Audikat Burmába!

Kategória: 2020. június
Írta: Serge Halimi
Találatok: 862

audbur kAz Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió) 1950-es létrehozásától kezdve a Római Szerződésen és a Közös Piacon át az Európai Unióig (EU), az Európát építők meghirdetett ellensége végig a protekcionizmus és a szuverenitás volt. 

Nem lepődhetünk meg tehát azon, hogy amikor a nemzetközi gazdaság fejlődése visszaesik és a munkanélküliség az egekbe szökik, az EU rendíthetetlenül új tagországok csatlakozásán agyal (Albánia, Észak-Macedónia) és újabb szabadkereskedelmi egyezményekről tárgyal (Mexikó, Vietnám). Az Egyesült Királyság becsapta maga után az ajtót? Sebaj, jön helyére a Balkán. És ha kell, akkor holnap Ukrajnát köszöntjük majd.

Senki sem képes meggyőzni egy őrültet arról, hogy saját bolondériája ellen tegyen. Európa mániája pedig egy óriáspiac kialakítása. Egy határok, vámok és támogatások nélküli óriáspiac. És valóban, az Unió újabb és még újabb szabadkereskedelmi megállapodások nélkül egyszerűen kidőlne. Ezt hívják „bicikli-hatásnak”: folyamatosan tekerni az egyre szélesebb körű integráció felé vagy elvágódni. Brüsszel álma egy olyan világ, amely nagy, sima olajfoltra emlékeztet, ahol az árukat szállító konténerek az Örömóda zenéjére siklanak céljuk felé.

Hallgassuk meg például Phil Hogant, a kereskedelem jelenlegi európai biztosát.

A koronavírus-válság kellős közepén, miközben az Unió lakosságának többsége még bezárkózva élt és kiéleződtek a kínai-amerikai feszültségek és Washington kacagva rúgta fel azokat a kereskedelmi „szabályokat”, amelyeket maga alakított ki, azt vártuk, hogy a kompetens uniós szakember elmondja majd az új helyzethez igazodó elképzeléseit a globalizációról. Hát, elmondta, amelynek lényegét így foglalhatjuk össze: semmin sem változtatunk, gyorsítunk. Néhány egészségügyi vállalatot hazatelepítenek majd a kontinensre, mert mit is tehetnénk mást. „De ez kivétel marad”  - figyelmeztet Phil Hogan[i]. És azoknak üzenve, akik a helyi termelést és a rövid kereskedelmi ellátóláncot vagy a nemnövekedést preferálják, így válaszol: „2040-ben a világ lakosságának 50%-a kevesebb mint 5 órás útra él majd Burmától. (…) Számomra egyértelmű, hogy az európai vállalatok nem akarják magukat megfosztani ettől a mannától. Hülyék is lennének”. Ráadásul Hogan máris tudja, mivel tölti majd a következő hónapokat: „El kell mélyítenünk a már megkötött szabadkereskedelmi egyezményeinket – csaknem 70 országgal van aláírt szerződésünk – és újakat kell találnunk és előkészítenünk.”

Jelenleg az értelmiségi szerzők és az internet tele van a „válság utáni” tervekkel. Sokszínűek, költőiek, jóindulatúak, összetettek, szolidárisak stb. Pedig mindez haszontalan fecsegés marad, ha nem változtatnak magán az EU építményén, amely az évtizedek során egy „miniatűr globalizált rendszerré[ii]” alakult. Azok a kereskedelmi normák, amelyeket saját piacának erejénél fogva akart rákényszeríteni az egész világra, most hiába hullanak elemeikre szét, az Unió ezt döbbenten nézi, mégis kapaszkodik saját, már elavult és káros „szabályaiba”. Mert egyetlen álmának, egyetlen civilizációs projektjének az maradt csak meg neki, csak az köthető a nevéhez, hogy Audikat adjon el Burmában.

Fordította: Morva Judit

 

[i] L’Union européenne doit rester ouverte sur le monde [Az Európai Uniónak nyitottnak kell maradnia], Le Monde, 2020. május 8.

[ii] Vö. Henry Farrell: A most lonely union [A legmagányosabb Unió], Foreign Policy, Washington, DC, 2020. április 3., https://foreignpolicy.com