A puha orrú erőmű

Részletek: Kategória: Ipari katasztrófák árnyékában - Kapcsolódó cikkek; Írta: Droppa György; Találatok: 6020

Miért is puha az erőmű orra? Mert nem mondott igazat és rajtakapták? A Paksi Atomerőmű 4,2 milliárd forintot költ évente a jó hírére, és néha egész oldalas cikkekben publikálja álláspontját. A paksi erőmű állami tulajdon, tehát mindannyiunk pénzéből teszi ezt. Az ellentábor, ha van ilyen, nem kap a 4,2 milliárdból, és véleményét kerüli a nyomdafesték. Ők nem hirdetnek, nem szponzorálnak, ritkán publikálnak.

Az erőmű azt terjeszti, hogy ők a szakavatott pápái azoknak a kérdéseknek, amelyekhez szakértelem híján nem is lehet hozzászólni. Csakhogy mindennek van szakmai, társadalmi, szociológiai, politikai stb. oldala, és a sajtónak ezekkel foglalkoznia kell. Nem kell útépítő mérnöknek lenni ahhoz, hogy lássuk, mi a baj az utakkal, sem bio- vagy reaktorfizikusnak ahhoz, hogy hozzászóljunk egy nukleáris balesethez.

Mindazokról a kérdésekről nyilvános vitáknak kellene folyniuk, melyek bennünket közelebbről érintenek. A nukleáris energia alkalmazása, a Paksi Atomerőmű megítélése pedig tipikusan ilyen. Most, hogy előjött az emberi tényező, és az eredetileg szovjet fűtőelemekre tervezett erőmű francia fűtőeleme felmondta a szolgálatot, újrafogalmazódnak az alapkérdések. Vajon miért nem folyik valódi vita Magyarországon arról, hogy mi a viszonyunk a nukleáris technológiához?

Miért nem tájékoztat a sajtó arról, hogy az EU-ban, ahol 1989-ben még összesen több mint 25 000 MW kapacitású atomerőmű építése folyt, 1999-ben már nem építettek atomerőművet sehol? Igaz, hogy Finnországban óriási viták után elkezdték egy reaktor építését, az általános tendencia mégis az atomerőmű-ellenesség. Kap-e tájékoztatást a magyar olvasó arról, hogy a 15 tagország közül 7-ben úgy utasítják el az atomenergiát, hogy nincs egy működő reaktoruk sem? Olaszországban bezárták, Ausztriában, Görögországban, Portugáliában felépítették, de soha sem helyezték üzembe őket, Írországban, Luxemburgban vagy Dániában nem is építettek atomerőművet. Azt még csak-csak megemlítette a magyar sajtó, hogy Németországnak a paksihoz hasonló mindkét erőművét (Greifwald és Stendal) bezárták, de azt már alig, hogy Svédországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Belgiumban törvényt hoztak arról, hogy az összes atomerőművüket időben bezárják, és szakítanak ezzel a technológiával.

Rendszeresen elhangzik, hogy nálunk a villamos energia kb. 40 százaléka Paksról származik, és ezért nem is lehet bezárni Paksot. De ki tud róla, hogy Belgiumban az energia 60 százaléka származik nukleáris erőművekből, s ők mégis bezárják reaktoraikat. Franciaország nem utasítja el hivatalosan ezt a technológiát, de 1999 óta ott sem épült reaktor, egyet pedig, a Superphenixet be is zárták. Az USA-ban közel 30 éve nem épült nukleáris reaktor, illetve az általuk termelt energia nem került kereskedelmi forgalomba. 70 elkészült tervet tettek félre, 10 reaktort már bezártak, 17 bezárásra vár. A huszonkét kanadai Candu reaktorból 8-nak már megpecsételődött a sorsa. Japán gazdasági és környezetvédelmi okokra hivatkozva elutasította a nukleáris technológia továbbfejlesztését, és a tokai erőműbaleset óta az üzemben lévő reaktorok bezárásán gondolkozik. Úgy gondolom, hogy ezekben az országokban a döntéseket a társadalom nyomására hozták, nem az erőművi szakemberek adták fel nézeteiket.

A döntésekhez persze kellett az információ szabad áramlása, a sajtó támogatása és egy kommunikatív, demokratikus társadalom. A sajtó támogatása alatt persze nem azt értem, hogy minden újságíró úgy érezze, az is bolond, aki egy letűnő szakma keréktolójának áll, hanem azt, hogy a sajtó képviselői is a társadalom megosztottságának megfelelően megosztottan fejtsék ki álláspontjukat.

A mi erőművünkkel persze más baj is van. Biztonságosabbnak mondják, mint amilyen. Elhitetik velünk, hogy miután a legkorszerűbb nyugati biztonságtechnikai rendszereket alkalmazzák, a mi "hibrid" (különböző nyugati biztonsági technológiákkal ellátott szovjet) erőműveink biztonságosabbak a nyugat-európaiaknál, vagy az amerikaiaknál. Az erőmű egyik egész oldalas nyilatkozatában olvastam, hogy az egyik reaktorunk a világon a negyedik legbiztonságosabb. Hát, elég ügyesnek kell lenni ahhoz, hogy valaki úgy keverje a lapokat, hogy ez az eredmény jöjjön ki.

Jobban örülnék, ha a szakembereink inkább arról beszélnének, hogy miként kívánják megoldani a jövőben a nagy, kis és közepes aktivitású nukleáris hulladékok tárolását. Az orosz parlament úgy döntött, hogy külországból nem fogadnak semmilyen nukleáris hulladékot, és az orosz legfelsőbb bíróság elnöke is ilyen döntést hozott. Ukrajna és Moldávia nem engedi át területén a "sugárzó" szerelvényeket. Mi pedig csak ülünk és hallgatunk, mert az illetékesek a helyükön vannak, és tudják a dolgukat. Ilyenkor jön a szokásos válasz, hogy nem erkölcsös az emberek félelemérzetével játszani. Ezt én is így gondolom, éppen ezért kellene a bizalomelvű tájékoztatásnak érvényesülnie, s ezért kellene a hallgatás burkát áttörni. Engedtessék meg nekem, hogy jobban higgyek azoknak, akik szakítani kívánnak az atomenergiával. Hogy úgy gondoljam, ahol nagyobb a társadalom önszervező ereje, jobb az érdekérvényesítő képessége, és kisebb terük van a politika befolyásolására a különböző ipari lobbiknak, ott nagyobb az alternatív energiák iránti fogékonyság, nagyobb az esély a technológiai váltásra, és még a létező atomerőművek orra is keményebb.

Droppa György a Zöld Demokraták társelnöke

Megjelent a Népszabadság 2003. május 21-i számában.