Hogyan lehet meggyőzni a tartózkodókat, a bizonytalanokat, a kiábrándultakat? Rávenni őket, hogy szavazzanak egy baloldali pártra?
Természetesen vannak a programban megfogalmazott intézkedések, de hogyan lehet eljuttatni az érdekeltekhez, hogyan lehet rávenni őket, hogy meghallják, hogy elhiggyék? Mit kellene előrevenni, milyen értékeket kellene kiemelni? Röviden, hogyan lehet egy hatékony baloldali kommunikációt levezényelni? A baloldal különböző politikusai ezt próbálják elérni a találkozókon, vitákon és televíziós interjúkban. Nem meglepő, ha erről azt mondjuk, hogy bonyolult vállalkozás.
Sokszor hallottuk már: „a baloldal szoftvere” elavult, már nem lehet ugyanúgy érvelni, mint korábban, minden megváltozott, alkalmazkodni kell stb., nem beszélve a baloldal árulásairól. Rosszabb, gyakran azt is mondják, hogy baloldal=jobboldal, hiszen alig van különbség, végül is ez ma már nem probléma, lépjünk egy lépést hátra, ez a megosztottság érvényes volt, kétségtelen, de csak egy régebbi világban. A La France Insoumise [Lázadó Franciaország] elnökjelöltje, Jean-Luc Mélenchon némi provokációval ezt megerősíti. Miután egy újságíró felhívta a figyelmet, hogy a baloldal mint kifejezés nem szerepel L’Avenir en commun [Közös jövő] című programjában, így reagált: „Nem számít, hogy baloldalinak vagy jobboldalinak tartanak-e”, már csak azért sem, mivel amit baloldalnak neveztek, azt „hazugságok” jellemzik (BFM, 2021. november 25.). De ez nyilvánvalóan nem akadályozza meg abban, hogy magát… baloldalinak tartsa. Mi jellemzi a baloldalt, azt akarja most mindenki felidézni, sőt újraértelmezni és meghatározni. És kiemelik, hogy nem, nem minden változott meg, hiszen a társadalmi egyenlőtlenség kérdése még mindig ugyanolyan égető.
Ugyanakkor némileg váratlan módon, hangsúlyozzák „a szegénység felszámolásának” szükségességét – Yannick Jadot az Europe Écologie Les Verts (francia zöld párt), 2021. szeptember 28-i beszéd; Mélenchon (BFM, 2021. november 25. stb.). A politikai vezérmotívum már nem a társadalmi igazságosság vagy akár az átalakulás követelése, hanem – és ez nem egészen ugyanaz – „a legszegényebbekkel” szemben elkövetett igazságtalanság elítélése. Jellemző erre az új megközelítésre, hogy gyakran hivatkoznak a kirívó esetekre, mint „a nők, akik hajnalban kelnek és csak napnyugtával mennek haza”, hogy „800 eurót keressenek havonta” – Olivier Faure, a Szocialista Párt főtitkára (France Inter, 2021. október 25.). A beszéd megrendítő, az érzelmekre hat és felháborodást kelt. „Mindig több a szegény, vannak emberek, akik éheznek, akik fáznak, akik sötétben vannak, akiknél nincs folyóvíz” – Mélenchon (France 2, 2021. október 7.).
Ez természetesen igaz.
De nem biztos, hogy a felháborodás a legszegényebbek rendkívüli nehézségei miatt kizárólag a baloldalnak van fenntartva. „Az anya, aki egyedül neveli két gyermekét és részmunkaidőben dolgozik”, „a szegénység botrány”, ellene „mindenekelőtt és minden fronton harcolni kell”, „a gyerekek, akik néha túlzsúfolt lakásokban élnek, akiknek nem korrigált látásproblémáik vannak, akik nem tudnak ebédelni, mert a menza túl sokba kerül”, ezt nem a baloldal mondta, hanem Emmanuel Macron elnök (A szegénység elleni nemzeti stratégia bemutatása, 2018. szeptember 13.).
Már 1891-ben XIII. Leó pápa Rerum Novarum enciklikája – amely egyébként ellenezte az ateista szocialisták magántulajdont támadó eszméit – elítélte a liberalizmus túlkapásait, kiállt „az igazságos bérek” mellett, és elítélte „a nyomort és a szegénységet, amely igazságtalanul nehezedik a munkásosztály nagy részére”. Ez, a lelkiismeret felébresztését megcélzó felhívás indította útjára a keresztényszociális mozgalmakat és a keresztény szakszervezeteket, amelyek célja „a bérmunkások sorsának javítása” volt, és amelyeknek távoli örököse ma a CFDT szakszervezet.
A szociális „rossz bánásmód” elítélése, hogy egy Mélenchon számára kedves kifejezést használjak, úgy tűnik, felerősíti Párizs polgármesterének, Anne Hidalgo asszonynak a szófordulatait „a jóindulat, a védelem, a támogatás” szükségességéről. Annál is inkább, mivel gyakran jár együtt „a méltóságteljes” élet követelésével. „Az emberi életet éppúgy tiszteletben kell tartani, mint a bolygót”, „méltósággal kell élni” – Fabien Roussel (a Francia Kommunista Párt jelöltje a Fête de l’Humanitén, 2021. szeptember 11.), ez Mélenchon vezérmotívuma is, „a kisemberek nevében, akik csak a munkájukból élnek, és akik remélik, hogy méltósággal élhetnek” (Lille, 2021. május 1-jei beszéd).
A „méltósággal” kifejezés erős, de homályos. A Larousse szótár szerint a „megbecsülten” szinonimája. Mit is jelent? Lehetséges, hogy a kifejezés az Ellenállás Nemzeti Tanácsának 1944. március 15-i Boldog Napok [Jours heureux – Conseil National de la Résistance (CNR)] programjából származik, amely „a bérek jelentős újraszabályozását és egy olyan bér- és jövedelemszint garantálását követelte, amely minden dolgozó és családja számára biztonságot, méltóságot és a kiteljesedett boldog élet lehetőségét nyújtja”. A CNR-ben a katolikus egyház szociális tanításait követő több képviselő is helyet kapott, akik meglehetősen közel álltak XIII. Leó eszmeiségéhez. Nem tudjuk, hogy az ipari miniszter, Agnès Pannier-Runacher asszony, amikor szemrebbenés nélkül kijelenti (a Cnews 2021. december 9-i adásában), hogy „nem élhetünk méltósággal havi 800 euróból”, vajon szintén a keresztényszocializmus áramlat követője-e.
A CNR szellemisége mára a baloldal szimbólumává vált, így az arra való hivatkozás sokféleképpen, bár néha kissé távolságtartóan jelenik meg. Ám miközben az utalás a legszegényebbekre állandó, addig a „kizsákmányolás” szó csak ritkán bukkan fel, és alig-alig méltatják a hozzá kapcsolódó társadalmi és politikai újításokat (társadalombiztosítás, felosztó-kirovó nyugdíjak, államosítások). Helyükre a boldogság reményének kifejezése lépett: Fabien Roussel a kampányát a „Boldog napok” égisze alá helyezi, és felszólít, hogy „jöjjön el a boldogság Franciaországba”; Yannick Jadot az ökológus projektet „az élet, a szépség, az öröm, a remény oldalára állítja”; Emmanuel Macron a maga részéről szintén a legközvetlenebb módon hivatkozott, amikor minden zavar és gátlás nélkül megerősítette, hogy „újra visszatérnek majd boldog napok” (2020. április 13.).
Ezeket a baloldali identitás kifejezését célzó elemeket a jelölteknek, illetve a pártok vezetőinek erősen személyre szabott bemutatása kiséri. Úgy mutatkoznak be, mint akik közel állnak az egyszerű emberekhez, „a néphez”. Anne Hidalgo nemcsak azt hangsúlyozza, hogy bevándorló, hanem azt is, hogy családja a munkásosztályhoz tartozott, Jean-Luc Mélenchon szívesen emlékeztet arra, hogy szegény emberek sorából származik, és mindannyian érzéssel idézik fel „a gyermekeinket”, és legtöbbjük nem idegenkedik a népies kifejezések használatától: Fabien Rousseltől kezdve, aki kiemeli, hogy a Big Pharma (1) „a koncon marakodik” (LCP, 2021. november 30.), Yannick Jadot pedig néhány felkapott témára mondta be, hogy „a franciák leszarják” (Calvi 3D, BFMTV, 2021. szeptember 20.), nem is beszélve Mélenchon a „jó kaja” kifejezéséről vagy Olivier Faure kirohanásáról, aki „baromságnak” nevezte a kormánynak a gáz- és villanyáremelésekről szóló döntését (France Inter, 2021. október 25.). A baloldal hitelesnek, közvetlennek mutatja magát és kimondja, amit érez. Nem finomkodnak az elit módjára... akik azonban szintén tudnak friss és élethű kifejezéseket használni „az őrült pénzről”, vagy pontosítani, hogy „a legjobb módja annak, hogy megengedhessünk magunknak egy új öltönyt, ha dolgozunk”. (Emmanuel Macron, kétszer is, 2016-ban és 2018-ban).
Természetesen ez kommunikáció kérdése. Bizonyos meghatározó „jelzőket és kifejezéseket” azért valóban mindig felismerhetünk. Fontos maga a program is – a politikai javaslatokhoz tartozó intézkedési pontok –, ez „átpolitizálhatja” a kérdéseket és eloszlathatja azt a ködös összképet, amely az érzelmesség túlhajtása miatt lebutította az egész politikai vitát. Hiszen a kollektív közös jóság népszerűsítése minden, jobb- vagy baloldali, humanista jellemzője.
