Algír, 2020. október 3. Egy fiatal női holttestet találtak a keleti külváros egyik elhagyott benzinkútjánál. A 19 éves Chaïma F.-t megerőszakolták, majd késsel többször is megszúrták, benzinnel leöntötték, és felgyújtották.
Gyilkosát, aki már 2016-ban is megpróbálta a nőt megerőszakolni, letartóztatták, és az be is ismerte tettét. Az eset nagy felindulást keltett. A sajtó nagy terjedelemben foglalkozott a bűncselekménnyel, az interneten pedig „Chaïma vagyok” szlogennel követelte az elkövető kivégzését számos felháborodott hozzászóló.
Az erőszak rendszerszintű
A feministák felszólalásaikban arra hívták fel a figyelmet, hogy a nők elleni erőszak rendszerszintű, a többieket azonban főleg a halálbüntetésre vonatkozó moratórium megszüntetése mozgósította. (1) „A vitát újra az alapkérdésre kell összpontosítanunk – mondta Wiame Awres, a Féminicides Algérie [Nőgyilkosságok, Algéria] weboldal társalapítója. (2) – Valahányszor ilyen tragédia történik, újra el kell magyaráznunk, mi a nőgyilkosság, amely az ENSZ definíciója szerint »egy nő meggyilkolása azért, mert nő«. Vagyis egy olyan gyilkosság, amely a rendszerhez magához kötődik, és nem fog megszűnni azzal, ha a megtorlás törvényét alkalmazzuk.” A Féminicides Algérie adatai szerint 2021 első félévében 23 nőt gyilkoltak meg, 2020-ban egy év alatt 55-öt.
November közepén megjelent egy algériai tizenöt perces arab nyelvű videó, amelyben színésznők szólaltak fel egymás után. (3) Komoran sorolták fel mindazt, aminek nővéreik, anyáik és lányaik nap mint nap ki vannak téve: a patriarchális előírásokat, a fenyegetéseket és a nőgyűlölő megjegyzéseket. „Hagyd a bátyád biciklijét, és menj haza”, „A férfiak nem hibáznak”, „Összeházasodunk, de utána te nem dolgozol tovább az egyetemen”, „Mi lesz azzal a vacsorával, még mindig nincs kész?” A nagybátyáid láttak[...], el fogják vágni a torkodat”, „A fiú megütötte, de biztos megvolt rá az oka”, nem beszélve az elkerülhetetlen utcai füttyögésről, amelyet egy nő kap, ahogy elhalad, és akit sértegetnek, sőt követnek és zaklatnak, ha nem vesz róluk tudomást.
A videó nagy sikert aratott, és sok vitát váltott ki a nőgyilkossággal és a társadalmi tabukkal kapcsolatban. Voltak, akik az utcán vagy a munkahelyükön tapasztalt zaklatásról beszéltek. Mások arról számoltak be, hogy tömegközlekedési eszközökön fogdossák őket, vagy hogy családon belüli erőszaknak estek áldozatul. Áradt belőlük a düh és az undor, de néha fatalizmus is, oly mély a megaláztatás. „A feminista elkötelezettség nem újdonság Algériában” – mondja Habiba Djahnine filmproducer, író és aktivista. A közelmúlt kampányai a közösségi hálókon lehetővé tették nemcsak azt, hogy nyíltan beszélni lehetett erről, de egységesítették a téma megközelítését, sőt elősegítették annak a kollektív tudatosítását, hogy a nők elleni erőszak az élet minden területén létezik, és hogy ez főként társadalmunk patriarchális jellegének a következménye.
A nők tömegesen tiltakoznak
2017-et, azt követően, hogy elterjedt a #Metoo [Én is] mozgalom, amely az Egyesült Államokban született, miután több színésznő megvádolta Harvey Weinstein hollywoodi producert, (4) a legtöbb arab országban is meg mertek szólalni a nők. A Facebookon, a Twitteren és az Instagrammon keresztül feljelenthették bántalmazóikat, és kifejthették, mennyire elegük van ebből a helyzetből; a felszólalások lavinája indult el. Természetesen előtte is voltak már megmozdulások. 2012-ben az értelmiségi Rula Quawas, az Ammanban működő Jordán Egyetem tanára támogatta négy diáklány munkáját, akik egy rövid videót forgattak az egyetemen zajló szexuális zaklatásról. (5) A film, amely a 2017-ben elhunyt Rula Quawas dékáni állásába került, akkor nagy port kavart a nagyon konzervatív Hásimita Királyságban, de végül a népmegmozdulások okozta általános felfordulás közepette csak szerény hatása maradt.
