Talán azért mégsem vagyunk kötelesek elhinni, hogy Ronald Reuel Tolkien (1892–1973) „a XX. század leggazdagabb és legösszetettebb művének szerzője”, (1) ahogy azt bátran állítja egy magazin. Bár tény, hogy napjainkig 150 millió példányban kelt el a Gyűrűk Ura trilógia.
A siker részben Peter Jackson filmadaptációjának is köszönhető: forgalmazásával három milliárd dollár nyereséget és tizenhét Oscart zsebeltek be, és még el sem készült a sorozat, hozzá az Amazon 250 millió dollárért szerezte meg a jogokat. Kevésbé látványos ugyan, de mégis fontos megjegyeznünk, hogy Tolkien az egyetlen, akit külföldi íróként az a megtiszteltetés ért, hogy kiállítást rendeztek róla a Francia Nemzeti Könyvtárban (Bibliothèque nationale de France) 2019. október 31 és 2020. február 16 között, Az Aubusson-i Gobelinek Nemzetközi Városa (Cité internationale de la tapisserie d’Aubusson) pedig a szerző könyveinek saját illusztrációi alapján 13 hímzett faliszőnyeget és egy szőnyeget készíttetett.
Tolkien vitathatatlanul korunk egyik sztárja. És hát, mint tudjuk, semmi sem világít rá jobban egy kor képzeletére, mint a művészet, amelyet nagyra tart.
J. R. R. Tolkien életútja viszont inkább egy divatjamúlt klisére hasonlít. Átélte a két világháborút, de ideje nagy részét a kutatásnak és műveinek szentelte. Filológiát és óangol nyelvet tanított Oxfordban, beszélt gótul (egykor a gótok által beszélt holt nyelv), óészakiul (középkori skandináv nyelv) és finnül. Rajongott az északi eposzokért, az Eddáért és a Kalevaláért. Olyan tudós volt, aki az 1937-ben megjelent Hobbit című könyvével vágott bele a gyerekirodalomba, aztán majdnem két évtizeden át dolgozott a trilógiáján (1954–55). Semmi meglepő nincs tehát. Végül is a Lewis Carroll-ként ismertté vált Charles Lutwidge Dodgson is matematikát tanított Oxfordban, és gyerekeknek írt. Egy részletet azonban fontos még megemlítenünk Tolkienről: buzgó katolikus volt, ez kisebbségi vallás az Egyesült Királyságban.
A szellem erősebb az anyagnál
Az egyetem és a hívők számára meghatározó volt a Henry Newman (1801–1890) anglikán pap – akinek az áttérése a katolikus hitre nagy port kavart – köré szerveződő „oxfordi mozgalom”. Meglátásai a hitről, az önfeláldozás és az intuíció közvetlen szerepéről nagy hatást gyakoroltak elsősorban a brit keresztényekre. XIII. Leó pápa bíborossá nevezte ki. A Rerum Novarum [Az új dolgok] (1891), XIII. Leó enciklikája, amelyet később XI. Piusz (1922–1939) is kiegészített, az első pápai körlevél, amely meghatározza a katolikus egyház viszonyát a munkához. Támogatja a szindikalizmust, viszont elutasítja a szocializmust. Javasolja, hogy a társadalom a családi egység mintájára szerveződjön meg. Ennek a felfogásnak a gazdaságelméleti következménye az újraelosztás központi szerepe: a magántulajdon megmaradása mellett a föld és a termelőeszközök esetében előnyben részesíti a csoportos magántulajdont. Bátorítja a visszatérést a céhekhez, ellenzi a bankokat, kivéve a szövetkezeti bankokat. Földművesekből és kézművesekből álló társadalomképet privilegizál, ahol a család alkotja az alapegységet – és elutasít mindenféle politikai szélsőséget.
Tolkienre nagy hatást gyakorolt az „oxfordi mozgalom” eszmerendszere – az a hit, hogy a szellem erősebb az anyagnál, és az erőteljes államellenesség. Meghatározó előkép volt számára William Morris (1834–1896) festő és írónak (2) az idealizált középkortól inspirált nagyszabású művészi univerzuma is. Morris izlandi mondákat fordított, és szorgalmazta a visszatérést a kézművességhez, mivel úgy gondolta, hogy a kézművesség újra eljuttathatja a szépséget minden ember életébe. Megalapította Eleanor Marx-szal a Szocialista Ligát, megújította az alkalmazott művészeteket, és nem utolsó sorban Morris volt a szerzője azoknak az első regényeknek, amelyeket ma már fantasyként emlegetünk, mint például A világvégi kút (The Well at the World’s End) címűnek.
A teológiai reflexiók, a mítoszok és a legendásnak tartott középkor iránti érdeklődés hozta össze az Inklingsként ismertté vált a baráti társaságot, amelynek tagjai az 1920-as és 30-as években rendszeresen találkoztak egy oxfordi bárban: megosztották egymással írásaikat, és beszélgettek. Köztük volt J. R. R. Tolkien, Clive Staples Lewis és Charles Williams is. C. S. Lewis anglikán volt, és ő is professzorként dolgozott az Oxfordi Egyetemen. Kereszténységet védelmező szövegei ma is ismertek Nagy Britanniában, de elsősorban a Narnia krónikái (1949–1954) tették híressé. Gyerekeknek írt könyveiben a Jó és a Rossz közötti nagy összecsapás egy varázslatokkal, állatokkal benépesített fantáziavilágban zajlik. Az egyaránt anglikán felekezetű Charles Williams rövid ideig a Rózsakeresztesek tagja volt, és egy keresztény szektát is alapított, az Összetartozás társaságát (Co-Inherence – amely meglepő módon egy Oxfordban játszódó sorozat, Az oxfordi gyilkosságok egyik epizódjában kapott központi szerepet). Főleg fantasztikus elbeszéléseket írt. Szenvedélyes regénye, a Grál háborúja a fehér és fekete mágusok közötti konfliktusról szól… Az Inklings baráti társaság tagjai tehát mind megszállott hívők és tudósok, akik koruk hitevesztett világába próbálták visszahozni a varázslatot és a misztikum iránti fogékonyságot. Átadni egy keresztény üzenetet a hitétvesztett világnak.
Ezek a kérdések, viták és meggyőződések mozgatják a Gyűrűk Urát is, azonban mégsem mondhatjuk, hogy a trilógia kizárólag tézisek illusztrációja lenne. Ugyanakkor a regény esztétikája és értékrendje egyértelműen körvonalaz egy bizonyos politikai és spirituális világnézetet. Elevenítsük csak fel, miről is szól a történet: a Sötétség Ura kovácsolt egy abszolút hatalmú mágikus gyűrűt, a Gyűrűt, amely az egész világot rabszolgasorba taszíthatja. Azonban a Gyűrű nincs már a birtokában, egy hobbit őrzi azt. A hobbit küldetése az, hogy megsemmisítse, azonban a Gyűrűt csak az a tűz pusztíthatja el, amelyben a Végzet Hegyén kovácsolták. A hobbit számos veszedelem során próbálja elérni célját a Gyűrű Szövetségének segítségével. Miközben sikerül véghez vinni a feladatát, a Király visszaszerzi királyságát…
Önfenntartó retro-vidékies világ
A Gyűrűk Ura a Rossz elleni háborúról és a spirituális beavatásról szól, lelki gyötrelemről és a szeretet tiszteletéről, amely képes legyőzni a halandók egoista érdekeit: „a Gyűrűk Ura egy mélyen vallásos, katolikus mű – írta Tolkien egy jezsuita barátjának –, kezdetben akaratlanul alakult így, később szándékosan formáltam azzá.”
Találékonyságával Tolkeinnek sikerült közvetlen allegóriák nélkül egy ideálisnak tűnő világot teremtenie. Az állandó útkeresők világát, ahol a szerény, vidám hobbitok (a „kisemberek” vagy félemberek) bármiféle kormány, rendfenntartó szerv nélkül élnek – kivéve a határokat –, természetükből fakadóan tisztelik a változatlan ősi rendet. A fantasy műfaj képviselői többé-kevésbé ezeket a személytípusokat másolják regényeikben. Tolkien középkorias világát áthatja a varázslat, ellenben teljesen hiányzik belőle a fejlődés, még a technológia gondolata és a történelem haladásának lehetősége sem bukkan fel. A Rossz birodalmának sötét kovácsműhelyétől távol, a kézművesek és a parasztok boldogan élnek: örömüket lelik a jó ételekben és a szép történetekben, elutasítják azokat, akik „mindig számolnak, mindig méricskélnek”. Egyébként a történet valódi hőse egy kertész…
Az 1960-as évek lázadó mozgalmai közel érezték magukhoz a könyvben megjelenített társadalommodellt, azt a mértékletes és önfenntartó társadalmat, ahol az emlékezet és az anyaföld alapvető fontossággal bír. Azt a társadalmat, ahol a feudális berendezkedés nem követel hűséget, ahol az emberek csak az élet örömeit kergetik, és mégis érzékenyek maradnak a természet alkotásaira. A neofasiszta Olasz Szociális Mozgalom is szimpatizált ezekkel a gondolatokkal: 1977 és 1981 között Hobbit-táborokat rendeztek. Sok mai olvasó elsősorban az ökológia értékei miatt vonzódik a trilógia világához.
Talán még sokáig kísérni fog bennünket az önellátó, újvidékies világ utáni vágy, amely a technikával és a természettel való kapcsolat elvesztésével szembeni gyanakvással párosul. Az aktuális egészségügyi krízisben fontos feleleveníteni azt is, hogy a Gyűrű Szövetsége ugyan legyőzi a gonosz erőket, de visszaállítja a királyságot...
