Szabad ég alatti börtönt csinálni egy országból zavargások kiváltása nélkül egész biztosan szép bűvészmutatvány. Ilyen hőstettet sikerre vinni, miközben épp most szenvedtünk el egy nagyerejű társadalmi lázadást, kiemelkedő teljesítménynek számít. Mégis számos vezető eljutott idáig a Covid–19-járvány kapcsán.
Bizonyos országokban a hatalom a kényszer mellett döntött: Franciaországban egy maroknyi fehér köpenyes szakértő takarásában; miközben 2019 őszén figyelmen kívül hagyta az ápolók követeléseit. Néhány hónapja nincs egyetlen politikai megnyilvánulás sem, amely ne „a tudósok véleménye szerint” vagy „az orvosok közös döntése szerint” hangozna el. A tudósok „magukhoz ragadták a hatalmat”, figyelmeztet Éric Zemmour. (1) De nem inkább azon erőlködnek, hogy kiszolgálják a hatalmat?
Amikor Emmanuel Macron 2020. március 10-én a Covid-19 elleni védekezésért felelős Tudományos Tanácsot hozott létre, amelynek elnöke, Jean-François Delfraissy immunológus a járvány lassítására két eszközt neveztek meg: a maszkot és a tesztelést. Január 22-én Jérôme Salomon egészségügyi főigazgató elmagyarázta, hogy az első „jelentősen csökkenti a fertőzés kockázatát”, tette ezt még az előtt, hogy az egészségügyi miniszter tweetjében „a lakóhelyüket elhagyókat, ill. a munkahelyükre tartókat sebészi maszk viselésére” ösztönözte (január 24.) Az Egészségügyi Világszervezet széleskörű tesztelést szorgalmazott: „Egyszerű üzenetünk van minden ország számra: teszteljenek, teszteljenek, teszteljenek” – hangsúlyozza a szervezet főigazgatója egy mindössze ezer szavas nyilatkozatában, amelyben tizennyolcszor ismételte meg ezt a szót (március 16.). Maszkok és tesztelés, két elismerten hatékony eszköz. Maszkok és tesztelés, két eszköz, amelytől Párizs módszeresen megfosztatott.
Franciaország nemcsak megszabadult a légzést szűrő maszkok stratégiai készletétől, hanem a politikai elit által harminc éve követett iparkitelepítési politikák megnyirbálták a termelési képességét is. Sem felszerelkezni nincs módjában, sem előállítani nem képes mindazt, ami hiányzik egy széleskörű szűrési kampány elindításához. Ami a kórházakat illeti, már régóta figyelmeztetnek azokra a pénzügyi érvágásokra, amelyek a működésüket veszélyeztetik. (2) A válság éppúgy politikai és ipari, mint egészségügyi okokban gyökerezik. (3) A következtetés sokaknak egyértelmű, de nem az a Tudományos Tanács számára.
Mint egy vízvezetékszerelő, aki, hogy megjavítson egy csőtörést, a felmosórongyon kívül minden egyéb szerszám használatát mellőzi. Jean-François Delfraissy-nek kell kezelnie a kínos helyzetet: „Az olaszországi kórházak telítettek, ennek megfelelően ajánlásokat fogalmaztak meg. […] Lemondanak a 75 évnél idősebb betegek lélegeztetőgépre kapcsolásáról. Vajon a franciaországi kórházak telítettsége esetén képesek lennénk-e meghozni egy hasonló döntést?” – teszi fel a kérdést Nicolas Demorand a France Inter 2020. március 11-i adásában. „A korlátozott források döntik el, kik az éppen számításba veendő betegek” – válaszol az immunológus. Miért szűkösek a források? Megválaszolni a kérdést annyi, mint egy pillantást vetni a neoliberális politikusok csöpögő vízvezetékére. Jean-François Delfraissy azonban inkább a felmosórongyot választja. Nyilvános megszólalásaik alkalmával a kormány által előléptetett tudósok ezzel a hozzáállással azon erőlködnek, hogy a politikai haragot – amely kirobbanni készül – egzisztenciális aggodalommá lényegítsék át. Szembesülve a katasztrofális döntések hatásaival, lehet harcolni, de ha az ellenségünk maga a végzet, akkor nincs más választás, mint elviselni.
Tevékenysége szerint a Tudományos Tanács egyedülálló bűvészmutatványt hajt végre: Franciaország felkészületlenségét egészségügyi doktrínává változtatja. Párizs nem rendelkezik maszkokkal? Nincs is rá szüksége. Újra feltöltődött a készlet? Használatuk ismét javasolt. A vakvezető kutya, amely eltévedt gazdája után szalad, meg fogja ütni magát. És a véraláfutások hamarosan látszani fognak.
Mivel a hatalmon lévők hálátlanok azokkal szemben, akik szolgálják őket, 2020. április 28-án a maszkkérdésben habozással vádolt miniszterelnök tálcán nyújtotta tanácsosait a sajtós kivégzőosztagnak: „A tudósok is fejlődnek. Kezdetben azt mondtuk, hogy a maszk használata az átlaglakosság körében nem szükséges, hogy annak helytelen használata felülírja lehetséges előnyeit. Amint mondtam, ezt többször is kijelentettük. Most azt mondják, esetenként ugyanazok, hogy a maszk használata sok esetben javasolt, és inkább hordjunk maszkot, mint ne. Tetszésünk szerint dönthetjük el.”
Maszk nélkül, teszt nélkül, lélegeztetőgépek és kórházi ágyak híján, finanszírozás és stratégia nélkül, de az engedelmes tudósok támogatásával a kormánynak végül sikerül keresztül vinni az egyetlen rendelkezésére álló megoldást mint a legjobb megoldást: mindenkire egyaránt érvényes, középkori módszerekkel kikényszerített, erőszakosan végrehajtott kijárási tilalmat, amely életünkért cserébe megfoszt attól, hogy emberek maradjunk.
Eddig egy másik szakmai testület kínálta a hatalomnak a tudományosság mázát és azt a lehetőséget, hogy politikai preferenciáit szükségszerűként tüntesse fel: ezek voltak a közgazdászok. Természetesen, csak a liberális beállítottságúak. Az egészségügyi szakértők társadalmi közege sem áll túl távol a hatalmi köröktől, a tudományuk azonban, amellyel kérkednek, a priori biztosabb lábakon áll. Többek között megfelelő bizonyítékok előállítása után szilárd egyetértés tud születni. Innen ered az az elvárás is, hogy a Tudományos Tanács ajánlásait mindenki kérdés nélkül fogadja el. És mégis…
„A tudomány hasonlít a történelemhez: a győztesek mindig újraírják – mondja Marc Hoffmann statisztikus. – Törlik a neveket, lezárják a vitákat, miközben egy folyamatosan fennálló konfliktusról van szó, amelyben sosincs végleges megegyezés.” A kutatólaboratóriumokban megbeszélnek, kétségbe vonnak, vitatkoznak. Vajon elképzelhető-e egyáltalán, hogy a kutatócsoportok állandó versengése, a kiemelt médiafigyelem és a drámai közegészségügyi helyzet sürgető nyomása alatt kialakulhat egy közös, konszenzusos álláspont?
A Dauphine Egyetem, Párizs egyik szemináriumán 2020. június 3-án Yvon Maday matematikus azt mondta: „Nagyon sok tudóst teljesen megbolondított a jelenlegi járvány. Szereplési lehetőséget látták benne. Olyan alapvető dolgokat, mint az adatok – epidemiológiai adatok stb. –, bizonyos csoportok gyűjtöttek be, és nem akartak másokkal megosztani.” (4) „A mostani járványügyi helyzetben ahelyett, hogy a betegségről gondolkodnának, ismert közszereplőkké akarnak válni, és egy sor látszattudós, aki a szerkesztőségekben kísért, azért van ott, hogy később felismerjék az utcán, és nem azért, hogy felelősséget vállaljon a mondottak tartalmáért” – teszi hozzá Antoine Danchin biológus, a Francia Tudományos Akadémia tagja. Tegyük fel ugyanazt a kérdést három közgazdásznak, és négy különböző választ fogunk kapni, ironizált egykor Winston Churchill. Épp így megy ez a tudományos berkekben is. Hogyan magyarázható tehát, hogy a Covid–19-járvány elleni védekezésre létrehozott Tudományos Tanács által kiadott javaslatok mindig egyhangú véleményt képviseltek (kivéve Jean-Laurent Casanova eltérő álláspontját, amelyet rendszerint lábjegyzetbe vagy függelékbe száműztek)?
Talán azzal, hogy a hatalomnak – hogy eltűnjön a fehér köpenyek mögött, amelyek körülveszik, – arra volt szüksége, hogy a nagybetűs „Tudományt” kövesse. Az eltérő nézőpontok megkövetelték volna, hogy lemondjon döntéseinek szükségszerűként való beállításáról, „ezek visszakerültek volna politikai síkra”, ahogy azt elemzésében Benjamin Morel politológus a France Culture adásában elmondta (2020. április 4.).
Márpedig a politika egyúttal a vitázás síkja is. Kétségkívül innen ered az a vezetőknek okozott kellemetlenség, amelyet a Didier Raoult professzor állásfoglalása nyomán a hidroxiklorokin hasznossága körül kialakult viták generáltak. Esetleges tudományos érdekeken felül hangsúlyozták a hatalom felelősségét: határozni és dönteni. De ezt inkább teljes titoktartás mellett teszik, és a Tudományos Tanácsnak hála, ezt tetszésük szerint tehetik is.
A „vírus előtti időkben” bizonyos közgazdászoknak a hivatala volt PR-szolgáltatást nyújtani a hatalomnak. A hivatal maradt, a szakterület változott.
(1) Le Figaro, Párizs, 2020. április 10.
(2) L. Frédéric Pierru : Le cauchemar de « l’hôpital du futur » [A „jövő kórházának” rémálma], Le Monde diplomatique, 2019. október.
(3) Renaud Lambert és Pierre Rimbert : Jusqu’à la prochaine fin du monde… [Egészen a következő világvégéig… ], Le Monde diplomatique, 2020. április, a magyardiploban itt olvasható: http://www.magyardiplo.hu/archivum/2020-januar-december/263-2020-majus/2858-egeszen-a-kovetkezo-vilagvegeig
(4) Cedric Villani a GdT Covid–19-ről, Dauphine Egyetem, Párizs, 2020. június 3., https://dauphine.psl.eu/dauphine/media-et-communication/article/intervention-de-cedric-villani-pour-une-conference-en-ligne-du-gt-covid-19