A tíz éven át mért adatokból készült ún. Marmot-felülvizsgálat (amely az egészségügyi egyenlőtlenségek társadalmi-gazdasági összefüggéseit vizsgálta – a szerk.) felhívta a figyelmet arra, hogy a 2008-as pénzügyi összeomlást követően bevezetett állami megszorítások a gazdagok és a szegények várható élettartama közötti szakadék mélyüléséhez vezettek.
A brit egészségügyet és gazdaságot fenyegető világjárványt megelőzően az Egyesült Királyságban már megmutatkoztak az egy évtizedes hátrány következményei. Korábban, csaknem egy évszázadon keresztül, a várható élettartam alapján mérve évente javult a lakosság egészségügyi helyzete, de aztán a növekedés üteme drámaian lelassult, és ráadásul kiéleződtek az egyenlőtlenségek is. Ha azt mondjuk, Angliában romlott a helyzet, akkor ez Skóciában, Walesben és Észak-Írországban még inkább igaz.
Amikor pedig nem javul az egészségügyi helyzet, akkor elkerülhetetlenül megtorpan az egész társadalmi fejlődés. A globális tapasztalatok azt mutatják, hogy az egészség a társadalmi és gazdasági haladás jó mércéje. Amikor egy társadalom virágzik, vele együtt az egészség is, de ha a társadalomban nagyok a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, azok jókora egészségügyi egyenlőtlenségben is megmutatkoznak.
Az emberek egészsége erősen függ az egészségügyi rendszer finanszírozásától és működésétől, de ráadásul az általános életkörülményektől is, amelyekben születnek, felnőnek, élnek, dolgoznak és megöregszenek, valamint a hatalom és az erőforrások egyenlőtlen elosztásától is. Ezek együttesen határozzák meg a társadalom egészségét.
Az Egyesült Királyságban a várható élettartam a 19. század vége óta folyamatosan javult, de a növekedés üteme 2011-től drasztikusan lassulni kezdett. 1981–2010 között öt és félévente nőtt a nők várható élettartama egy évvel, a férfiaké pedig négyévente. A 2011–18-as időszakban a növekedés feltűnően lelassult, a nők körében most 28, a férfiakéban pedig 15 évente nő egy évvel a várható élettartam.
A lassulás valós, de az okok vita tárgyát képezik. Hétköznapibb magyarázatokat számba véve: mi talán elértük a várható életkor csúcspontját, és ennek most már lassulnia kell? Más európai országokban, ahol pedig a várható élettartam eleve nagyobb, mint az Egyesült Királyságban, most is tovább növekszik, így hát van még javulási lehetőség, mielőtt elérjük a lehetséges csúcsot. Talán rossz telekben és kemény influenzakitörésekben volt részünk? Elemzéseink azt mutatták, hogy a halandóság mutatói mind a téli, mind pedig a nem téli hónapokban egyaránt nőttek. A tél a romló egészségügyi mutatók legfeljebb egyhatodáért vagy egynyolcadáért lehet felelős.
Társadalmi okok
Azt állítom, hogy az egészségjavulás megtorpanásának valódi okai társadalmi okok. Ezt támasztja alá a nélkülözési és régiós egyenlőtlenségek mutatóinak elemzése is. Minél hátrányosabb a régió, annál alacsonyabb ott a várható élettartam. 2016–18-ban Anglia legkevésbé nélkülöző 10%-ának körében a férfiak élettartama 9,5 évvel volt hosszabb, mint a leginkább rászorulók körében, a nők esetében pedig ez a különbség 7,7 év volt. 2010 és 2012 között a különbség kevesebb mint 9,1 év volt a férfiak, és 6,8 év a nők esetében. A területek 20%-át kitevő, leginkább rászorulók lakta régiókban a nők egészségi állapotában egyáltalán nem történt javulás, ellentétben a régióknak azzal a 20%-ával, ahol a legjobb életkörülmények között élők körében folyamatos volt a javulás.
