Erőskezű férfiak és a politikai haszon

caesar 1December 17-én Vlagyimir Putyin orosz elnök nyíltan bókolt az amerikai republikánus előválasztások egyik jelöltjének, a New York-i milliárdos Donald Trumpnak. „Tehetséges és briliáns” emberként jellemezte őt, és az „elnökválasztások egyik esélyesének” nevezte. Donald Trump egyáltalán nem utasította vissza ezt a nyilvános dicséretet, pedig ez hátrányos is lehet számára egy olyan a pártban, ahol nagyon sok neokonzervatív azon morfondírozik: Iránt vagy Oroszországot utálja-e jobban… Donald Trump szívélyes válaszában Putyint az „ország valós vezetőjének, energikus vezérének” titulálta, aki alapvetően különbözik attól, „akit mi itthon ismerünk”. Trump azt is megígérte, hogy ha az Egyesült Államok elnöke lesz, akkor majd „jó kapcsolatot ápolnak”.

A kölcsönös bókok mindenkit megleptek. A két erőskezű férfi egymás iránti szimpátiáját az is megerősíti, hogy mindketten megvetik a Fehér Ház jelenlegi lakóját, Barack Obamát. Putyin egyáltalán nem szereti, Donald Trump pedig – saját bevallása szerint – nem sokra becsüli Obamát. A személyes szimpátiának általában nincs túl nagy jelentősége a politikában, mert az államok érdekei előbbre valóak. De amikor a világgazdaság kisiklik, amikor a kőolaj ára összeomlik, amikor gyilkos merényletek sorozata rengeti meg a közvéleményt, akkor felértékelődik a rend, és a hatalom. Akkor erős, cinikus és durva emberek lépnek a politikai porondra, és a haza valamint az erkölcsök nevében próbálnak uralkodni. A nemzeti narratívákat meglovagolva felemelik a hangjukat, izmaikat mutogatják, és felfegyverzik csapataikat.

Példák sora igazolja az „erős férfiak” nyilvánvaló politikai hasznát. A magyar miniszterelnöknek, Orbán Viktornak politikai sikert hozott, hogy acélkerítést feszített ki országának szerb és horvát határai mentén. Vlagyimir Putyin hatalmát is konszolidálta a Krím félsziget annektálása, Recep Erdogan török elnököt is csak megerősítette a kurdok véres elnyomása. Nem érdek nélkül való Donald Trump javaslata sem, hogy engedélyezzék újra a kínvallatást az USA-ban. Republikánus ellenfele Ted Cruz pedig azt követeli, hogy az USA az alkalmi „bevetések” helyett „szőnyegbombázza” az Iszlám Állam által elfoglalt területeket. (No és persze az ott élő lakosságot.) Intézkedéseik és kijelentéseik után mindegyik politikus csak népszerűbbé vált a saját táboron belül. A PC, a „politikailag korrekt” fogalmának mély megvetése pedig csak további érveket adott az „erős férfiak” kezébe az értelmiségiek és az egyetemi szellemi élet vezetőivel szemben. Lehet, hogy ezt a tapasztalatot veszik figyelembe azok a francia politikai vezetők is, akik beszédeikben szívesen alkalmazzák a „határozott válaszokra” és „kemény hatósági intézkedésekre van szükség” kifejezéseket. Ezek a politikusok a bíróságok helyett a rendőrség hatáskörét igyekeznek kiterjeszteni. Ki hinné, de nem zavarja őket az sem, ha valahol − például Szaúd-Arábiában− egy tucatnyi ellenzékit lefejeznek...

A kapitalista modernizáció békét és jólétet ígért, de már a 2008-as pénzügyi összeomlás előtt meginogtak ezek a kilátások. Jelenleg a simulékony és becsapós vezetők, a „keménykezű férfiak” a nyerők. A „boldog globalizáció” bukása megnyitotta az utat a „dühös emberek”, a háborús szellem, és a katonai parancsnokok előtt.

Fordította: Morva Judit