Tíz évvel később a közösségi hálózatoknak egyre több felhasználójuk lett, és egyre nőtt a befolyásuk. 2021. január végén Kuvaitban Ascia Al-Faraj, az addig divatra szakosodott blogger, akinek 2,6 millió követője volt az Instagramon, közzétett egy videót a Snapchaten, amelyben szabadjára engedte a dühét. „Valahányszor kimegyek a házból, az utcán valaki biztos zaklatni fog vagy engem vagy egy másik nőt. [...] Nem szégyellitek magatokat? A zaklatás egy valós probléma ebben az országban, és nekem ebből elegem van.” A kuvaiti női internetezők azonnal felkarolták az ügyet. (6) A #Lan_Asket [Nem fogok hallgatni] címszó alatt egy orvosnő, Shayma Shamo által létrehozott Instagram-fiókon keresztül arab és angol nyelvű vallomásokat gyűjtöttek össze. „Fel kell szólalnunk, össze kell fognunk, és meg kell védenünk egymást, mert ami történik, az elfogadhatatlan” – írta Shamo asszony. Kuvaitból és az Arab-félsziget többi részéről is egyre csak érkeztek az újabb és újabb tanúvallomások. Legyenek férjezettek vagy egyedülállóak, kiskorúak, diákok, alkalmazottak vagy háziasszonyok, akikhez néhány délkelet-ázsiai háztartási alkalmazott is csatlakozott, mind arról panaszkodnak, hogy folyamatosan taharouche [zaklatás] áldozatai. Mindez bevásárlóközpontokban, egyetemeken, munkahelyeken, nyilvános helyeken és még a mecsetek környékén is.
A #Lan_Asket-kampány április 20-án lobbant be újra, miután Farah Akbar kuvaiti nőt egy őt zaklató férfi elrabolta, és két kisgyermeke szeme láttára meggyilkolta. Ezt a drámát követte néhány héttel később a közép-tunéziai Kef városában a 26 éves Refka Cherni halála, aki korábban orvosi igazolásokkal bizonyítva tett feljelentést erőszakos férje, a nemzeti gárda tisztje ellen. A rendőrőrsön történt összetűzés során (7) a férj azzal fenyegette meg a feleségét, hogy „vond vissza a feljelentést, vagy elvágom a torkod.” Másnap ötször lőtt rá. Az #EnaZeda [Én is], amely még 2019-ben az elnökválasztás két fordulója között indult, majd az eset következményeként újra feléledt a hálózatokon, éles kritikával illette a hatóságokat, amelyeket nemtörődömséggel vádolt. Május 20-án a parlamentben tartott meghallgatáson Hasna Ben Slimane ideiglenes igazságügyi miniszter elmondta, hogy az igazságszolgáltatás 2019-ben és 2020-ban közel 4000 erőszakos ügyet kezelt. Ez a szám a Belügyminisztérium által nyilvántartott 65 000 panaszhoz képest nevetséges. Refka Cherni halála után sok tunéziai nő a keserűségének adott hangot; arra a következtetésre jutottak, hogy ha feljelentést tesznek, az csak fokozza veszélyezettségüket. Ezzel a megállapítással a kuvaiti nők is egyetértettek, hiszen Farah Akbar is feljelentést tett leendő gyilkosa ellen. Algériában az a kilenc tanárnő, akit 2021. május 17-én éjjel megerőszakolt egy csoport férfi a Bordj Badji Mokhtar város (Szahara) külterületén lévő szolgálati lakásukban, négyszer jelezte korábban a hatóságoknak, hogy veszélyben vannak. Szakszervezetük kritizálta lakóhelyük rossz biztonsági körülményeit, és felrótta a hatóságok passzivitását. (8)
A törvény
„Nagyon kevés nőnek van bátorsága panaszt tenni, mert tudják, hogy az igazságszolgáltatás lassú, és hogy el kell viselniük a családtagjaik presszióját, hogy vonják vissza a vallomásukat, mint ahogy ez Refka Cherni esetében is történt – tanúsítja Narjess Aouadi orvosnő. – A mi társadalmainkban a szexuális zaklatás miatt feljelentést tenni mindenekelőtt azt jelenti, hogy szembe kell szállni a férfiaknak azzal a követelményével, hogy a nőknek igenis szerényeknek kell lenniük, és meg kell őrizniük a család jó hírnevét. Ha idegenek előtt beszélsz a fogdosásról, vagy ha elmondod, hogy egy férfi követett téged, és közben a nemiszervét mutogatta, azzal ’ayb-ot, szégyent hozol a családodra.”
Valamennyi arab ország büszkélkedik azzal, hogy vannak jogszabályai, amelyek büntetik a nők elleni szexuális zaklatást és erőszakot. A különféle feminista szervezetek által 2017 óta folytatott kampányok azonban két dolgot bizonyítanak. Először is, hogy gyakran semmibe veszik a törvényt, és sok gyilkos vagy erőszakos ember nem is kerül felelősségre vonásra, vagy rövid időn belül szabadul. Másodszor pedig, hogy maguk a jogszabályok gyakran hiányosak. Marokkó és Tunézia kivételével az Arab Liga tagjai mind fenntartásokat fogalmaztak meg az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) által 1979-ben elfogadott, a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményt (CEDAW) illetően. E negatív hozzáállás megakadályozza a női szervezeteket abban, hogy ezt a referenciaszöveget felhasználva megfelelőbb törvényeket követeljenek államuktól. Hasonlóképpen, az Arab Ligának nincs az Európa Tanács nők elleni erőszak ellenes szövegéhez hasonló konkrét jogi állásfoglalása – ezt egyébként Törökország épp most vonta vissza.
