Veszélyben a sikeres kisgyermekellátás Franciaországban – az online bölcső mögött egy csupa csapda piac

Kategória: 2020. április
Írta: Leïla Shahshahani
Találatok: 990

bölcsMegszüntetés fenyegeti a gyermekgondozási ellátórendszert, nincs elég gyermekpszichiáter, romlik a bölcsődei szolgáltatás színvonala. A gyermekgondozás körében is egyre inkább a magánszektort részesítik előnyben a hatóságok, ami veszélyezteti a közszolgálatokhoz való egyetemes hozzáférést, és helyébe a szegény családok ellenőrzését állítják.

Január 14-én a kisgyermekekkel foglalkozó szakma és a szülők Franciaország-szerte megmozdultak a kormány által decemberben bemutatott és februárban elfogadni tervezett intézkedései miatt. A reformnak július 1-jétől kellene életbe lépnie, és az a célja, hogy egyszerűsítse a beiskolázási módozatokat. Már 2010-ben is hatalmas tiltakozást váltott ki a „Morano-határozat” (Nadine Morano akkor családügyi államtitkár volt), amely hatályon kívül helyezte a bölcsődéket szabályozó rendeleteket. Noha a 2019. március 23-i és május 23-i akciók hatására az új rendelet – legalábbis papíron – meghatározta, hogy öt csecsemőre egy felnőtt, járóképes gyermeknél pedig nyolcra egy felnőtt jusson, számos ponton kínált kibúvót. Miközben cél a keretlétszám maximális kitöltése, a működési feltételek romlása negatívan érinti a gyermekek biztonságát, fizikai és pszichológiai fejlődését, kényelmét – figyelmeztet Pierre Suesser orvos és a „Ne megőrzőbe adják le a gyermekeket”-csoport koordinátora; ez a csoport a tiltakozás motorjaként összefog minden, a kisgyermekekkel foglalkozó szakszervezetet és egyesületet.

A társadalomtudományok humánterületei szerint, amilyenek pl. a neurotudományok, az első évek meghatározó jelentőséggel bírnak a gyermek kiteljesedésében mind kognitív, mind érzelmi, szociális és pszichikai szempontból. A jogvédő most elkészített jelentése aláhúzza a kicsik jogainak tiszteletben tartását, mint amely „a személyiségük és szociális képességeik alakulása szempontjából meghatározó jelentőségű”, és egyben „elősegíti a társadalom minden tagja közti egyenlőség megvalósulását”.[1]

Franciaországban 4,6 millió 0–6 éves korú gyermek él, ezt a korcsoportot szokásos kisgyermeknek nevezni.[2] Ők tartoznak az Anya- és Gyermekgondozási Ellátórendszer (PMI) körébe. A 6 éves kor jelezte a kötelező oktatás megkezdését, míg a 2019. július 26-i törvény ezt le nem szállította 3 évre.

2003-ban a Konferencia a családról megrendezése óta az állam megnyitotta a területet a magánszektor előtt, és felszólított arra, hogy minél több közreműködő vegyen részt az állam által nyújtott szolgáltatások kiegészítésében. A vállalati bölcsődék alapítását több pénzügyi konstrukció is támogatja. A szektor megnyitása természetesen teljes összhangban van 2006-os, uniós „Bolkenstein-direktívával”, amely minden szolgáltatási ágban a szabályozások fellazítását, a deregulációt kényszeríti ki. A gyermekeket befogadó intézményeket is keményen érinti.

