Hogy elfedjék az általuk okozott károkat, amelyekből egyébként meggazdagodtak, az amerikai multinacionális vállalatok nagyon gyakran jótékonykodnak.
Most május óta például százmilliókat juttatnak különböző fekete-amerikai egyesületeknek, így a Black Lives Matter-nak is (magyarul: a fekete élet számít). A „rendszerszintű rasszizmus” ellen fellépő az aktivista csoportokkal szembeni nagyvonalúság egy biztosítási szerződésre emlékeztet. Az Apple, a Cisco, a Walmart, a Nike, az Adidas, a Facebook vagy a Twitter, mivel jobban tudják bárki másnál, hogy mit is jelent maga a „rendszer”, joggal tarthatnak attól, hogy a tüntetők az amerikai strukturális igazságtalanságok köréből hamarosan már nem kizárólag a rendőri erőszakot fogják megnevezni, hanem az ő cégvezetőségükhöz közelebb eső célpontokat is. Ebben az esetben a tiltakozók nem sokáig maradnak majd meg az olyan szimbolikus gesztusoknál, mint a letérdelés a fekete-amerikaiak előtt, szobrok ledöntése, utcák átnevezése vagy a saját „fehér kiváltságaik” miatti megbánás látványos bemutatása.
Pedig a multinacionális óriáscégek tulajdonosai ezekre – a számukra nem veszélyes – megmozdulásokra szeretnék korlátozni a lakossági tiltakozásokat, amelyek felébresztették az amerikai társadalmat néhány sokkoló képpel, amelyeken jól látható, ahogy egy fehér rendőr rátérdel egy fekete férfi nyakára – ezzel a halálát okozva.
A JP Morgan Bank elnök-vezérigazgatója, aki számtalan fekete családot fosztott ki az ingatlanhiteleivel, amelyeket sosem lesznek képesek visszafizetni, Jamie Dimon is letérdelt – a cég székhelyének óriás széfje előtt. A 2012-es elnökválasztás republikánus jelöltje, Willard (Mitt) Romney pedig, aki akkor úgy gondolta, hogy az amerikai lakosság 47%-a élősködő, most, amikor részt vett egy antirasszista tüntetésen, ő is elskandálta, hogy „black lives matter”. Estée Lauder, az illatszergyáros 10 millió dollárt ad ki a „a szociális és faji igazságosság támogatására és az oktatáshoz való szélesebb körű hozzáférésre.” Vajon e célból finanszírozta Donald Trump kampányát is 2016-ban?
Ezeken az álságos eseteken kívül, amelyek túlmennek a paródia szintjén, hogy ne vennénk észre, hogy a „rendszerszintű rasszizmus” elleni tüntetések épp néhány héttel azután kezdődtek, hogy az az elnökjelölt, aki legvalószínűbben fellépett volna a „rendszer” ellen, Bernie Sanders kiszállt a versenyből Joseph Biden javára, aki pedig erősen hozzájárult a rendszer megkeményedéséhez. 1994-ben Joe Biden szenátor volt az egyik kialakítója annak a jogi háttérnek, amely fekete-amerikaiak tömegeit juttatta börtönbe. Ez persze nem volt akadály – a bőrszín nem mindig garantálja a jó döntéseket –, hogy a 38 fekete kongresszusi képviselő közül 26 is megszavazza a törvényt.
Az Egyesült Államokban a fekete amerikaiak családi vagyona átlagosan 20 000 dollár alatt van(1), mondhatjuk, nincs semmijük. Ezért a szegény negyedekben kell lakniuk, a gyerekeiket középszerű iskolákba kell járatniuk, hiszen az iskolákat nagyrészt a helyi adókból finanszírozzák. Így szakmailag már az indulásnál hátrányban vannak. A probléma lényege – maga a „rendszer” – erről szól: a „fehérek privilégiuma” először is a tőke. A szimbólumokról szólva pedig, már kaptak egyszer egy fekete elnököt: Barack Obamát.
[1] L. Dalton Conley: Aux États-Unis, la couleur du patrimoine (A vagyon színe az Egyesült Államokban), Le Monde diplomatique, 2001. szeptember.