Az Irving-család, avagy a kanadai feudalizmus

Kategória: 2019. május
Írta: Alain Deneault
Találatok: 661

irving wheelKanada New Brunswickban lakó számos polgára számára mindennapos dolog, hogy olyan házban lakik, amelyet az Irvingek építettek, az ő farmjukon termelt élelmiszert fogyasztja, amelyet az ő kamionjukkal, az ő üzemanyaguk felhasználásával szállítottak. New Brunswick kelet-kanadai provincia egy valóságos gazdasági feudalizmusban él.

A cég központjában, New Brunswickban az Irving-család valóságos dinasztiaként uralkodik. Évtizedek alatt monopóliumot épített ki mind vertikális, mind horizontális irányban, ami tulajdonképpen azt jelenti számára, hogy nincs szüksége sem a multinacionális cégeknél megszokott beszállítókra, sem partnerekre: nem igyekszik csápjaival behálózni a világot, ellenkezőleg, arra törekszik, hogy egy jól körülírható földrajzi területen kiaknázza mindazt, amit lehetséges. Saint-Jean-ban lévő kőolajfinomítójuk Kanadában a legjelentősebb, és az Irving hálózatot szolgálja ki Észak-Amerika egész észak-keleti területén, Newfoundlandtól New Englandig. A családi vállalkozás látja el üzemanyaggal a saját hatalmas kamionflottáját, amely a farmokon termelt élelmiszert a felhasználóhoz szállítja, ezek viszik az általa kinyomtatott újságokat, ha éppen nem saját vasúthálózata révén vagy hajóflottáját igénybe véve teszi, az árut a saját szállítási szolgáltatása által feladott csomagokban juttatja el a címzettekhez.

Az Irving-családnak ezenkívül hatalmas erdőségei is vannak, az ott kitermelt fát számos fűrészüzeme egyikében vagy a papírgyártásban dolgozza fel. Így azután leányvállalata, a Kent Homes könnyen jut házépítési anyagokhoz, fához, acélhoz, betonhoz, amelyeket ugyancsak a családi cég állít elő. A családi vállalkozások listája szinte végtelen: van ott hajógyár, csomagolóüzem, belföldi buszhálózat, autó-márkakereskedések, étteremhálózat, egy hokicsapat, egy vasedénybolt-márka, és egy gyógyszertári hálózat. Az Irvingek az ipari és kereskedelmi területen túl a politikai életet is kézben tartják, mint egy afféle nemhivatalos monarchia. Jótékonysági tevékenységük nem fedi el teljesen a politikai ügyekbe való beavatkozás szándékát, szövetségi szinten sem, de különösen nem New Brunswickban és Kanada atlanti partvidéki területein, ahol szinte második kormányként működnek. Kevés olyan sportközpont, múzeum vagy energetikai, erdészeti, fenntartható fejlődéssel foglalkozó egyetemi kutatóközpont van, amely ne viselné az Irvingek lobogóját. A márkajel olyannyira jelen van, hogy lassan már a provincia nevével magával is össze lehet téveszteni. Isten hozta „Irvingiában”!

 

Furcsa elbocsátás

A dinasztia kezében van minden ott megjelenő angol nyelvű újság, az egyetlen ottani francia nyelvű lap, a L’Acadie Nouvelle ugyan nem az övék, de azt is ők nyomtatják ki. Ezenkívül számos helyi rádió- és tv-csatornára tettek szert, nem beszélve a New Brunswick Egyetem kiadványáról. Az ebből a helyzetből eredő konfliktusok vicces jelleget öltenek: a csoport médiája mindenestül el van kötelezve az Irving-családnak, a gazdasági és társadalmi élet minden területén a család állásfoglalásait szajkózza.[1] Így amikor 2018 augusztusában a Saint-Jean finomítóban robbanás történt, amelynek kapcsán hivatalosan négy sérültet jelentettek, egy orvos kétségeit fejezte ki a társaságtól érkezett információ igazságtartalmát illetően, vagyis indirekt módon megkérdőjelezte a média által terjesztett információ valóságtartalmát.[2]

De a leleplezés igen ritka. A tanárok, köztisztviselők és képviselők megtorlástól tartanak. Többen közülük meg vannak félemlítve. Amikor a fővárosban, Frederictonban elbocsátották az állami közegészségügyért felelős Eilish Cleary-t, elindult a pletyka, mert 2015-ben Eilish Cleary asszony glifozát alkalmazása miatt folytatott vizsgálatot az Irvingek erdőgazdaságaiban. Nagy nyomás alá került Rod Cumberland biológus, aki korábban az energiaügyi és az új természetes erőforrások minisztériumában dolgozott, ugyanúgy, mint Tom Beckley, a New Brunswick Egyetem erdőgazdasági professzora, amikor a peszticideknek, a növényirtószereknek a helyi faunára gyakorolt hatását elemezték, valamint a törvényhozás[3] átláthatatlan erdőgazdasági intézkedéseit kifogásolták.

Most már több mint egy évszázados múltra tekint vissza a családi birodalom. Kihasználva a hagyományos gyarmatosító tevékenységek leépülését Kanada keleti részében a XIX. és a XX. század fordulóján, Kenneth Colin Irving, az 1899-ben született szigorú protestáns férfi befektetett a kőolajiparba, hogy kezében tarthassa a forgalmazást is, valahogy úgy, mint a Rockefellerek, csak kisebb nagyságrendben. Ezután a fa- és acélipar, valamint a nagykereskedelem felé fordult. Kíméletlen tárgyalóként jelent meg, aki ügyesen mozgatta a sakktáblán a politikai bábukat, majd három fia vette át tőle az ügyeket. Kanada keleti részén az Irving-család volt a legfontosabb munkaadó és az ipari termelés motorja, valósággal fogva tartotta a lakosságot. Nincs itt semmiféle trösztellenes intézkedés, amely csökkenthetné étvágyukat. A család az öt legnagyobb észak-amerikai földtulajdonos között van. A National Observer (2016. június 6.) számításai szerint a tulajdonukban lévő közel 200 vállalat mintegy 10 milliárd kanadai dollár (6,6 milliárd euró) tőkét jelent. Minthogy a csoport cégeit nem jegyzik a tőzsdén, semmiféle adat nem szivárog ki működésükről.

A munkahelyteremtés szentségének nevében rengeteg adókedvezményt kap a konglomerátum. Ezenkívül számos esetben részesül állami támogatásban is, például „Az iparban felhasználandó megújuló energiák felvásárlási programja” révén, ami az állami elektromos műveket arra kényszeríti, hogy csalárd módon, elképesztően magas áron vásárolja fel energiaipari felhasználás céljából a fafűrészelés melléktermékeit, a fűrészport és a faforgácsot – amelyek az Irving-család fűrésztelepein keletkeznek.

New Brunswick provincia direkt vagy indirekt módon átengedte az Irving-családnak az állami tulajdonú hatalmas erdészeti vagyon kezelését, egyre alacsonyabb követelmények ellenében. A 2014-ben kiadott legutóbbi „Erdőgazdálkodás-fejlesztési kézikönyv”, amelyet a provincia kormánya fogalmazott meg, egyre csökkenti a lakott területek és az erdők között pufferzóna területét, egyre nagyobb területeken engedélyez tarvágást,[4] és növeli a kitermelés mértékét: engedélyezték a védett területek 31-ről 22%-ra csökkentését.[5] Természetesen a védett zónákban található az Irving-család saját halászati területe is... A törvényhozás valóságos szabadkereskedelmi zónát biztosít neki: a provincia természetvédelmi minisztériuma által megfogalmazott követelményeket csak a cég jóváhagyásával lehet érvényesíteni és megváltoztatni.[6]