A kínálat gyorsan szaporodik, egyre több magáncég jelenik meg a piacon: bölcsődéket építenek, avagy átveszik a vállalatok vagy az önkormányzatok intézményeit, amelyeket a közszolgáltatás delegálása nevében működtetnek. Az utóbbi években a bölcsődei vállalkozások szövetsége (FFEC) szerint a piaci alapon működő szervezetek hozták létre a férőhelyek több mint felét, és ma már a teljes létszám 17%-át teszik ki, szemben a 2012-es 7%-kal. Az FFEC a szabályok további lazításáért küzd, mert úgy gondolja, hogy ez az egyetlen módja a lakosság egyre növekvő igényeinek kielégítésére. A többi résztvevő nem tudja követni az eseményeket: 2016-ban például a területi önkormányzatok – amelyeknek nem kötelező feladatuk a bölcsődék működtetése – mindössze 23%-nyi férőhelyet, míg az egyesületek 18%-nyit hoztak létre.

A piacot néhány nagy cégcsoport tartja kézben: a Babilou, a Les Petits Chaperons Rouges, a People and Baby, a Crèche Attitude (Sodexo) és a La Maison Bleue. Azt hirdetik magukról, hogy a leggazdaságosabban vezetik az intézményeiket, és ez különösen igaz azóta, hogy a közszolgáltatásban is elharapódzott a pénzügyi hatékonysági szemlélet. „Amikor 2002-ben bevezették az általános és egységes szolgáltatást, a pénzügyi támogatások igazságos elosztására hivatkoztak, és ennek nevében kötöttek afféle szerződést a családokkal, hogy óradíj alapon fizettetik a gyermekek ellátását. Ez persze bürokratikus merevséget vitt a rendszerbe, afféle bélyegzőóra-rendszer alkalmazását jelentette, ami alaposan megváltoztatta a családok és a bölcsődék közötti kapcsolatok szellemiségét, és nehéz helyzetbe hozta a szakmát. Már nem úgy fogalmaztak, hogy hány hely vagy bölcső van, hány gyermeket látnak el, hanem kihasználtsági rátát emlegettek” – magyarázza Sylvie Giampino, a család- és gyermekügyi főtanács (HCFEA) elnökhelyettese. Azt az időt, amelyet a szabad helyekkel való zsonglőrködésre fordítottak, a gyermekektől és a családoktól, a szakmai eszmecserétől vették el.

„A munka teljes helykihasználtság mellett folyik, a személyzet kimerült, gyakran mennek betegállományba, és magas a munkaerő-vándorlás” – Sophie Odena szerint, aki a munka szociológiai és gazdasági kérdéseivel foglalkozó kutatóintézetben dolgozik, és számos, a gyermekek befogadásának minőségével foglalkozó tanulmány szerzője. Martine Garin otthagyta koordinátori munkáját az Aix-en-Provence-beli bölcsődéket segítő szolgálatban, amikor az új városháza 2008-ban húsz bölcsődéjének irányítását adta át a Les Petits Chaperons Rouges nevű magáncégnek. „Tizenöt éven át hálózatot építettünk a megelőzésben érintett szereplőkkel, és sikerült számos hátrányos helyzetű gyermeket integrálni, akik igen rossz körülmények, pszichológiai problémák közepette éltek. Ezt az irányt nem akarta követni az új helyi vezetés, s az már nem szerepelt az önkormányzat prioritásai között.” Szavait megerősíti Marie-Laure Cadart orvos, aki a PMI Aix-en-Provence korábbi vezetője: „A pályáztatási rendszer ártalmas, mert a pénzügyi hatékonyságra való törekvéssel jár együtt.”[3]

Egy 2018-ban megjelent tanulmányban a Xerfi elemzőcég „a magánbölcsődék egész egyszerűen kivételes” piaci nyereségességéről számol be, amely évi 19%-os növekedéssel 2017-ben 1,3 milliárd euróra rúgott. Az előrejelzések szerint a fejlődés folytatódik, továbbra is magas nyereség ígéretével, elsősorban a méretgazdaságosság és az ebből származó megtakarítások eredményeképpen. Megindult a pedagógiai innovációs verseny is: kétnyelvű foglalkozások, gesztusnyelv a kommunikációban, „zen”-termek. A Párizsban 2017-ben bemutatott Génération durable 4.0 bölcsődében, amelyet a People and Baby magáncégcsoport hozott létre, kiderül, mit terveznek: magától ringó „intelligens” bölcsőt, cumiban elhelyezett hőmérőt, nedvességmérőeszközzel ellátott pelenkát, továbbá játszva tanító robotot. Egyre több márkatermék jelenik meg, a szolgáltatások köre bővül: online butikok, rendezvényszervezés, iskolai támogatás, otthoni segítségnyújtás. A bölcsődecégek külföldön is kínálják portékájukat, és már a befektetési alapok is érdeklődnek, és részesedést vásárolnak a tőkéjükben.

