Páni félelem az Egyesült Államokban

Kategória: 2020. október
Írta: Richard Keiser
Találatok: 738

ch2Az afroamerikaiak a déli államokból az északi városokba és a Midwest városaiba tartó „nagy migrációja” a második világháború kezdete óta „a fehérek elmenekülését” hozta.

Inkább sietve elhagyták ingatlanjaikat, mintsem hogy azzal kelljen számolniuk, hogy a fekete szomszédság miatt lakónegyedük biztonsága, vonzereje csökken, és az iskolai oktatás színvonala visszaesik.[i] Ma a közép- és felső osztálybeli fehérek menekülését figyelhetjük meg, ezúttal a divatos, jobb lakónegyedbe betelepülő ázsiai származású családok miatt. Szigorúan pénzügyi oldalról nézve egyáltalán nincs értelme elhagyni egy biztonsága, presztízse és magas színvonalú iskolái miatt kívánatos környéket. De a fehérek igyekeznek fenntartani gyermekeik helyét a meritokrácia hierarchiájának csúcsán.

A jelenséget első alkalommal 2005-ben rögzítették egy Wall Street Journal-cikkben,[ii] amely Cupertinóról, az Apple és más Silicon Valley-beli cégek városáról szólt. Hasonló irányú mozgást észleltek más városnegyedekben is, ahol jelentős arányban ázsiai-amerikai családok telepedtek meg – Kaliforniában, Marylandben, New Jerseyben és New Yorkban. Ezeken a környékeken jellemző a fehér felső- és középosztály, jelentős ingatlanvagyonnal és jó nevű iskolákkal. A második generációs ázsiai-amerikaiak (elsősorban a kínai és indiai eredetűek) száma tíz év alatt megduplázódott, arányuk a lakosság 14-40%-a. 1984-ben a Kaliforniában legjobbnak tartott Mission High School Silicon Valley-beli fehér tanulók létszáma 84% volt, 2010-re arányuk 10%-ra zuhant le, miközben az ázsiai-amerikaiaké 83 %ra nőtt.[iii] A fehérek odahagyják „szentélyeiket” leginkább olyan közeli városnegyedek kedvéért, ahol kevesebb az ázsiai-amerikai tanuló az állami iskolákban.

Számosan vannak köztük olyanok, akik paradox módon, miközben aggódnak gyermekeik jövője miatt, arra panaszkodnak, hogy a betelepedett, teljesítményorientált, ázsiai-amerikai lakosok hatására immár a nagyra értékelt középiskolákba való bejutás alapjául szolgáló állami elemi iskolában is megjelent a versengés. A fehérek kivették gyerekeiket a legjobb kaliforniai gimnáziumokból, arra hivatkozva, hogy ezek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a tanulók tanulmányi értékelésének és a felsőfokú intézményekbe, elitegyetemekbe való bejutási kvótáknak – és hát ezeknek a kritériumoknak a kínai és indiai származású diákok kiválóan megfelelnek.

Azok, akik eddig a nemzet elitjének tartották magukat, ma úgy érzik, hogy diszkriminálják őket amiatt, hogy gyermekeik szabadidejükben fociznak vagy strandra mennek, miközben ázsiai-amerikai társaik a tananyag ismétlésére és különórákra koncentrálnak. 2013-ban az észak-karolinai iskolák oktatói így összegzik a helyzetet: Az „ázsianizmus” legfőbb ismérve a perfekcionizmus, a sikeres iskolai vagy egyetemi szereplés érdekében kifejtett erőfeszítés. Ezzel szemben „a fehérség mibenléte a tökéletlenség, a lustaság és a középszerű teljesítmény”.[iv] Ezért alakult ki az, hogy a fehér szülők egyre inkább olyan állami iskolákba igyekeznek járatni gyerekeiket, ahol nem annyira erős a versenyszellem.

A fehér közép- és felső osztályokban tapasztalható stratégiai irányváltás abból a félelemből fakad, hogy veszélybe kerülnek a fehér bőrszínhez évszázadok óta tapadt privilégiumok. A Mission High Schoolban a haladóbb, egyetemi előkészítő osztályokba beiratkozott hallgatók túlnyomó többsége az ázsiai kisebbségből kerül ki, míg a tősgyökeres amerikai fehér többségből jövők kisebb létszámot tesznek ki. Ez a nagyon is szelektív megoldás valóságos ugródeszka az ország legjobb egyetemeire való bejutáshoz.

Tagadhatatlan, hogy a fehérek, köztük is a férfiak túlnyomó többségben vannak az amerikai kapitalizmus csúcsain. Például a Google-nál kétharmados többségben vannak a vezetői posztokon. Viszont a technológiai óriás több ázsiai-amerikai nőt alkalmaz, mint fehéret, és ebben az évben hasonló a helyzet a férfiak esetében is.[v] A sikerhez vezető út immár nem fehérrel van kirakva, a diplomák hierarchiája kezd átalakulni.

A ranglétrán lejjebb csúszott fehér családok megpróbálnak úgy visszakapaszkodni, hogy erényt kovácsolnak gyengeségükből. A kiválóságról megfogalmazott definícióban immár nem csupán a tanulmányi eredmények szerepelnek, hanem a „tág érdeklődési kör, a szellemi nyitottság”, és egyfajta „normalitás”, amelyet az eltúlzott ambícióval és karrierizmussal állítanak szembe.

Történelmi értelemben véve „a macsó fehérség” mindig is normaalkotó elem volt. Mindannyiszor, amikor az általa uralt csoportok megkísérelték megkérdőjelezni hatalmát, az anormalitás vádját húzták rájuk. Amikor a nők a jog előtti egyenlőséget követeltek, „érzelmileg instabil irracionális lényeknek” kiáltották ki őket. Ugyanilyen módon a rasszok egyenlőségéért vagy a bevándorlók jogaiért küzdők mindannyiszor olyan érvrendszerbe ütköztek, amely szerint a többi rassz képviselői szellemileg alacsonyabb rendűek (kevésbé intelligensek) vagy pszichológiailag alkalmatlanok (képtelenek a demokráciára).

Így tehát egészen logikus, hogy a kiemelkedő teljesítményt mutató ázsiai tanulói teljesítményeket nem úgy értékelik, mint az „amerikai álom” megkoronázását, hanem úgy, mint egy túl merev oktatási rendszer következményét, amely nem teszi lehetővé áldozatai számára a normális életet, a szabadidővel, a sportolással, és a baráti körben elfogyasztott milk-shake-ek révén megszerezhető örömöket. A fehér szülők, ahelyett hogy beismernék vereségüket, inkább felégetik azt amit korábban tömjéneztek, és olyan létesítményekben keresnek gyermekeik számára menedéket, amelyekben az érdem a személyiség kibontakoztatásával mérendő, és ez legalább annyira számít, mint az iskolai eredmények.

Ez a fajta fejlődés paradoxonnak hat, ha visszaemlékszünk arra, hogy a XX. század második felében az ázsiai-amerikaiakat úgy emlegették, mint „modellértékű kisebbséget”, amelyet követnie kellett volna a spanyolajkúak és a feketék tömegeinek. Azzal, hogy feldicsérték egy kisebbség érdemeit, valójában azt takargatták, hogy olyan dolgokért ítéltek el másokat, amelyeket az általuk elszenvedett strukturális diszkriminációk okoztak. Hiszen az, hogy minden sikerült az ázsiai-amerikaiaknak, nem azt bizonyítja-e, hogy a színes bőrűek is egyenlő esélyekkel indulnak, ha van motivációjuk – ellentétben azzal, amit magukról állítanak. A rasszista Amerika „a lehetőségek országának” csúcsaira hágott, és felróhatta a feketéknek és a latinajkúaknak, hogy nincs bennük elég kitartás a társadalmi ranglétrán való előbbre jutáshoz. De jelenleg a korábban csodált tulajdonságok: a munka kultusza, a fegyelem iránti érzék, a családi értékek – hirtelen lekerültek a trónusról, és értéküket vesztették. A kiváló tanulót, aki díjakat szerzett, „aszociális” jelzővel bélyegzik meg, akitől jobb távolságot tartani.

A fehér felsőbbrendűség megőrzésére szolgáló taktika a társadalmi és gazdasági rendszerben nem újkeletű. Így őrizte a WASP [a White Anglo-Saxon Protestant, »fehér, angolszász protestáns« kifejezésére szolgáló betűszó] elit a zsidókkal szemben is a privilégiumait, ahogy azt Jerome Karabel szociológus kimutatta a Harvard, a Yale és a Princeton egyetemek felvételi dokumentációból, ahol összehangolt terv alapján és olyan ködös „kritériumok” alkalmazásával, mint hogy mennyire „férfias” a jelölt, milyen „a személyisége” és van-e „vezetői képessége”, fékezték a zsidó származású felvételizők bejutását. Tulajdonképpen a felvételi interjú során az iskolai eredmények közé olyan morális elemeket kevertek, „amelyek elkerülhetetlenül azzal a következménnyel járnak, hogy csökkenjen azoknak a zsidó jelölteknek a száma, akiknek vitatható személyiségjegyei vagy viselkedési szokásai vannak”[vi] – mint azt az egyik korabeli dokumentumban olvashatjuk. A Harvard felvételi bizottsága az 1950-es években a nemkívánatos elemek közé sorolta „a közösséggel problematikus viszonyban álló”, a „neurotikus”, az „instabil”, és a „feltételezhetően homoszexuális vagy súlyos pszichiátriai jegyeket” mutató személyeket. Nem beszélve persze a hazafias lojalitás kritériumáról, amelynek alapján a mccarthyzmus idején el lehetett távolítani azokat az „elemeket”, akik (az akkor betiltott) Kommunista Párttal szimpatizáltak. Ahogy Jerome Karabel aláhúzza: az érdem definíciója képlékeny, és azoknak az értékrendjét és érdekeit tükrözi, akik abban az adott időszakban rá tudták kényszeríteni sajátos kulturális nézeteiket a többiekre. „A fehérek menekülése” az ázsiai-amerikai hallgatók által látogatott egyetemekről a hatalmat gyakorlóknak az érdem ilyen módon újradefiniált jellegével magyarázható.

 

Írta: Richard Keiser, amerika- és politikatudományi professzor a Carleton College-ban (Northfield, Minnesota).

Fordította: Völgyes Gyöngyvér

 

[i] L. Serge Halimi: L’université de Chicago, un petit coin de paradis bien protégé [Chicago Egyetem, a paradicsom egy jól őrzött csücske], és Douglas Massey: Regards sur l’apartheid américain [Az amerikai apartheid egyes jellemzői], Le Monde diplomatique, 1994 illetve 1995 február.

[ii] Suein Hwang: The New White Flight [Az új fehér menekülés], The Wall Street Journal, New York, 2005. november 19.

[iii] Willow S. Lung-Amam: Trespassers? Asian Americans and the Battle for Suburbia [Birtokháborítók? Ázsiai-amerikaiak és a külvárosért vívott csata], University of California Press, Berkeley, 2017.

[iv] Tomás R. Jiménez és Adam L. Horowitz: When White Is Just Alright: How Immigrants Redefine Achievement and Reconfigure the Ethnoracial Hierarchy, American Sociological Review, Washington, DC, 2013. augusztus 30.

[v] Vö. Allison Levitsky: For the first time, white men weren’t the largest group of U.S. hires at Google this year [A fehér férfiak először nem voltak az Egyesült Államok legnagyobb csoportja a Google-nál ebben az évben], Silicon Valley Business Journal, San Jose, 2020. május 5.

[vi] Ez és a következő idézetek Jerome Karabel: The Chosen: The Hidden History of Admission and Exclusion at Harvard, Yale, and Princeton [A kiválasztottak: A befogadás és a kirekesztés rejtett története a Harvardon, a Yale-en és a Princetonon] c. tanulmányából (Houghton Mifflin Harcourt, Boston, 2005.) származnak.

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések