Egy francia manapság könnyedén otthon érezheti magát Görögországban. A helyzet pontosan megegyezik a hazaival, csak éppen egy hét késéssel és kevesebb halálos beteggel. Ugyanazok az intézkedések, ugyanaz a megközelítés, ugyanaz a hozzáállás. Az első napokban kirohantunk a parkokba (és különösen a tengerpartra), kiürítettük a szupermarketeket és sokan nyüzsögtünk a nyitott piacokon is.
Aztán bezárták az iskolákat és az egyetemeket, az üzleteket, és sok vállalat leállt. A vasárnaponként megjelenő Nea Selida csak néhány nappal korábban húzta le a rolót: csődöt jelentett az ellenőrizetlen kiadások és az eladott példányszám zuhanása miatt. A lapot szociáldemokrata írók és költők körei 2017-ben hozták létre, akik persze a Szocialista Párt felbomlása után nagyjából eltűntek; a szerkesztők végül az akkoriban kormányon lévő Syrizához közeledtek, majd ismét váltottak a tavaly júliusi törvényhozási választások után, amikor a jobboldali Új Demokrácia került hatalomra. Mindezen próbálkozások ellenére a lapnak nem sikerült életben maradnia. Még egy média került pénzügyi, politikai vagy vezetői válságba, az újságírói pedig az utcára – ez ma már „normális” jelenség Görögországban. Március 28-án, szombaton, megtudtuk, hogy a Sport24 rádióállomás is eltűnik. Nyilvánvaló, hogy ez a mészárlás csak a sajtó kékgallérosait és talpasait érinti, a sztárújságírók folytatják végzetes munkájukat, amelynek lényege, hogy elkerüljenek mindenfajta, a vezetők számára zavaró kérdést. Szerintük Görögországban minden rendben megy: a kormány megtesz minden szükséges intézkedést; ezért nyilvánvaló, hogy csak az „őrültek” nem tartják be a karantént!
Mert, a napi gondokon túl, az ország két okból is súlyos helyzetben van. Nehéz lesz túlélnie egy újabb pénzügyi katasztrófát, miközben a nyár közeledik, és majdnem biztosra vehetjük, hogy az idegenforgalom, az ország nehézsúlyú bajnoka a GDP 8,3%-ával, megszenvedi koronaválságot. A másik gond nem a bevándorlás, hanem a kormány bevándorláspolitikája. A szigeteken már most vannak betegek, miközben a hatóságok teljesen magukra hagyják a menekülteket, zárt táborokban, mintha foglyok lennének. Az Európai Unió pedig hagyja, hogy a déli államok egyedül állják a menekültválság összes következményét. Egyre többen tekintik ezt a hozzáállást embertelennek.
A görögországi koronavírus-válságnak két sajátossága van. Az első, hogy akkor kezdődött, amikor a szomszédos Törökországgal a kapcsolatok egyébként is vészterhesek voltak. Törökország ugyanis azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy megnyitja a határait, és ez óriási káoszt okozott a két ország közötti természetes határon, az Evros folyó mindkét oldalán. Az erőszakos jelentek mindennaposak voltak. Migránsok és menekültek ezrei próbáltak átkelni a folyón, hogy Görögországba és Európába jussanak. Így a jobboldali kormány március 3-i első sürgősségi intézkedése a menedékjog iránti kérelmek vizsgálatának felfüggesztése volt egy hónapra. Borzalom! Egy ilyen gesztus, még a járvány ürügyén is, sérti a genfi egyezményt, és egy olyan korszakot idéz, amelyről azt hittük, hogy sose tér többé vissza. De ellenkezőleg, az ilyen típusú borzalmak megjelentek Európa más országaiban is. Miközben sok kormány rendkívüli hatalommal ruházza fel magát, ki törődik a menekültekkel? Törökország csak március 28-án hagyott fel a menekültekkel való zsarolással: szó szerint felgyújtotta a határ mentén felállított menekülttáborokat, hogy az embereket arra kényszerítsék, távozzanak az ország belsejébe. Így talált „megoldást” a saját maga által létrehozott problémára.
Második sajátosság: a vírus meghatározott társadalmi közegből érkezett Görögországba. Az első fertőzöttek a gazdag osztályok asszonyai voltak, amikor repülővel jöttek haza a milánói divathétről; a fertőzöttek második hulláma pedig egy hívőcsoporttal érkezett vissza egy jeruzsálemi zarándoklatról. Naiv lenne azonban azt a következtetést levonni, hogy a vírus megkímélte volna az országot, ha mindenki szegény és ateista lenne... De hogy így történt, az megerősíti, mennyire erősen polarizált a görög társadalom.
Titkos keresztelő Athén központjában
A kollektív emlékezetnek azonban mindenekelőtt egy harmadik tényt kell megjegyeznie: az állam gyorsan meghozott minden szükséges intézkedést a vírus terjedésének megakadályozására. Az egyházakra azonban a korlátozások nem vonatkoztak. Lassan és óvatosan kellett lépni, meg kellett várni, hogy a Szent Zsinat maga hozza meg a rá vonatkozó döntéseket. Ennek komoly politikai tétje volt. Kezdetben a papok szabadon nyilatkoztak a tévében, azt állítva például, hogy áldozáskor a vírus nem terjed (a vörösborral átitatott kenyérrel, amelyet ugyanazzal a kiskanállal adnak mindenki szájába). Később az egyház mindazonáltal teljesítette a megkövetelt minimumot, és bezárta az istentiszteleti helyeket, de ez nem akadályozott meg egyes papokat abban, hogy megszegjék a szabályokat, és nyilvános istentiszteleteket tartsanak, áldozzanak, valamint házasságokat és keresztelőket tartsanak – titokban. Így történt ez Athén központjában, a Koukaki templomban is, ahol a bejárathoz egy figyelőembert állítottak, és ő tájékoztatta a csecsemő szüleit a rendőrség érkezéséről.
Az állam és az egyház közötti kapcsolatok mindig heves vitákat váltanak ki Görögországban. A hatalommegosztás kérdését már több alkalommal felvetették, de konkrét eredmény nélkül. A Syriza is újra napirendre próbálta tűzni a problémát, a jobboldal visszatérése a hatalomba azonban véget vetett ezeknek a kísérleteknek – a papok köztisztviselők, a katekizmust az iskolákban tanítják, a hivatali esküt pedig a Bibliára teszik le. Röviden: az ortodox kereszténység továbbra is hivatalos vallás. Lehet, hogy ezúttal a papság viselkedése radikális döntést von majd magával? Ebben sajnos kételkedhetünk, észrevéve a központi állam vonakodását.
Mondanom sem kell, hogy a megszorító intézkedések óta a görögországi közegészségügyi rendszer még nem nyerte vissza korábbi színvonalát. A rosszul karbantartott, elégtelen személyzettel és minimális költségvetéssel működő kórházak már a Covid–19 előtt is túlterheltek voltak. Február 6-án a Kórházi Alkalmazottak Országos Szövetsége kijelentette, hogy nincs elég intenzív ágy: a tervezett 3000-ből alig 557 működőképes. Így történik, ami történik, az orvosok és az ápolók mindenesetre hősiesen küzdenek. Szerencsére jelenleg sem a fertőződtek száma, sem a halálozási arány nem magas. Éppen ellenkezőleg, az európai listán Görögország kifejezetten jó eredményekkel szerepel. Szerencsére, mert különben, nagy katasztrófa történt volna. De a kormány figyel. Az intézkedések között kivételes eljárásként orvosokat, ápolókat és más alkalmazottakat is azonnal felvettek – határozott idejű szerződéssel. Így az állandó alkalmazottaknak a baloldali kormány által már hónapokkal ezelőtt eltervezett felvételét sürgősen és határozatlan időre elhalasztották. Őrizzük szép hagyományainkat! Ne felejtsük el jó szokásainkat! és főleg ügyeljünk a hatásos kommunikációra.
Utolsó példa: Nyugat-Atticában, a legszegényebb, de legnépesebb térségben, amely ráadásul a legnagyobb roma közösség otthona is, több éves költségvetési megszorítás után megújul a kórház, és a végső stádiumban lévő betegek ellátására 70 új ágyat állítottak be. A betegek hozzátartozói a szomszédos váróteremből Skype-on búcsúzhatnak el szeretteiktől.