A Szociális Ügyek Felügyeletét (IGAS) nyugtalanítja, hogy „a kereskedelmi haszon sokkal magasabb, mint más gazdasági szereplők esetében”, a forgalom 40%-át teszi ki, míg ez a szám a vállalkozások átlagában 7,8% körül van. Az eredményt egyébként azzal érték el, hogy „jelentős arányban vontak be közösségi finanszírozást” – pontosítja az IGAS.[4] A kis- és középvállalkozások gyors növekedési mutatóit szinte kizárólag a bölcsődei cégek hozták, ami kérdéseket vet fel a gyermekekkel való foglalkozás minősége és az anyagiak, vagyis a megfizethetőség szempontjából. A Gyermekkor-politika Kialakítása közösség – a Construire ensemble la politique de l’enfance – tucatnyi országos és helyi egyesületet fog össze szociális és egészségügyi területen, és a gyerek ingyenes bölcsődei és óvodai befogadását szorgalmazza, különösen a szegénységi küszöb alatt élő gyermekek esetében. Azok a bölcsődék, amelyek egy-egy körzetben egyetlenként látják el a szolgáltatási területet, óránként átlag 1,60 eurót kérnek (14 centime és 3,18 euró közötti szórásban).[5]

 

A konzultációk számának zuhanása

Jean Epstein pszichoszociológus 2010-ben arra figyelmeztetett, hogy Franciaország elkótyavetyéli „mindazt az eredményt, amely a kisgyermekekkel való bánásmód területén magasan az élmezőnyben tartotta”.[8] A második világháború után, amikor már túl voltunk a sürgős egészségügyi feladatokon, a pszichoanalízis és a pszichológia elkezdett foglalkozni a kicsik pszichológiai és érzelmi igényeivel. Elkezdett úgy tekinteni rájuk, mint teljes személyiségekre, akiknek érzelmeik vannak, és akik érzékenyen reagálnak a környezetükkel kialakuló interakciókra. A bölcsőde 1980-tól „gyermekmegőrző” helyett fokozatosan olyan befogadó intézménnyé alakul, ahol megjelenik a szociális és oktatási dimenzió, majd a művészeti és kulturális témákba való bevezetés is. Pedagógiai programokat alkotnak, elsősorban az Acepp – a szülői közösségek szakmai szervezete – kezdeményezésére. Ezekben a szülők a szakemberekkel együtt vesznek részt a szervezet vezető testületében. Françoise Dolto Maison vert-je (Zöld Háza) nyomán szaporodnak a szülőket és gyerekeket egyaránt befogadó létesítmények. Megannyi eredmény, amelynek elsorvadásához vagy egyenesen eltűnéséhez kell ma asszisztálni.

Veszélyben van az 1945-ben megalkotott, majd 1983-ban az önkormányzatoknak átadott, kisgyermekekkel foglalkozó PMI másik fontos oszlopa is. Ennek fő feladata az egészségügyi, pszichológiai és szociális megelőzőtevékenység – amely egyébként széleskörű elismerést váltott ki. Michèle Peyron így ír erről a kormánynak tavaly márciusban átadott jelentésében: „A PMI kollektív intézményes hanyagság áldozata lett.”[9]. Ha nem lép közbe a közhatalom, akkor a képviselő asszony jóslata szerint a megyék többségében egy évtized múlva elsorvad az intézmény, és ez a legsúlyosabban a leginkább sérülékeny populációt fogja érinteni, ellehetetlenítve az egyetemes hozzáférést. „Az állam túlságosan kivonta magát a feladatból” – állítja egy társulás, amely az anyák és kisgyermekek jövőjének védelmével foglalkozó tizennégy egyesületet fog át, köztük a PMI orvosi szakszervezetét, ők 2011 óta kongatják a vészharangot a hatóságok figyelmeztetésére.

Amint sikerült megfékezni a gyermekhalandóságot, a PMI tevékenysége kiszélesedett: családtervezés, a szülést megelőző és követő gondozás, a fogyatékos és a veszélyeztetett kiskorúak követése, a kisgyermekek befogadási körülményeinek ellenőrzése került előtérbe. Egyre több igen nehéz helyzetű családdal foglalkoznak, miközben az állami támogatás határozottan csökken. 2010 és 2015 között a gyermekorvosok száma 7,7%-kal csökkent, az alacsony bér és a szakma szerény társadalmi elismerése jelentősen nehezítette a munkaerő toborzását. A PMI immár csak az igények 12%-át tudja ellátni a 0–6 évesek számára szervezett rendelési időben, a középső korcsoportban óvodai keretek között a gyermekek egyharmada nem vehet részt ingyenes orvosi szűrővizsgálaton. Geneviève Avenard gyermekvédő szakembert nyugtalanítja, hogy az alapfokú oktatásban egész korcsoportok maradnak ki az elsődleges szűrővizsgálatról.[10] 1995 és 2016 között a vizsgálatokon részt vett gyermekek száma 45%-kal csökkent, nagyon egyenetlen területi eloszlásban.

A jelentés szóba hozza a PMI feladatainak a befogadás módozataival kapcsolatos esetleges átirányítását a családi pótlékot folyósító pénztárakhoz, ugyanakkor figyelmeztet: „Ha a törvényalkotó úgy dönt, hogy más szereplőkre ruházza át a feladatot, meglehet, hogy a súlypont eltolódik a férőhelyek számának növelése felé. Pedig nem szabadna figyelmen kívül hagyni, hogy ez kedvezőtlen hatással lesz az ellátás körülményeire a kisgyermekeket befogadó intézményekben, amelyek egyre inkább a helyek betöltésének optimalizálására törekednek.” A dolgozóknak tehát van mitől tartaniuk.

Nem jobb a helyzet a speciális létesítményekben sem, ahol pszichikai vagy más fejlődési rendellenességgel küszködő gyerekeket fogadnak. Egyre növekszik az igény a fiatal gyermekek pszichiátriai, orvospszichológiai ellátására, az orvosi-pszichológiai pedagógiai központokra és a korai orvosi-szociális ellátást nyújtó központokra miközben a pedagóguslétszám és -képesítés követelményei miatt krónikus szakemberhiány van, ami veszélyezteti a működésüket, és persze a pénzügyi feltételek sem követik a szükségleteket – amint ez kiderül az IGAS jelentéséből.[11] A gyermekpszichiáterek hiánya nagyon érzékenyen érinti az országot: számuk 2007 és 2016 között 48%-kal csökkent, és 14 megyében egyáltalán nincs ilyen szakember. Az első vizsgálati időpontra gyakran hat hónapot kell várni, helyenként egy egész évet, addig pedig az ellátó központok nem vehetnek fel egy gyermeket sem. Az egyik IGAS által meglátogatott megyében „a speciális ellátással érintett kilenc gyermek közül nyolc idő hiányában nem került gyermekpszichiáter elé”. Beteljesedett tehát az ellátáshoz való hozzájutás egyenlőtlensége.

A Párizsi Egyetem emeritus gyermekpszichiáter-professzora, Bernard Golse arra emlékeztet, hogy a korai orvospszichológiai ellátás az 1970-es években része volt egy „fantasztikus demokratikus ambíciónak”, amely kórházon kívüli ellátást biztosított pluridiszciplináris orvoscsapatokkal: „Az egész világ irigyelt minket emiatt, de a liberális gazdaságban mindez elvész, mert nincs már megfelelő pénzügyi finanszírozás.”

 

A célcsoport a veszélyeztetett népesség

Manapság a megelőzésben Franciaország a fejlett országok között az egyik legrosszabb tanuló. Az egészségügyre fordított költségeknek mindössze 1,8%-át szenteli erre, összevetve: Olaszország 4%-ot, Kanada 6%-ot költ megelőzésre.[12] A gyermekvédelmi szakember szerint „nem csupán arról van szó, hogy az elmaradt beruházások következményei hosszú távon hatnak, hanem ezek elkerülhetetlenül egészségügyi többletkiadásokat okoznak a jövőben.”

Miközben a költségvetési megszorítások fojtogatják a kisgyermekkori ellátást, a „szociális befektetések” hívei a „veszélyeztetett csoportokra” akarják átirányítani az állami kiadásokat. A Terra Nova, a Szocialista Párthoz közel álló agytröszt az USA-ban végzett kutatásokra hivatkozva azt állítja, hogy „a korai kisgyermekkorban, intenzív programok formájában befektetett »tőke« szociális szinten igen nagy jövőbeli haszonnal kecsegtet”. A kedvezményezettek később kevésbé lesznek ráutalva az állami segélyekre.[13] Az Emmanuel Macron köztársasági elnök által 2018-ban bemutatott szegénység elleni országos programban is prioritást élvez, sőt kimondatik, hogy „kognitív tudományokra támaszkodó kísérleti programokat indítanak a bölcsődékben”. A program felrázta a kisgyermekkori szegénységgel és a megelőzéssel foglalkozó tudományos közvéleményt.

„Elegendő lenne-e a nagyon korai beavatkozás arra, hogy utána a súlyos anyagi helyzetben élők már képesek legyenek saját maguk ellensúlyozni a hátrányos helyzetüket?” – teszi fel a kérdést Gérard Neyrand szociológus [14]. Mindenesetre ezt képviseli az Emmanuel Macron köztársasági elnök által a múlt év szeptemberében kezdeményezett és a Boris Cyrulnik neuropszichiáter elnökletével működő, „A Gyermekek Első Ezer Napja” (a terhesség negyedik hónapjától a kisgyermek 2 éves koráig) bizottság, amelynek az a célja, hogy küzdjön „a sors által okozott egyenlőtlenségek” ellen. Az ötlet nagyon vonzónak látszik a hatalomhoz közel álló körökben, mindazonáltal nyugtalanító is. Közösségi felelősségvállalás hiányában az egyénre helyezi a hangsúlyt, ami kettős kockázatot rejt: megbélyegzi és egyben hibáztatja is a gyerekeket és a családjukat, ugyanakkor fokozott ellenőrzés alá kívánja vonni őket.

Szakmai körökben már 2006 októberében erősen támadták azt a törvényjavaslatot, amely az Országos Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézetben (INSERM) lefolytatott és más szakértők által meglehetősen vitatott vizsgálatra épült, amelynek az volt a célja, hogy igen fiatal korban feltérképezze a bűnözésre való hajlamot. Az INSERM által 36 hónapos korban javasolt vizsgálat szerint „ilyen idős korban már lehet elsődleges megállapításokat tenni a gyermek nehéz természetére, hiperaktivitására, viselkedési zavaraira.”[15]. Ez a kutatás zavart kelt, amikor közvetlen és mechanikus összefüggést állít fel a gyermek viselkedési problémái és a későbbi bűnözés kockázata között” – tiltakozik a „Nem adunk elégtelen osztályzatot a hároméves gyermek viselkedésére” névre hallgató kollektíva. Ugyanakkor sokan attól is tartanak, hogy a politika rátelepszik a szakértői kérdésre, sőt a bölcsődéket és az óvodákat a biztonságpolitikai rendszer nyúlványaivá teszi. A törvénytervezet ugyanis feloldozná az bölcsődei, az óvodai és az egészségügyi szakembereket titoktartási kötelezettségük alól a polgármester irányába abban az esetben, ha „egy személlyel vagy egy család tagjaival – beilleszkedési, oktatási vagy anyagi nehézségeik miatt – többször és több szakembernek kellett fellépnie”. Az intézkedést egyébként továbbra is tartalmazza a 2007. március 5-i törvény bűnmegelőzésről szóló 8. cikkelye.

Egy felhívás nyomán 200 000 aláírás gyűlt össze, így a kollektíva elérte, hogy vonják vissza a korai felmérésre vonatkozó törvénytervezetet. Az országos etikai konzultatív tanács (CNEE) 2007. január 11-én közölt véleménye még mélyebbre verte a szöget: „Még ha a megelőzés lehetővé is tenné, hogy korai és megfelelő kezelést kapjanak azok a gyermekek, akik pszichés szenvedés tüneteit mutatják, ezt nem szabad összekeverni a prediktív, előre jelző orvoslással, amely furcsa következményként a gyermekeket egy olyan körbe vonná, amelybe a megelőzés hiányában nem tartoznának bele”.

A bizottság hozzátette, hogy „nem hagyhat jóvá egy olyan szándékot, amely a megelőzést az elnyomó rendszer részeként alkalmazná, és amelyben a gyermek mint veszély jelenne meg, és amely megtorlást vonna magával, vagyis a gyermek az áldozat szerepéből de facto a bűnös kategóriába lenne átsorolva.”[16]

2010-ben a „Nem adunk elégtelen érdemjegyet a hároméves gyermek viselkedésére” harcba szállt. A gyerekek helyzetével foglalkozó Nagytanács (États généraux) egyik elsőrendű feladata az volt, hogy „javítsa az aggasztó információ átadását [...] annak érdekében, hogy egyes családok vándorló életmódja ellenére se kerüljenek ki a gyerekek a szociális szervek ellenőrzése és felügyelete alól”. A Nagytanács emlékeztet arra, hogy a „gondos megelőzés” feladata a szenvedő gyermeket és családját a középpontba helyezni, és nem kell őket társadalmi veszélyforrásként kezelni. „Ez a fajta prevenció komplex hozzáértést követel, és a személyek iránt való bizalom és megbecsülés talaján áll. Diszkrét, de hatékony, nem bélyegzi meg sem a gyereket, sem a családját, a felmérő íveken nem embertelen protokolltól vezérelt diagnózis alapján értékel, hanem inkább orvosi-pszichológiai-szociális és oktatási segítséget nyújt nekik” – így magyarázza nekünk Marie-Laure Cadart orvos és antropológus.[17]

A probléma azonban itt van: ahhoz, hogy rentábilis legyen a prevenció, mérhetőnek kell lennie, és bizonyítékokra kell támaszkodnia. Ebben a játékban a kognitívviselkedés- és átneveléspárti megközelítések aratnak. A neurológiai tudományokra támaszkodva a szimptómát rövid időn belül akarják orvosolni. A globális prevenció hívei a maguk részéről – nem kizárva más megközelítéseket – a „minden gyermeket a maga komplexitásában” való megközelítést (egyediség, élethelyzet) vallják alapelvnek. Nagy részük elfogadja a pszichoanalízisből származó terápiákat, és a szimptómákat úgy tekinti mint olyan felhívást, amelynek a hosszútávú hatás érdekében fel kell kutatni az értelmét.

