Élelmiszer és világjárvány

Kategória: 2020. augusztus
Írta: Manfred Kriener
Találatok: 512

csm t FFH BaueSuchtHilfe 2560x1440 5d0b81f629A koronajárvány elérte az összes földrészt. Ötmilliárd ember maradt otthon, lezárt határok, lezárt kikötők, piacok és éttermek, megszakadt szállítási útvonalak, karanténba zárt dolgozók.

Amikor a hétköznapi élet leáll, társadalmi kapcsolataink mellett elsősorban a gazdaság szenved. Az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és a halászat voltak azok a területek, amelyek a legnagyobb veszteségeket könyvelték el.

Németországnak a spárgaszüret ideje jelentette az első sokkot. Durcás arccal álltak a spárgatermelők fóliával burkolt földkupacaik mellett, és százezer idénymunkásról beszéltek, akik normális esetben a nemes zöldséget szüretelik. De már semmi nem volt normális. Horst Seehofer belügyminiszter lezárta a határokat, a kelet-európai idénymunkások nem tudtak belépni az országba. Nagyszabású kampányt indítottak: a Bauer sucht Helfer (Gazda Kisegítőt Keres – a Bauer sucht Frau, magyar megfelelője: a Házasodna a Gazda című reality-műsor címét nem túl kecsesen felhasználva). Különböző internetes portálokon keresztül munkások tömegeit keresték. Öt nap elteltével harmincezer idénymunkás jelentkezett a munkaügyi központoknál. „Hobbikertész 61 Észak-Hessen környékéről, szívesen segítene ki barátságos gazdát, kétszer két órában hetente.”

A megható vagy inkább mulatságos ajánlatok persze, sajnos, nem tudták megállítani a válságot. Pláne mivel három-négy önkéntes segítőre van szükség ahhoz, hogy egyetlen román idénymunkás – aki munkáltatói nyomás alatt magas termelékenységgel tizenkét, de nem ritkán tizennégy órát dolgozik – munkateljesítményét kiváltsa. Ráadásul a német spárgaszedők és kisegítők gyakran megfutamodtak deréktáji ortopédiai problémák miatt.

Mikor a nyomás csak növekedett, Horst Seehofer beadta a derekát, és engedélyezte negyvenezer munkavállaló beutaztatását, később követte őket további negyvenezer. Itt már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a német élelmiszer-ellátó rendszer összeomlana az olcsó kelet-európai munkavállalók árnyékhadserege nélkül. „Ellátórendszerünk nem válságálló, ez most legkeményebb valójában mutatkozik meg” – jelentette ki Katrin Wenz, a BUND (Bund für Umwelt und Naturschutz Deutschland [Németországi Környezetért és Természetvédelemért Egyesület]) agrárszakértője.

Néhány héttel ezután ismét kelet-európai munkavállalók kerültek a reflektorfénybe. A német vágóhidak koronagócpontokká váltak, újabb és újabb üzemekről szóltak az esti hírekben. Coesfeldben, Birkenfeldben, Dissenben, Bad Bramstedtben, Oer-Erkenschwickben, Traubing-Bogenben és legutóbb Rheda-Wiedenbrückben többezer munkás fertőződött meg.

A vírus miatt napfényre kerültek a borzalmas munkakörülmények és az egész húsipari rendszer. Az olcsó húsért nemcsak az állatoknak, de az embereknek is meg kell szenvedniük: a kemény munka ellenére alacsony bérek, méltatlan szálláshelyek konténerszerű bódékban, mindehhez jönnek a rossz higiéniai körülmények, a szellőzés és az orvosi ellátás hiánya. Így a munkások ki voltak szolgáltatva a vírusnak. Sokan még lázasan, köhögve is beszálltak a kisbuszba, amely hajnali háromkor munkába vitte őket, mert minden euróra szükségük volt. A vágóhidak más országokban is a járvány melegágyává váltak.

A járvány, illetve a bezártság hatásai sokrétűen mutatkoznak meg társadalmi életünkben és az élelmiszerellátásban. Európán kívül a következmények még sokkal súlyosabbak. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) már májusban kimutatta, hogy a vírus miatt negyvenötmillióval több ember szenved élelmiszerhiánytól. Kezdve a milliónyi gyermekkel, aki kiesett az iskolai étkeztetési rendszerből, a család által betáblázott, leggyakrabban ingyenesen elérhető étkezés lehetőségéből. A FIAN International emberi jogi szervezet számítása szerint az iskolák bezárásával világszerte 320 millió gyermek veszítette el a hozzáférést az iskolai étkezéshez és ezáltal a legfontosabb táplálékforrásához.

A felfüggesztett és elhalasztott betakarítás következményeként milliónyi idénymunkás vesztette el a megélhetését. A másik oldalon pedig a korlátozott mobilitás következtében hiányoztak a munkások a betakarításhoz. A FAO szerint a gazdák számos országban kényszerültek a tej kiöntésére és a romlandó termékek beszántására vagy kidobására. Hiányoztak a szüreti munkások, az átvevők, a szállítóeszközök. Indiában milliószám vándoroltak az utakon szülőfalvaik felé a munka nélkül maradt napszámosok és mezőgazdasági munkások, gyakran ötszáz kilométeres távolságba. Étel nélkül, védelem nélkül, általában 40 fok körüli hőségben.

A koronavírusnak a halászatban is pusztító hatása volt. Az éttermek és szállodák bezárásának hatására pillanatok alatt zuhant a friss hal iránti kereslet és persze az árak is. Ezzel egy időben sok-sok halásznak kellett otthon maradnia. Számos kikötőt lezártak a külföldi hajók előtt, és a halpiacok sem nyithattak ki. Személyzet hiányában a nagy halászhajók sem tudtak útnak indulni. A gyárhajók személyzetét a világ minden szegletéből verbuvált olcsó munkaerő jelenti, amely a több hónapos hajóút után teljesen kicserélődik. A munkaerőcsere most nem tudott megtörténni, hiszen a munkások nem utazhattak se ki, se be. A kikötővárosokba repülővel sem volt lehetséges eljutni.

Viszont a természetvédők találtak pozitívumot is a halászat nyomorában. A túlhalászott világtengerek a vírustól lehetőséget kaptak a regenerálódásra. A Global Fishing Watch [Globális Halászat-megfigyelés] (GFW) nevű szervezet olyan műholdas adatokat értékel ki, amelyeken nyomon követhetőek a nagy halászhajók. A halászati elemzők dokumentálták, hogyan esett vissza a halászat a vírus hatására. Március 11-től, amikor a WHO a koronajárványt hivatalosan pandémiává nyilvánította, május közepéig tíz százalékkal kevesebb ipari halászhajó futott ki a világtengerekre. Az európai vizeken ennél jelentősebb volt a visszaesés. Több héten keresztül, „ötven vagy több százalékkal” esett vissza az európai halászországok aktivitása, írja a GFW. Az Európai Bizottság harminc százalékra teszi a halászok és a vízműveléssel foglalkozók bevételkiesését.

Az afrikai kontinensről nincsenek hasonló adataink. Francisco Marinak, a Brot für die Welt [Kenyeret a Világnak] nevű segélyszervezet halászati szakértőjének a beszámolója szerint, Elefántcsontparton a járványnak borzasztó hatásai vannak a halkereskedelemre. Asszonyok ezrei élnek ugyanis az ipari halászhajók által melléktermékként kifogott halakból, amelyeket olcsón megvesznek, majd a piacokon árulják, vagy különböző módon az ország belsejébe juttatják. Ez egy kifinomult ellátási lánc. De a halpiacok zárva maradtak, és az asszonyok nem tudtak halat venni a halászhajókról, mert tilos volt megközelíteniük a dokkokat. De ha nem keresnek semmit, mondja Francisco Mari, akkor nem tudják megvenni a benzint a kisebb, hazai halászhajóknak, amelyeknek fogásából így részesülhetnének. A kis halászoknak júliusban kezdődik meg a főidény, és ők rá vannak utalva erre a fajta közös befektetésre.

Immár az abidjani piacok is megnyitottak, de csakis maszkban lehet látogatni azokat, és csak bizonyos számú embert engednek be. Ráadásul, számol be Francisco Mari, egyes közvetítők, kihasználva az asszonyok anyagi hátrányát, befurakodtak a piacra. A közvetítők, akik eddig az asszonyoktól vették a halat, most maguk akarják a halászhajók melléktermékeit felvásárolni és továbbadni. Ezzel drámaian kiéleződött az asszonyok túlélési harca.

Mindennek tükrében jóval kisebbnek tűnnek az európai ellátási problémák. Franciaországban pont a sajtnak, a nemzet büszkeségének eladása zuhant válságba. Mivel az éttermek bezártak, a sajtkészítők és sajtmesterek (affineurök) átvevő nélkül maradtak. A tehenek, kecskék és birkák azonban nem tartottak koronaszünetet, így hát muszáj volt továbbra is fejni és sajtot készíteni. A sajt így egyre tovább érlelődött. A francia kormány hirtelen meg is változtatta a sajtkészítési előírásokat, többek közt a Bleu d’Auvergne-re, a Comtéra, a Saint-Nectaire-re és a Fourme d’Ambert-re vonatkozóan. Bizonyos sajtfélék immár tovább érlelődhetnek, alacsonyabb hőmérsékleten.

Laura és Lionel Vaxelaire egy kis gazdaságot és egy éttermet üzemeltet a Vogézekben. Különböző, a környékbeli falvakban is árult sajtjaik elkészítéséhez huszonöt tehén szolgáltatja a tejet. A kijárási korlátozások (confinement) alatt nyolcvan százalékot esett az eladás.

Mit lehetett tenni? Hogy a Munster-fajtát ne kelljen a szemétbe dobniuk, egyszerűen hagyták tovább érni a pincében. Több hét után még mindig élvezhető az eredmény, egy karakteres, nemes penésszel bevont Munster, amelyet Le Confiné (elzárt) névre kereszteltek. Meglehet, hogy mostantól folyamatosan készítik majd. Franciaország gazdagabb lett egy sajtfajtával.

 

Manfred Kriener természeti újságíró és szerző. Legutóbb megjelent tőle: Lecker-Land ist abgebrannt. Ernährungslügen und der rasante Wandel der Esskultur [A Finom Föld leégett. Táplálkozási hazugságok és az étkezési kultúra gyors változása], Stuttgart (S. Hirzel), 2020. 08. 05.

Németből fordította: Hujber András