített

Ahogyan akkoriban Tokió, Peking is az exportra épített, amely sokáig növekedésének a motorja volt. A maoista korszakot jellemző stagnálásból és elzárkózásból való kilépéshez az 1970-es évek végén a kommunista vezetők a rendelkezésükre álló eszközökkel éltek: nagyszámú, jól képzett, fegyelmezett és rosszul fizetett munkaerő; új piacokat kereső külföldi tőke; nemzetközi intézmények, amelyek próbálják az óvilág protekcionista gazdaságait megnyitni. „Kína hezitált, mielőtt 2001-ben csatlakozott a Világkereskedelmi Szervezethez [WTO] – ismerte el Hszi Csin-ping elnök a 2017. januári davosi világgazdasági fórumon. – Végül azonban úgy döntöttünk, hogy bátran úsznunk kell a világpiacok nagy óceánjában, és megtanultunk úszni”, (6) ráadásul olyan gyorsan és olyan jól, hogy Kína megelőzte a francia, a brit, a német, aztán a japán gazdaságot. Hazai összterméke (GDP) 2016-ban elérte a 11 200 milliárd dollárt, szemben az amerikai 18 569 milliárd dollárral. Egyesek már úgy vélik Washingtonban is, hogy ebből a helyzetből akár meg is előzheti az Egyesült Államokat. A rá olyannyira jellemző stílusban Trump elnök ki is jelentette: „A sok idióta, aki Oroszországra koncentrál, jobban tenné, ha Kínával foglalkozna.” (7) Ez év augusztusában sikert aratott, amikor a Kongresszus (a demokraták többsége is) elfogadta a védelmi költségvetési törvényt. E törvény szerint: „Az Egyesült Államok legfontosabb prioritásnak tekinti Kína befolyásának akadályozását, amihez diplomáciai, gazdasági, katonai és titkosszolgálati eszközöket is felhasználnak.” (8) Már nem csak kereskedelemről esik szó…

Nem kétséges az amerikai fölény a technológiai, gazdasági, diplomáciai és katonai területeken, és Kína ugyan nagy léptekkel halad előre, de az egy főre eső GDP nem éri el az Egyesült Államokban mért mutató 15%-át. Amerika most magát ijesztgeti. Ezzel szemben a kínai kereskedelem többletrekordokat dönt: 276 milliárd dollárt tesz ki, ez az amerikai külkereskedelmi mérleg 35-40%-a. „Iparunkat évek, sőt évtizedek óta tisztességtelen kereskedelmi támadások érték – dörgi Donald Trump. – Emiatt üzemeket, kohókat zártak be nálunk, milliókat bocsátottak el állásukból, közösségeket tizedeltek meg.” (9)

Nem vitatható az ipar leépülése, amely jóval előbb kezdődött, minthogy Kína megjelent volna a világpiacon. Érthető hát a nép haragja és reményvesztettsége, amely egyre inkább az autoriter politikusok és a szélsőjobb képviselői felé fordul az Egyesült Államokban éppúgy, mint Európában vagy Ázsiában. Ne állítsunk fel azonban téves diagnózist. A kínai siker oka nem „a tisztességtelen gyakorlat” – amely kétségtelenül létezik, erről tanúskodnak a WTO-hoz intézett gyakori megkeresések. Peking szívesen dicsekszik az elért eredményekkel (800 millió kínai került ki a mélyszegénységből), de saját javára használja szabályokat, amelyeket a legnagyobb országok hoztak, élükön az Egyesült Államokkal. Azonban semmi sem kényszerítette a nyugati hatalmakat, hogy mindenféle kereskedelem irányában nyissanak, hogy támogassák a termelés más országokba való kihelyezését, hogy sorozatosan megszüntessék a gazdasági beavatkozás eszközeit, éspedig a multinacionális vállalatok nyomására – amelyek elözönlötték Kínát. Jelenleg is tíz „kínai” exportáruból több mint négyet (42,6%) külföldi cégek hoznak létre, amelyek a teljes termékláncot átfogják (a tervezéstől az eladásig), és maximális profitot realizálnak. A legismertebb példa erre az Apple iPhone-ja, amelyet Kínában szerelnek össze, de a hozzáadott érték 3,8%-a jut Kínának, míg 28,5%-ban az Egyesült Államok részesedik belőle.