A heves kritika ellenére vészharangot húznak a standardizált felmérések miatt és a „dys-” listák (diszlexia, diszfázia, diszgráfia stb.) bevetése ellen, a „nagy esetszámban alkalmazható” kidolgozott és formalizált protokollok és kezelési módok ellen, mert ezek a gyógyszeres kezelés felé visznek, mivel a viselkedészavart biológiai eredetűnek gondolják. „Ha a gyermekpszichiátriát feldaraboljuk a depresszió, hiperaktivitás vagy autizmus alcsoportjaira, az azzal a veszéllyel jár, hogy a megelőzés kárára elveszítjük a gyermek és környezete globális szemléletű megközelítését. Ha a »kizárólag a pszichoanalízis« megközelítés megbukott, meg fog bukni a »kizárólag a viselkedés« alapú megközelítés is” – véli Bernard Golse. Aggódik amiatt, hogy túlzott törekvés mutatkozik a gyerekeket érő ártalmak osztályozására, a gyerekek beskatulyázására – annál is inkább, mert a jelenségek egy része inkább „a normális viselkedés variánsa”, nem pedig patológia.[18]

Megállapítva, hogy a jelenlegi osztályozás egyre több gyermeket érint, az IGAS is osztja azt a véleményt, hogy csökken a toleranciaküszöb az elfogadott normáktól való eltérést illetően. Egy olyan társadalomban, amely teljesítmény- és versenyorientált, és amelyben a neurológiai tudományok hangsúlyozzák a nagyon fiatal korú gyermekek szellemi képességeit is, teljes gőzzel haladunk az iskolai sikerértékelés minél korábbi megkezdésének irányában. És mit sem számítanak a szakma figyelmeztetései a szuperbabák kialakítására szolgáló túlzott stimuláció láttán, miközben a lemaradókat az út szélén hagyják.

Fordította: Völgyes Gyöngyvér

 

[1] De la naissance à 6 ans: au commencement des droits, [Születéstől 6 éves korig, a jogok kezdetéig], Défenseur des droits, Párizs, 2018.

[2] L’accueil du jeune enfant en 2017 : données statistiques et recherches qualitatives, [Statisztikai adatok és kutatások: a kisgyermekek befogadása 2017-ben], Caisse nationale d’allocations familiales (CNAF) et Observatoire national de la petite enfance, Párizs, 2018.

[3] Marie-Laure Cadart : Les Crèches dans un réseau de prévention précoce [A bölcsődék szerepe a korai prevencióban], Érès, coll. «1001BB»,Toulouse,2008.

[4] P.Mayeur et G. Turan-Pelletier (IGAS), J-B. Castet, C. Hérody et F.Werner (IGF) : La politique d’accueil du jeune enfant – Revue de dépenses 2017 [A kisgyermekek befogadásának politikája – 2017. évi kiadványok áttekintése], Inspection générale des affaires sociales – inspection des finances, Párizs, 2017. június.

[5] Atlas des établissements d’accueil du jeune enfant [A kisgyermekeket befogadó intézmények földrajzi elhelyezkedése], Caisse nationale des allocations familiales, Párizs, exercice 2016 [2016-os pénzügyi év].

[6] Sylviane Giampino : Développement du jeune enfant. Modes d’accueil, formation des professionnels [A kisgyermek fejlődése. Befogadási módok, szakképzés] c . jelentése, melyet Laurence Rossignol-nak a család, a gyermekkor és a nők jogainak miniszterasszonynak adott le (Párizs, 2016. május 9.) és a Pourquoi les pères travaillent-ils trop? [Miért dolgoznak túl sokat az apák?], Albin Michel, Párizs, 2019. május 9. c könyve.

[7] Pilotage de la qualité affective, éducative et sociale de l’accueil du jeune enfant [A kisgyermekek érzelmi, oktatási és szociális képzésének vezetése], HCFEA, Conseil de l’enfance et de l’adolescence [Gyermekkor és Serdülőkor Tanácsa], Párizs, 2019. március 22.

[8] Jean Epstein: Accueillir, [Befogadni] in: Patrick Ben Soussan (szerkesztő): Le Livre noir de l’accueil de la petite enfance [A kisgyermekek befogadásának fekete könyve], Érès, coll. «1001 BB», 2010.

