Akár szeretnénk, akár nem, hogy a baloldal és a zöldek egységesen induljanak a jövő évi francia elnökválasztáson, az erről szóló vita visszaigazolta, hogy a legtöbb újságíró teljesen analfabéta a geopolitikához.
Egyfelől ott vannak a szándékos önkorlátozás hívei, akiket Emmanuel Macron elnök takarékosságra, mondhatni, az olajmécses használatára ösztönöz, másfelől pedig a szennyező vállalatok vezetői, akik a fogyasztói elidegenedést a legkülönfélébb kütyükkel erősítik. A növekedésről rajzolt e két karikatúra nem vonja-e el a figyelmünket a gazdasági tevékenység tulajdonképpeni céljairól?
Naponta egy francia mezőgazdász követ el öngyilkosságot, ez a csapás ebben az ágazatban fordul elő a leggyakrabban. A termelők elkeseredett versenyt vívnak a termelés mennyiségének növeléséért, így próbálják ellensúlyozni a nyomorúságosan alacsony eladási árakat. A tejtermelők „vállalkozóként” szeretnének működni, de a valóságban inkább az óriásvállalatok rabszolgamódra élő kiszolgáltatottjai.
Kevesebb mint három év alatt Olaszország lecserélte az Európai Unió ellen leginkább ágáló tagországi státuszt a mintatanuló állapotra. Vége azoknak az időknek, amikor az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga, két gyakran populistának nevezett szervezet, harcba hívta Brüsszelt és az általa követelt megszorítási politikákat. Februárban Mario Draghi lett a kormányfő.
Chilében, az Augusto Pinochet tábornok által kiépített diktatúra országában, már jó ideje érlelődik az harag és az elégedetlenség. De hogyan lehet szakítani a múlttal, és helyrehozni a társadalmat? Sebastián Piñera konzervatív elnök, szembesülve az erőteljes társadalmi mozgalommal, új alkotmányt terjesztett elő. Vajon engedett a tiltakozásnak, vagy csak megtalálta a módját, hogy megtorpedózza azt?
Választási meglepetés, a hagyományos pártok veresége, a „hosszú kések éjszakája” a jobboldalon, a vég kezdete Pinochet örököseinek, Sebastián Piñera elnök hatalmas bukása – aki ezt maga is elismerte – a népi mozgalom győzelme...
Régen vajon jobb volt a vezetékdiplomácia? Az 1970-es években a Nyugat-Európa és a Szovjetunió közötti gázkereskedelem kifejezetten lelkes fogadtatásra talált a külügyminisztériumokban: a hosszútávra kiépített gázvezetékek hidat vertek az öreg kontinens két rivális blokkja között.[1]
Az ukrán helyzet, Alekszej Navalnij, az Északi Áramlat–2 gázvezeték: az Oroszország és Nyugat-Európa közötti kapcsolatok 2014 óta tartó romlása nem hagyja nyugodni a külügyminisztériumokat. E feszültségek hátterében egy olyan energetikai „nagy játszma” áll, amelyben az amerikai követelések, az orosz és német érdekek, az éghajlati vészhelyzet és az Európai Unió neoliberális dogmatizmusa keresztezi egymást.
| Tweet |
A magyar változat
szerkesztőségének
e-mail címe:
info@magyardiplo.hu
A rendszer használata közben bizonyos esetekben Önnel kapcsolatos adatokat kezelünk és adatokat (cookie -kat) tárolunk az Ön gépén. Erreől itt olvashat részletesebben. A vonatkozó rendelkezések értemében (lásd itt) mindehez az Ön hozzájárulása szükséges. Hozzájárulok