A kínai vezetők persze rávették a külföldi vállalatokat, hogy technológiájuk és know-how-juk egy részét átadják. Különösen érvényes ez a repülőgépgyártásra, az elektronikára, az autógyártásra, a nagysebességű vonatok gyártására és a nukleáris energiára. A multinacionális vállalatok nem vonakodtak ettől túlságosan, igen elégedettek voltak, hogy olcsó munkaerővel dolgoztathatnak, és figyelmen kívül hagyhatják termelésük ökológiai következményeit. Sajnálatos, hogy a hatalom nem buzgólkodott ugyanilyen mértékben, amikor a növekvő egyenlőtlenségtől és a környezetszennyezéstől kellett volna megvédenie a lakosságot; sejthető azonban, hogy mindez nem szerepel a Donald Trump és barátai által sorolt sérelmek között.

Az bántja őket, hogy „a kínai kommunista pártot nem alakította át a kereskedelem. Az állampárt továbbra is szoros ellenőrzése alatt tartja a kínai gazdaságot” – jelenti ki Brad W. Setser közgazdász. (10) Másként fogalmazva, a kapitalizmus óriásai nem folytathatják úgy üzleti tevékenységeiket, ahogyan szeretnék. Érvényes ez az olyan hagyományos iparágak esetében, mint a kohászat, de a Web óriáscégei vonatkozásában is, mint a Google, az Amazon vagy a Facebook, így tehát a GAFA csoportból egyedül az Apple került ki ügyesen a kényes helyzetből. Alibaba, Tencent, Weibo, WeChat… Kína képes volt saját technológiákat kifejleszteni. A kommunista vezetők pedig használják ezeket az ellenzékiek cenzúrázására. A 802 millió internet-használó (a lakosság 57,7%-a) és metaadataik nagyrészt nem elérhetők a GAFA számára, ezért Kína egyike a világ azon ritka helyeinek, amely kikerül a hatása alól. Ezért alkotnak közös frontot a nagyon menő Szilícium-völgy – a demokraták erős bástyája –, a nagyon régi „Rust Belt” (rozsdaövezet) – az amerikai elnök hűbérbirtoka – és a kohászati óriásvállalatok. Ez utóbbiak „igen szoros kapcsolatokat ápolnak a Trump-adminisztráció több magas rangú tisztségviselőjével”, közöttük Robert Lightizer kereskedelmi főtanácsadóval, aki már szerepelt Reagan elnök csapatában az 1980-as években, ahogyan ez a New York Times egy cikkéből kiderül. (11) Mindazonáltal inkább a részvényeseket védik, mint a dühödt munkásokat, még ha ez utóbbiak közül néhányan profitálnak is az olcsó importáruk elleni harcból.

A szabadkereskedelem, amelyet szinte mindenki – ideértve Hszi Csin-pinget is – dicsőít, világszerte sok millió bérből élőt hagyott az út szélén, és példátlan ökológiai károkat okozott. Azonban a Donald Trump által gyakorolt, a szabad profitot mindenek fölött szem előtt tartó protekcionizmus aligha hoz jelentős változást az amerikai polgárok hatalmas többsége számára. Fennáll az esélye, hogy a kereskedelmi erőpróbán csak kevesen, sőt senki sem nyer.

