Az USA nyomást gyakorol az orosz szállítások kiszorítására, közben bajt kavar az európai gázpiacon

Kategória: 2021. május
Írta: Mathias Reymond
Találatok: 1019

gáz1 kAz ukrán helyzet, Alekszej Navalnij, az Északi Áramlat–2 gázvezeték: az Oroszország és Nyugat-Európa közötti kapcsolatok 2014 óta tartó romlása nem hagyja nyugodni a külügyminisztériumokat. E feszültségek hátterében egy olyan energetikai „nagy játszma” áll, amelyben az amerikai követelések, az orosz és német érdekek, az éghajlati vészhelyzet és az Európai Unió neoliberális dogmatizmusa keresztezi egymást.

A Fehér Házban 2018 júliusában tartott találkozójukat követően Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkori elnöke és Donald Trump bejelentették, hogy megállapodást kötöttek az energiaügyi stratégiai együttműködés megújításáról. Megerősítették, hogy az Európai Unió több cseppfolyósított földgázt (LNG) fog importálni az Egyesült Államokból, hogy diverzifikálja energiaellátását.[i] Nyílt titok volt, hogy az amerikai gáztermelők értékesítési lehetőségeket kerestek, és az EU mint a világ legnagyobb importőre ideális vevő lehet.

Az orosz–ukrán konfliktus, az Északi Áramlat–2 gázvezeték kérdése és a Ciprus melletti tengeri készletek miatti feszültségek a Földközi-tengeren a földgázt helyezték a középpontba egy olyan időszakban, amikor a kormányokat egyre jobban foglalkoztatja a környezetvédelem. A földgáz ugyan nem megújuló energiaforrás, de kevésbé szennyező, mint a kőolaj és különösen a szén, emellett az áramtermelés olcsó üzemanyaga, és könnyebbé vált a szállítása is.

A cseppfolyós földgáz és a szállításához szükséges speciális hajók kifejlesztése lehetővé tette, hogy az egykor erősen lokalizált iparág nemzetközivé váljon, és elkerülje az exportőrök és importőrök kölcsönös függőségét, amely a gázvezetékekkel jár.[ii] A folyamat azonban nem egyszerű: a gázt –161 °C-ra hűtve cseppfolyósítják, majd hajón szállítják, és újra gázosítják. Európa ma mintegy 30 LNG-terminállal rendelkezik (lásd a térképet), de még mindig csővezetéken importálja a legtöbb gázt, 63%-ot, míg 37%-ot hajón (bár a különbség csökkent 2005 óta, amikor az arány 78% és 22% volt).

Nő az amerikai gáztermelés

A liberalizálás hívei a cseppfolyós földgáz kényelmes felhasználhatóságát dicsérik. Az üzemeltetők össze tudják hasonlítani a különböző (európai, atlanti-óceáni, ázsiai, csendes-óceáni) piacokon érvényes árakat, és egyre inkább rövidtávú azonnali (spot) szerződések alapján vásárolnak, míg a csővezetéken keresztül szállított gázra – néhány cseppfolyós földgázforrás esetében is – a vonatkozó szerződések 20 vagy 30 évre szólhatnak.

gáz2aA világ legnagyobb kitermelője, az Amerikai Egyesült Államok, 88%-kal több gázt termel ki, mint 15 évvel ezelőtt, Oroszország termelése viszont stagnál, az uniós országok pedig együttesen a felére csökkentették a kitermelésüket. Mindez a 2000-es években felfedezett palagázra vezethető vissza, amelyet a hidraulikus repesztés, azaz a „fracking”[iii] rendkívül környezetszennyező technikájával termelnek ki. Az intenzív kiaknázást 2008 óta elősegítette „az USA kormányának az energiafüggetlenség elérésére irányuló elszántsága” és különösen „a feltárást és kitermelést körülvevő jogi keret, amely szerint az USA-ban a földtulajdon az altalaj tulajdonjogát is magában foglalja”,[iv] azaz a földtulajdonosoknak nincs szükségük kormányzati engedélyre ahhoz, hogy kiaknázzák a tulajdonuk alatt lévő földterületet.

Bár az USA a kitermelt gáz nagy részét elfogyasztja, a többletkibocsátás egyre nő. A világ három nagy piaca közül Európa tűnik a legjövedelmezőbbnek, és Washington nyomást gyakorol Brüsszelre abban a reményben, hogy csökkenteni tudja Oroszország befolyását az európai gázszállításokra. 2017 júliusában Trump elnök részt vett a Három Tenger Kezdeményezésen.[v] Az évente megrendezett fórum 12, a Balti-tenger, a Fekete-tenger és az Adria között fekvő ország[vi] közös szervezete, „hogy előmozdítsa az együttműködést [...] az infrastruktúra fejlesztése érdekében az energia-, a közlekedési és a digitális ágazatokban.”[vii] Donald Trump nyíltan beszélt céljairól: az Európán belüli észak–déli ellátás bővítése (Lengyelország javaslatára, de Németország kívánsága ellenére) a lengyelországi świnoujściei LNG-terminálból származó gáz Közép-Európa többi részébe történő eljuttatásával,[viii] így versenyezve az Oroszországból áramló vezetékes gázzal.

2005 és 2011 között, amikor az Egyesült Államok még nem exportált gázt Európába, nem sokat tett az Oroszországból Németországba tartó Északi Áramlat–1 gázvezeték építése ellen. Most pedig mindent megtesz, hogy megakadályozza az Északi Áramlat–2 befejezését. A második vezeték körüli nemzetközi botrány azonban eltereli a figyelmet egy másik kérdésről. Oroszország meg akarja kerülni Ukrajnát, amellyel 2014 óta konfliktusban áll, és nemcsak az Északi Áramlat projekt kapacitását duplázza meg: 2020 januárjában Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdoğan török elnök elindította a Török Áramlat projektet, amelynek célja, hogy Törökországon keresztül, délről is szállítson gázt Európába.

Ennek a vezetéknek a Tesla nevű ága Szerbiát, Magyarországot, Bulgáriát és Ausztriát fogja ellátni Görögországon és Észak-Macedónián keresztül, amelyek már most is ügyfelek. Ez felidézi a régi Déli Áramlat gázvezetéket, amely hasonló útvonalon haladt volna, de 2014-ben elvetették, miután Brüsszel nyomást gyakorolt a projektben részt vevő uniós országokra. Oroszország, amely az európai piacon akadályokkal és a csővezetékeivel kapcsolatos növekvő nyugati ellenségességgel szembesül, szintén növelte cseppfolyós gázszállítási kapacitását, ugyanakkor kelet felé fordult: a 2019 decemberében indított Szibéria Ereje vezeték 30 éven át évi 38 milliárd köbmétert szállít majd Kínába.

gáz2bEközben az USA tudja, hogy a brüsszeli neoliberalizmus még Lengyelországnál is megbízhatóbb szövetséges. A gázszektor megnyitása a verseny előtt előírja, hogy a vezetékeket az eredeti üzemeltetőktől független magáncégek kezeljék – így akarják megakadályozni, hogy azok a saját gázukat részesítsék előnyben. Az orosz Gazpromot, amely a gázt kitermeli és elosztja, valamint a csővezetékeket is kezeli, az Európai Bizottság által kidolgozott versenyszabályok gúzsba kötik – természetesen az USA támogatásával. 2019. április 17-én, alig néhány hónappal azután, hogy Juncker és Trump megállapodott az amerikai gáz Európába történő szállításáról, az Európai Parlament a harmadik energiacsomag részeként sietett átvinni egy új gázirányelvet, amely felülvizsgálja a régi, 2009-est.

A francia energiaszabályozás módosításának jelenlegi célja, hogy az energiaágazatba beépítse és alkalmazza az EU legfontosabb jogalkotási elveit (harmadik felek hálózati hozzáférése, díjszabási szabályok, tulajdonjogi szétválasztás, átláthatóság) amelyek kiterjednek valamennyi harmadik országba irányuló vagy onnan kiinduló gázvezetékre, az EU területének határáig.[ix] Ahogy Philippe Sébille-Lopez tanácsadó megjegyzi, „a jogszabály egyértelműen kedvez az USA-ból vagy máshonnan származó cseppfolyósított földgáz importjára irányuló projekteknek, mivel a cseppfolyósított földgáz megmenekül az EU bürokratikus és szabályozási mocsarától, aminek következményeit még messze nem vagyunk képesek felmérni”.[x]

Bár mennyiség tekintetében nem remélheti, hogy felveheti a versenyt orosz és norvég versenytársaival, az új észak-amerikai belépő számára az Európai Bizottság által meghatározott új szabályok előnyösek lesznek: A transzatlanti együttműködés célja a szükségtelen amerikai LNG-engedélyezési akadályok felszámolása az amerikai export felgyorsítása érdekében, valamint rendszeres konzultációk és promóciós tevékenységek kialakítása a piaci szereplőkkel annak érdekében, hogy az Amerikai Egyesült Államok Európa fő gázszállítójává váljon.

Az EU diverzifikálni akarja a szállítókat

A közép-európai országok által nyíltan kinyilvánított és Brüsszel által támogatott törekvés azonban nehézségekbe ütközhet. Oroszország biztosan nem fog várni a reakcióval. Bár az amerikai cseppfolyósított földgáz olcsóbb, mint az orosz gáz (22%-kal ugyanolyan energetikai teljesítmény mellett), a cseppfolyósítás, szállítás és újragázosítás hosszú láncolata miatt végső soron kevésbé versenyképes. Így a Gazpromnak nagyobb mozgástere van a tarifák megállapításában, „figyelmen kívül hagyhat bizonyos korlátozásokat, és az európai ügyfeleinek kedvezményeket adhat az olajárakhoz indexált szerződéses árakból”.

gáz2cAz EU eltökélt szándéka, hogy diverzifikálja szállítóit, azt jelzi, hogy az európai tagállamok továbbra is importálni kívánnak földgázt. Az EU-nak azonban 2030-ig legalább 55%-kal kell csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest, és 2050-re el kell érnie a nettó nulla kibocsátást. E célok eléréséhez át kellene térni a megújuló energiaforrásokra, például a vízenergiára vagy az atomenergiára (a 2011-es fukusimai katasztrófa óta azonban az atomenergiának kevés támogatója van).

A megújuló energiaforrások növekedése iránti lelkesedés elfeledteti, hogy ezekhez olyan ásványi anyagok szükségesek, amelyek kitermelése erősen környezetszennyező (kobalt, lítium, cink, nikkel, alumínium), és csak néhány országban (Bolívia, Brazília, Chile, Kína, Kongói Demokratikus Köztársaság) találhatók meg, ami új függőségeket teremt. Ha a világgazdaság nagy része végül villamos energiával fog működni, akkor sokkal több szélerőműre, villamos erőműre, nagyfeszültségű vezetékre, transzformátorra, kondenzátorra, kapcsolóra és megszakítóra lesz szükség, amelyek környezeti hatásait alábecsülik.

A logikus megoldás az lenne, ha több megújuló energiát és kevesebb üvegházhatású gázt kibocsátó energiát használnánk, de a környezeti egyenlet nem lesz egyensúlyban a kereslet csökkentése nélkül. Ez a termelési és fogyasztási láncok teljes átalakítását igényli, hogy kevesebb energiát használjanak, a gyártás áthelyezésével és a szállítások távolságának drasztikus csökkentésével.

 

A szerző, Mathias Reymond közgazdász

Fordította: Kleinheincz Ferenc

 

[i] Közös USA–EU nyilatkozat Jean-Claude Juncker Fehér Házban tett látogatását követően, Európai Bizottság, Brüsszel, 2018. július 25.

[ii] L. Mathias Reymond: The EU’s energy dilemma [Az EU energiadilemmája], Le Monde diplomatique, angol kiadás, 2008. december.

[iii] L. Maxime Robin: Unregulated oil fracking boom does permanent damage [A szabályozatlan olajrepesztő konjunktúra maradandó kárt okoz], Le Monde diplomatique, angol kiadás, 2013. augusztus

[iv] Jean-Pierre Hansen és Jacques Percebois: Énergie: Économie et politiques [Energia: gazdaság és politika], 3. kiadás, De Boeck, Párizs, 2019.

[v] https://hu.wikipedia.org/wiki/Három_Tenger_Kezdeményezés

[vi] Ausztria, Bulgária, Horvátország, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia.

[vii] https://www.3seas.eu/

[viii] Reuters, 2017. július 4.

[ix] Gaz et électricité: Cadre législatif européen [Földgáz és villamos energia: az EU jogi keretrendszere], Energiaszabályozási Bizottság, 2020. április 29., https://www.cre.fr/

[x] Philippe Sébille-Lopez: Le gaz naturel en Europe: quels enjeux énergétiques et géopolitiques? Première partie [Európai földgáz: Energia- és geopolitikai kérdések, 1. rész], Diploweb, 2020 október 25. , https://www.diploweb.com/

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések