Március 23-án, hétfőn a Downing Street 10. végre valahára elfogadta, hogy szigorúbb kijárási korlátozásokat kell bevezetnie a koronavírus terjedésének megakadályozására. Addig a brit kormány reakciója lassú és zavaros volt, bizonytalanságban hagyva az embereket a követendő magatartást illetően.
Január 24-én a The Lancet című tekintélyes tudományos folyóiratban megjelenik egy tanulmány, amely szerint Vuhanban „ismeretlen eredetű tüdőgyulladás” jelent meg, a megbetegedettek 32%-a intenzív kezelésre szorult, és ezek 14,6%-a elhunyt. Január 31-én erősítették meg az első két Covid–19-es esetet az Egyesült Királyságban: egy yorki szállodában tartózkodó két turista betegszik meg. Az első haláleset március 6-án következett be. A két dátum között eltelt hónapban kiderült, hogy egy megfertőzött üzletember jógatanfolyamon vett részt a déli parton, London Lewisham negyedében pedig egy nő, aki a betegség tüneteit mutatta, Über taxival ment kórházba. Ugyanakkor a normális életben szinte semmi változás nem következett be. Egy Covid–19-es betegeket ápoló kórházban tett látogatása után Boris Johnson így nyilatkozott az újságíróknak: „Örömmel tudatom, hogy mindenkivel kezet fogtam, és továbbra is kezet fogok majd mindenkivel.”
Március 11-én, öt nappal az első haláleset után Rishi Sunak brit konzervatív pénzügyminiszter bejelent egy „koronaköltségvetésnek” elkeresztelt pénzügyi törvényt. Ebben kölcsönöket és adócsökkentéseket ígérnek a vállalatoknak, a szociális juttatások rendszerén belül (Universal Credit) az alsó határ eltörlését helyezik kilátásba, valamint korlátlan anyagi eszközöket ígérnek a National Health Service (NHS) számára, amelyet az egymást követő konzervatív kormányok megszorító politikája egy évtizeden keresztül folyamatosan minden pénzügyi forrástól megfosztott. Ezek az intézkedések nagyvonalúnak tűnnek a média szemében. Közvetlenül a kölcsönök felhasználására vonatkozó előírások megjelenése után, amelyeket az interneten terjesztenek a vállalatvezetők számára, azonnal megjelenik egy felhívás is, hogy a vállalatok „segítsenek lélegeztetőgépek gyártásával az NHS számára”. Megnyugtató.
A konzervatívok viselkedéslélektannal foglalkozó csapatot toboroznak, hogy rendszeres kézmosásra ösztönözzék a lakosságot, és arra, hogy kerüljék az arc érintését, a puszilkodást és a kézfogást pedig könyökérintéssel vagy a lábak gyengéd ütköztetésével (footshakes) helyettesítsék. Ezek az útmutatások minden bizonnyal arra is szolgálnak, hogy előkészítsék a lakosságot a szigorúbb korlátozásokra, de arra is, hogy fényezzék a képet a kormány politikájáról a válság idején. A viselkedéslélektan szakértői szerint nagy eséllyel „gyávaságnak” tűnhet, ha túl korán vezetik be a kijárási korlátozásokat. Nagy-Britannia ebben az időszakban érthetetlenül kirí a nemzetközi környezetből: az iskolák nyitva maradnak. „Nyájimmunitást” kezdenek emlegetni, és azt, hogy várni kell az „alkalmas pillanatra”, amikor majd szociális távolságtartásra és otthonmaradásra kérik az embereket. A nyilvános tömegrendezvények – pl. a cheltenhami fesztivál lóversenyei – továbbra is folytatódnak, miközben a lakosság egy része szupermarketekben tolong, hogy készleteket raktározzon fel. Ebben a vásárlási lázban nehéz nem észrevenni az emberek bizalmatlanságát országuk vezetőjével szemben. Johnson a kormány két hivatalos tudományos tanácsadója mögé bújik, akikkel mindig együtt jelenik meg a sajtótájékoztatókon – mintha döntései politikailag semlegesek lennének. Ebben a zűrzavarban szakadék keletkezik azok között, akiknek megvan a lehetőségük, hogy önként visszavonuljanak, és azok között, akiknek a munkája ezt nem teszi lehetővé.
Az egészségügyi miniszter újabb felhívást intéz lélegeztetőgépek beszerzése érdekében. A miniszterelnök apja másnap bejelenti, hogy továbbra is látogatni szándékozik a pubokat.