A Fehér Ház gazdasági főtanácsadója, Lawrence Kudlow szerint nem fér kétség ahhoz, hogy Peking végül engedni fog az Egyesült Államok elnöke felszólításainak. Véleménye szerint a kínai gazdaság a robbanás szélén áll. „Összeomlik a kiskereskedelmi forgalom és a beruházások is”, állította a kabinet egy megbeszélésén, amelyről Trump elnök engedélyével amerikai újságírók készítettek videót. (12) Mindazonáltal egyetlen adat sem erősíti meg ezt a mértéktelen dicsekvést. A kínai import tovább növekedett, éspedig 27,3%-kal 2017 júliusa és 2018 júliusa között – ez erőteljes aktivitást feltételez. Ami az exportot illeti, az is tovább növekszik, – kevésbé gyorsan, mégis tiszteletreméltó ütemben, 12,2%-kal egy év alatt.

Egy ázsiai összefogás álma

A konfrontáció természetesen fájdalmas lesz. Az Egyesült Államokba irányuló eladások a teljes kínai export 20%-át jelentik. Drasztikus csökkentésük szükségképpen a termelés visszafogásával jár az elektronikai vagy a textiliparban, valamint a túlkapacitásokkal termelő acél- vagy vegyiparban. Ez felgyorsítaná a folyamatban levő szerkezet-átalakításokat, és itt sejlenek fel a kiszámíthatatlan következményekkel járó szociális megmozdulások. Augusztus végén egyébként Li Ko-csiang kínai miniszterelnök 100 milliárd dolláros segítséget ígért a kereskedelmi korlátozások által érintett vállalatoknak. A növekedést közvetlenül érintő hatásokon túl – amelyeket az amerikai tanulmányok a növekedés 0,1-0,2%-ára tesznek – inkább a szerkezet-átalakítás és a kormány által tervezett jobb minőségű árukat termelő gazdaságra való átállás összehangolása bizonyulhat veszélyesnek.

2018 második negyedévében a kínai növekedési ráta 6,7%, amely magasabb a hivatalos előrejelzéseknél (6,5%). Ez az erősen politikai adat az elvárt szintet hangsúlyozza, hogy felszívja a munkaerőpiacra érkezőket, és elkerülje a jelentős szociális konfliktusokat. Mindazonáltal már régóta nem az export a kínai gazdaság húzóereje, ezt a szerepet a belső fogyasztás és a beruházások (a GDP 43,4, ill. 40%-a) vették át. Amennyiben túlzott mértékben romlanak az üzleti kapcsolatok, az elnöknek vannak eszközei a gazdaság fellendítéséhez. Nem vetheti be persze a 2007–2008-as válság idején alkalmazott módszert, amikor elődje ijesztő pazarlás és aggasztó eladósodás árán nagyra nyitotta a költségvetési csapokat – a következményeket a jelenlegi vezetés próbálja fokozatosan eltüntetni. Az elnök azonban rendelkezik mozgástérrel. Az 1980-as évek Japánjával szemben „1,3 milliárd lakos képez belső piacot, ezt Donald Trump és tanácsadói nehezen tennék tönkre”, jelenti ki egy kínai közgazdász.

Hszi Csin-ping elnök és csapata rendelkezik egy második eszközzel a lassulással szemben: ez a „Made in China 2025” terv, amelyet három évvel ezelőtt indítottak egy innovatívabb ipar fejlesztésére és több autonómia elérésére tíz szektorban. Ezek között van az IT, valamint a robotika, a repülőgépgyártás és az űrkutatás, az óceánhoz kötődő ipar, az elektromos járművek, a biomedicina, az új anyagok és az energia. A magán és állami kutatás-fejlesztési kiadásokat is hozzárendelték, ez ma már a GDP 2,3%-át teszi ki. A vezetés természetesen abban bízott, hogy lerövidítheti a jövő technológiáinak megszerzését, konkrétan külföldi vállalatok megvásárlásával; márpedig Washington vétót emelt, és egyes európai kormányok, köztük a német vezetés is korlátozó intézkedéseket hoztak. Kína azonban elegendő pénzügyi tartalékkal rendelkezik, hogy növelje a tétet az országon belül. Semmi hangzatos bejelentés, de Ding Yifan közölte, hogy „az elektronikai termékekre kivetett amerikai embargó felkeltette a vezetők figyelmét, mivel Kína jelenti az amerikai mikrochipek legnagyobb piacát. Hamarosan a kínai vállalatok termelik majd ezeket a mikrochipeket […] és olcsóbban”.

Saját gazdaságuk fellendítésén túl a kínai vezetők két célt tűztek maguk elé: szabad kezet nyerjenek, és erőteljesebben hallassák hangjukat a világban, éspedig a fejlődő országokban. Donald Trump az amerikai licenc alatt használt technológiákra épít, illetve arra, hogy „a dollár elképesztő privilégiumot élvez” (Valéry Giscard d’Estaing 1964-ben használt kifejezése szerint), és durván bünteti az Iránnal együttműködő vállalatokat, szakításra kényszerítve őket – mindez végül meggyőzte a kínaiakat, hogy ki kell lépjenek a függőség csapdájából. Tudatták egyébként, hogy Peking továbbra is kereskedik Teheránnal, és a jüant használják a kétoldalú kereskedelmi egyezmények keretében. „Ez lehetetlen lett volna pénzünk nemzetközivé tételének politikája nélkül”, hangsúlyozza egy a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kínai közgazdász, névtelenséget kérve. (13) A nagy kínai bankok azonban továbbra is nagyrészt dollárt használnak tevékenységük során. Amennyiben Amerika által ellenségesnek minősített országokba exportálnak, a termékek nem tartalmaznak amerikai alkatrészt, hogy a Trump által hozott szankciók ne vonatkozhassanak rájuk. Például a Zhongxing Telecommunication Equipment (ZTE) távközlési cégcsoportot egy időre betiltották Amerikában, mert kereskedett Észak-Koreával és Iránnal – aztán visszakozni kényszerültek. Azóta Washington szoros felügyelet alatt tartja a céget. (14) A Tiltott Város mellett, Zhongnanhai elnöki székhelyen a nacionalisták nehezen fogadják el ezt a korlátozott szuverenitást.

A „Made in China 2025” tervet valószínűleg felgyorsítják, bár az joggal szerepelt az amerikaiak Kínával kapcsolatos támadásai sorában. Az amerikaiak veszélyes, „önellátásra vonatkozó szándékot” látnak benne, állítja Elizabeth C. Economy, a New York-i Council on Foreign Relations (Külkapcsolati Tanács) ázsiai ügyekkel megbízott igazgatója, mi több, „egy új forradalmat, amely az Egyesült Államok által hirdetett nemzetközi értékek és normák ellen irányul”. (15) Ez is távol van az egyszerű kereskedelmi vitától. A Pekingi Egyetem Nemzetközi Politikai Gazdaságtani Osztályának igazgatója, Wang Yong, vitatja ezt a víziót: „Nincs sok értelme annak az érvelésnek, hogy a kínai fejlődési modell és annak a filozófiája kihívást jelent az Egyesült Államok számára. Kínának nem célja, hogy ideológiáját az országon kívül terjessze, és kitart amellett, hogy mindenkinek joga van a saját fejlődési útjához.”

Valóban, az országnak nincsenek messianisztikus törekvései, és politikai modellje sem vonzó. Szándékában áll azonban, hogy nyomást gyakoroljon a második világháború után az Egyesült Államok, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap égisze alatt kialakított szabályokra. Hszi Csin-ping elnök nem is rejti véka alá: „Aktívan részt akarunk venni a világ irányítási modelljének megreformálásában”, jelentette ki a Kínai kommunista párt tisztségviselői előtt (16) ez év júniusában megrendezett „A diplomáciai munkáról szóló központi konferencia” alkalmából. Kína e célból szövi hálóját.

