Végjáték Szíriában: a kurdok kárára teremti meg Putyin és Erdogan az Aszad-rezsim végső stabilitását

Kategória: 2020. január
Írta: Akram Belkaid
Találatok: 1732

syrie russie iran turquie erdogan poutine rohani 696x497A török hadsereg, a szövetséges szír milíciákkal együtt, október 9-én több ponton vonult be Északkelet-Szíriába. Ez a kurdok lakta régió 2013 óta politikailag autonóm terület volt. Rozsavának (Rojava, ami kurdul Nyugatot jelent) vagy Szíriai Kurdisztánnak nevezik.

Az Észak-Szíriai Demokratikus Föderációt eddig a Demokratikus Egyesülés Pártja (PYD) ellenőrizte, amely a Kurd Munkáspárttal (PKK)[1] áll kapcsolatban. A Béke Forrása hadművelet, amely heves – a civil lakosság ellen is irányuló – bombázásokkal indult, hamar vezetett több határváros, köztük Tell-Abjad bevételéhez. A hadművelet közel harminc kilométer mélységben terjedt ki Szíria területére, a helyi főútvonal, az M4-es autópálya több szakaszát is ellenőrzés alá vonva. Ezzel Erdogan elnök elérte régóta dédelgetett álmát: megbontotta a rozsavai demokratikus föderáció területi egységét.[2] Erdogan október 22-én találkozott Putyinnal Szocsiban, ahol egy tízpontos tervről határoztak. Ebbe azt is belefoglalták, hogy a Népi Védelmi Egységek (YPG), a PYD fegyveres alakulatai harminc kilométernyire visszahúzódnak a határtól, és Ankara veszi át az ellenőrzést a Tell-Abjad és Rasa Al-Ain között húzódó terület felett.

A török támadás és következményei megértéséhez a szíriai konfliktus szereplőinek elképzelései adnak magyarázatot. Ankara offenzívája teljesen beleillik Törökország hosszú távú stratégiájába, amellyel meg akarja akadályozni bármilyen PKK-háttérbázis létezését. Miközben a törökök gátolják a PKK visszavonulási lehetőségeit, a déli határaikon túlra is ki akarják terjeszteni befolyásukat. Moszkva pedig meg akar maradni a konfliktus döntőbírájának. Ezt könnyítette meg Donald Trump többször is hangsúlyozott terve, hogy Amerika kivonul a szír ingoványból. A hadműveleteket az amerikai kivonulás indította el. Október 6-án, miután telefonon beszélt török partnerével, a Fehér Ház lakója bejelentette katonái kivonását Szíriából. Ankara három nappal később indította el a támadást.

 

Felszámolni a rozsavai helyzetet

Az invázió arra kényszerítette a kurd erőket, hogy a szír hadsereghez forduljanak segítségért, megvédendő a még általuk tartott városokat. Több helyen – mint például Kobaneban, ahol 2014-ben és 2015-ben heves harcok dúltak a kurdok és az Iszlám Állam (IÁ) erői között – az YPG és arab szövetségesei, akik Szír Demokratikus Erők néven tömörültek egységbe, visszavonultak, hogy átadják a terepet Aszad seregeinek.

Bassár el-Aszad ugyan elítélte a szír szuverenitás megsértését, de kihasználta a lehetőséget, hogy visszaszerezze hatalmát az eddig a PYD által uralt területek felett.

A támadás felháborodást keltett Nyugaton, mert a kurdokat, akik az amerikaiak leghűségesebb szövetségesei voltak az IÁ elleni harcban, magukra hagyták.

De ennyi is elég volt a Nyugat részéről. Washington európai szövetségesei tudomásul vették az USA kivonulását, Franciaország pedig biztonságba helyezte a régióban állomásoztatott csapatait. Trump eközben tagadta, hogy szabad utat adott a török támadáshoz, és ellentmondásos üzenetekkel erősítette a zűrzavart. Először válaszcsapásokkal fenyegette meg Erdogant, majd szankciókat helyezett kilátásba, amelyeket soha nem léptetett életbe.[3] Végül október 17-én Mike Pence, az USA alelnöke, fegyverszünetet harcolt ki a török hadsereg és a kurd erők között. Ezt az Erdogan–Putyin-terv öt nappal később azzal a feltétellel hagyta jóvá, hogy a kurd harcosok visszavonulnak a határvidékről.

Ankara 2015 óta tevékenykedik az észak-szír autonómia ellen, amelyet a szíriai kurdok és a nyugatiak katonai szövetsége tartott életben. Törökország álláspontja szerint harcolni kell a terror ellen, egy szíriai kurd terület pedig védett zónaként szolgálhatna az USA-ban és az EU-ban betiltott PKK aktivistáinak. Sőt talán még bázisa is lehetne egy jövendőbeli Kurdisztánnak, a török és szír kurdok egyesülésének helyszíneként.

