A Tajpej külvárosában, a Neihu kerületben található Amerikai Intézet Tajvanon (American Institute in Taiwan – AIT) viszonylag diszkrét. Se zászló, se fegyveres tengerészgyalogosok, se diplomáciai rendszámú autók; csak az amerikai sast ábrázoló plakett a bejárati ajtónál emlékeztet arra, hogy kihez tartozik az épület.
A 2018-ban megnyitott intézet elköltözött a Csinji negyedből, ahol általában a világ minden tájáról érkező diplomáciai és állami „képviseletek” találhatók, nem nagykövetségek mivel a legtöbb nemzet nem ismeri el Tajvant országként.
A 255 millió dollárt (190 millió eurót) érő „de facto nagykövetség”, ahogyan gyakran nevezik, mindazonáltal kolosszális méretű. Ha hozzávesszük a sziget második legnagyobb városában, Kaohsziungban lévő irodákat, az amerikai jelenlét közel 500 alkalmazottal dolgozik (szemben a pekingi 1300 fővel). Hivatalosan az AIT az amerikai kormány által támogatott nonprofit szervezetként határozza meg magát. Nem hivatalosan ez az egyik legdrágább diplomáciai képviseletük Ázsiában.
Luke Martin, a kulturális ügyekért felelős vezető szerint az AIT felépítése „épp olyan, mint bármely más nagykövetségé: van politikai, gazdasági és kulturális ügyekért felelős, van sajtókapcsolati iroda, kereskedelmi, mezőgazdasági és védelmi osztály”. (1) William A. Stanton, aki 2009 és 2012 között volt az igazgató, nem titkolja a tényt: „Az AIT valójában mindig is nagykövetség volt. Összességében megbízatásunk: a Tajvan és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok javítása. [...] A legnagyobb különbség az általunk használt nevekben van. A »külpolitikai kancelláriát« »általános ügyeknek« nevezik. Hivatalosan »igazgató« voltam, de a tajvaniak »nagykövet úrnak« szólítottak.” Nem a Fehér Ház nevezi ki, és nem a szenátus erősíti meg, mint a többi nagykövetet, de ugyanazokat a feladatokat látja el. „Ahelyett, hogy az elnöktől kaptam volna a megbízólevelemet, Hillary Clintontól [az akkori külügyminisztertől] kaptam” – mondja a volt diplomata. Ma is Tajvanon él, ahol a Yang Ming Orvosi Egyetem (Tajpej) alelnöke. (2)
A Kínai Népköztársaság 1979-es elismerését követően Washington Pekingbe helyezte át nagykövetségét, és egy sor intézkedést hozott annak érdekében, hogy ne legyen hivatalos a jelenléte Tajvanon. William Stanton elmagyarázza, hogy 2002 előtt az amerikai alkalmazottaknak le kellett mondaniuk diplomáciai pozíciójukról, mielőtt Tajpejben vállaltak volna állást. A hadseregben is így volt. Ma már nincs így.
A tajvani–amerikai kapcsolatok egyre hivatalosabb hangot ütnek meg, különösen Donald Trump elnöksége óta. Ez a fejlemény tovább fokozza a Tajvani-szoros két partja közötti feszültséget, amely pedig Cai Jing-ven elnök 2016-os megválasztása óta egyébként is fokozódott. 2021. január 10-én, közvetlenül Joseph Biden beiktatása előtt Michael Pompeo külügyminiszter még azt is bejelentette, hogy „a Peking megnyugtatására bevezetett szabályok hatályukat vesztik”, és ezzel feloldotta az amerikai és tajvani tisztviselők közötti kapcsolatokra vonatkozó korlátozásokat.
Ma mind a demokraták, mind a republikánusok a Pekinggel szembeni „kemény” politika hívei. Biden elnök például meghívta a beiktatási ünnepségére Tajvan Egyesült Államokbeli képviselőjét, Hsziao Bi-khim asszonyt. Ez első alkalommal történt meg! Majd látogatások sora következett, 1979 óta nem látott magas szintű felelős vezetőkkel: Alex Azar egészségügyi miniszter 2020 márciusában (a Trump-kormányzat alatt), majd 2021. április 1-jén a Palau-szigetek – ahol Washington új katonai bázis létrehozását tervezi – amerikai nagykövete érkezett.
Mostantól engedélyezett a ractopaminnal felturbózott sertéshús
Hsziao Bi-khim asszony szerint „a védelem és a biztonság az elsődleges cél [Tajvan számára]. A következő a gazdasági kapcsolatok területe, a harmadik pedig a nemzetközi részvételünk és más politikai partnerségek” – mondta a The Diplomat című, az ázsiai–csendes-óceáni kérdésekre specializálódott lapnak 2021. február 9-én.
Tajvant és az Egyesült Államokat nem köti semmilyen védelmi megállapodás. Az 1979-ben aláírt Tajvani Kapcsolatokról szóló törvény azonban arra kötelezi az Egyesült Államokat, hogy a sziget 23,5 millió lakosának biztosítsa az önvédelemhez szükséges eszközöket. Washington gyakorlatilag monopóliummal rendelkezik a fegyvereladások terén (néhány szállítmány kivételével, nevezetesen Franciaországtól). Az AIT egymást követő igazgatói az aláírt szerződések végösszegével mérik sikerüket: „Az én hivatali időm alatt körülbelül 13 milliárd dollár [9,6 milliárd euró] értékben adtunk el fegyvereket, ami valamivel alacsonyabb forgalom, mint Trump alatt” – mondta pl. William Stanton.
2019. július 9-én az amerikai kongresszus jóváhagyja 66 F-16V többcélú vadászrepülőgép, 108 M1A2T Abrams harckocsi, 250 Stinger légvédelmi rakéta és más fegyverek eladását. A Trump-kormányzat olyan szükségletalapú felülvizsgálati rendszert (need-based review system) dolgozott ki, amely lehetővé teszi, hogy gyorsabban reagáljon Tajpej katonai felszerelésekre vonatkozó kérésére. 2020 novemberében „Tajvan haditengerészeti vezérkara első alkalommal erősítette meg, hogy a sziget déli részén található Zuoying haditengerészeti bázison egy aktív – nem nyugdíjas – amerikai tengerészgyalogosokból álló alakulat állomásozik”, (3) hogy kiképzést nyújtson, négy héten keresztül, a tajvani hadseregnek.
Washington azonban nem hajlandó olyan F-35-ösöket eladni, amelyek képesek lennének a kínai vadászrepülőgépekkel szemben is helytállni, mivel továbbra is a térség geostratégiai egyensúlyának egyedüli őrzője akar maradni. „A cél nem a jelenlegi erőviszonyok megváltoztatása” – indokolja az amerikai döntést Yeh Yao-Yuan, a houstoni Saint Thomas Egyetem nemzetközi tanulmányok tanszékének vezetője.
Míg a Cai-kormány és a nemzetközi sajtó üdvözli a szoros tajvani–amerikai kapcsolatokat, az ellenzék szerint ez veszélyes is lehet. A Kuomintang szóvivője, Ho Chih-Yung szerint „a kormány sajnos felhagyott az Egyesült Államok és Kína közötti óvatos politikával, és úgy döntött, hogy bábuvá válik a két nagyhatalom közötti geopolitikai sakktáblán.” A párt, amely régóta a Kínával való újraegyesítést tekinti végső célnak, mostanra sokak körében megosztottá vált. Egyes tagjai a „békés status quó”-ra hivatkoznak: Washington stratégiai szövetséges, Kína pedig alapvető gazdasági partner. Másrészt a jelenleg kormányzó Demokratikus Progresszív Párt (DPP) az Egyesült Államokat kulcsfontosságú szövetségesnek tekinti a kínai nyomással szembeni fellépésben és a függetlenség felé való elmozdulásban, amelyet a fiatalabb generáció széles körben támogat, ugyanakkor azonban kiáll a „békés status quo” mellett is. „Tajvannak nem érdeke, hogy állást foglaljon, amikor két olyan nagyhatalommal tárgyal, amelyek érdekei ellentétesek – mondja Ho Chih-Yung. Mert senki sem akar konfliktust”. Yeh Yao-Yuan szerint a jelenlegi kapcsolat éppen ellenkezőleg, teljesen kiegyensúlyozott: „Tajvannak a szuverenitása megőrzéséhez szüksége van az Egyesült Államok segítségére, az Egyesült Államoknak pedig stratégiai érdekeinek előmozdításához és a Kína elleni fellépéshez szüksége van Tajvanra.
Cai asszony nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem, hogy bemutassa a két ország közötti közeledés hatékonyságát. 2020. június 6-án a főváros reprezentatív műemlékének, a Grand Hotelnek a homlokzatán messziről látható volt az „USA” fényreklám, köszönetképpen 750 000 oltóanyag adományozásáért. Tizennégy nappal később, amikor Amerika bejelentette, hogy 2,5 millió oltóanyagot szállítanak, a nagyon emblematikus Tajpej 101-es tornyon volt a sor, hogy megjelenítse: „Éljen sokáig az Egyesült Államok és Tajvan barátsága”.
El kell mondani, hogy amióta az elnök 2020 augusztusában feloldotta a raktopaminnal tenyésztett sertéshús behozatalának tilalmát – amely az állati izomzat növelését segítő szer, és amely több helyen, így Európában is betiltott anyag – nem maradt feszültség a két ország kapcsolataiban. A raktopamin állandó nehézséget okozott a Washington és Tajpej között 1994-ben aláírt kereskedelmi és beruházási keretmegállapodásban (Trade and Investment Framework — TIFA), amelyet többször felfüggesztettek a hústermékek miatt. A tajvani kormány reméli, hogy a tárgyalások újrakezdése egy széles körű szabadkereskedelmi megállapodáshoz vezet, amely megtöri a Kínától, a még mindig a legnagyobb kereskedelmi partnertől való függőséget.
Bár a sajtóban nem igen szerepel, de nagyon is hatékony lobbi
Cai asszony állandóan bizonygatja, hogy – ellentétben Chen Shui-biannal, elődjével a DPP és az ország elnöki posztján (2000–2008) – ő nem támogatja a sziget függetlenségét. Ugyanakkor azonban mindig több és több garanciát és hivatalos elismertséget keres. „Tajvan védelmi képességének megerősítése kulcsfontosságú a hosszútávú túlélésünk szempontjából” – foglalja össze Hsziao Bi-khim nagykövet asszony. (4)
Washingtonban a tajvani lobbi, amely kevésbé ismert, mint az izraeli, de nem kevésbé hatékony, különösen a fegyvereladásokat ösztönzi. „Az agytrösztök olyan elemzéseket készítenek, amelyek egyértelműen az amerikai külpolitika befolyásolására irányulnak [...], de nem említik közvetlenül, hogy Tajvan washingtoni képviselete finanszírozza őket” – mondja Eli Clifton, a Quincy Institute for Responsible Statecraft kutatója, aki az amerikai külpolitika demilitarizálását támogatja. A Project 2049 Institute egyike azoknak a szervezeteknek, amelyek a nyilvánosság kizárásával gyakorolnak befolyást. A Tajpej és az amerikai fegyveripar által finanszírozott szervezet számos cikket tesz közzé, amelyekben amellett érvel, hogy Washington védje meg a szigetország részvételét a nemzetközi szervezetekben, erősítse meg az AIT legitimitását, és ösztönözze a csendes-óceáni szövetségesek közötti gazdasági integrációt. Más tanulmányok a kínai invázióval fenyegetnek. (5)
Kiemelik továbbá Hszi Csin-pingnek a Kínai Kommunista Párt 100. évfordulója alkalmából tartott 2021. július 1-i beszédét, amelyben felszólított „az anyaország békés újraegyesítésének előmozdítására” és „minden a »tajvani függetlenség« elérését célzó kísérlet határozott elutasítására”. És elhangzott a következő, alig burkolt fenyegetés is: „Senki sem becsülheti alá a kínai nép elszántságát, akaratát és képességét a nemzeti szuverenitás és a területi integritás megvédésére.”
Ami az AIT pontos szerepét illeti, a valódi-hamis nagykövetség vezetősége nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseinkre, és ez az álláspont nem változott meg az új igazgató, Sandra Oudkirk asszony érkezésével sem. A tajvani Védelmi Minisztérium szintén mélyen hallgat. Bár „a katonák közötti közvetlen tárgyalásokra szükségszerűen léteznek csatornák – jegyzi meg Hugo Tierny, a Tajvani-szoros védelmi kérdéseire szakosodott doktorandusz –, a kapcsolatnak ezt a részét nagyfokú diszkréció jellemzi”. Hogy finoman fogalmazzunk.
(1) Interjú Like Martinnel, The KK Show #67, YouTube, 2021. február 16.
(2) A többek között Kínába, Ausztráliába és Dél-Koreába kiküldött diplomatát az USA Védelmi Minisztériuma a „Kiváló Polgári Szolgálatért Érdeméremmel” tüntette ki a 2006 és 2009 közötti hozzájárulásáért az Egyesült Államok Koreai Erőinek Parancsnokságának tevékenységéhez.
(3) Catherine Bouchet-Orphelin: Exercices militaires conjoints des marines. La gifle américaine [A tengerészgyalogság közös hadgyakorlatai. Az amerikai pofon], Asie21-Futuribles, Párizs, n°144, 2020. november.
(4) Shannon Tiezzi: What to expect from US–Taiwan relations in 2021 (and beyond) [Ami az USA–Tajvan kapcsolatoktól 2021-ben (és azután) várható], interjú Hsziao Bi-khim asszonnyal, The Diplomat, Arlington (Egyesült Államok), 2021. február 11.
(5) Jae Chang: Coordinated competition in the Indo-Pacific [Irányított együttműködés az indiai–csendes-óceáni térségben], Project 2949 Institute, Arlington, 2021. július 1.
