Miután Vlagyimir Putyin bejelentette a tartalékosok mozgósítását, széles körű tiltakozásokra került sor Oroszország-szerte, és sokan igyekeznek elhagyni az országot. A gazdasági nehézségek növekedésével további elégedetlenségre lehet számítani.
Két cég uralja az orosz közvélemény-kutatási piacot, a VCIOM (Orosz Közvélemény-kutató Központ) és a Levada Központ, amely 2004-ben, az államosítás után vált ki a VCIOM-ból. A VCIOM arra törekszik, hogy megőrizze a kormány bizalmát, és a Kremltől, valamint a főáramú médiumoktól kapja a munkáját. Eközben a Levada Központ a magán- és nemzetközi ügyfelekre összpontosít, amiért egy 2012-es törvény értelmében „külföldi ügynök” jelzőt kapott. Meglepő módon a Vlagyimir Putyin ukrajnai „különleges katonai műveletével” kapcsolatos felméréseik nagyjából hasonló eredményeket mutatnak: eszerint a hadművelet kezdettől széleskörű támogatást élvez, a válaszadók mintegy 75%-a részben vagy teljesen egyetért veleet. Vajon a 300 000 tartalékos szeptember 21-én bejelentett mozgósítása megváltoztatja a helyzetet?
Valerij Fjodorovval, a VCIOM főigazgatójával folytatott telefonbeszélgetés során egészen más képet kaptam, ugyanis a közölt számok nem veszik figyelembe a nem válaszolókat, és „a hangulat aligha ünnepi”. Az emberek aggódnak, és messze vagyunk a Krím annektálása utáni, 2014-es lelkesedéstől, amikor „orosz tavaszról” beszéltek. A támogatottság életkor szerint is változik: különösen erős (augusztus végén 10%-kal az átlag feletti) a peresztrojka előtt születettek körében, különösen az 55 év felettieknél, akik elsősorban az orosz állami televízióból szerzik a híreket.
Még így is, az internethez jobban értő 18-24 évesek 65%-a támogatja a beavatkozást: ha az ország háborúban áll, akkor támogatni kell, vélik. Bár a VCIOM becslése szerint az oroszoknak csupán 1%-a segíti aktívan a háborús erőfeszítéseket – segélyt gyűjtenek a Donbasszból menekülőknek, drónok és más felszerelések vásárlását finanszírozzák az orosz hadsereg számára, önkéntesnek jelentkeznek a harctérre –, de ez még mindig több mint egymillió ember.
A nyugati szankciók és az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások erőteljes összefogást eredményeztek, ami elszigetelte és meggyengítette a háborúellenes mozgalmat; májusban mintegy 150 000 orosz (1) , főként fiatal és diplomás ember indult Törökországba, az Egyesült Arab Emírségekbe, Örményországba vagy Grúziába. A tartalékosok mozgósítása még többeket késztetett távozásra.
A RIA Novosztyi hírügynökségnek adott interjújában Fjodorov elárulta, hogy „a megkérdezettek körülbelül 10%-a változtatta meg a véleményét a konfliktus első három-négy hetében. Néhányan azok közül, akik ellenezték a hadműveletet, vagy bizonytalanok voltak, most már mellette vannak. Azóta a számok nem változtak jelentősen.... Az információs háború teljes lendületben van, de ahhoz, hogy a számok megváltozzanak, olyan mértékű fejleményeknek kellene bekövetkezniük, mint amilyeneket tavasszal láttunk.” (2) Putyin szeptember 21-i beszéde lehet most a fordulópont.
Ostrommentalitás
A szankciók sok oroszt meggyőztek arról, hogy igaz, amit egyesek 2014 óta mondanak, azaz az igazi ellenség nem Ukrajna, hanem a NATO, és végső soron az USA. Közvetlenül az invázió előtt a Levada Központ által megkérdezettek 60%-a úgy vélte, hogy a NATO felelős a donbasszi feszültségekért, és csak 14%-uk hibáztatta Ukrajnát. (3)
A nyugati ellenségeskedés még a leglagymatagabbakat is Putyin támogatására késztette. A balti államok, Lengyelország és a Cseh Köztársaság határainak lezárása az oroszok előtt, valamint az EU szeptemberi döntése, hogy korlátozza a schengeni övezetbe való belépésüket, megerősítette az ostrommentalitást a háború támogatói körében, bár anélkül, hogy a közvélemény egyensúlyát radikálisan megváltoztatta volna: az oroszok mintegy 10%-a rendületlenül elítéli a háborút. A frontra küldéstől való félelem valószínűleg növelte ez utóbbiak számát; szeptember végén ez vezetett újabb tiltakozásokhoz.
