„A szélsőségek kora” megkerüli a cenzorokat

hobsbawm2Öt évig tartott, míg Eric Hobsbawm világszerte elismert A szélsőségek kora: A rövid huszadik század 1914–1991 című műve franciául is megjelent a Le Monde diplomatique és egy belga kiadó, az Editions Complexe együttműködésével (1999. október). A negyvenezres példányszámban megjelent könyv a hónap végére a sikerlisták élére került. Az alábbiakban Eric Hobsbawm, a szerző maga magyarázza el a könyv megjelenésével kapcsolatos problémákat.

A cikk eredetileg 1999. szeptemberben jelent meg, a magyardiplo mint különleges "csemegét" tálalja az érdeklődőknek.

A szélsőségek korát 1994-ben adták ki Nagy-Britanniában, majd nem sokkal később az Egyesült Államokban. Csakhamar publikálták – egy kivételével! – az összes világnyelven. Megjelent németül, spanyolul és portugálul (európai és amerikai kiadásban is), olaszul, kínaiul (tajvani és anyaországi írásjelekkel is), japánul és arabul. Az orosz kiadás már úton volt, akárcsak az Európai Unió összes hivatalos nyelvén – egy kivételével –, valamint a közép- és kelet-európai posztkommunista államok legtöbbjének nyelvén (lengyelül, csehül, magyarul,[1] románul, szlovénül, szerbhorvátul és albánul) megjelenők is.

De franciául egészen most (1999.) októberig nem jelent meg. Ellentétben a 3,7 milliós Litvánia, a 4,3 milliós Moldova és a 270 ezres Izland könyvkiadóival, az 58,4 milliós lakosságú Franciaországban a kiadók nem tartották megvalósíthatónak vagy kívánatosnak, hogy A szélsőségek korát franciára fordítsák. Ennek ellenére a könyvet elég jelentékenynek tartották ahhoz, hogy a Le Débat 1997-es januári–februári számában majdnem száz oldalt szánjanak egy róla szóló vitának – amelyben több kiváló francia kiadótulajdonos is kifejtette nézeteit arról, hogy a könyv miért nem adható ki Franciaországban. Ha egy belga kiadó, az Editions Complexe és a Le Monde diplomatique nem kezdeményezte volna a könyv kiadását, akkor a frankofón világ számára továbbra sem volna elérhető.

Több mint harminc ország kiadói közül a franciák magányos ellenállása igen különös, és e sorok és egyben a könyv szerzője nincs egyedül ezzel a gondolattal. Legtöbb korábbi könyvemet lefordították franciára, sőt közülük a legtöbbet a közelmúltban újra is nyomták Franciaországban. Semmiképpen sem vártam, hogy a XIX. század történetéről szóló háromkötetes művemet[2], [3], [4] megjelentető és újra nyomó kiadóm bármiféle megjegyzés vagy magyarázat nélkül visszautasítsa a sorozat befejező kötetét. Meglehet, azért, mert – ahogy ezt a francia kiadók valószínűvé tették – a korábban franciául megjelent műveimmel ellentétben ennek a könyvnek a kiadása veszteséges lehetett volna? Más országokban történt fogadtatása és az eladási mutatók alapján valószínűtlen, hogy az érdeklődés hiányozna. A francia kiadók tömeges képtelensége a jelen könyv kiadására némi magyarázatra szorul.

A legtömörebb magyarázatot a Lingua Franca, egy kifejezetten tudományos vitákkal és botrányokkal foglalkozó amerikai folyóirat szolgáltatta: „Huszonöt évvel ezelőtt A szélsőségek korát egy hét alatt lefordították volna – írja a New York-i Egyetemen dolgozó történész, Tony Judt. Mi történt hát? Három erő egyesült annak érdekében, hogy ez ne történjen meg: a dühödt és vitaképtelen antimarxizmus megerősödése a francia értelmiség körében; a bölcsészettudományi művek kiadását érintő erős költségvetési megszorítások; és végül, de nem utolsó sorban a kiadók vonakodása vagy félelme attól, hogy ezekkel a trendekkel szembeszálljanak.”[5] A könyvem nem sokkal az azóta elhunyt François Furet kifejezetten sikeres Egy illúzió múltja című műve[6] előtt jelent meg, amely „szintén áttörő elemzését adja a XX. századi történelemnek, viszont a szovjet kommunizmus értékelése sokkal jobban megfelel napjaink párizsi ízlésének”, Tony Judt szerint „ez annál óvatosabbá tehette a francia kiadókat, semmint hogy publikáljanak egy Hobsbawméhoz hasonló művet.”

Hasonló magyarázattal szolgált az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia által támogatott Szellemi Levelezési Bizottság Hírlevele, a Berlini Tudományos Főiskola és a japán Suntory Alapítvány is. A Párizsban most uralkodó szellemi divatok miatt Hobsbawm megbánást nem tanúsító baloldalisága „egyfajta feszengésre” adna okot.

Hasonló álláspontot képvisel a Gallimard-t képviselő Pierre Nora mérvadó és világos kiadói helyzetjelentése. Az összes kiadó „kötelessége, akaratától függetlenül, annak az intellektuális és ideológiai környezetnek a figyelembevétele, amelyben tevékenységét végzi. Komoly okaim vannak azt hinni, hogy ez a könyv egy számára kedvezőtlen intellektuális és történelmi légkörbe érkezne. Ez pedig megmagyarázza a kockázatvállalás iránt érzett vonakodást. […] Franciaország volt a leghosszabb ideig és leginkább sztálinizált ország, és a nyomás csökkenésével elszabadult egy nyílt ellenségesség mindennel szemben, ami akár közelről, akár távolról emlékeztet az elmúlt korszak szovjet- és kommunistapártiságára, ideértve akár a legnyitottabb marxizmust is. Eric Hobsbawm, még ha távoltartással is, de dacosan ápolja ragaszkodását a forradalom ügyéhez. […] Ebben a pillanatban ez most rosszul hat Franciaországban.”[7] Nem világos, hogy Pierre Nora magát is Franciaországnak ahhoz a részéhez sorolja-e, amelyre „rosszul hat” – és ha igen, mennyire – a szerző állásfoglalása.

Ilyen érvek fényében az olvasók egy terjengős politikai vagy ideológiai vitairatra számítanak, amely az Egy illúzió múltjához hasonlít. Viszont könyvem nem annak íródott, és az olvasók nyomban észrevehetik, hogy műfaja nem ugyanaz, mint François Furet könyvének. Művemet mint a XX. századot átfogó történeti munkát (és mint egy sok-sok évvel ezelőtt elkezdett, a világ történetét a késő XVIII. század forradalmainak korától tárgyaló sorozat utolsó kötetét) kéretik megítélni. Ilyen műként vették komolyan és ismerték el olyan, politikai rendszereikben és intellektuális divatjaikban egyaránt különböző országokban, mint Kína és Tajvan, Izrael és Szíria, Kanada, Dél-Korea és Brazília, az Egyesült Államokról nem is beszélve. A szerző és a kiadók anyagi megelégedettségére széles körben vásárolták – és olvasták – három kontinensen. Futólag még az is megjegyezhető, hogy olyan országok kiadói sem haboztak a könyvet megjelentetni, amelyek legalább annyira „mélyen sztálinizáltak” voltak, mint Franciaország, és talán egy fokkal drámaibb „nyomáscsökkenésen” vannak túl, azaz a volt kommunista államok. (A kommunista időkben történeti munkáimat egyáltalán nem adták ki a Szovjetunióban, Lengyelországban és Csehszlovákiában.)

A szélsőségek korának francia megjelenése tehát lehetővé teszi annak kiderítését, hogy a franciaországi kritikusok és az értelmes olvasóközönség valóban olyannyira különbözik-e más országokétól, mint amennyire Pierre Nora Franciaország szellemi állapotának kicsit sem hízelgő értékelésével sugallta.

Emellett arra is lehetőséget nyújt, hogy az olvasók maguk győződhessenek meg arról, mennyire igaz egy másik érv, amelyre szintén hivatkoznak a könyv kiadásának ismételt elutasításakor, vagyis hogy a könyv már úgyis elavult, és így nem is érdemes elolvasni. A szerző véleménye szerint az átdolgozás ideje még nem érkezett el, a publikálás, vagyis az 1990-es évek közepe óta a világ helyzete nem változott meg alapjaiban. Ha a századvégi világot illető meglátásaim és az általános történeti elemzésem lényeges felülvizsgálatra szorulnak majd, az nem azért lesz, mert az azóta bekövetkezett események miatt érvényét veszítette volna az elemzésem.

A nemzetközi helyzet hasonló maradt ahhoz, amelyet a 19. Az ezredforduló felé című fejezet első részében vázoltam [8]. A közép-afrikai Nagy Tavak térségében (a néhai Zaire területén) történt szörnyű és drámai események[9] csak további szemléltetésként szolgálhatnak. Könyvem egyik alapvetése, hogy „a rövid XX. század” nem csupán a kommunizmus összeomlásával, hanem minden rendszer általános válságával ért véget. Ezt mindenképpen megerősíti a tőkés gazdaság harmincas évek óta bekövetkezett legsúlyosabb válságának kitörése 1997–1998-ban.

Mindez inkább azt bizonyítja, hogy a szerző túl derűlátó volt, amikor azt sugallta, hogy „még az ezredforduló előtt új gazdasági felívelésnek kell beköszöntenie”, amihez azonban rögtön hozzátette, hogy „ezt talán hátráltathatja egy időre a szovjet szocializmus széthullásának utóhatása, a világ egyes területeinek anarchiába és háborúba zuhanása, esetleg a globális szabadkereskedelem kiterjesztése”.[10] Röviden, a szerző szemszögéből nézve, ami 1994– a könyv első angol kiadásának időpontja – óta történt a világon, az nem befolyásolta jelentősen a huszadik század értelmezésének érdemeit és gyengeségeit.

Mindezért a francia olvasók kezébe került szöveg – néhány minimális javítástól eltekintve – azonos a más nyelveken megjelentekkel vagy az épp megjelenés előtt állókkal. Könyvemet az ő megítélésükre bízom.

Szeretném ezúton is kifejezni köszönetemet az Éditions Complexe-nek, amely a megjelenést lehetővé tette, P. E. Dauzat-nak és a többi francia fordítónak a hosszú és nehéz angol szöveg nagyszerű fordításáért, valamint azoknak a párizsi barátaimnak, akik az elmúlt évek során bizonyították, hogy nem minden francia értelmiségi nézi rossz szemmel, hogy honfitársai olyan szerzők műveit olvassák, akiket a ’90-es évek bien-pensant[11] divatjai helytelenítenek.

 

Tóth Károly fordítása

 

[1] Eric Hobsbawm: A szélsőségek kora: A rövid 20. század története 1914–1991. Pannonica, Bp., 1998. (A ford.)

[2] Eric Hobsbawm: A forradalmak kora (1789–1848). Kossuth, Bp., 1964. (A ford.)

[3] Eric Hobsbawm: A tőke kora: 1848–1875. Kossuth, Bp., 1978. (A ford.)

[4] Eric Hobsbawm: A birodalmak kora: 1875–1914. Pannonica, Bp., 2004. (A ford.)

[5] Adam Shatz: Chunnel Vision [Szűklátókörűség], Lingua Franca, 1997. november, 22–24.

[6] François Furet: Egy illúzió múltja: Esszé a 20. század kommunista ideológiájáról. Európa, Bp., 2000. (A ford.)

[7] Pierre Nora: Traduire: Necessité et difficultés. [Fordítás: szükség és nehézségek] Le Débat, 1997 január–február, 93–95.

[8] Eric Hobsbawm: A szélsőségek kora. [528]–532. (A ford.)

[9] Utalás az 1996 és 1997 között dúlt I. kongói háborúra (A ford.)

[10] Eric Hobsbawm: A szélsőségek kora. 539. (A ford.)

[11] A francia kifejezés némi cinikus éllel „illedelmesen”, „jól” vagy „helyesen” gondolkodót jelent. (A ford.)