„A rendszerváltoztatás fekete füzete” című tanulmányról

Kategória: 2019. december
Írta: Szöllősi Istvánné
Találatok: 1357

5 ganz hajogyar nepsziget budapest duna rozsda hajozashuSenkinek sem könnyű a kétféle „izmus” összehasonlítására vállalkozni. Kiváltképpen nem úgy, hogy az egyiknek (szocializmus) ideje sem volt kibontakozni 40 év alatt, a másik (kapitalizmus) pedig virulenssé vált a volt szocialista országokban a további 30 év alatt, a félperiféria országainak összes jegyét magán hordozva, különösen Magyarországon.

Bármilyen véleményhalmazt rakjunk is össze, az többnyire a következményt tartalmazza, ugyanakkor egy dolgot biztosan nem hangsúlyozunk eléggé, egy okot a sok közül, amely a kapitalizmus kárvallottjának tudatában torz módon volt jelen a rendszerváltás pillanatában. Ez pedig a kapitalista társadalmak működéséből fakadó törvényszerűségek tapasztalás alapján történő megismerése. Vagyis az ideológiai-elméleti tudás, a kötelező államvizsgák semmit nem érnek, ha az érintettek a kapitalizmus természetét, a tőke politikai hatalommá válásának mechanizmusát (vagy a politikai hatalom tőkévé konvertálásának képességét) nem élik meg, nem élik át a hétköznapokban. Véleményem szerint ez az egyik lényegi oka mindannak, ami úgy történt, ahogy történt. Vagyis a rendszer kárvallottjainak ki kell inni fenékig azt a bizonyos méregpoharat ahhoz, hogy elfogadják végre: nincs emberbarát kapitalizmus, bárki bármit mondjon!

A véletlenre semmit nem bízó, előkészített rendszerváltoztatás, a nemzeti vagyon magánvagyonná transzformálása, majd kimentése vezethetett oda, hogy:
- a privatizáció a hatalmas nemzeti vagyon „legális” elkótyavetyélését jelentette, hisz nem létezett állami vagyonkataszter;
- a privatizációból származó bevételek nem kerültek vissza a nemzetgazdaság vérkeringésébe, hanem ehelyett az ún.”kedvező” kamatozású külföldi hitelek kiváltására szolgáltak;
- az önkormányzati törvénybe az állami feladatok átvállalásával be volt kódolva a vagyonvesztés, egyúttal az alapfeladatok sajátos államtalanítása is;
- a 3200 önkormányzatból talán egyharmadnyi volt a lakosságának emberi életet biztosítani tudó, azaz nem volt „önhikis”;
- a privatizált lakásállománnyal ugyan saját ingatlanhoz jutottak a városi „panelprolik”, de ezeknek a lakások a karbantartására semmilyen forrásuk nem volt, és ma is alig van, miközben a simlis banki ismeretek hiánya és a munkából származó jövedelmek elvesztése miatt százezreket lakoltattak ki és lakoltatnak ki ma is.

Az, hogy a gazdaságilag aktív népességből mintegy 4,5 milliónyi dolgozik csupán, önmagában nem sokat mond. Hiszen:
- A létszámokkal való trükközés, vagyis az a tény, hogy ideig-óráig a kivándorlókat is szerepeltetik a foglalkoztatotti statisztikában, nem változtat a tényeken, legfeljebb a számokon. Igaz ugyan, hogy a kivándorlók szép summát utalnak haza, de hogy ez hogyan alakul például a brexit után, ma még nem tudható pontosan.
- A foglalkoztatási adatok böngészésekor mindenképpen látni kell, hogy 2020-tól mintegy százezerrel csökken az állam által finanszírozott közmunkások létszáma, és ezzel ugyanennyi család esik el a mégoly kevés havi rendszeres juttatástól is.
- A munkaerőpiacon megjelentek a 16 évet betöltöttek, a képzetlenek számát gyarapítva.
- A szakképzés ezer sebből vérzik, a koncepciótlanság következtében tucatszám törlik az eddig oktatott szakmákat.
- A Munka Törvénykönyve szabályai – a szakszervezetek és a magyar baloldal tehetetlensége okán – tökéletesen kiszolgálják a hazai és a külföldi tőkét.

A legnagyobb sokk azonban mégis az a sajátos, négyszeres pénzügyi teher volt, amely kisebb-nagyobb mértékben, de mégis szinte az egész magyar lakosságot érintette. Ez a magyar állam, az önkormányzatok, a vállalkozások és a magánszemélyek egyidejű – főleg devizaelszámolású – eladósodása. Ennek a pénzügyi tragédiának azok az egyetemes politikai felelősei, akik a bankok különböző tevékenységének egy részét nem törvényekkel szabályozták, hanem „etikai kódex” aláírásával. Ennél nagyobb gazemberség aligha történt a világban!

Ezt aztán megfejelték azzal a szemfényvesztéssel, hogy a kormány megadóztatta a kereskedelmi bankokat, ennek fejében szemet hunyt a bankok lakosságot sújtó intézkedései felett, a bankok legnagyobb örömére, amelyek éltek is ezzel a lehetőséggel (l. tranzakciós illeték)!

Újabban dívik a szociális támogatásnak feltüntetett „babaváró hitel”, valamint a „CSOK”, amelyeknek áldásos hatásairól csak később lesznek értékelhető információink. Az azonban már most is látszik, hogy ezekben a konstrukciókban szinte semmilyen szociális elem nem fedezhető fel. Ennek ellenére veszik-viszik a magyarok, mint a cukrot! Vagyis úgy tűnik, hogy a lakosság nem sokat tanult a pénzintézetek „moralista” magatartásából, így a korábban elkövetett hibák megismétlődhetnek. Pedig – ahogy ez már látszik – újabb pénzügyi és gazdasági válság előtt áll a globális kapitalizmus. De „omnia vincit propaganda!”. Biztos, hogy ebben az egyben – mármint a propagandában – sikerült Magyarországnak a világ élvonalába kerülnie!

 

A szerző, Szöllősi Istvánné általános iskolai tanár, első generációs ér­telmiségi. A Pedagógus Szakszervezet főtitkára (1989-98 között), első elnőke a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF-1990), volt országgyűlési képviselő (1994-98 – MSZP-frakció).