De ezen a nyáron Szentpéterváron ünnepi hangulat uralkodott. A városban hőhullám volt, és a vüpuszknyik (érettségi utáni) partik és a nyárközépi „fehér éjszakákat” ünneplők, diákok és turisták megtöltötték a kávézókat, éttermeket, és elárasztották a szuvenírboltokat. Egyes ünneplők politikai szimbólumokat viseltek: a Z betűt, a „különleges katonai művelet” „logóját”, néha a fekete-narancs csíkos Szent György szalaggal kombinálva, amely a fasizmus feletti győzelmet jelképezte, ami most is a katonai művelet egyik kinyilvánított célja.
A rendőri jelenlét diszkrét volt – semmiben sem hasonlított a csecsenföldi háború idején tapasztaltakhoz, amikor a metróállomásokat betontömbökkel védték, és szinte minden utcasarkon személyazonossági ellenőrzőpontok álltak. Minden teljesen normálisnak tűnt.
Moszkvában egy szuvenírárus azt mondta: „Teljesen kifogytunk az orosz zászlókból”. A korábbi McDonald’s éttermek orosz tulajdonban és új orosz névvel, „Vkuszno – i tocska” (Finom – és ennyi) néven nyitottak újra, és tele voltak.
Putyin Oroszországa hazafiakra és bomlasztókra oszlik. A moszkvai metróban láttam egy fiatalembert, akinek gondosan nyírt szakálla volt, és kiabálás nélkül fejtette ki véleményét a háborúról: a pólóján az állt, hogy „Külföldi ügynök”. A 2012-es „külföldi ügynökökről” szóló törvény előírja, hogy az Oroszországban működő és külföldi pénzügyi támogatásban részesülő nem kereskedelmi szervezeteknek „külföldi ügynökként” kell regisztráltatniuk magukat, különben bezárják őket. A közelmúltban a törvényt kiterjesztették a „külföldi befolyás alatt álló” magánszemélyekre is, és akik kritizálják a kormányt, kihallgatásokat, rendőrségi razziákat, letartóztatásokat – és most már börtönbüntetést – kockáztatnak. Július 8-án Alekszej Gorinov, Moszkva Krasznoszelszkij kerületének önkormányzati képviselője hét évet kapott, mert elítélte az inváziót. Mivel az ilyen bűncselekményekért általában pénzbüntetés jár, a szándék egyértelműen az volt, hogy példát statuáljanak. A szeptemberben letartóztatott háborúellenes tüntetők 15 évet is kaphatnak.
A televíziós közvetítések hónapokon át úgy mutatták be az Ukrajnában állomásozó orosz erőket, hogy óvatosan nyomulnak előre, mindkét oldalon igyekeznek megkímélni az életeket, és segítenek a „felszabadított területek” hálás lakóinak az újjáépítésben. A nyugati vezetők következetlenségeit és baklövéseit is eltúlozták. Putyin időről időre nyilatkozatot adott ki, amelyben kifejtette Oroszország álláspontját egy adott fejleményről.
Az elvárások kezelése
A kormány meglehetős sikerrel kezelte a lakossági elvárásokat, elkerülve, hogy gyors eredmények elérésével kapcsolatos nyomás neheződjék a Kremlre. Konasenkov altábornagy naponta tömör tájékoztatást adott a művelet előrehaladásáról. Hangja egyszínű és személytelen volt, gondosan kerülve a diadalmaskodás minden jelét, ami kiválóan alkalmas volt a küldetés összetett és nehéz természetének magyarázatára.
Ez lehetővé tette, hogy az orosz közvélemény immunitást alakítson ki a rossz hírekkel szemben, mint például a Moszkva cirkáló áprilisi elsüllyedése. A várakozásokkal ellentétben ez nem okozta a katonai művelet támogatásának összeomlását. Az ukrán ellentámadás azonban megmutatta ennek a megközelítésnek a korlátait. A közvéleményt befolyásolhatja az a félelem, hogy a konfliktus elakad, és egyre több embert és erőforrást emészt fel.
Dmitrij Ivanov író a többség nevében szólalt fel: „Én a háború ellen vagyok. Ki lehet boldog, amikor ennyi ártatlan embert ölnek meg?”. A legtöbb oroszhoz hasonlóan ő is úgy látja, hogy Ukrajna a Szovjetunió összeomlása után folytatódó és folyamatosan erősödő hidegháború áldozata. „Amerika súlyos hibát követett el, amikor felgyorsította Oroszország bekerítését. Jelcin dühös volt emiatt, és ha ma ő lenne hatalmon, talán ugyanezt a döntést hozta volna, ahogyan bármelyik szovjet korszakbeli kommunista főtitkár is ezt tette volna. A történelem ismétli önmagát, és Amerika előre láthatta, és előre is kellett volna látnia, ezt a háborút, amely a Varsói Szerződés felbomlása óta a NATO öt egymást követő bővítésének közvetlen következménye. Most egy háborúval állunk szemben, és ez könnyen továbbterjedhet.” Megemlítette Transznyisztriát, Moldovát és Kalinyingrádot.
Az oroszok régóta úgy vélik, hogy az idei télre Oroszország és a Nyugat közötti küzdelem gazdasági jellegű lesz – verseny, hogy ki bírja tovább a hiányt. „Az európaiak nem olyan kemények, mint mi – mondta Hafiz Kutlalijev, az első világháború történésze. – Láttunk már benzinadagolást, üres polcokat és hiperinflációt.” Sok orosz emlékszik a Jelcin alatti gazdasági katasztrófára, és a jelenlegi válság valószínűleg sokkal kevésbé lesz súlyos. Azt mondják maguknak, hogy az élet megy tovább, még akkor is, ha nélkülözniük kell az iPhone-t, a parmezánt és a párizsi utazásokat. Sokan azt mondták nekem: „Az infláció arra fogja kényszeríteni az EU-t, hogy meghátráljon és tárgyaljon.”
Bár mindenki nehéz időkre számít, káosznak nyoma sincs. A sorok a bank-automatáknál megszűntek. Az építkezések fellendültek. A munkanélküliség, bár valószínűleg alábecsült, történelmi mélyponton van. A Sberbank szerint a medián reálbér tavasz óta ismét emelkedik. (4)
Szergej Tolsztih informatikus elmondta: „Kerülöm a katonai műveletről szóló híreket a közösségi médiában, és csak olyan üzleti csatornákat nézek, mint az RBK, hogy megpróbáljak képet kapni arról, hogy mire számíthatok. Úgy tűnik, gazdasági visszaesés várható, de semmi visszafordíthatatlan.” Tolsztih és csapata egy Linuxon alapuló orosz operációs rendszert fejleszt, míg más csapatok az Android helyettesítésén dolgoznak. „Kialakulóban a digitális szuverenitás – és ennek épp ideje volt!”
„A háború véget vetett a Covidnak”
Az állami média rendszeresen beszél az oroszok nehézségekkel szembeni ellenállásáról, sőt a nyugati szankciókat gazdasági lehetőségként írja le. „Az általunk szervezett fókuszcsoportokban” – mondta Gyenyisz Volkov, a Levada Központ igazgatója – „az emberek azt mondják, hogy a Nyugat már a szovjet korszakban is bevezetett szankciókat. Bár a szankciók bejelentése sokkoló volt, ma már szinte jó dolognak tartják őket. Sokan úgy tekintenek rájuk, mint motivációra a gazdaság stratégiai ágazatainak fejlesztésére.”
Ezt az optimizmust erősíti az a tény, hogy a szankciók nyilvánvalóan kudarcot vallottak: a pénzügyi káosz helyett az embargók miatt a szénhidrogénárak az egekbe szöktek, ami feltöltötte az államkasszát.
Nem is olyan régen a moszkvai bárokban a kézműves sörök óriási választékát kínálták, főként orosz, de német, belga, ír és brit söröket is. Fiatal üzletemberek élvezték a munka utáni italozást, és a hangulat nyugodt volt annak ellenére, hogy kevesebb mint 700 km-re tombolt a háború.
Egy vendég az egyik bárban azt mondta nekem: „Rossz szelek fújnak. A háború véget vetett a Covidnak. Nincs több maszk, nincs több zárlat.” Az oroszországi elit leginkább háborúpárti tagjai határozottan helytelenítik az effajta félvállról vett hozzáállást. Mihail Seremetyev, Putyin parlamenti többségének egyik tagja szeptember 13-án azt mondta: „Úgy tűnik, senkit sem érdekel, hogy valahol odaát egy különleges hadművelet folyik. Oroszországban mindenkinek együtt kellene dolgoznia a győzelemért.” Vajon az ősz változást hoz? Nagyobb támogatást a háborúnak, vagy nagyobb szembenállást?