hu | fr | en | +
Accéder au menu

Kevesebbet termelni anélkül, hogy elszegényedne az emberiség? A nemnövekedés illúziója

JPEG - 653.7 kio

Egyfelől ott vannak a szándékos önkorlátozás hívei, akiket Emmanuel Macron elnök takarékosságra, mondhatni, az olajmécses használatára ösztönöz, másfelől pedig a szennyező vállalatok vezetői, akik a fogyasztói elidegenedést a legkülönfélébb kütyükkel erősítik. A növekedésről rajzolt e két karikatúra nem vonja-e el a figyelmünket a gazdasági tevékenység tulajdonképpeni céljairól?

A környezetvédők egy része szerint a környezeti válság olyan fokot ért el, hogy egyedül a gazdaság fejlődésének visszafogása látszik megoldásnak. Szerintük a klímaváltozást nem a piac által diktált, tehát az irracionális termelési mód okozza. Az a véleményük, hogy a felmelegedés egyenes következménye a növekedésnek, amely felfokozza az energiaigényt, és gátolja a gazdaság karbonlábnyomának csökkentésére irányuló törekvéseket. Minthogy a tárgyak termelésének redukálása ezzel ellentétes irányú folyamatot eredményezhet, a gazdasági tevékenységet kellene csökkenteni.

Olykor elfelejtjük, hogy nem vagyunk mindig tehetetlenek az általunk okozott károsodással szemben. A nyolcvanas években az ökológiai fenyegetettséget a nap káros ibolyántúli sugárzásától védő ózonrétegen támadt ózonlyuk létéből származtatták. A jelenség nem csupán az emberiséget károsította, de más súlyos bajokkal is fenyegetett: például bőrrákot, az autoimmun-rendszer károsodásából fakadó járványokat, a vízkészlet csökkenését, a biokémiai ciklusok zavarait, a mezőgazdasági termelés csökkenését okozva. Itt is az antropogén (ember által okozott) kibocsátások felelősségét nevezték meg. Elsősorban a klór-fluor-szénhidrogéneket (CFC) hibáztatták, amelyeket a médiában a hűtőgépek és az aeroszolok (1) rovására írtak. Az 1987-ben aláírt és 1989. január 1-jén életbe lépett montreáli jegyzőkönyv óta ezt a kibocsátást 98%-kal csökkentették. (2) A 2000-es években az ózon pusztulása megfordult, és arra lehet számítani, hogy 2075-ig a légköri atmoszféra ezen gázrétege visszaáll az eredeti állapotára. (3)

Mindazok, akik az 1980-as években nőttek fel, nyilván emlékeznek arra, hogy időnként nyaggatták anyjukat, hogy vásároljon nekik aeroszolos hajlakkot. Az anyák ellenálltak. A politikusok is, akik ahelyett, hogy a személyes kezdeményezésekre számítottak volna, ellenálltak az ipar által fizetett lobbisták sirámainak, és a montreáli jegyzőkönyv közvetlenül a piacon avatkozott be, kikövetelve a szabályozást.

Valószínűleg a katasztrófába rohantunk volna, ha megpróbáljuk megfékezni a hűtőgépek számának növekedését a világon, vagy, még inkább, csökkenteni a számukat ahelyett, hogy újabb technológiai változatokat hoztunk volna létre. Ha azt hirdettük volna: „ennyi hűtőgép lehet, nem több”, az az emisszió növekedését visszafogta volna ugyan, de magát a kibocsátást nem küszöbölte volna ki, mint ahogy ma sem arról van szó, hogy csökkenteni kell az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátását, hanem meg kell azt szüntetni.

Az emberek innovatív képessége

És miféle legitimitása lenne az Északnak, hogy megmagyarázza a déli országoknak, hogy ne legyen olyan eszköz, amellyel az élelmiszert frissen tartva tárolják? A progresszív megközelítés, épp fordítva, mindig is az mondta, hogy nincs elegendő hűtési kapacitás a földön. Ma szerencsére megállapítható, hogy nő a kapacitás, anélkül hogy az ózonrétegre hatással lenne, az új, az ózonréteget nem károsító technológiák alkalmazásával.

Az emberiségnek ez az egyedülálló képessége életmódja átalakítsára ad magyarázatot arra, hogy miért vezet tévútra Thomas Malthus és modern epigonjai. Nem olyanok vagyunk mi, mint a laborokban használt Petri-csészében lévő baktériumok; más fajokkal ellentétben nem egyenletes szinten fogyasztjuk a forrásainkat. A technológiai fejlődésnek és a politikai döntéseknek hála, ha akarunk, változtathatunk. És ha természeti korlátokba ütközünk, képesek vagyunk az innovációra, hogy meghaladjuk ezeket. Az emberi nem fejlődése tulajdonképpen e képességben gyökerezik. Csak a fizikai és logikai törvények lehetnek megoldhatatlan akadályok: nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy megvalósul a teleportálás, mert nincs olyan fizikai törvény, amelybe ütközne; és fordítva, nem képzelhető el, hogy perpetuum mobilét (örökmozgót) hozzunk létre.

Érthető, hogy a nemnövekedés hívei nem nagyon örülnek a Malthusszal való összehasonlításnak. De annak ellenére, hogy közülük néhányan megvetik az emberiséget, amelyet a földgolyót mérgező vírushoz hasonlítanak, többségük véleménye a környezeti zavarokból fakadó társadalmi igazságtalanság ellen vívott harcban edződött. És figyeljünk fel arra is, hogy ellentétben a brit tiszteletessel, mozgalmuk nem a túlnépesedéssel foglalkozik: a gazdasági növekedés korlátozására törekszenek, nem pedig a demográfiai növekedésére.

De képzeljük el, hogy megállapítottuk, mennyi a megtermelt javaknak az a mennyisége, amelynek előállítása ökológiai katasztrófa veszélye nélkül lehetséges. Képzeljük el, hogy a világgazdaság ezentúl megelégszik ezzel a mennyiséggel. Végül képzeljük el, hogy a társadalom planetáris szinten tökéletesen egyenlő elosztást alkalmaz, viszont nincs semmiféle határ sem a népesség növekedését illetően. Akkor mi történik?

Minden évben újabb gyerekek születnek, és a javakat igazságosan osztják el, de egyre kisebb mennyiség jut egy főre. A termelés stagnál, de nem így a születésszám. Egy bizonyos idő elteltével mindenki automatikusan hiányt fog szenvedni… hacsak a társadalom nem határoz meg egy demográfiai limitet. Azt mondani, hogy túl sok a rendelkezésre álló termék (jószág), vagy hogy túl sok ember van a földön, végülis ugyanazt jelenti.

A gazdasági csökkenést vagyis a nemnövekedést támogatók, köztük Troy Vettese, úgy látják, hogy az ökológiai káosz miatt az északi népességet illetően igazolható egy „ökonadrágszíj-meghúzás”: „Ahhoz, hogy a környezeti válságra megoldást találjunk, arra van szükség, hogy a világ burzsoáziája, néhány százmillió gazdag fogja vissza a kihívóan pazarló életvitelét.” (4) Troy Vettese nem mondja meg, ki ez a néhány százmillió ember, akik szerinte a világ burzsoáziáját alkotják. De minthogy Nyugat-Európa és az Egyesült Államok közel 800 millió lakost számlál, az olvasók arra gondolhatnak, hogy nem csupán Bernard Arnault-ról (5) és a brit királynőről beszél.

Mások, mint pl. Jason Hickel antropológus, azért érvelnek a gazdaság visszafogása mellett, mert ez nem csupán nadrágszíj-meghúzási politikát jelent, hanem a javak bőségét is érinti. Szerintük el lehet képzelni a magas jövedelmű országokban egy olyan megtervezett termeléscsökkentést, amely mellett azok meg tudják tartani az életszínvonalukat, adott esetben még javítani is képesek rajta. De ehhez Jason Hickel szerint a meglévő javak újraelosztására van szükség.

... ne legyen kizsákmányolva az ember

Lássuk csak közelebbről, mit hoz a gazdasági növekedés elmaradása. Szerencsére, Branko Milanović közgazdász, az egyenlőtlenség kérdésének egyik nemzetközi szakértője „megrágta helyettünk a kemény falatot”. Szerinte a világ 2018-as átlagjövedelme 5 500 dollár körül mozgott. (6) Nos, Jason Hickel javaslata azt jelentené, hogy az ennél magasabb jövedelmeket erre a szintre csökkentsék, az alacsonyabbakat, a szegényekét pedig erre a szintre emeljék.

Évi ötezer-ötszáz dollár, vagyis 4 700 euró évente? A nyugatiak nagy része többet, sokkal többet keres. Franciaországban, az országos statisztikai hivatal (INSEE) elemzése szerint (a legutóbb, 2015-ben közölt adatok alapján), a bruttó éves átlagjövedelem 26 634 euró volt. 26 600-ról 4 700 euróra csökkenteni olyan változást jelentene a franciák életszínvonalát tekintve, amelyre soha, még gondolni sem mert sem Alain Madelin, sem François Fillon, sem Bruno Le Maire. (7) Branko Milanović számításai szerint a világ népességének 27%-a vesz fel az átlagosnál magasabb jövedelmet, az ő jövedelmük kétharmadát vágná le egy ilyen intézkedés.

A nemnövekedés hívei szerint ezek a változások nem az Északról Délre irányuló költségvetési átutalásokon alapulnának: a nagy kiegyenlítődés egy olyan mechanizmusból fakadna, amely engedélyezné a Délnek, hogy növelje termelését, miközben az Észak fokozatosan visszafogná a sajátját. Más szóval, a fejlett országok jövedelemtermelését mintegy kétharmad részben kellene csökkenteni. „Az üzemek, vonatok, repülőterek a mostanihoz képest egyharmad kapacitással működnének; a villamosenergia, a fűtés, a meleg víz csak napi nyolc órában állna rendelkezésre, az autótulajdonosok csak minden harmadik nap használhatnák járművüket; hetente csak tizenhárom órát dolgoznánk” – foglalja össze Milanović.

Ez egy karikatúra! – kiáltanak a nemnövekedés hívei. A termelés csökkentése nem ilyen átfogó módon történne. Éppen ellenkezőleg, minden, ami hasznos a társadalom számára, az a korábbiak szerint folytatódna, csak a szükségtelen tűnne el. És Jason Hickel felsorolja azokat a szektorokat amelyek károsak ökológiai szempontból, „amelyek termelésében a társadalom nem, vagy csak kevésbé érdekelt: példul a marketing, a négykerék-meghajtásos autók, a marhatartás, az egyszer használatos műanyagok és a fosszilis energiaforrások”.

Kétségtelen, hogy halomszám termeljük a felesleges tárgyakat és szolgáltatásokat, de lehet-e valóban azt sugallni, hogy a nyugati termelési tevékenység kétharmada fölösleges és teljesen érdektelen kütyüket produkál? Jason Hickel mindenféle megoldásokat javasol, például a heti munkaidő csökkentését, a szabadidő eltöltésére szánt idő növelését és a szociális szolgáltatások nagylelkű kiszélesítését. Minden olyan ember, aki méltó arra, hogy haladónak gondolják, tapsolni fog az ilyen intézkedések hallatán, de semmi nem utal itt arra, hogy kompenzálják az egyes ember jövedelmének csökkenését, sem pedig azt, hogy lehetővé tegyék a nemnövekedést, vagyis a gazdasági termelés csökkenését.