Közismertek a halálozás és a várható élettartam regionális különbségei: Anglia északi részén az emberek betegebbek. A nélkülözés és a földrajzi helyzet fontos módon kapcsolódik össze. Az ország 10%-át kitevő területeken, ahol jobbak a körülmények, és jobban élnek az emberek, a várható élettartamban a területi különbségek alig játszanak szerepet, nem számít, hol laksz, javul az élettartam. Minél hátrányosabb helyzetben van egy terület, annál hátrányosabb ott az élet is, mint például északon, ellentéteben Londonnal és a délkelettel.
Az egészségben leélt élettartam különbségei még meredekebbek: a rossz egészségben megélt 2015-17 közötti években a férfiak esetében 16,2 év, a nők esetében 19,4 év az eltérés. Szokás szerint nem állnak rendelkezésre adatok az etnikai hovatartozás alapján, de ahol megfigyelhetjük, azt mutatják, hogy a kisebbségi etnikai csoportok felének – többnyire fekete, ázsiai és vegyes csoportoknak – a rokkantságmentes élettartamuk lényegesen alacsonyabb, mint a fehér brit férfiaknak és nőknek.
Ennek a nemzet egészségét pusztító helyzetnek nem kellett volna bekövetkeznie. 2008 után mind a munkáspárti Gordon Brown vezette kormány, mind a konzervatív vezetésű koalíció aggódott a túl jelentős egészségi egyenlőtlenségek miatt, és engem bízott meg azzal, hogy vizsgáljam át, mit tehetnének ennek csökkentéséért. Kollégáimmal, több mint 80 szakértővel – akikkel együtt 2011-ben megalapítottuk a Londoni Egyetem Egészségügyi Egyenlőség Intézetét (UCL Institute of Health Equity) – kilenc munkacsoportot hívtam össze a fellelhető adatok összegyűjtésére és egy bizottságot ezek kiértékelésére.
Az eredmény a 2010-ben megjelent az „Igazságos társadalom, egészséges életmód” című felülvizsgálati Marmot-jelentés (1) volt. Bár a jelentés a Munkáspárt megbízásából készült, azt a konzervatív–liberális koalíciós kormány is egy közegészségügyi fehér könyvben üdvözölte.
Egy más szakértőket bevonó elemzés, a Royal Society for Public Health [A Királyi Társaság a társadalom egészségéért] c. tanulmány, az Egyesült Királyság a közegészségügy 21. századi három kiemelkedő teljesítménye között értékelte a Marmot-felülvizsgálatot, a közterületi dohányzás betiltása és az üdítőitalokra kivetett különadó mellett. Nagyrészt figyelmen kívül hagyták azonban azt az alapvető ajánlást, amely szerint az összes korcsoportot célzó ambiciózus közpolitika mérsékelhetné az egyenlőtlenségek egészségügyi hatását.
A szegények tovább szegényednek
A 2010-ben és 2015-ben Nagy-Britanniában megválasztott kormányok a megszorításokat a politika központi elemévé tették. A közkiadásokat a 2009–2010-es GDP 42%-áról 2018–2019-re 35%-ra csökkentették, állítólag így akarták helyreállítani a gazdaság növekedését. Azonban a növekedést a béreknél biztosan nem sikerült beindítani. A 2007 és 2018 közötti nemzetközi összehasonlítások azt mutatják, hogy Nagy-Britanniában a bérek 2%-os csökkenése a 35 gazdag országot tömörítő OECD-csoportban Görögország és Mexikó után a harmadik legrosszabb volt.
A kormányok valószínűleg tagadták volna, hogy politikájuk valódi célja az volt, hogy a szegények szegényebbek legyenek, lehetővé téve a felső 1%-nak, hogy folytassák azt a vagyonfelhalmozást, amelyet a globális pénzügyi válság rövid időre megszakított. A tényleges hatás azonban ez lett. A családtámogatásokra fordított kiadásokat 40%-kal csökkentették; a helyi önkormányzatok kiadásait a legszegényebb régiókban 31%-kal kurtították meg, míg a jómódú régiókban csupán 16%-kal; a végzős középiskolások, valamint a továbbtanuló diákok egy főre jutó támogatását pedig 12 %-kal fogták vissza. (2)
Ha e politika és ezen intézkedések tervezői azt képzelték, hogy a támogatások finanszírozása ablakon kidobott pénz, akkor a tények azt mutatják, hogy tévedtek. Új jelentésünk, az „Egészségügyi egyenlőség Angliában: a Marmot-felülvizsgálat 10 évvel később” (3) a 2010-ben tett hat ajánlás közül ötben vizsgálja a hatásokat. Ezek az ajánlások a következők voltak: adjuk meg minden gyermeknek a legjobb életkezdést; tegyük lehetővé az oktatáshoz és az egész életen át tartó tanuláshoz való hozzáférést; javítsuk a foglalkoztatási és a munkakörülményeket; juttassunk az embereknek elegendő pénzt, hogy egészséges életet élhessenek; támogassuk a fenntartható közösségeket. Új összegzésünkben megmutatjuk, hogy a megszorítások az egészséget befolyásoló szinte valamennyi társadalmi tényezőt súlyosan megviselték, ami tovább növelte az egyenlőtlenségeket.
Kedvezőtlenek a jelek
Mint tudjuk, a kora gyermekkor döntő életszakasz nemcsak az egészség, hanem a kognitív, nyelvi, szociális, érzelmi és viselkedési fejlődés szempontjából is. A megfelelő korai gyermekfejlődés jó iskolai teljesítményt vetít előre, ami jobb oktatási és foglalkozási lehetőségeket, valamint jobb életkörülményeket teremthet a felnőttkorban.
A jelek azonban kedvezőtlenek. Az önkormányzati kiadások csökkentése következtében becslések szerint a Sure Start program (Biztos Kezdet, az óvodáskorú gyermekeket és szülőket támogató kormányzati program) keretében 1000 működő gyermekközpontot kellett bezárni. A kicsit idősebbek örvendetes iskoláskor előtti gyermekgondozási támogatása ezt nem pótolja.
A gyermekszegénység gyakran használt mérőszáma az, hogy hány gyermek él olyan háztartásban, ahol a jövedelem kevesebb mint a médián 60%-a. Ez az arány 2009–2012-ben 18% volt, és 2015–2018-ban 20%-ra emelkedett. A lakhatási költségek szegénységbe süllyeszthetik az embereket, és a figyelembevételüket követően ez a szám a 2009–2012-es 28%-ról 2015–2018-ra 31%-ra emelkedett.
A lakhatási válság a hajléktalanság növekedéséhez, illetve a költségek emelkedéséhez vezetett: a jövedelmük több mint egyharmadát lakásra költő emberek száma nem meglepően nőtt minden jövedelmi csoportban, de különösen az alsóbb jövedelmi kategóriákban. 2016–2017-ben a legalacsonyabb jövedelműek 10%-ában a családok 38%-a költötte a jövedelmük több mint egyharmadát lakhatásra, míg ez az arány egy évtizeddel korábban 28% volt.
Összességében egyre több embernek nincs elég pénze arra, hogy egészségesen éljen, egyre többen menekülnek most az élelmiszerbankokhoz. A magukra maradottak aránya is nő, az ő nyomorult életkörülményeik még reményt sem hagynak bármiféle javulásra. És sok a lemaradt régió is, ahol a rossz körülmények miatt az ott élők együttesen sem képesek áttörni a nyomor falait.
Mindezek a tényezők összefüggenek egymással, ezért nehéz megmondani, hogy melyek befolyásolják leginkább az egészségügyi egyenlőtlenségeket. 2010-ben azt írtuk: „Az egészségügyi egyenlőtlenségek nem elkerülhetetlenek, és jelentősen csökkenthetők, hiszen a szintén elkerülhető társadalmi egyenlőtlenségek következményei.”
Ez ma is érvényes.
Egy figyelemkeltő statisztikai mutató: Az „Országok listája a várható élettartam alapján” (Wikipédia): a WHO instrukciói alapján készült összeállításban a több mint 200 ország 2015-ös statisztikai mutatóinak összevetése nyomán kialakult rangsorban az Egyesült Királyság a 21-dik helyen áll a nők 83, a férfiak 79,4 éves várható életkorával – a ford.