A vállalat hasonló nyomást gyakorol a szomszédos Maine államban is (USA), ahol szintén kivételezett helyzetet élvez. A kanadai hatóságok támogatásával minden hatalmát beveti, hogy megsemmisítsen egy tarvágást tiltó referendumot vagy egy olyan rendeletet, amely elszámolásra kötelezné. A csoport szemet vetett a Bald-hegység arany- és rézkészleteire is. Aroostook környékén egyesek már arra gondolnak, hogy Maine megye nem válik-e rövidesen „az Irvingek újabb gyarmatává.”[7] A környezetvédők attól tartanak, hogy a terület kiaknázása során kénsav-felszabadulás fenyeget, és a földben arzén válhat ki. Válaszul az egyik Irving fiú, James arról harsog, hogy a vállalat a legjobb módszerek és magas szabványértékek alkalmazásával végzi munkáját…[8]

Hogy képet kapjuk erről, elegendő ránézni arra, hogyan kerüli meg a cég az adófizetési kötelezettségeit. Az 1960-as években az elsők között volt, amelyek adóparadicsomokba utalták át jövedelmüket, a mostanra már elterjedt könyvelési technikákat alkalmazva. A csoporton belüli számlázás szabálytalan gyakorlatát követve, a Bermudákon tevékenykedő leányvállalat nyersolajat vásárol, hogy azután elképesztően magas áron adja tovább kanadai egységének, mégpedig úgy, hogy ebben az adóparadicsomban jelenjen meg a haszon legjava. A kanadai törvényhozók és bíróságok több mint hatvan éve könnyítik meg az Irving-család számára ezeket az eljárásokat, miáltal ez utóbbi számára lehetségessé válik, hogy megkerülje a kanadai költségvetéshez való hozzájárulást.[9] Egyébként a családfő olyannyira megkedvelte az adóparadicsom Bermudákat, hogy végül maga is ott telepedett le. A konglomerátum egyetlen részvényeseként távirányítással vezette a céget három Kanadában élő fián keresztül, akik hivatalosan csupán üzletvezetők.

 

Az átláthatóság lehetetlen

A politikai korrupció nemzetközi szakértője, Don Bowser gyomorforgatónak találja, hogy kisebb az átláthatóság és kevesebb a nyilvános konzultáció New-Brunswickben, mint Kurdisztánban, Guatemalában vagy Sierra Leoné-ban – annak ellenére, hogy hatalmas mennyiségű közpénzt fordítanak a természeti erőforrások kiaknázására.[10] Miközben a déli félteke országainak aktivistái ádáz harcot folytatnak azért, hogy napvilágra kerüljön, mennyit fizetnek a bányászati cégek a kormánynak, egy olyan kanadai provinciában, amely a kanadai föderáció tagja, a polgárok nem ismerhetik meg, mennyi adót és más illetéket fizet, és milyen mértékű állami szubvencióban részesül a területükön működő legnagyobb vállalat. „Nem gondolom, hogy a politikát és az üzletet össze lehetne keverni, New Brunswick túl kicsi a politikához”[11] – mondta cinikusan Kenneth Colin Irving az 1970-es években annak igazolására, hogy miért nem vállal közvetlen politikai szerepet az ezzel járó kötelezettségekkel.

New Brunswick korábbi miniszterelnökei közül csak az 1960 és 1970 között hivatalban lévő Louis Robichaud mutatott aggodalmat az Irving-család túlzott befolyása miatt – pedig éppen a család segítette hozzá, hogy hivatalba kerüljön, ugyanúgy, mint az elődeit, és persze a poszton őt követőket is.[12] Louis Robichaud életrajzírója, Michel Cormier újságíró így ír erről: „Noha meg tudott nyerni egy választást az Irvingek nyilvánvaló támogatása nélkül is, de ha nyíltan szembeszállt volna velük, nemigen juthatott volna hatalomra.”[13] Előfordult, hogy a családfő, kormányzóként fellépve, megfenyegette a megriadt parlamenti képviselőket, hogy „bezáratja” a provincia államát.[14] Mintha egy egész népességet lehetne kiütni.

Brunswick mai miniszterelnöke, Blaine Higgs kisebbségi kormány élén áll. Ő az Irving-csoport egy régi kádere, aki a kőolajiparban mintegy harminc évig tevékenykedett. Hatalomra kerülése, 2010 óta kendőzetlenül dolgozik azon, hogy Kanada keleti részén és az USA észak-keleti területein integrálja a faipart és az ércbányászatot, valamint hogy megépüljön a Kanadán áthaladó olajvezeték az albertai olajvidéktől egészen az Irving-féle olajfinomítókig. Ez a kanadai tengerparti provinciákra is jellemző: a választott vezetők lobbistaként működnek, és elhanyagolják választóik, a nép érdekeit.

 

A szerző, Alain Debeault a Collége international de philosophie [nemzetközi filozófiai kollégium] tagja, szerzője a De quoi Total est-elle la somme ? [Minek az összege a Totál?], Rue de l’Échiquier-Écosociété, Paris–Montréal, 2017 és a Médiocratie [A középszer uralma], Lux, Montréal, 2015 című könyveknek.

Fordította: Völgyes Gyöngyvér    

 

[1]Julian H. Walker: The once and future New Brunswick free press, Journal of New Brunswick Studies, vol. 1, 2010. január, és Bruce Livesey: The Irvings’ media monopoly and its consequences, National Observer, 2016. július 6., www.nationalobserver.com

[2] Explosion à Saint-Jean : plus de blessés qu’annoncé [Robbanás Saint-Jean-ban: több a sebesült, mint amennyit jelentettek], Radio-Canada Acadie, 2018. október 11., https://ici.radio-canada.ca

[3] Congédiement d’Eilish Cleary : le Conseil des Canadiens porte plainte [Eilish Cleary elbocsátása: a Kanadaiak Tanácsa panaszt emel], Radio-Canada Acadie, 2016. május 17., és Bruce Livesey: How the Irvings intimidate their critics, National Observer, 2016. június 27.

[4] A tarvágás azt jelenti, hogy egy parcella minden fáját kivágják.

[5] Manuel d’aménagement forestier pour les terres de la Couronne du Nouveau-Brunswick [New Brunswick koronaterületeinek erdőgazdasági fejlesztése. Kézikönyv.] Ministère des ressources naturelles, gouvernement du Nouveau-Brunswick [A New Brunswick-i kormány Természetes Erőforrások Minisztériuma], Fredericton, 2014. július 31.

[6] Charles Thériault : Notre forêt est-elle vraiment la nôtre ? [Az erdőnk valóban a miénk?], documentaire autoproduit [Saját készítésű dokumentumműsor], http://notreforetest-ellelanotre.com

[7] Lance Tapley: Maine: Irving’s New Colony? [Maine: Irving új gyarmata?], Maine Center for Public Interest Reporting, Augusta, 2015. szeptember 16.

[8] Bruce Livesey: The Irvings’ invasion of Maine [Maine lerohanása az Irvingek által] National Observer, 2016. július 21.

[9] Alain Deneault : Paradis fiscaux : la filière canadienne [Adóparadicsomok – a kanadai szál], Barbade, Caïmans, Bahamas, Nouvelle-Écosse, Ontario…, Écosociété, Montréal, 2014, és Diane Francis: Who Owns Canada Now? Old Money, New Money and the Future of Canadian Business [Ki birtokolja ma Kanadát? Régi pénz, új pénz és a kanadai biznisz jövője], HarperCollins Canada, Toronto, 2009.

[10] Interjú Charles Thériault-val: Notre forêt est-elle vraiment la nôtre ? [Az erdőnk valóban a mienk?], id m.

[11] Peter Newman : L’Establishment canadien. Ceux qui détiennent le pouvoir [Kanadai establishment - akik valóban a kezűkben tartják a hatalmat], Les Éditions de l’Homme, Montréal, 1979.

[12] Herménégilde Chiasson : Robichaud, Office national du film du Canada [Kanadai nemzeti filmhivatal], Montréal, 1989.

[13] Michel Cormier : Louis J. Robichaud. Une révolution si peu tranquille [Egy olyan kevéssé csendes forradalom], Éditions de la Francophonie, Moncton, 2004.

[14] Diane Francis : Le Monopole. 32 familles et conglomérats contrôlent le tiers des richesses canadiennes [A monopólium. 32 család és konglomerátum uralja Kanada vagyonának egyharmadát], Les Éditions de l’Homme, 1986.