[9] Rapport de Michèle Peyron: pour sauver la PMI, agissons maintenant! [Tegyünk a PMI megmentéséért!], a miniszterelnöknek készített jelentés, Párizs, 2019. március.

[10] Droits de l’enfant en 2017. Au miroir de la convention internationale des droits de l’enfant [A gyermekek jogai 2017-ben. A nemzetközi gyermekjogi konvenció tükrében], Défenseur des droits, 2017. november.

[11] Mission relative à l’évaluation du fonctionnement des centres d’action médico-sociale précoce (CAMSP), des centres médico-psycho-pédagogiques (CMPP) et des centres médico-psychologiques de psychiatrie infanto-juvénile (CMP-IJ) [A korai orvosi-szociális (CAMSP), orvosi pszichopedagógiai (CMPP) és fiatal gyermekek pszichiátriai, orvospszichológiai ellátására (CMP-JJ) területén működő központokban végzett vizsgálat], IGAS, Párizs, 2018. szeptember.

[12] M.Cyrille Isaac-Sibille és Mme Ericka Bareigts : Rapport d’information, Déposé en application de l’article 145 du Règlement par la Commission des affaires sociales en conclusion des travaux de la mission relative à la prévention santé en faveur de la jeunesse [Beszámoló jelentés.Tájékoztatás a Szociális Ügyek Bizottsága szabályzatának 145. cikke szerint a fiatalkorúak érdekében végzett prevenciót elemző parlamenti vizsgáló bizottság munkálatainak eredményéről], Assemblée nationale [Nemzetgyűlés], 2018. szeptember 12.

[13] Florent de Bodman, Clément de Chaisemartin, Romain Dugravier, Marc Gurgand : Investissons dans la petite enfance. L’égalité des chances se joue avant la maternelle [Befektetés a kisgyermekkorba. Az egyenlő esélyek kérdése az óvoda előtt eldől], TerraNova, Párizs, 2017. május 31.

[14] Gérard Neyrand : « Parler bambin », un avatar parmi d’autres du néolibéralisme? [A „Beszélő kisgyermek” – ez a neoliberalizmus egy újabb avatárja?], in: Patrick Ben Soussan és Sylvie Rayna (szerkesztők), Le Programme « Parler bambin »,enjeux et controverses [A „Beszélő kisgyermek” program, kérdések és viták], Érès, coll.« 1001BB », 2018.

[15] Troubles des conduites chez l’enfant et l’adolescent [A gyermekek és a tizenévesek viselkedési zavarai], Inserm, Párizs, 2005.

[16] Jean-Claude Ameisen, Claude Kordon, Pierre Le Coz, Alain Grimfeld, Sadek Beloucif, Chantal Deschamps, Jean-Antoine Lepesant és Marie-Thérèse Hermange : Problèmes éthiques posés par des démarches de prédiction fondées sur la détection de troubles précoces du comportement chez l’enfant [A gyermek viselkedési problémáinak felmérése során kapott adatokon alapuló eljárások és következtetések etikai problémái], L'information psychiatrique 2007/3 (83. kötet), 235–240. oldal,  CCNE, Párizs, 2007.

[17] Lors du forum de Pas de 0 de conduite pour les enfants de 3 ans, en 2012, une cinquantaine d’organismes ont présenté leurs actions en faveur de la petite enfance [A Nem adunk elégtelent a hároméves kisgyermekek viselkedésére fórum alkalmával mintegy ötven szervezet mutatta be, hogy mit tesz ennek a korcsoportnak az érdekében], La Prévention prévenante en action [A valódi megelőzés működése], Érès, 2012.

[18] L. Gérard Pommier : La médicalisation de l’expérience humaine [Gyógyszerezés és emberi tapasztalat], Le Monde diplomatique, 2018. március.

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések