Az Egyesült Államok külpolitikáját a demokrata többségű szenátus és a republikánus vezetésű képviselőház együttélése nem fogja megváltoztatni.
Erre most még azok is rá fognak döbbenni, akiknek eddig nem volt egészen világos, mennyire hasonlít egymáshoz a republikánus képviselők neokonzervatív militarizmusa és a demokraták erkölcsi neo-imperializmusa.
Pedig ez nem új jelenség. 1917-ben a demokrata Woodrow Wilson elnök elkötelezte országát a birodalmi rivalizálás jellemezte első világháborúban, azt állítva, hogy így „akarja garantálni a demokráciát az egész földön”, ami nem akadályozta meg abban, hogy a Ku Klux Klan szimpatizánsa legyen. Később, a hidegháború idején a Fehér Házban egymást váltották a republikánusok és a demokraták, és mind a „szabad világot” akarta megvédeni az ateista kommunizmussal, a „gonosz birodalmával” szemben.
A Szovjetunió megszűnésével eljött a „terrorizmus elleni háborúk” időszaka, amely George W. Bush elnök ígérete szerint véget vet a „zsarnokságnak a világon”. Korea, Vietnám, Afganisztán, Irak: ezek a demokratikus keresztes hadjáratok több millió áldozatot követeltek, együtt jártak a szabadságjogok korlátozásával (McCarthyizmus, a közérdekű adatokat kiszivárogtatók üldözése…), és Washington olyan nagy bűnözők hadának lett a szövetségese, akik nem mind olvasták Montesquieu-t (1) . Amíg azonban az amerikai táborhoz tartoznak, addig nyugati katonai beavatkozás következtében a hajuk szála sem görbül, sem az indonéziai Suharto tábornok, sem a dél-afrikai apartheid rezsim, sem Augusto Pinochet Chilében nem fogja elveszíteni a hatalmát (vagy az életét).
Egy demokrata elnök segít a demokráciáért folytatott harcnak álcázni a Fehér Ház birodalmi hegemóniáért folyó küzdelmét. Még egy olyan kellemetlen ellenféllel szemben is, mint Vlagyimir Putyin, az atlantista baloldal valószínűleg nem állt volna be Richard Nixon, George Bush vagy Donald Trump mögé. Annak idején, a francia gyarmatosításra gyakran mint a „felvilágosodás civilizációs küldetésére” hivatkoztak, most a Nyugat erkölcsi igazolására és megerősítésére használják fel (2) az orosz, iráni és kínai önkényuralom elleni fellépést.
Október 24-én 30 demokrata képviselő levelet tett közzé, amelyben részben méltatták Joseph Biden elnök ukrán politikáját, ugyanakkor tárgyalásra szólítottak fel a háború lezárása érdekében. A közhelyes nyilatkozat olyan háborús zúgolódást váltott ki a Twitteren, hogy a bátor aláírók többsége azonnal visszavonta nyilatkozatát. Egyikük, Jamie Raskin pedig egy olyan teljesen ellaposodott érveléssel állt elő, amely mintapéldánya az intellektuális megfélemlítés időszakainak: „Moszkva az antifeminista, meleg- és transzellenes gyűlölet globális központja, és a Nagy Felcserélési elmélet[iii] utolsó mentsvára. Amikor támogatjuk Ukrajnát, akkor szembeszállunk ezekkel a fasiszta nézetekkel”. Bár hiányzik belőle a globális felmelegedés elleni harc témája, az amerikai háborús célok ilyen képmutató újrafogalmazása az eljövendő imperialista baloldal testreszabott érvelése.
(1) Montesquieu, felvilágosodáskori filozófus, az államhatalom megosztásáról írt elveire utal a cikk – a ford.
(2) Cf. Christopher Mott: Woke imperium: The coming confluence between social justice & neoconservatism [Woke birodalom: A társadalmi igazságosság és a neo-konzervativizmus közelgő egybeérése], The Institute for Peace & Diplomacy, 2022. június.
(3) A Grand Remplacement (The Great Replacement) egy fehér nacionalista szélsőjobboldali összeesküvés-elmélet, amely Renaud Camus 2011-ben megjelent könyve alapján terjedt el –L. https://fr.wikipedia.org/wiki/Grand...https://fr.wikipedia.org/wiki/Grand_remplacement - a ford.