A kormány álláspontja március 16-án azután gyökeresen megváltozik. A miniszterelnök ekkor azt tanácsolja az embereknek, hogy „kerüljék” a pubokat, a színházakat, és korlátozzák az összes nem létfontosságú kimozdulásukat. „Megváltozott a tudósok véleménye” – jelenti ki nemes egyszerűséggel Laura Kuenssberg, a BBC politikai részlegének vezetője, egy, a londoni Imperial College által közzétett tanulmányra hivatkozva, amely arra figyelmeztet, hogy félmillió ember eshet áldozatul, ha Nagy-Britannia nem vizsgálja felül a járvány megfékezésére irányuló politikáját. Az egészségügyi miniszter a Twitteren újabb felhívást intéz lélegeztetőgépek gyártására. Másnap egy hétvégi reggeli adásnak adott interjúban a miniszterelnök apja, Stanley Johnson ismét hírül adja, hogy továbbra is látogatni fogja a pubokat, azaz alkalmazza a híres „Keep calm and carry on” (Maradjunk nyugodtak és menjen minden, ahogy eddig) jelszót, minden tudományos vélemény dacára.
A kormány hirtelen fordulatát követő napokban cseppenként érkeznek a politikai bejelentések: három hónapos moratórium a jelzálogkölcsönök törlesztésére (mortgage), a háromnapos határ eltörlése betegség miatti mulasztás esetén, az iskolák bezárása március 20-tól. Mindemellett mégsem fojthatunk magunkba néhány nyugtalanító gondolatot, annyira nem kielégítő a szociális segélyezés, és oly mértékben kivéreztették az egészségügyi ellátórendszert: a Tony Blair-féle privatizáció megtette a hatását. A Munkáspárt és a We Own It elnevezésű privatizációellenes érdekvédelmi szervezet azt javasolja, hogy szükség esetén vegyék igénybe a magánklinikák ágyait. A hozzám legközelebb eső kórházban, Lewishamben, ahol kimutattak egy koronavírusos esetet, a takarító- és a konyhaszemélyzet sztrájkba lépett. Tiltakozásuk az ISS nevű nemzetközi vállalatnak szól, amely nemrég megszerezte ezt a piacot, és brutálisan csökkentette a béreket, dolgozói már nem képesek kifizetni a lakbéreket, napi megélhetésüket, a munkába járásuk költségeit. A jelen körülmények között, pedig kiderül, hogy kulcsszerepet töltenek be a társadalom működésében.
A pénzügyminiszter a koronavírus elleni harc jegyében kidolgozott terveit, az állam által a vállalatoknak megítélt kölcsönöket egyetlen olyan feltételhez sem kötötték, amely a munkahelyek megvédésére szolgált volna. Március 20-án a kormány végre rendelkezést hozott a vállalatokon belüli bérgaranciára: az állam a rendelkezési állományba helyezett alkalmazottak bérének 80%-át állja 2 500 font erejéig, feltéve, hogy a vállalatok nem bocsátják el a dolgozót. Azonban az az ötmillió munkavállaló, aki saját számlára vagy „nullaórás szerződéssel” (zero-hour contract) dolgozik, kevés támogatáshoz jut. Ilyen a Universal Credit, e közismerten diszfunkcionális és nehezen elérhető szociális juttatási szisztéma, amelynek az összegét a táppénz szintjére hozták, azaz heti 94,25 fontra. A szociális védőháló nem fog tudni megfelelni a szükségleteknek, és nem kellett megvárni, míg megjelenik egy halálos vírus ahhoz, hogy ez kiderüljön. Valószínűleg ugyancsak sötét jövő vár a vendéglátóipari és a szórakoztatóipari ágazatok 200 000 alkalmazottjára, akik február közepe óta elvesztették az állásukat. Új direktíváiban a kormány azt „mondja” (még csak nem is tanácsolja), hogy a pubok, klubok és éttermek zárjanak be. Ugyanakkor általános kijárási korlátozás és a biztonsági távolságra vonatkozó pontos és betartandó tanácsok híján az emberek a hétvégén továbbra is összejöttek a parkokban és a szabadtéri piacokon.
A Covid–19-re reagálva a kormány mostanáig természetesen a lakástulajdonosokat részesítette előnyben a bérlőkkel szemben. Lakbértámogatások ígérete nélkül nem túl valószínű, hogy a 4,5 millió brit lakásbérlő önkéntes karanténba vonuljon, ha nem tud távmunkában dolgozni. Bár a kilakoltatásokat három hónapra felfüggesztették, a kormány „azt szeretné”, ha e periódus leteltével „a tulajdonosok és a bérlők igyekeznének közös megegyezésre jutni egy reális törlesztési terv kidolgozásában”. Ami annyit jelent, hogy ő maga minden felelősséget elhárít, hogy megvédje azokat, akik nem lesznek képesek pótolni a bezártság alatt kieső jövedelmüket. Miközben a tulajdonosok örülnek a saját jelzálogkölcsönük (mortgage) törlesztési moratóriumának, némelyik lakójuk megoldhatatlan dilemmával kerül szembe. A mortgage szó etimológiája (mortuum vadium), a halott és a zálog vagy biztosíték szavak egymásmellettisége nem nélkülöz némi iróniát.