Egyetlen arab ország – még Tunézia sem, amely pedig 2017 óta ambiciózus jogi arzenállal rendelkezik a nők ellen elkövetett erőszak ellen – sem bünteti egyértelműen a házasságon belüli nemi erőszakot, amelynek jogosságáról vagy büntethetőségéről Egyiptomban a közelmúltban teológiai viták is folytak. (9) Az Öböl menti monarchiákban a törvény nem rendelkezik a családon belüli erőszakról. Algériában a nőgyilkosság elkövetője hivatkozhat enyhítő körülményekre házasságtörés esetén. Jordániában, akárcsak Irakban és Szíriában, az igazságszolgáltatási rendszer elfogadja a családok közötti megegyezéseket az úgynevezett „becsületbeli bűncselekmények” esetében. Marokkóban, ahol a Családügyi Minisztérium 2019-es felmérése szerint minden második nő erőszak áldozatává válik, a nemi erőszak áldozatai vonakodnak panaszt tenni, mert még büntetőeljárás is indulhat ellenük házasságon kívüli szexuális kapcsolat miatt. Ezt a helyzetet ítéli el a #TaAnaMeToo [Még én is Me Too vagyok] websorozat is.
Egyiptomban, amint azt Mohamed Diab rendező Nők a 678-as buszon című filmje (2010) világosan megmutatta, a szexuális zaklatás valóságos csapás. Egy 2013-as ENSZ-felmérés szerint a megkérdezett egyiptomi nők 99,3%-a mondta, hogy volt már áldozata valamilyen zaklatásnak. (10) Egyiptom az arab világ azon kevés országai közé tartozik, ahol az #AnaKaman [Én is]-kampányok nemcsak általánosak vagy egy-egy bűncselekményre reagálnak, hanem név szerint is megemlítik az elkövetőket. 2020 júliusában az Instagram Assault Police nevű fiókja nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolta meg a kairói Amerikai Egyetem volt diákját, egy aranyifjút. Ezután több mint ötven nő tanúskodott arról, hogy mi mindent követett el büntetlenül velük szemben.
A jelenség súlyossága miatt az egyiptomi képviselőház júliusban, évekig tartó halogatás után, olyan törvényt fogadott el, amely a szexuális zaklatást bűncselekménnyé minősíti át. Még Chawki Allam nagymufti is megszólalt: „A szexuális zaklatást tiltják az iszlám törvényei. Ez a legsúlyosabb bűnök egyike, és nem lehet hivatkozni a nők öltözködésére” (11) – mondta. De lesz-e ennek foganatja? 2020 júliusában néhány hétre felfüggesztették ugyan Abdallah Roshdy imámot, aki azt mondta, hogy „a szexuális zaklatás oka a rövid és szűk ruhák”, de most ismét megjelent a közösségi oldalakon és számos támogatója van.
Mennyire tud hatni a feminista mozgósítás a kormányokra? Habiba Djahnine asszony szerint „ezekkel a kampányokkal bizonyítani tudják, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága létezik az országukban. A kormányok, még ha támogatnak is néhány nővédelmi törvényt – amelyeket azóta sem hajtottak végre –, azonnal keményen fellépnek ellenük, mihelyst a feminista aktivizmus szélesebb politikai követelésekké menne át.” Erre Szaúd-Arábia a legjellemzőbb példa, ahol számos női aktivistát üldöznek. Loujain Al-Hathloul először csak azért küzdött, hogy a szaúdi nőknek joguk legyen autót vezetni, és hogy kiszabadulhassanak a férfiak gyámsága alól, majd országa fokozatos demokratizálását merte követelni. 2018 márciusában letartóztatták, két évet töltött előzetes letartóztatásban, ahol kínzásnak és szexuális zaklatásnak volt kitéve, mielőtt egy terrorizmusellenes bíróság öt év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte. 2021 februárjában engedték szabadon, de megtiltották, hogy elhagyja a királyságot. Felrótták neki, hogy belezavart Mohammed Ben Szalmán koronaherceg elképzeléseibe, aki kizárólagos ura akar lenni társadalma modernizációjának: (12) „Országainkban az állam ezt üzeni: »Legyetek tisztességes nők, hogy megvédjünk benneteket«. És természetesen a tisztesség a patriarchális értelemben értendő” – panaszolja Mozn Hassan asszony, aki a nők jogainak védelmével foglalkozó egyiptomi egyesületet vezeti.
Na és a férfiak? A kérdésre Habiba Djahnine asszony őszintén felnevet: „A kampányok eredményeként változott a szemlélet és a tudatosság. Most valójában a #Metoo utáni időszak van, és sok férfi már támogatja a feminista ügyet. De még mindig sok a feszültség, különösen, ha konkrét kérdésekről van szó, például a nőket sértő magatartásról, amely egyesek szerint csupán csábítás. És akkor még ne is beszéljünk a háztartáson belüli feladatmegosztás kérdéséről... De azért haladunk. Lépésről lépésre.”