Egy további, ki nem mondott motívum: Ankara semmilyen körülmények között nem hagyhatja, hogy a demokratikus projekt, a rozsavai konföderáció javítsa a PYD és a PKK nemzetközi megítélését. Pedig a PYD már 2005 óta elhagyta a marxizmus-leninizmus ideológiáját, és az ökoanarchista Murray Bookchin (1921–2006) „demokratikus konföderalizmusának” eszméit követi.[4]

Szeptember 24-én Erdogan New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés előtt jelentette be, hogy Észak-Szíriában egy 400 kilométer hosszú, 30 kilométer széles ütközőzóna kialakítását tervezi. Az ötlet nem újkeletű. 1998 októberében – kisebb katonai összetűzések és háromévnyi diplomáciai feszültség után – Törökország és Szíria már egyszer aláírta az adanai egyezményt. Erdogan és Putyin Szocsiban igazából csak reaktiválta azt. A megállapodás tartalmazza az észak-szíriai PKK-kiképzőtáborok bezárását, és Törökországnak jogot ad a beavatkozásra a határ mentén egy hat kilométer széles sávban.

Washington és Ankara már augusztus 7-én megállapodott egy „biztonsági zóna” kialakításában Rozsavában, de akkor még csak meglehetősen homályosan. Ez már figyelmeztetés lehetett volna a kurd autonóm szervezetek számára. De a PYD vezetése meg volt győződve arról, hogy az említett biztonsági zóna kialakítására és az amerikai csapatok kivonására nem fog sor kerülni.

 

Rozsava mint zsákmány Erdogan üzleti barátainak

Törökország már három éve próbálja célzott támadásokkal destabilizálni Rozsavát. Az Eufráteszi Pajzs hadművelettel, amely első sorban az YPG, de az IÁ ellen is irányult, a török hadsereg 2016 nyarán megszerezte az ellenőrzést Jarabulus városa felett. 2018 januárjában aztán az Olajág hadművelettel bevette a Rozsava-kantonok egyikét, Afrint.

Lehet persze, hogy az új offenzíva nem fogja tudni eredményesen kialakítani a tervezett ütközőzónát. De a Béke Forrása hadművelet valószínűleg teljesen tönkre fogja tenni a kurd autonómiaelképzeléseket, az eredeti koncepciót bizonyosan.

Ankara ezenfelül elérte, hogy a Tell Abjad és Rasa Al-Ain között húzódó korridorban 1 millió szíriai menekültet helyezzenek el abból a 3,6 millióból, amely jelenleg Törökországban él. Ennek célja, hogy oldódjon a feszültség a helyi lakossággal. De a menekültek áttelepítése belpolitikai hasznot is hoz a kormánynak, enyhítve a növekvő gazdasági problémákat.

Egy nacionalista rohamtól vezérelve, az egész ellenzék beállt Erdogan mögé a kurdbarát Demokratikus Néppárt (HDP) kivételével, amely kritizálja Észak-Szíria lerohanását. Ez az egység vélhetően nem lesz tartós. Erdogan ugyanis kizárólag abban érdekelt, hogy saját személyes megítélését feljavítsa, miután az AKP a regionális választásokon több várost is elveszített, köztük Isztambult és Ankarát.

Azóta az AKP-közeli vállalatok az állami megbízások visszaesését fájlalják. Most kárpótolva lesznek. Például új menekülttáborok építésével Afrinban és másutt. Rozsava tehát az AKP-cégek eldorádója lesz. Mindez geopolitikai nyereség is, hiszen Rozsava Hatay tartománnyal határos, amely 1939-ig a Népszövetség szíriai mandátumterületéhez tartozott. Damaszkusz még mindig jogot formál erre a földdarabra, amely egyes térképeken változatlanul szír területként van feltüntetve.

A török elnök, úgy tűnik, az elejétől fogva biztos volt abban, hogy Trump nem fogja gátolni szíriai ambícióit. Nem ijedt meg sem az éles hangvételű levelektől, sem a szankciókkal való fenyegetőzéstől és még az amerikai kongresszusban zajló állandó vitáktól sem, amelyekben Törökország NATO-ból való kizárását latolgatják. Az ötven amerikai atomrakéta áttelepítése az Incirlik támaszpontról sem rémíti meg Erdogant, pedig a légibázis bezárása de facto Törökország NATO-tagságának a végét jelentené.[5] Sőt, még ennek tetejében, Törökország a jogát hangoztatja saját atomfegyverek birtoklására.[6]

Mindemellett Erdogan tisztában van azzal, hogy minden eddiginél jobban számíthat Putyinra. Ők ketten jól kijönnek egymással, mint azt a Szocsiban megkötött egyezmény is mutatja. Moszkvának azonban más tervei vannak a szíriai krízis rendezését illetően. Putyin erősíteni kívánja az Aszad-rezsimet, hogy annak hadserege képes legyen visszaszerezni a 2011 nyarán, a polgárháború idején elvesztett területeket. A török offenzíva előtt Damaszkusz a szír territórium 60 százalékát ellenőrizte. Amennyiben Rozsava hozzájön, ha csak részben is, ez a szám 70-75 százalékra ugrik.

