A tanácsadó cégeknél vagy a bankszektorban dolgozók ma koránt sem olyan büszkék cégükre mint régen, és a legkevésbé se tudják elképzelni, hogy cégük az emberiség jobb sorsáért tevékenykedik. Ez ma már legfeljebb néhány technológiai vállalatnál fordulhat elő. Az új vállalati kultúra „sajátos” eszközeivel azonban el lehet érni, hogy a dolgozók kötődjenek a vállalataikhoz – paradox módon épp a kiábrándultság és a közöny növelésével. Bármilyen furcsa, de a cinizmus erős szövetségesnek bizonyul a munkaszervezésben, sőt: növeli a munka összetartó erejét.→