Kína a régióban és azon túl is szervezkedik

Ez egyébként a harmadik eszköze az amerikai embargóval szemben: más partnerekre támaszkodik, elsősorban szomszédaira. Többségük tart Kína hatalmától és gazdasági étvágyától, de szükségük van a felvevő piacára, hiszen az ázsiai országok egymás közötti kereskedelme a teljes külkereskedelmük 43%-át teszi ki. (17) Annál is inkább, mivel a büntető hévtől elragadtatva az amerikai elnök még a történelmi szövetségeseit, Japánt és Dél-Koreát sem kímélte, és vámot vetett ki egyes termékeikre (acél, gépkocsi stb.). Kína élhet az alkalommal, és felélesztheti az Átfogó Regionális Gazdasági Partnerséget (ismertebb, angol nevén Regional Comprehensive Economic Partnership [RCEP]). Ez egy Kína által elképzelt szabadkereskedelmi egyezmény, amelynek célja a Barack Obama által indított és – már akkor – Kína visszafogását célzó Transz-Csendes-óceáni Partnerségi Megállapodás (Trans-Pacific Partnership – TPP) ellensúlyozása, amely megállapodást Donald Trump felmondta. A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) tíz tagországán (18) kívül a megállapodás magában foglalja Japánt, Ausztráliát, Új-Zélandot, Indiát és Dél-Koreát.

Az Ausztráliai Nemzeti Egyetem Ausztrália–Japán Kutatóközpontjának igazgatója, Shiro Armstrong szerint „ez egy természetes alkalom egy ázsiai koalíció létrehozatalára […]. A csoport néhányat a világ legjelentősebb és legdinamikusabb gazdasága közül fog össze.” Egy ausztráliai tanulmányt idéz, amely szerint „még ha a vámok 15 százalékponttal emelkednének is (mint a Nagy Válság idején), az RCEP országaiban folytatódhatna az expanzió, amennyiben megszüntetnék a vámokat az egymással folytatott kereskedelemben.” Nem biztos azonban, hogy erre mindannyian készen állnának. Ausztrália például kitiltotta a ZTE-t, amely telepítette volna a G5 hálózatot. De folynak megbeszélések is. Peking és Tokió újra tárgyal egymással, Szöul és Phenjan közös pontokat keres. India pedig egyensúlyozni próbál Peking és Washington között…

A kínai vállalatok elkezdték kitelepíteni a termelésüket, céljuk, hogy profitáljanak a még alacsonyabb bérekből például Bangladeshben, Vietnámban vagy Dél-Afrikában, valamint hogy megkerüljék az embargót és a magas vámokat. A kínai vállalatok által megrendelt termékeken a „Made in Bangladesh”, a „Made in Vietnam” vagy a „Made in South Africa” címke szerepel, így nem vonatkoznak rájuk az amerikai adók.

A híres új „selyemutak” lehetővé teszik az Európába jutást szárazföldi úton, Közép-Ázsia köztársaságain és Oroszországon áthaladva, vagy tengeri úton, Afrikán keresztül, és további felvevőpiacokat biztosítanának már az infrastruktúrák kiépítésekor is. A kínai elnök igen ügyesen multilaterális projektté változtatta ezeket a misztikus utakat, és létrehozta az Ázsiai Infrastruktúra-fejlesztési Bankot (AIIB). Az AIIB 57 alapító országot számlál, köztük van Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország, India, Dél-Korea és mások. Kína ily módon elkerülheti a pénzügyi és diplomáciai elszigetelődést, de mindenek fölött attól tart, hogy (mint annak idején a Szovjetunió) az Egyesült Államokkal való közvetlen szembenállásba kényszerül.

16 dolláros órabér a mexikói autógyáraknál

Egyelőre az amerikai termékekkel szembeni kereskedelmi megtorló intézkedések eszközét választja, így bizonyítja, hogy nem törik meg. Az Egyesült Államokban ezek az intézkedések hatással vannak az agráriumra, mivel a vámok emelése miatt zuhan a gabonafélék, a sertés- és a marhahús exportja. Trump elnök jelentős segítséget (12 milliárd dollárt) ígért, ám a segítség csak nagyon lassan érkezik, és a Wall Street Journal növekvő nyugtalanságról ír: „Patriotizmussal nem lehet kifizetni a számlákat”, hangzik az egyik vélemény. (19) Annál is inkább, mivel Peking, épp jókor, teljesen megszüntette a Bangladeshből, Indiából és Dél-Koreából importált szójára kivetett vámot, valamint Brazíliától vásárol gabonaféléket és húst, vagy éppen Ausztráliától. És tudvalevő, hogy egy elveszített ügyfelet nem könnyű visszaszerezni.

A Fehér Háznak a kínai megszállók ellen folytatott keresztes hadjárata jó fogadtatásra talál az Egyesült Államokban. A kormányzaton belül sokan gondolják, hogy Kína engedni fog, Mexikóhoz hasonlóan, amely elfogadott bizonyos megszorításokat és elsősorban a 16 dolláros minimálbér bevezetését (ez a minimális órabér a három nagy amerikai autóipari vállalatnál) egyes autóexportáló vállalatoknál (ez 13,60 euró, szemben a 9,88 eurós francia minimálbérrel). (20) Még ha az alkalmazásuk korlátozott is lesz, egy biztos, hogy ez idáig egyetlen szabadkereskedelmi egyezmény sem tartalmazott szociális klauzúrát. Másképp van ez a kiskereskedelmi óriáscégeknél, mint a Walmart, amely 80%-ban ázsiai árut vásárol, valamint egyes iparvállalatok esetében. Képviselőik augusztus közepén találkoztak, és úgy vélték, „ezek a vámok nagy pénzügyi pusztítást okoznak majd az iparágaikban, és megkárosítják az amerikai fogyasztókat”. (21) Klasszikus érvet hoznak fel mindenféle protekcionizmussal szemben, de attól még igazságuk van. A vámok bevezetése akkor lenne hatékony, ha az amerikai vásárlóerő jelentős növekedése kísérné – ami, úgy tűnik, nincs napirenden –, valamint elsősorban, és ez még valószínűtlenebb, az ipar visszatérne amerikai földre. A Bloomberg szerint a textil- és ruhaipar jelentős szereplői már más országok felé fordulnak, amilyen Vietnám, Kambodzsa stb. Bizonyos iparágak, például a speciális acélt használók, már kivételes eljárásban részesültek, és szabadabban importálhatnak.

Amerikában, Kínához hasonlóan, a konfliktus nagy vesztesei egészen biztosan az egyszerű állampolgárok lesznek. Donald Trump környezetében abban reménykednek, hogy elbizonytalaníthatják Pekinget, Hszi Csin-ping stábja pedig úgy véli, hogy a novemberi félidős választások után Washington visszatér a tárgyalóasztalhoz. An Gang, a Pangoal Institution, egy kínai think tank kutatója szerint azonban a párbaj jóval többről szól, mint a kereskedelem: „Az ellentétnek már katonai és stratégiai vetületei is vannak.” A vezetőkörök attól tartanak, hogy a problémák a Kínai-tengerre és Tajvanra is átterjednek, ahol a feszültség még sosem volt ilyen erős.

Egy dolog azonban bizonyos: a nemzetközivé váló és specializálódó termelési modell, amely az utóbbi évtizedekben mind Nyugaton, mind pedig Kínában kialakult, veszített hatékonyságából. Mindazonáltal semmilyen alternatív modell nem rajzolódik ki sem a kínai „kommunizmus” híveinél, sem az amerikai, protekcionizmussal keresztezett kapitalizmust dicsőítőknél. Ebből még bármi származhat.

Martine Bulard

Rácz Ágnes

(1L. a Kínai Kommunista Párt 19. országos kongresszusa alkalmából Hszi Csin-ping által tartott beszámoló teljes szövegét franciául a Xinhua hírügynökség 2017. november 3. http://french.xinhuanet.com

(2Wendy Wu és Kristin Huang: Did China think Donald Trump was bluffing on trade? How Beijing got it wrong [Úgy gondolta Kína, hogy Donald Trump blöfföl a kereskedelemben? Hogyan hibázott Peking], South China Morning Post, Hongkong, 2018. július 27.

(3China, unsure how to handle Trump, braces for [Kína, bizonytalanul abban, hogyan kezelje Trumpot, feszülten várakozik] “New Cold War”, Bloomberg News, New York, 2018. augusztus 17.

(4) Uo.

(5) A Global Times vezércikke, Peking, 2018. július 15.

(6) Hszi Csin-ping beszéde a Davos-i Gazdasági Fórumon, CGTN, 2017. január 17.

(7) Twitter, 2018. augusztus 18.

(8) John S. McCain national defense authorization act for fiscal year 2019 [John S. McCain nemzetvédelmi költségvetési törvénye a 2019-es pénzügyi évben], Congress, Washington, 2018. augusztus 13. www.congress.gov

(9) Twitter, 2018. március 1.

(10) Idézi Gordon Watts: China caught off guard as US trade war highlights Beijing’s dilemma [Kínát váratlanul érte, ahogy az Egyesült Államok kereskedelmi háborúja kiemeli Peking dilemmáját], Asia Times, Hongkong, 2018. július 31.

(11) Jim Tankersley: Steel giants with ties to Trump officials block tariff relief for hundreds of firms [A Trump tisztviselőkhöz kötődő acélóriások blokkolják a több száz cég számára nyújtott vámkedvezményt], The New York Times, 2018. augusztus 5.

(12) Transcript of 8/16 Trump cabinet meeting: economic policies matter [A Trump-kabinet ülése: gazdaságpolitikai ügyek], 2018. augusztus 16. www.realclearpolitics.com

(13) L. Yifan Ding: Bientot des yuans dans toutes les poches? [Nemsokára mindenki zsebében jüan lesz?], Le Monde diplomatique, 2015. július

(14) Ridha Loukil: L’éguipementier chinois ZTE placé sous tutelle americaine [A ZTE kínai beszállító amerikai felügyelet alatt], L’Usine nouvelle, Antony, 2018. július 17.

(15) Elizabeth C. Economy: China’s new revolution [Kína új forradalma], Foreign Affairs, New York, 2018. május-június

(16) Xi urges breaking new ground in major country diplomacy with Chinese characteristics [Hszi új alapokat sürget kínai jellemzőkkel a főbb országok diplomáciájában], Xinhua, 2018, június 24. www.xinhuanet.com

(17) A világkereskedelem statisztikai vizsgálata 2018, Kereskedelmi Világszervezet, Genf www.wto.org

(18) Mianmar, Brunei, Kambodzsa, Indonézia, Laosz, Malajzia, Fülöp-szigetek, Szingapúr, Thaiföld, Vietnám

(19) Jesse Newman és Heather Haddon: US to pay farmers $4,7 billion to offset trade-conflict losses [Az USA 4,7 milliárd dollárt fizet a farmereknek a kereskedelmi konfliktusokkal kapcsolatos veszteségek ellensúlyozására], The Wall Street Journal, New York, 2018. augusztus 28.

(20) Egy gépkocsi termelési értékének 40%-át olyan vállalatoknál kell létrehozni, ahol az órabér legalább 16 dollár.

(21) Owen Churchill: US trade panel hears harsh criticism of proposed new tariffs – and praise for Chinese craftsmanship [Az USA Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága odafigyel a javasolt új tarifák szigorú kritikájára – és a kínai kézművesség dicséretére], South China Morning Post, 2018. augusztus 21.

Megosztás