A PYD-del, moszkvai védnökség alatt folytatott tárgyalások, megakadtak a Szíriai Kurdisztán autonómiájának kérdése miatt. Aszad kategorikusan elutasította az elképzelést, miközben a kurdok sem voltak készek a kompromisszumra, tudva, hogy az USA támogatja őket. Pont az ellenséges Törökország támadása teszi lehetővé az Aszad-rezsimnek, hogy visszaszerezze az ellenőrzést – legalább is részben – a szíriai kurd területek felett.

A Szocsiban kötött egyezmény megerősíti ugyan a status quot a határvidéken, de Putyin valószínűleg megpróbálja majd meggyőzni Erdogant, hogy adja vissza a török hadsereg által részben vagy egészében elfoglalt szír területeket. A dolog még nincs megoldva. Először is, Törökország meg akarja majd tartani gazdasági és politikai befolyását. Másodszor, a Törökországgal szövetséges milíciák – a Szír Nemzeti Hadsereg és az Ahar al-Sharkya[7] – továbbra is Aszad bukását próbálják elérni.

Damaszkusz a háta közepére sem kívánja az ellenséges menekültcsoportok érkezését, amelyek új harcosokat adhatnak a különböző felkelőcsoportoknak. Ezzel szemben viszont, ha arab menekülteket telepítenének Rozsavába, az megtörné a kurdok többségi dominanciáját a térségben, és ezzel az autonómiatörekvéseiket is, ami mind Törökországnak, mind Damaszkusznak is érdeke.

A török invázió paradox módon az orosz félnek használ leginkább, hiszen megkönnyíti a Damaszkusz és Ankara közti közvetlen dialógust, mégpedig az asztanai folyamat révén. Ezzel Törökország elfogadná a szír rezsim fennmaradását, miközben a nyugati országok Aszadot nemzetközi törvényszék elé próbálják vinni. Ez ideig Erdogan nem volt hajlandó a párbeszédre Damaszkusszal, de Törökországban egyre hangosabban hallatszanak az erre ösztönző hangok.[8]

A Béke Forrása hadművelet még ahhoz is hozzásegítheti Szíriát, hogy megsürgesse visszatérését az Arab Ligába, amely a török agressziót egyhangúlag elítélte. Látogatásai alatt Putyin felszólította mind Szaúd-Arábiát, mind pedig az Egyesült Arab Emirátusokat, hogy tegyék lehetővé ezt, és anyagilag is vállaljanak részt Szíria újjáépítésében.

 

Németből fordította: Hujber András Márton

 

[1] L. Mirelle Court és Chris Den Hond: Demokratie wagen in Nordsyrien [Demokráciavállalkozások Észak-Szíriában], a Le Monde diplomatique német kiadása, a die tageszeitungban, 2017. szeptember.

[2] L.Günter Seufet: Mit den Kurden, gegen die Kurden [A kurdokkal együtt, a kurdok ellen], a Le Monde diplomatique német kiadása, a die tageszeitungban, 2018. január.

[3] Az USA kongresszus még megszavazhatja a szankciókat; lásd Yavuz Baydar, Despite Trump’s murky policy, US may still impose sanctions on Turkey [Trump zavaros politikája ellenére az Egyesült Államok továbbra is szankciókat vethet ki Törökországra], The Arab Weekly, 2019. október 28.

[4] L Akram Belkaid: Ein kurdischer Gesellschaftsvertrag [Egy kurd társadalmi szerződés], a Le Monde diplomatique német kiadása, a die tageszeitungban, 2016. július.

[5] L Didier Billon: Erdogans Poker [Erdogan pókerjátszmája], Le Monde diplomatique német kiadása, a die tageszeitungban, 2019. október.

[6] Erdogan says it’s unacceptable that Turkey can’t have nuclear weapons [Erdogan kijelentette, elfogadhatatlan, hogy Törökországnak nem lehet nukleáris fegyvere], Reuters, 2019. szeptember 4.

[7] Ezen csoportok tagjai számlájára írhatók bizonyos túlkapások a civil lakosság ellen, a Béke Forrása Hadművelet kezdetén. L. Fatma Ben Hamad jelentését, 2019. október 21., observers.france24.com.

[8] Turquie: Erdogan sous pression pour renouer avec le voisin syrien [Törökország: Erdoganra nyomás nehezedik, hogy felvegye a kapcsolatokat szír szomszédjával], Radio France Internationale (RFI), 2019. szeptember 28.

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések