Miként szabotálható egy gázvezeték?

Kategória: 2021. május
Írta: Pierre Rimbert
Találatok: 836

gáz vezetékRégen vajon jobb volt a vezetékdiplomácia? Az 1970-es években a Nyugat-Európa és a Szovjetunió közötti gázkereskedelem kifejezetten lelkes fogadtatásra talált a külügyminisztériumokban: a hosszútávra kiépített gázvezetékek hidat vertek az öreg kontinens két rivális blokkja között.[1]

Amikor pedig meg akarták akasztani az enyhülés folyamatát, az amerikaiak falba ütköztek: 1982-ben Ronald Reagan elnök szankciókkal sújtott több európai vállalatot, amelyek részt vettek egy Európai–Szibéria gázvezeték építésében, amely, szerinte, Európát a vörösöktől tette volna függővé.[2] De az Európai Gazdasági Közösség tíz tagja akkoriban nem volt hajlandó alkalmazni az embargót, és Franciaország odáig elment, hogy rekvirált egy vállalatot, hogy rákényszerítse, szállítson felszerelést a szovjeteknek... Néhány hónappal később Washington meghátrált.

A berlini fal 1989-es leomlása óta a gázvezetékek kiépítése nézeteltérést és vitát vált ki az Európai Unió tagországai között, ami jól mutatja az Oroszországgal való kapcsolatok romlását, az elméletileg szövetséges nemzetek eltérő geopolitikai érdekeit és tehetetlenségüket az Egyesült Államokkal szemben. Az Oroszországot és Németországot a Balti-tengeren keresztül összekötő Északi Áramlat-2 sorsa jól szemlélteti a változást.

 Megkerülni Ukrajnát

A gyakorlatilag befejezett, 9,5 milliárd euróba kerülő, 1 230 kilométer hosszú acélkígyó összeszerelését 2019 decemberében le kellett állítani az élessé váló európai vita és az amerikai szankciók vihara közepette. Hogyan lehetséges, hogy tucatnyi hasonló infrastrukturális beruházás közül az egyiknek az utolsó kilométerei ilyen viszályt szítsanak az Unión belül, és megnyissák a háború utáni időszak egyik legsúlyosabb diplomáciai válságát Washington és Berlin között?

Pedig a kezdet kezdetén szinte felhőtlen volt az ég. A Gazprom orosz konglomerátum öt európai gázipari vállalattal (az osztrák OMV-vel, a német Wintershall-lal és Uniperrel, a francia Engie-vel és az angol–holland Shell-lel) partnerségben 2018 áprilisában vállalta, hogy megduplázza az Északi Áramlat-1 kapacitását, amelyet 2012-ben adtak át, és amely már most is évi 55 milliárd köbméter gázt szállít a Szentpétervárhoz közeli Viborg és a németországi Mecklenburg-Előpomeránia tartományban található Greifswald városa között. Az útvonal megfelel a Kreml stratégiai szempontjának: elkerülni Ukrajnát, amelyen keresztül a szibériai gáz Európába irányuló exportjának még mindig több mint a fele halad át.

Moszkva ugyanis azzal vádolja Kijevet, hogy túlzottan kihasználja a transzferjogokat, a gáz egy részét saját magának vonja el, és nem törleszti az adósságait. 2005 és 2009 között több konfliktus is kitört, és többször megszakadtak a szállítások. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) által szívósan támogatott 2014-es „ukrán forradalom” és még inkább a Krím ugyanabban az évben történt annektálása óta a helyzet egyre inkább elmérgesedett. Az Északi Áramlat-1 és -2 a maga módján visszatükrözi az orosz–ukrán kapcsolatok romlását: az első projekt a szintén a Nyugat által támogatott 2004-es „narancsos forradalom” után egy évvel indult; az ikerprojekt építéséről szóló megállapodás nemsokkal a 2014-es ukrán válság után született meg. Oroszország szuverén érdeke megköveteli, hogy a gázexportot mentesítse a szomszédos ország politikai zavargásaitól: 1994-ben az Európába irányuló gáz 91%-a, míg 2018-ban kevesebb mint 41%-a halad át Ukrajnán. Az Északi Áramlat-2 és annak dél-európai megfelelője, a szintén építés alatt álló Török Áramlat tenné teljessé a Gazprom függetlenedését.

A gázvezetékek sajátossága, hogy kölcsönös függőséget teremtenek az általuk összekötött országok között. A Berlin és Moszkva közötti vállalt függőség többeket is irritál. Az Északi Áramlat-2 kezdettől fogva az ellenzők olyan koalíciójával került szembe, akik mind az amerikai szuperhatalom uszályában sodródnak: természetesen Ukrajna, de a balti országok és Lengyelország is, amelyek „oroszellenes ideológiai okokból ellenzik a projektet”, ahogy azt egy francia parlamenti jelentés egyértelműen elismeri.[3] Ez a koalíció azonban 2018-ban nem volt képes eredményesen szembe szegülni a projekt támogatóival, élükön Németországgal és a korábbi kancellárral, Gerhard Schröderrel, aki lobbistává vált, és akit a Gazprom megtett az Északi Áramlat-2 vállalat igazgatótanácsának elnökévé.

Berlin – Európa legnagyobb gázfogyasztója – számára az új vezeték annál is inkább fontos, mert Angela Merkel kancellár vállalta, hogy fokozatosan leállítja – 2022 végéig az atomenergiára, 2038-ig pedig a szénre alapuló – erőműveit. Miközben arra várunk, hogy a megújuló erőforrások hatékonyabbá váljanak, az „energiafordulat” időnként bukdácsol: elég egy hideg, felhős és szélcsendes időszak, és akkor nincs mellébeszélés, maradnak a lignittüzelésű erőművek, és persze az üvegházhatású gázkibocsátás azonnal meghaladja a célkitűzéseket, ahogy ez tavaly februárban történt.[4] Ezért van szükség egy állandó gázforrásra, amely kevésbé szennyező, mint a szén. Ráadásul az ár is stabil és garantált. Német szempontból tehát az Oroszországgal való kereskedelmi partnerség indokolt, és megfelel a stratégiai céloknak, még akkor is, ha a két ország közötti kapcsolatok 2014 óta romlanak. Németország „végső soron a gazdasági érdekeinek érvényesítését tekinti a külpolitika sikerének” – emlékeztet Angela Stent, a Washington, Berlin és Moszkva közötti kapcsolatok (Amerika-barát) szakértője.[5]

 Emmanuel Macron pálfordulása

Ugyanezt, vagyis saját gazdasági érdekeit, próbálta a maga kaotikus módján megvalósítani Donald Trump is, és ez azután kisiklatta a projektet. Washington számára az Északi Áramlat-2 megtorpedózása kereskedelmi és geopolitikai előnyökkel is jár: az Európai Bizottság az orosz gáz helyett az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) piacának kedvez, és különben is támogatja az Unió legatlantistább országainak (Lengyelország, Dánia stb.) álláspontját. Washington nemcsak Moszkva terveit kívánja meghiúsítani, hanem és mindenekelőtt rá akarja erőltetni az európai piacra a cseppfolyósított palagázból származó feleslegét. Mellékesen pedig nyomást gyakorol Németországra, amellyel egyre több kereskedelmi vitája van.[6] Az Egyesült Államok minden diplomáciai eszközét ennek érdekében veti be.

Donald Trump, aki már hatalomra kerülése óta vámszankciókkal fenyegette Európát, 2018 júliusában elérte, hogy Brüsszel megadja magát: az Unió beleegyezett, hogy alapvetően felülvizsgálja a gázpolitikáját a „szabadság LNG-je” (ahogy ezt Donald Trump kifejezte) javára és a „totalitárius” gázvezeték rovására. A következő évben elfogadott új gázirányelv olyan súlyos adminisztratív kötelezettségeket írt elő az Északi Áramlat-2 megakadályozására, hogy a tervezőknek teljesen újra kellett gondolniuk a jogi és kereskedelmi feltételeket.

Az Európai Tanács 2019 februárjában azonban nem fogadta volna el az új irányelveket a francia elnök hirtelen pálfordulása nélkül, akinek a csendes háttértámogatása eladdig biztosította, hogy a projekt támogatói (Németország, Franciaország, Ausztria, Hollandia, Belgium, Görögország és Ciprus) blokkoló kisebbségben legyenek. Emmanuel Macron azzal indokolta új állásfoglalását, hogy „nem szabad tovább erősíteni az Oroszországtól való függőséget”;[7] de talán ezzel akarta rákényszeríteni Berlint, hogy fontolja meg az Unió megreformálására irányuló tervét, amelyet a Rajna túloldalán inkább távolságtartással fogadtak.

 Most Németország a szankciók célpontja

A figyelmeztetés után pedig lőnek: mintha magától értetődő lenne, hogy az európai energiapolitikáról Washingtonban döntenek, az amerikai Kongresszusban mind a két párt képviselői megszavazták 2019 decemberében az „Európa energiabiztonságának védelméről szóló törvényt”, amely „olyan szankciókat tartalmaz, amelyekkel befagyasztják minden olyan külföldi személy vízumát és vagyonát, aki tudatosan segíti a csőfektető hajókat a Németországban vagy Törökországban végződő, orosz eredetű csővezetékek építésében” – foglalta össze az amerikai kongresszus. Ezek ugyan extraterritoriális intézkedések, amelyeknek nincs nemzetközi jogi alapja, azonban elérték, hogy az Északi Áramlat-2 projekt azonnal leállt. A következő évben a szankciókat szigorították, és kiterjesztették a vállalatokra is. Így tehát a legtöbb technikai segítségnyújtó cég és a biztosítók is elhagyták a süllyedő hajót.

Az Egyesült Államok elszánta magát minden, az orosz projektet támogató szervezet pénzügyi megsemmisítésére, és ennek keretében 2020 júliusában bejelentette, hogy az Északi Áramlat-2 immár a 2017-es, „Szankciókkal sújtani Amerika ellenfeleit” elnevezésű törvény hatálya alá tartozik, amely eredetileg Oroszországot, Iránt és Észak-Koreát célozta meg. Ezúttal azonban a NATO-tag Németország – az Egyesült Államok legerősebb szövetségese az Unióban – vállalkozásai és polgárai kerültek a célkeresztbe, és közülük kerülnek ki azok a jogsértők, akiket azzal fenyegetnek, hogy nem férhetnek többé hozzá a dollárrendszerhez. Egy 2020. augusztus 5-én kelt levélben három amerikai kongresszusi képviselő felszólította két német kikötő igazgatóit, hogy hagyjanak fel minden, az Északi Áramlat-2-ben való részvétellel, ellenkező esetben „tönkreteszik [cégük] pénzügyi életképességét” és „tönkreteszik [a cég részvényesi értékét]”, befagyasztják [személyes] vagyonukat, és megtiltják, hogy amerikai földre lépjenek. Ilyen intézkedéseket és ilyen hangnemet, eddig általában Venezuela vagy Kuba számára tartottak fenn...

A német külügyminiszter, a szociáldemokrata Heiko Maas ilyen megaláztatással szembesülve megjegyezte: „Nem bíráljuk az Egyesült Államokat, amiért az elmúlt évben több mint kétszeresére növelte az Oroszországból származó olajimportját. Az USA él a független energiapolitikához való jogával. Mi is.” Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök pedig kiállt amellett, hogy be kell fejezni „az Oroszország és Európa közötti egyik utolsó híd” építését, és hivatkozott „a második világháború több mint 20 millió szovjet áldozatára”.[8]

De összességében a német vezetők visszafogottan viselkednek. Bár a politikai erők többsége támogatja a projektet, az egység kezd megbomlani. A Kereszténydemokrata Unió továbbra is támogatja az Nord-Streamet, csakúgy, mint a Szociáldemokrata Párt (SPD), a Die Linke (baloldal) és az Alternative für Deutschland (AfD – szélsőjobboldal), azonban a kereszténydemokraták leginkább oroszellenes csoportja, élükön Manfred Weberrel, az Európai Parlament Néppártjának vezetőjével, egyre több uszító nyilatkozatot tesz. A liberálisok, akik kezdetben a gazdasági szempontokra voltak érzékenyek, Alekszej Navalnij orosz ellenzéki megmérgezésének ügye miatt váltottak, és most moratóriumot követelnek. A Zöldek, akik már az Északi Áramlat-1-hez is ellenségesen viszonyultak, hallani sem akarnak egy második csővezetékről.

Hajthatatlanságukat erősítette az Európai Parlament január 21-én elfogadott, a gázvezeték ellen irányuló állásfoglalása, az erős környezetvédelmi szervezetek mozgósítása és a nyugati sajtó oroszellenes megszállottsága. A környezetvédelem ügyének népszerűsége és az amerikai befolyás ereje összességében egy időzített bombává tette az ügyet, és engedményekre kényszerítette a német kormányt.

A kancellár asszony 2019-ben már biztosította az Egyesült Államoknak, hogy finanszírozhat a német tengerparton két, a cseppfolyósított gázt (LNG) fogadó újragázosító terminált, feltéve, hogy felhagynak az Északi Áramlat-2 elleni nyomásgyakorlással. Navalnij 2020 nyarán történt megmérgezése, majd 2021 februárjában bekövetkezett bebörtönzése[9] azonban olyan ütős érvet szolgáltatott a gázvezeték ellenzőinek, amely azért is hatásos, mert Berlin erőteljesen kiállt az orosz ellenzéki védelmében: Varsótól Brüsszelig és Párizsig több felelős politikus is felszólította a kancellár asszonyt, hogy a projekt leállítását is vegye fel a Moszkvával szemben bevezetendő szankciók közé.

Joseph Biden érkezése a Fehér Házba pedig felszabadította a liberálisokat, akik nem szívesen sorakoztak volna fel egy Donald Trump által képviselt álláspont mögé: most viszont az új kormányzat ugyanolyan eltökélt, mint a régi, hogy megöli az Északi Áramlat-2-t.

A végeérhetetlen saga azonban folytatódik. Az orosz hajók újra megkezdték a csövek fektetését a Balti-tenger fenekén, Németország pedig még mindig reménykedik, hogy enyhülésre bírja a Fehér Házat. A szankciók megkerülése érdekében Mecklenburg-Előpomeránia tartomány (SPD) létrehozott egy Klíma- és Környezetvédelmi Alapítványt, amelynek célkitűzései között szerepel a vezeték befejezése. Az élet iróniája, hogy a gázvezeték befejezésének menetrendje ütközhet a szeptember 26-i német választások utáni koalíciós kormány megalakításának tárgyalási menetrendjével. Vajon a Zöldek, akik az előrejelzések ígérete szerint erős pozícióban ülnek majd a tárgyalóasztalhoz, lenyelik-e a békát?

 

Fordította: Morva Judit

 

[1] Thane Gustafson: The Bridge: Natural Gas in a Redivided Europe [A híd: földgáz egy újra megosztott Európában], Harvard University Press, Cambridge, 2020.

[2] L. Claude Julien: La paix selon M. Reagan [Reagan szerint a béke], Le Monde diplomatique, 1983. február.

[3] Rapport d’information déposé par la commission des affaires européennes sur l’indépendance énergétique de l’Union européen [Az Európai Ügyek Bizottságának jelentése az EU energetikai függetlenségéről]. Assemblée nationale, Párizs, 2020. június 24.

[4]Odile Tsan: Nord Stream 2. Pourquoi Berlin a besoin du gazoduc de la discorde [Északi Áramlat-2. Miért van szüksége Berlinnek a viszályt keltő gázvezetékre?], L’Humanité, Saint Denis, 2021. március 2. 

[5] Idézi Thane Gustafson, The Bridge, l. az 1. jegyzetet.

[6] L.Pierre Rimbert: De Varsovie à Washington, un Mai 68 à l’envers [Varsótól Washingtonig, egy fordított 1968. május], Le Monde diplomatique, 2018. január.

[7] Cerstin Gammelin, Leo Klimm és Nadia Pantel: Macron sagt Auftritt mit Merkel in München ab [Macron lemondta a Merkellel együttes megjelenését Münchenben], Süddeutsche Zeitung, München, 2019. február 7.

[8] RND (Redaktionsnetzwerk Deutschland), Hannover, 2020. október 17.; Rheinische Post, Düsseldorf, 2020. február 6.

[9] L. Hélène Richard: Alexeï Navalny, prophète en son pays ? [Alekszej Navalnij proféta a saját országában?], Le Monde diplomatique, 2021. március.

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések