A szélsőjobb évtizedeken keresztül szolgált biztosítékként a baloldali és jobboldali liberálisoknak is: akármilyen mérsékelt szamár is könnyen befutott a célegyenesbe, ha szembekerült az elfogadhatatlan, vállalhatatlan és áporodott politikai szervezettel.
A 2002-es francia elnökválasztáskor Jean-Marie Le Pen eredménye a választások két fordulója között 16,8%-ról 17,8%-ra nőtt, vagyis alig változott. Ellenfelének, Jacques Chiracnak azonban 19,8%-ról 82,2%-ra ugrott meg. Ugyanez a művelet vitte sikerre Emmanuel Macront is 2017-ben, bár jóval kevésbé látványos növekedéssel.
Ami ilyen sikeres volt a szélsőjobb ellen, azt próbálják most a liberálisok a baloldal ellen is bevetni. Megpróbálnak tehát felállítani és bevinni a közvéleménybe egy olyan értékrendszert, amely a baloldalt a kezdetektől fogva gyanússá teszi és hitelteleníti. És ezáltal elfogadtatni továbbra is a politikai hatalmat azokkal, akiknek már bőven elegük van a jelenlegi politikai berendezkedésből, ugyanakkor azonban a legerősebb ellenzéket teljesen gyalázatosnak tartják.
És minő véletlen: az antiszemitizmust kiáltó baloldalellenes ármánykodás egyszerre jelent meg Franciaországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is. Ha már sikerült a célt kitalálni, akkor már egyszerű a lejáratandó politikai szervezet egyik tagjának egy ügyetlen, túlzó vagy megvetendő állítását megkeresni a Facebookon vagy a Twitteren (a brit Munkáspártnak több mint 500 000 tagja van). Utána a média már tudja, hogyan folytassa. Úgy is le lehet járatni egy ellenfelet, hogy egy tőle egyébként idegen antiszemita fantazmagóriát tulajdonítanak neki – például: a demokrácia, az újságírás és a pénzügyek a zsidók kezében vannak – abban a pillanatban, ha kritizálni meri az oligarchiát, a médiát vagy a bankokat.
Na, lássuk, hogy is működik ez a gyakorlatban. „Ha Jeremy Corbyn költözne be a Downing Streetre, akkor elmondhatnánk, hogy Hitler óta először egy antiszemita kormányoz egy európai országban” – állítja az eszes akadémikus, Alain Finkielkraut (1) . A helyzet ugyanilyen fenyegető az USA-ban is, hiszen Donald Trump elnök szerint azzal, hogy több baloldali jelölt is bekerült a Kongresszusba, „a Demokrata Párt egy Izrael-ellenes és zsidóellenes párt lett”. „A demokraták utálják a zsidó népet” – teszi hozzá. A maga részéről Bernard-Henri Lévy François Ruffin parlamenti képviselőt és újságírót egyszerre hasonlítja Lucian Rebatethoz, aki a Les Décombres c. antiszemita gúnyirat szerzője, Xavier Vallathoz, aki a Vichy rendszer alatt a zsidókérdés főfelügyelője volt, illetve Robert Brasillachhoz, akit a Felszabaduláskor végeztek ki együttműködésért. A média kedvenc mellébeszélője felismerni véli François Ruffinnél a „Gringoire (2) irományainak tudatos vagy alattomos követését”, amikor a Gringoire egy antiszemita, gyűlölettől fröcsögő hetilap volt. Az egyik legcsúnyább lejárató kampánya a Népfront-kormány egyik miniszterét öngyilkosságba hajszolta.
Franciaországban és az USA-ban is öltek meg zsidókat az antiszemiták. De ez a dráma ne szolgáljon igazolásul Donald Trumpnak, az izraeli kormánynak és a hamis értelmiségieknek. Ha karantént kell felhúzni, akkor az inkább védjen meg minket azoktól, akik, tudva tudván, hogy ártatlanok, mégis aljassággal és becstelenséggel vádolják ellenfeleiket.
