hu | fr | en | +
Accéder au menu

Újratervezés hátramenetbe kapcsolva – az Egyesült Államok a járvány tavaszán

JPEG - 140.7 kio

„Azok voltak a legszebb idők, és azok voltak a legrútabb idők, az volt a bölcsesség kora, az volt a balgaság kora… (1)

Egyetlen más országban sem haltak meg annyian mint az Egyesült államokban a COVID-19 járvány következtében – közel százezren május 21-ig.

Az egészségügyi és szociális biztonsági háló hiánya miatt az utóbbi száz év legsúlyosabb válságában élünk. Ráadásul ez egy választási év is, mindezek ellenére nem zárható ki, hogy Donald Trump-ot újraválasztják. De ha Joe Biden nyeri az elnökválasztást, ígérete szerint semmi sem fog változni.

Rossz idők ezek Amerika számára. A járvány, amelyre a mindig katasztrófára készülők évtizedek óta figyelmeztetnek, végül eljött, és természetesen nem készültünk fel rá túl jól. Leviatán (bibliai óriásszörny - a szerk.) kormányzatunk, mely mindig kész volt felhasználni a félelmet keltő eseményeket – főleg, ha ez kedvezett a szélsőjobbnak – most, amikor a válság megérkezett, szinte lebénult. Elnökünk, az egykori televíziós sztár, Donald Trump inkompetensnek, ha nem egyenesen a közegészségügyre veszélyesnek bizonyult buta kijelentéseivel, zagyvaságaival, amelyeket nemrég még naponta a kamerákba mondott. És most majdnem az egész ország vesztegzár alatt van. New York városában szedte a vírus a legtöbb áldozatot, néhány héttel ezelőtt még koporsók tucatjait temették bulldózerek által ásott tömegsírokba.

Az istenített egyén pokoljárása

A karantén egyet jelentett annak a gazdaságnak a szándékos lefojtásával, amely néhány hónappal azelőtt még maximális fordulatszámon pörgött. Amerikában nincs bevált gyakorlata annak, hogyan kell a gazdaságot takaréklángra kapcsolni: az emberek egyszerűen csak elveszítik a munkájukat, az üzletek meg csak bezárják a kapujukat… Egyik napról a másikra az elmúlt idők egyik legdinamikusabb gazdaságából a második nagy gazdasági világválságra ébredtünk az összes közbeeső lépés kihagyásával, egyből tömeges munkanélküliség, valamint nagy és kis vállalkozások csődje közepette.

Itt, az egyéni korlátlan lehetőségek országában, az istenített egyén fölött most szó szerint átcsaptak a hullámok, és névtelenül sodródik a betegség és a gazdasági összeomlás áradatával. Szeretett családtagok haldokolnak valamelyik kórházban, a tegnap még trendi éttermek lehúzták a rolót és feledésbe merülnek, ambiciózus, fiatal séfjeik munkanélküliségi űrlapokat töltenek ki más milliókkal együtt.

Mindezek akkor történnek, amikor Amerika a legjobb időket élhetné. Nálunk, az ország e kicsiny sarkában a legcsodásabb tavaszt élvezzük, amit valaha láttam. Az én kényelmes fehérgalléros köreimben a járvány olyan tájon játszódott le, mint egy Fragonard-festmény: amikor az első félelmek megjelentek, a nárciszok virágoztak, aztán a tulipánok, utána a magnóliafák és a cseresznyefák, az azáleák és a havasi rózsák, most pedig a som nyílik haloványan itt-ott felbukkanva, míg kocogok a Maryland állambeli Bethesda (Washington melletti kertváros) békés útjain.

Ezt az ironikus ellentétet látjuk mindenütt, amerre a szem ellát.

Majd’ mindenki, aki manapság hallathatja a hangját Amerikában, felszólal miszerint a járvány egyértelműen igazolja az általuk már ezerszer elmondottakat. Vegyük a médiasztárokat: minden igaz, amit eddig Trump elnök tudatlanságáról és ostobaságáról állítottak. Vagy vegyük a konzervatívokat: itt a bizonyíték mindarra, amit a liberálisok lágyszívűségéről és arról az öngyilkos vágyukról mondtak, hogy bárkit beeresszenek az országba. Mindegyikük számára a járvány egy kiváló lehetőség önelégültségükben parádézni.

