Már az ókori Rómában is bevált gyakorlat volt, hogy a kritikus helyzeteket egyetlen okkal indokolják. Abban az időben az idősebb Cato minden vádiratát - függetlenül a tárgytól - azzal fejezte be, hogy „Továbbá javasolom Karthágó elpusztítását!”
Nem is olyan régen, 1984-ben a közszolgálati televízió Yves Montand színészt kérte fel, hogy vezesse a „Vive la crise!” (Éljen a válság!) című műsort, amelynek az volt a célja, hogy megértesse a franciákkal, hogy a válság oka maga a jóléti állam (1) , amire az univerzális gyógyszert a spórolás jelentené a szociális ellátó rendszereken.
Majd a terrorizmus lett a napi mumus a mágneses rajztáblán, ahonnan így le lehetett törölni az összes többi problémát. A 2001. szeptember 11-i támadások után alig egy órával a brit köztisztviselők ezt az üzenetet kapták egy miniszteri tanácsadótól: „Ez a nap kiválóan alkalmas arra, hogy szép csendben meghozzuk a szükséges intézkedéseket.” Ezeket ugyanis - „mindet” - a „terrorizmus elleni harc” számlájára lehet írni, természetesen akkor is, ha semmi közük sincs Oszama bin Ladenhez.
Az időkerék tovább forog: most Oroszországban minden aktuális problémát szükségszerűen a nyugatiak okoznak. Nyugaton pedig minden mindig „Moszkva hibája”.
Így például az életszínvonal csökkenése. Joseph Biden elnök fáradhatatlanul sulykolja, hogy a „Putyin miatti élelmiszer- és energiaadó” az oka az amerikai infláció meredek emelkedésének. Hozzá hasonlóan Emmanuel Macron is azt állítja, hogy legszegényebb honfitársaink jelenlegi nehézségei a „háborús gazdasággal” magyarázhatók. De ha ez igaz, akkor a franciák már negyven éve háborús gazdaságban élnek és nem is tudják milyen egy békebeli korszak. Az inflációt automatikusan követő bérrendszert ugyanis 1982-ben szüntette meg François Mitterrand és minisztere, Jacques Delors. Ez volt a magánvállalkozások számára az államtól valaha kapott legnagyobb ajándék. A dolgozóknak azonban nem állítottak karácsonyfát, nekik tartósan csökkent a vásárlóerejük. Pedig akkoriban Ukrajna és Oroszország egy azon ország volt, és Vlagyimir Putyin még nem hagyta el szülővárosát, Leningrádot...
A „háborús gazdaság” tehát igazából csak folytatja és felgyorsítja a legszegényebbek további elszegényedését, miközben a tőzsde index, a CAC 40 vállalatainak profitja (160 milliárd euró 2021-ben) éppen most döntötte meg a tizenöt évvel ezelőtt felállított rekordot. Röviden, a világban minden megváltozott, kivéve az osztalékok és a bérek közötti hierarchiát. És a kormányok eltökéltségét, hogy a bérekkel szemben előnyt élveznek az osztalékok. Világ oligarchái egyesüljetek!
A mágneses rajztábla környezetvédelemi szempontból is jól működik. Újjáéled a széntermelés, miközben a vasúti árufuvarozás elhal, beindul a hydraulikus rétegrepesztéses kőolaj- és földgázkitermelés, növekszik a digitális szennyezés, az ékszerészek pedig harsányan hirdetnek a sajtóban és a falakon: zajlik tovább az élet.
Megint Putyin miatt?
Az állam a legszegényebbeknek ventilátorokat és palackos vizet oszt ki, azok pedig, akik nem kerékpárral mennek vásárolni, kedvezményesen tankolhatnak.
A „sürgősségi intézkedések” egymást követik, míg a sürgős intézkedések továbbra is váratnak magukra.
(1) L. Pierre Rimbert: Il y a quinze ans, ‘Vive la crise ‘ [Tizenöt évvel ezelőtt, „Éljen a válság”], Le Monde diplomatique, 1999. február.
