A Zaporizzsjai Atomerőmű körüli összecsapás miatt kiélesedett egy nukleáris katasztrófa veszélye, ami arra késztette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, hogy a helyzetet „tarthatatlannak” minősítse. Marc Endeweld újságíró a legújabb könyvében bemutatja, hogy az atomenergia ebben a konfliktusban miért éppúgy energetikai, mint stratégiai kérdés.
2022. szeptember 11-én Vlagyimir Putyin orosz elnök francia kollégájával folytatott telefonbeszélgetésében megismételte figyelmeztetését a Zaporizzsjai Atomerőműben kialakult helyzettel kapcsolatban. Európa legnagyobb atomerőműve Enerhodar város közelében, a Dnyeper, a frontvonalat kettéválasztó folyó partján található. Ugyanezen a napon kiderült, hogy leállították mind a hat, egyenként 1000 megawatt kapacitású reaktort.
A nyár folyamán az oroszok és az ukránok egymást okolták az helyszín bombázásáért. Így nem sokkal a két elnök közötti telefonbeszélgetés után Moszkva nyilvánosan felszólalt, hogy az ukránok huszonhatszor bombázták a térséget. Kijev a maga részéről azzal vádolja ellenfelét, hogy nehézfegyvereket helyezett el az atomerőmű területén, és onnan lövi a Dnyeper ukrán ellenőrzés alatt álló túlpartját. Bár augusztus elején Volodimir Zelenszkij elnök azzal fenyegetőzött, hogy megtorolja az orosz támadásokat, egyes katonái nem vártak az elnöki felszólításra: már július 19-én az ukrán hadsereg kis drónok segítségével támadta meg a helyszínen tartózkodó orosz katonákat: „Az ukrán hadsereg közvetlenül az atomerőmű belsejében zaklatja a megszálló erőket” kommentálta a Le Monde. (1)
A mind Ukrajna, mind Oroszország által 1977-ben ratifikált Genfi Egyezmény (II. jegyzőkönyv) tiltja a nukleáris létesítmények elleni támadásokat: „A veszélyes erőket tartalmazó üzemek vagy berendezések, nevezetesen gátak, töltések és áramszolgáltató atomerőművek ellen akkor sem szabad támadást intézni, ha azok katonai célpontot képeznek.”
Az orosz hadsereg már a háború elején, március 4-én elfoglalta a zaporizzsjai üzemet. Az invázió első napján, február 24-én az orosz légideszantcsapatok átvették az ellenőrzést a csernobili atomerőmű felett, amelynek reaktorai már évek óta le voltak állítva (a helyszínt március 31-ig tartották megszállva). A hely szimbolikus – az 1986-os nukleáris katasztrófa miatt – és kiemelten stratégiai jelentőségű, mivel különböző, atombombák gyártásához szükséges nukleáris hulladék található itt. Ugyanebben az időszakban az orosz erők nagyszabású offenzívát indítottak a Herszon régióban, és megpróbálták átvenni az ellenőrzést a Mikolajevi területen található „Dél-Ukrajna” atomerőmű felett. A művelet sikertelen volt. Vlagyimir Putyin a háború kezdetétől fogva a „különleges műveletek” fő célpontjává tette az ukrán atomerőműveket (összesen 15 szovjet tervezésű VVER nyomottvizes reaktor).
Tavasszal a Zaporizzsjai Atomerőmű elfoglalása aggodalmat keltett a nemzetközi közösségben. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) már akkor kérte, hogy egy ellenőrző misszió bejuthasson a helyszínre. Ukrajna eleinte ellenezte, hivatalosan attól tartva, hogy egy nemzetközi intézmény legitimálja a létesítmény orosz megszállását. A nyár folyamán azonban megszületett a megállapodás. A kijevi kormány elérte, hogy a NAÜ küldöttsége az általa ellenőrzött területeken haladjon át az atomerőműhöz. Miközben Zelenszkij elnök ismételten elítélte „az orosz zsarolást” a zaporizzsjai üzemmel kapcsolatban, a Kreml sürgősen összehívta az ENSZ Biztonsági Tanácsának kizárólag ezzel a kérdéssel foglalkozó ülését.
Az ukrán atomerőművek csatlakoztatása az európai hálózathoz
Mindkét fél egy „új Csernobiltól” való félelemre játszik rá, és nagy nyomás nehezedik mindkét oldalról a NAÜ-re. Kijev az atomerőmű „demilitarizálását” akarja kikényszeríteni, míg Moszkva azt szeretné, ha Ukrajnát a bombázások fő felelőseként neveznék meg. Jelentésében (2) a nemzetközi ügynökség felszólít a bombázás azonnali leállítására (anélkül, hogy megemlítené a támadás eredetét), és javasolja egy „védelmi övezet” létrehozását a Zaporizzsjai Atomerőmű körül (további részletek nélkül). Úgy véli, hogy a helyzet „tarthatatlan” és „állandó veszélyt jelent a nukleáris biztonságra, mivel sérülhetnek a telephely biztonsága szempontjából alapvető fontosságú funkciók, különösen a létesítmények hűtése [...].” A NAÜ ellenőrei a bombázásokat követően számos kárt észleltek: például felszakadt egy épületnek a teteje, ahol friss fűtőelemeket és radioaktív hulladékot tárolnak. Aggódnak az ukrán technikusok munkakörülményei miatt is, akikre nyomást gyakorol az orosz hadsereg.
Zaporizzsja nem csupán a nukleáris biztonság miatt fontos: az atomerőmű geopolitikai háborús célpont. Az orosz megszállás előtt a hat reaktor Ukrajna villamosenergia-termelésének 20%-át biztosította. A konfliktus kulisszái mögött tehát Ukrajna energiafüggetlensége a tét, különösen az atomerőmű villamosenergia-csatlakozási elemeinek van jelentősége. A helyszínen tett látogatása során a NAÜ megállapította, hogy számos bomba célpontjai az oroszok által részben megszállt Kelet-Ukrajnába vezető nagyfeszültségű vezetékek, valamint a csatlakozóállomások és az elektromos transzformátorok voltak. Augusztus 25-én az atomerőművet néhány órára lekapcsolták az ukrán hálózatról, és Ukrajna attól tartott, hogy az oroszok a saját hálózatukra kapcsolják át. Az amerikai külügyminisztérium szerint ez az energia „elfogadhatatlan” eltérítése lenne (3) .
A Szovjetuniótól örökölt ukrán atomerőművek egészen a közelmúltig az orosz és a fehérorosz villamosenergia-hálózathoz voltak csatlakoztatva. Bár a mainstream média nem számolt be az információról, de néhány órával az orosz invázió előtt, egy korábban elhatározott „teszt” keretében Ukrajna a hálózatát lekapcsolta Oroszországról – a háború miatt ez a helyzet azonban állandósult. Ez könnyítette meg végül, hogy 2022 márciusában Lengyelországon keresztül az ukrán villamosenergia-hálózatot összekapcsolják az európai villamosenergia-hálózattal. Az ukrán atomerőművek európai hálózathoz való csatlakoztatására irányuló projekt 2015-ben kezdődött, néhány hónappal a Krím elcsatolása és a donbászi konfliktus kezdete után. A projektet támogatta Franciaország, amely az RTE (villamosenergia-átviteli hálózat) mobilizálásával segíti az ukránokat, valamint az EDF Trading, amely a finanszírozás egy részét biztosítja (összesen 2,6 milliárd dollárt, (4) a lengyel Polenergia és az amerikai Westinghouse céggel partnerségben). Ukrajna végső soron olcsó villamos energiát akar exportálni az európai országokba.
Vlagyimir Putyin egyik indítéka a „különleges művelet” elindítására valójában az volt, hogy gátat szabjon az ukránok azon törekvésének, hogy megszüntessék az atomerőművek feletti orosz ellenőrzést, ami egyszerre energetikai és biztonsági kérdés. A Szovjetunió bukása után az ukrajnai VVER-reaktorok karbantartását és biztonságát, a nukleáris üzemanyag-ellátást és a hulladékkezelést sokáig az oroszok biztosították (az atomerőművekhez szükséges pótalkatrészek Fehéroroszországból származnak), ahogyan ez történik az összes ilyen típusú reaktor esetében Európában. Az ukrajnai nukleáris ciklus úgy működött, hogy Kazahsztán szállította az uránt, amelyet Oroszországban dúsítottak, majd Ukrajnába küldtek. 2010-ben a TVEL, a Roszatom, az orosz állami nukleáris vállalat leányvállalata 608 millió dollár értékben adott el nukleáris üzemanyagot Ukrajnának. Ukrajna volt akkoriban a TVEL legnagyobb ügyfele.