Egyfelől: a szabadidő bárminemű növekedése nem képes kompenzálni a szegénység okozta szenvedést: a szakmai kötelezettségektől való megszabadulás azon az áron, hogy nem eszünk, már mindenki számára lehetséges lenne, de nem vált ki kitörő lelkesedést. Egy népszerű megfogalmazás szerint a kapitalista társadalomban az egyetlen dolog, amely keményebb, mint a kizsákmányolás, az az, hogy ne legyen kizsákmányolva az ember.

Egyébként az a gondolat, hogy a szabadidős tevékenységek és a szociális szolgáltatások kevesebb üvegházhatást keltő gázt bocsátanak ki, azon a meggyőződésen alapul, hogy nincs szükségük ipari termékekre, tehát nem kell hozzájuk sem energia, sem a természeti erőforrások kiaknázása. Nos hát, igaz ugyan, hogy a szabadidőszektor és a szolgáltatások bizonyára kevésbé „piszkosak”, mint a nehézipar, de attól még nem kevésbé szennyezők. A zeneszerszámokat fa, fém és műanyag felhasználásával készítik, a kórházak tömve vannak olyan eszközökkel, műszerekkel, amelyek többszáz ásványi terméket és petrolkémiai származékot használnak fel; a hegymászók, a kajakosok, a kerékpározók eszközei végül is olyan (ásványi) anyagok felhasználásával készülnek, amelyeket a föld alól bányásznak ki.

Miközben létfontosságú, hogy a közszolgáltatások fejlődjenek, például, hogy meg lehessen fékezni a fejlett országokat is sújtó lakhatási válságot, a jóléti állam nem egyetlen forrása jóllétünknek, említsük példaképpen a filmeket, a játékokat, a palacsintasütőt vagy a televíziót. Az az ábránd, hogy „az egyszerű élethez” való visszatérés, a fogyasztási javak hiánya lenne a boldogság receptje, a burzsoázia legmódosabb rétegeinek egy részében honos: ha minden igényünk ki van elégítve, könnyebben beszélünk korlátozásról. A Szovjetunió legtartósabb belső kritikáinak egyike az élet szürkesége volt: hiányoztak a színes ruhák, a zene és az ananász. Kenyeret akarunk, persze, de rózsákra is igényt tartunk.

Leigh Phillips

A szerző, Leigh Phillips az Austerity Ecology and the Collapse-Porn Addicts: A Defence of Growth, Progress, Industry and Stuff [Megtakarítási ökológia és az összeomláspornó-függők: A növekedés, a fejlődés, az ipar és a dolgok védelme] könyv (Zero Books, Alresford, 2015.) írója.
Völgyes Gyöngyvér

(1Pl. a freon – az olvasószerk.

(2Annual records [Éves adatsorok], Ozone Watch, https://ozonewatch.gsfc.nasa.govhttps://ozonewatch.gsfc.nasa.gov A be nem jelentett kibocsátásokban bekövetkezett hirtlen ugrás, amelyet Kelet-Ázsiában a 2010-es évek kezdetétől fogva észlelnek, arra utal, hogy valaki csal a régióban.

(3The Antarctic Ozone Hole Will Recover [Az antarktiszi ózonlyuk helyreáll], NASA Hyperwall, 2015. június 4., https://svs.gsfc.nasa.gov/30602https://svs.gsfc.nasa.gov/30602

(4Troy Vettese: To Freeze the Thames [Befagyasztani a Temzét], New Left Review, no 111, London, 2018. május–június.

(5Franciaország, sőt egyes években a világ leggazdagabb embere, vagyonát a luxusipar (Vuitton, Dior stb.) fellendülése hozta el – a ford.

(6Branko Milanović: The illusion of “degrowth” in a poor and unequal world [A „nemnövekedés” illúziója egy szegény és egyenlőtlen világban], Global Inequality, 2017. november 18., http://glineq.blogspot.comhttp://glineq.blogspot.com

(7Konzervatív politikusok és miniszterek – a ford.

Megosztás