Egyre inkább kikristályosodik azonban, hogy a nagy amerikai konszenzusról alkotott becses eszmék megerősítése helyett a járvány éppen szétzilálta a híres nagy egyetértést. Az ország évtizedeken át külföldre telepítette a gyártási kapacitásait, mert hát megegyeztünk, ez kell az információs korban. Egy fehérgalléros nemzet lennénk, amelyik olyan innovatív dolgokat csinál, mint a gyógyszerek és a jogi tankönyvek – a szellem dolgait, amelyek számítanak, bár csekély a valós súlyuk. És most itt vagyunk, hiányt kell elszenvednünk maszkokból, tesztelő eszközökből, még kézfertőtlenítőből is, és a mérvadó Központi Bigottság és más kiváló vezetőink képtelenek meggyőzni a korábbi kereskedelmi partnereinket arról, hogy a Föld lapos és azonnal szállítaniuk kell nekünk. A halál egyenesen a hülye képünkbe vigyorog.

A profitorientált egészségügy amerikai rendszere, amely évtizedeken át mindkét párt lelkes hozzájárulásával épült fel, képtelennek bizonyult a járvány kezelésére. Az ok egyszerű: nem a közegészség szolgálatára találták ki. Az én életem során a rendszer alapvető feltevése mindig is az volt, hogy az egészségügyi ellátás egy kiváltság – akkor juthatsz hozzá, ha sikeres vagy és jól élsz. Ahogyan megjutalmazza a magasan teljesítő orvosokat, az innovatív gyógyszerkutatókat és más tudósokat, ugyanakkor kiporciózza az ellátást a többieknek. A rendszer teljesen az egyén tudására, teljesítményére apelláló meritokratikus, a „mert Ön megérdemli” logikára épült fel. Azokat a szegényeket, akiknek béna a biztosításuk vagy egyáltalán nincs is, viszont meggyógyíttatnák az eltört csontjaikat vagy a szervi bajaikat, azokat rendszerint csődbe viszik az eszméletlenül magas egészségügyi számlák. Már csak a feltételezés is, hogy megakadályozzuk, hogy ezeket az embereket csődbe vigyük és helyette ingyenes COVID-19 teszteket vagy kezeléseket adjunk nekik, olyannyira ellentétes az egészségügyről alkotott és egyébként konszenzuson alapuló nézeteinkkel, hogy nehéz még elképzelni is ennek a szükséges lépésnek bármilyen megvalósítását. Az egészségügyi ellátásról vallott kificamodott gondolkodásunk következménye az egész rendszerben érzékelhető.

Talán a COVID-19 legegészségesebb hatása az, hogy megváltoztatta véleményünket a társadalmi osztályok létéről és értelmezéséről. Nem is olyan rég az összes jobboldali gondolkodású amerikai egyetértett abban, hogy az a munka, amelyhez nem kell egyetemi diploma, másodosztályú munka (2) : nehéz és ügyetlen és szennyező; akik végezték, leggyakrabban Trump-szavazók, akiknek az életmódja összeomlóban van, mert így kell lennie. Csak néhány évvel ezelőtt a milliárdos demokrata politikus Michael Bloomberg heves elméletekkel lelkesítette az Oxfordi Egyetem hallgatóit, hogy az információs kor a „hogyan gondolkodj és elemezz” kora és ők, akik ezt tudják, fölötte állnak az egyszerű képesítésű farmereknek és ipari munkásoknak.

 

A várva várt változások helyett változatlanság?

Ma már csak ezek a földművesek és az ipari munkások állnak köztünk és a szakadék között. Sokuk odakint kockáztatja az életét minden nap a vírus-szférában. Másokat visszarendelnek munkára az alacsony bérű állásaikba, tekintet nélkül a COVID-dal kapcsolatos kockázataikra. Az élelmiszerboltokban és a húsfeldolgozó üzemekben betegszenek meg, míg a fehérgallérosok, az információs korszak hősei, akik munkára rendelik őket, biztonságban ülnek otthon, e-maileken és internet-konferenciákon keresztül dolgoznak, és élvezik a tőzsdemutatók csodálatra méltó emelkedését a Kongresszus és a Központi Bank jóvoltából.

Ha arra gondolt a kedves olvasó, hogy ez az a helyzet, amelyben a munkások úgy dönthetnek, elegük van, igaza van. Bár nehéz pontosan tudni, mivel a helyi munkaügyi jelentések rendszere gyakorlatilag kihalt Amerikában, mégis vannak jelei annak, hogy a munkások harciassága újraéledt. Amerika egyik legbefolyásosabb szakszervezet-ellenes lobbistája, Rick Berman nemrég ügyfeleit egy „részleges munkaerő-lázadás” (3) lehetőségére figyelmeztette, és több engedély nélküli sztrájk is kirobbant itt-ott, szerte az országban. (4) Az égen viharfelhők rohannak, Amerikában a helyzet megannyi lehetőséget hordoz magában. Bármi megtörténhet.

Minden jel ugyanabba az irányba mutat: hirtelen vagy legalábbis gyorsan kihalhat az a nekünk kényelmes világnézet, amelyet az amerikai vezetők felvettek és a világra kényszerítettek az 1970-es, 80-as, 90-es években.

Itt azonban még az amerikai liberalizmus sötét, kóros iróniájához értünk csak el. Az az intézmény, amely ki kellene, hogy mozdítson minket a gondolkodás halálos, ódon csapdájából, vagyis a Demokrata Párt – tulajdonképpen tényleg az egyetlen intézmény, amely beláthatóan képes lehet erre manapság –, alig néhány héttel azelőtt, hogy a koronavírus berobbant Amerikában, kitörő lelkesedéssel ünnepelte, hogy kiirtotta az amerikai politikai gondolkodás tényleges megváltozásának írmagját is. Vezetői eltökéltek ennek a válságnak az elpazarlására is.

Ezt hadd magyarázzam el. A múlt év jó részében a Demokrata Párt végig vitákat tartott a leendő elnökjelöltek között. Kezdetben – a baloldali gondolkodás pontos tükröződéseként – sok demokrata jelölt úgy tűnt, hogy kész szakítani a múlt frázisaival és a párt lejáratódott receptjeivel. Kreatív javaslatokkal léptek fel a nemzet színpadára. De miután az intézményi kedvenc, a volt alelnök Joe Biden megnyerte a dél-karolinai előválasztást február végén, a legtöbb jelölt hirtelen kiszállt a versenyből és őt kezdte támogatni. Az egyetlen jelölt, aki kitartott ellene, Vermont állam szenátora, Bernie Sanders – korunk vezető reformere és a fiatalok által közkedvelt figura – egy ideig még próbált felszínen maradni, de végül ő is meghajolt az elképesztő nyomás előtt.

A jelölt, aki az elégedetlenségnek ebből a zűrzavarából kiemelkedett, azt ígérte, megválasztása esetén a legkevesebbet fogja tenni, a legkevesebbet fog változtatni. Pártja most egy országos választáson arra készül, hogy alig nyújtson többet, mint egy népszavazást a gyűlölt Donald Trump-ellen. Végre olyan légkör van, amelyben az amerikai közvélemény kérdés nélkül is az erőteljes változásokat választaná, ha felkínálnák neki, és akkor a változás pártja kieszelte, hogy a változásokra nem lehet szavazni. Ehelyett választhatunk két idős, konzervatív fehér férfi közül, mindkettőjük előzményeiben ott van az igazság elferdítése, mindkettőjüket szexuális zaklatásokkal vádolják, és egyikük sem nyújtja még a lehetőségét sem valamilyen energikus demokratikus reformnak. A régi rendet csodálatos módon sikerült újra megmenteni.

 

Félünk: újrahuzalozzák a demokráciát - nélkülünk

Hadd ismételjem el: ma Amerikában a közvélemény olyan, hogy egy jól megválasztott, alkalmas vezetővel jelentős dolgok válhatnának lehetségessé. Ehelyett Joe Bident kínálják fel számunkra, a rendszert készségesen kiszolgáló fővárosi veterán politikust, akinek a keze benne volt az utóbbi harminc év minden meghatározó katasztrófájában. Ezek „fémjelzik” itt sorban eddigi ténykedését: a munkások és a dolgozók érdekével szembemenő szabadkereskedelmi egyezmények; az iraki háború; kegyetlen csődtörvények; tömeges bebörtönzések vagy a polgárjogok elleni hírhedt támadás, amelyet Patriot Act (5) néven ismerünk. Még azzal is dicsekszik, hogy annak idején jóban volt a kirekesztő, faji szegregáció híveivel.

Jó esélye van a győzelemre. Nézetei ellenére Joe Biden a klasszikus tradíciók egy ismert és kedvelt politikusa, míg Donald Trump a nárcizmusa miatt, mindig talál új módokat, hogy önmagát lejárassa, és egyre inkább hátrébb csúszik. Ráadásul nehéz elképzelni, hogyan lehet ennyire rosszul levezényelni egy gazdasági és közegészségügyi válságot, mint azt az elnökünk, Donald Trump tette, majd arra számítani, hogy a választók újra felkérjék ennek a „teljesítménynek” a megismétlésére.

„Semmi sem változna meg alapjaiban”, ha elnökké választják – mondta Joe Biden gazdag adakozói előtt. Pokoli egy szlogen ez egy ilyen pillanatban.

Baloldali barátaim mind azt mondják, lehangoltnak érzik magukat. Azzal, hogy hősüket, Bernie Sanderst, aki olyan erősnek tűnt januárban, megverték, most bezárkózva azt nézik otthon, hogyan gorombáskodnak az emberek egymással a Twitteren.

A rossz hangulatban osztozom, de úgy gondolom, sokkal többről van szó, sokkal nagyobb a tét, több van ebben. Ha már remény sincs, hogy a jelenlegi katasztrófát követően pozitív reformokat vezessenek be, ez önmagában is elég lehangoló. Ráadásul minden egyes nap arról tájékoztatnak bennünket, hogy a régi rend nem tud nyugodtan megülni, és megerősödni látszik. Minden nap van egy új tervezet vállalatok mentőcsomagjaira vagy a Szilícium-völgy hatalmi eszközeinek megújítására. New York állam demokrata kormányzója, Andrew Cuomo kihasználja a karantént, hogy Bill Gates-t és az új „hi tech” más milliárdosait vonja be a jövő újratervezésébe. (6) És jelenleg nem vagyunk képesek ez ellen tenni bármit is.

A járvány alatt attól tartunk, hogy távollétünkben újrahuzalozzák magát a demokráciát. A rendszer cserbenhagyott minket, és a rendszer garantáltan továbbra is cserben fog hagyni minket, hiszen így lett kitalálva. Mi, a nép kikerültünk a képből, helyettünk mások hoznak nagy ívű, világmegváltó döntéseket, mások határozzák meg a mi jövőnket is. A hatalmasok átírják a társadalmi szerződést, míg mi tévézünk és koktéllal meg egyszerű házimunkával vigasztaljuk magunkat.

Thomas Frank a Listen, Liberal, or, What Ever Happened to the Party of the People? [Ide figyelj, liberális – avagy mi a fene történt a nép pártjával?] című könyv szerzője (Metropolitan Books, 2016)

Thomas Frank

Angolból fordította: Mátyás Máté

(1Charles Dickens Két város című regényének kezdőmondatára utal a szerző.

(2L. Lizzie O’Shea: Les emplois qualifiés n’existent pas, Le Monde diplomatique, 2020. május. A magyardiploban Nincsenek képesítés nélküli foglalkozások c jelent meg és itt olvasható: http://www.magyardiplo.hu/2873-nincsenek-kepesites-nelkuli-foglalkozasok-a-valoban-szukseges-munkarol

(3Anti-union operative warns business of historic rise in labor activism [Szakszervezet ellenes vezetők a munkás aktivizmus történelmi megerősödésére figyelmeztetenk], The Intercept, New York, 2020. május 1., https://theintercept.com

(4Covid-19 strike wave interactive map [Interaktív Covid rérkép], http://paydayreport.com/covid-19-strike-wave-interactive-map

(5Magyar ismertetését L. https://hu.wikipedia.org/wiki/Patriot_Act

(6Naomi Klein: Screen New Deal: under cover of mass death, Andrew Cuomo calls in the billionaires to build a high-tech dystopia [Látszat New Deal: a tömeges elhalálozás árnyékában, Andrew Cuomo felszólítja a milliárdosoka, hogy egy csúcstechnológiás disztópiát hozzanak létre], The Intercept, 2020. május 8.

Megosztás