Ukrajna a 2000-es évektől kezdve igyekezett diverzifikálni nukleáris üzemanyag-ellátását és korszerűsíteni a régi, szovjet tervezésű reaktorait. A narancsos forradalom után hatalomra került kormányok az amerikai Westinghouse-cégcsoporthoz fordultak. A kezdet nehéz volt, a cégcsoport több kudarcba is belefutott. Olyannyira, hogy 2012-ben súlyos baleset történt a „Dél-ukrajnai” atomerőmű egyik reaktorában, amely akkor már amerikai fűtőelemmel üzemelt. Maga az atomerőmű magja sérült meg súlyosan. Az üzemanyag illeszkedése az adott szovjet technológia keretei közé érzékeny műveletnek bizonyult, amelyhez hosszabb idő kellett. Több sikertelen kísérlet után a Westinghouse-nak végül sikerült hat ukrán reaktor ellátását biztosítania. A Zaporizzsjai Atomerőműben a hat reaktorból négyhez a Westinghouse szállította az üzemanyagot.
Az elmúlt években Oroszország egyre nagyobb nyomás alá helyzete Ukrajnát, hogy fenntartsa és megőrizze a két ország közötti nukleáris rendszert. Zelenszkij elődje, Petro Porosenko elnök többségi részesedést ígért a Westinghouse-nak az üzemanyagpiacon, de aztán visszalépett, és a tervezettnél kevesebb szerződést kötöttek meg. 2019-től az ukránok, akik eltökélten távol akarják tartani az oroszokat az atomiparuktól, megváltoztatták az álláspontjukat. Abban az évben egy új megállapodás keretében csökkentették az orosz üzemanyag-rendeléseket. Az Energoatom, az ukrajnai atomerőművek üzemeltetője úgy döntött, hogy elsősorban a Westinghouse-tól vásárol.
Két évvel később az események felgyorsulnak: 2021 augusztusában egy amerikai–ukrán együttműködési megállapodás értelmében a Westinghouse nukleáris üzemanyaggyártó telepet létesít. Egy hónappal később az amerikai cég és az Energoatom szándéknyilatkozatot írt alá 30 milliárd dollár értékben négy AP1000-es reaktor megépítésére Ukrajnában. 2022 júniusában még egy újabb megállapodást írtak alá: a Westinghouse összesen kilenc reaktort építene az országban. Az amerikai cégcsoport, a Trump-kormányzat ösztönzésére, 2018-ban indított egy diszkrét offenzívát, amelynek az volt a célja, hogy az Egyesült Államok, szemben Kínával és Oroszországgal, erőteljesen térjen vissza a világ polgári nukleáris piacára. (5)
Ukrajna közeledése az Egyesült Államokhoz aggodalommal tölti el Vlagyimir Putyint. Az ő szemében ez nemcsak sértés, hanem fenyegetés is. Az atomenergia ugyanis potenciálisan kettős technológia: polgári és katonai.
Fenntartják a kapcsolatot az oroszokkal
Moszkva reakciójának megértéséhez érdemes visszanyúlni az 1994-es budapesti memorandumhoz, amelyet Ukrajna, Oroszország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság (és később a többi deklarált atomhatalom, Franciaország és Kína) írt alá. A dokumentum értelmében Ukrajna garanciát kapott területének egysége és biztonsága megőrzésére, cserébe azonban elfogadta, hogy átadja Moszkvának a Szovjetuniótól örökölt, a területén lévő nukleáris arzenált. Akkoriban ezt mint a nukleáris leszerelés modelljét üdvözölték (Ukrajna ugyanebben az időben írta alá az atomsorompó-szerződést), a memorandumnak azonban volt egy nagy hiányossága: a biztonsági garanciákhoz nem társult semmilyen tényleges kötelezettség Ukrajna védelmére, és nem írtak elő szankciókat vagy kötelező intézkedéseket arra az esetre, ha valamelyik ország megszegné. A Krím 2014-es annektálása óta az ukrán elit egy része nem szűnt meg nyilvánosan sajnálni és kritizálni a tízen évvel korábbi leszerelési megállapodást. (6)
A vita túlmutat Ukrajnán. Tavaly júniusban Radosław Sikorski, a volt lengyel védelmi és külügyminiszter bejelentette, hogy Oroszország megsértette a budapesti memorandumot, és ezért a Nyugat „felajánlhat” nukleáris robbanófejeket Ukrajnának, hogy az „megvédhesse függetlenségét”. Öt nappal az orosz invázió előtt, 2022. február 19-én, a müncheni biztonsági konferencián Volodimir Zelenszkij az 1994-es budapesti memorandumra hivatkozott, és kifejtette, hogy rövid időn belül újra kell tárgyalni a megállapodást, különben Ukrajna úgy fogja tekinteni, hogy már nem kötik történelmi kötelezettségvállalásai: „Ukrajna biztonsági garanciákat kapott a világ harmadik legnagyobb nukleáris ütőerejének feladásáért. Már nincs meg a fegyverzetünk. És nincs meg a biztonságunk sem.”
Március végén, az oroszok és az ukránok között Recep Tayyip Erdogan török elnök égisze alatt zajló béketárgyalásokon Zelenszkij elnök kijelentette, hogy országa kész a semlegességre, és arra, hogy nem fejleszt atomfegyvereket – írta a Financial Times –, amennyiben Oroszország kivonja csapatait, és Kijev komoly biztonsági garanciákat kap: (7) „Mi készen állunk államunk nem-nukleáris státuszára... Ha jól emlékszem, ezért kezdte Oroszország a háborút [a fr. szerk. megjegyzése: Oroszország attól félt, hogy Ukrajna végül katonai atomfegyverkezésbe kezd]” – magyarázta az ukrán elnök.
A polgári célú atomenergia terén az amerikaiak segítették az ukránokat, közben azonban igyekeztek a kapcsolatot fenntartani az oroszokkal is. Trump elnök megbízott egy magas rangú tisztviselőt, John Reichartot, a Tömegpusztító Fegyverek Tanulmányozásával Foglalkozó Központ korábbi vezetőjét, hogy értékelje a teljes ukrajnai nukleáris helyzetet, és ő csendben leadta a jelentéseit. A háború ellenére ma is folynak a titkos tárgyalások az Egyesült Államok és Oroszország között az ukrán polgári atomenergia jövőbeni megosztásáról: „Tudják, hogy amíg az AP1000-es atomerőműveket nem építik meg Ukrajnában, addig sem ők, sem az ukránok nem tudnak meglenni az oroszok nélkül” – kommentálja a globális nukleáris ipar egyik szereplője.
(1) Guerre en Ukraine : intimidation et chantage autour de la centrale nucléaire de Zaporijia [Háború Ukrajnában: megfélemlítés és zsarolás a Zaporizzsjai Atomerőmű körül], Le Monde, 2022. augusztus 9.
(2) Az Ukrajnáról szóló NAÜ-jelentés PDF formátumban ezen a címen érhető el bit.ly/3QlTpx8
(3) Agence France Presse, 2022. augusztus 25.
(4) 2022. szeptember 20-án egy $ egy eurót ért.
(5) Teva Meyer : Moscou et Pékin se partagent la planète électronucléaire [Moszkva és Peking felosztja a világ atomenergia piacát], Le Monde diplomatique, 2022. június.
(6) Ukraine gave up a giant nuclear arsenal 30 years ago. Today there are regrets [Ukrajna 30 éve lemondott egy óriási nukleáris arzenálról. Ma sajnálja], The New York Times, 2022. február 5.
(7) Volodymyr Zelensky says Ukraine ready to discuss neutrality in peace talks with Russia [Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajna kész megvitatni a semlegességet az Oroszországgal folytatott béketárgyalásokon], Financial Times, London, 2022. március 28.
