hu | fr | en | +
Accéder au menu

„Basus belli” Kolumbiában

„Kolumbia problémái messze túlnyúlnak a határain és a térség biztonságára és stabilitására is kihatnak” – jelentette ki 1999 augusztusában Madeleine Albright (1) , az Egyesült Államok külügyminisztere. A rákövetkező évben július 13-án William Clinton elnök és kolumbiai kollégája, Andrés Pastrana megegyeztek a Kolumbia-terv aláírásában, melynek az a célja, hogy véget vessenek a drogkereskedelemnek és a gerillaháborúnak. Bogotában a kolumbiai Kongresszus mindössze egy szövegrészletbe tekinthetett bele, amit ráadásul angolul írtak.

JPEG - 361.2 kio

Egy évtizeddel később Kolumbia több mint 5 milliárd dollár, főként katonai jellegű amerikai segítséget kapott. Álvaro Uribe 2002-ben történt hatalomra jutása óta sok vér folyt. Az elnök gyors győzelmet ígért a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) és főként a Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői (FARC) ellenzéki harcosai felett.

Ha hiszünk a kolumbiai hadsereg adatainak, ez tökéletesen sikerült. Példának okáért azt állították, hogy 2007-ben több mint 6 500 gerillát ejtettek fogságba és több mint 3 000-et öltek meg. Ezek az adatok az évek alatt nem sokat változnak. Szintén bogotai hírközlés szerint 2002 és 2008 között a leszerelési programnak köszönhetően már közel 15 000 ember tette le a fegyvert, akik közül 9 000 a FARC tagja volt.

Mivel tudjuk, hogy a FARC becslések szerint körülbelül 15 000 harcosból állt, ezek szerint már felszámolták!

Hol lehet a hiba?

2009. október 30-án Jaime Bermúdez kolumbiai külügyminiszter és William Brownfield amerikai nagykövet újabb, titokban összeállított, tíz évre szóló, később megújítható egyezményt írt alá, mely hét katonai támaszpont létrehozását engedélyezi az Egyesült Államoknak Új-Granada (2) területén a Kolumbia-terv (3) céljaival összhangban. Jóllehet két éve súlyos csapások érik a FARC-ot, valójában jelenleg is meglehetősen cselekvőképes. A vereségükről szóló híradás a kolumbiai hadsereg sajátos módszerével magyarázható, mellyel feljavítja a számadatokat. A „hamis áldozatok” botránya ügyében 1 300 nyomozás van folyamatban a fegyveres erők tagjai ellen, és ez csak a jéghegy csúcsa: kiderült, hogy civileket gyilkolnak, akiket aztán mint harc során elesett gerillákat jelentenek be.

Mindamellett az a katonai erő, melyet az Egyesült Államok a hét új támaszponton –Palanquero, Malambo, Apiay, Cartagena, Málaga, Larandia, Tolemaída – hadrendbe állított a nem reguláris harcosokból álló ellenséggel szemben, és hogy vegyszeres permetezéssel elpusztítsa a tiltott növényeket termesztő ültetvényeket, legalábbis aránytalannak látszik. (4)

A Pentagon 31,6 millió eurót fog költeni Palenquero kiépítésére a Magdalena folyó partján. Az építmény 3 500 méteres kifutópályája alkalmas lesz a C-17 (Galaxy) repülőgépek fogadására. Ezek a gépek 70 tonna terhet tudnak szállítani, és 8 000 kilométert tudnak megtenni egyetlen tankolással. Az Apiay repülőtéren felderítő berendezéseket és AWACS radarokat (nagy hatótávolságú, repülő radarokat) fognak működtetni.

Venezuela elnöke, Hugo Chávez már az egyezmény megkötésének hivatalos bejelentése előtt, 2009. augusztus 10-én, a Dél-amerikai Nemzetek Uniójának (UNASUR) Quitóban tartott csúcstalálkozóján figyelmeztetett: „Háborús szelek kezdenek fújni Dél-Amerikában.” (5)

Szavait sokan paranoiás fantáziálásnak tulajdonították – egy különcséggel több! Pedig kollégái, Evo Morales (Bolívia), Rafael Correa (Ecuador), Luiz Inácio Lula da Silva (Brazília), Tabaré Vasquez (Uruguay) és Cristina Fernández de Kirchner (Argentína) is aggodalmukat fejezték ki. Hozzájuk csatlakozott Ernesto Semper, a volt kolumbiai elnök is:

„Átengedjük az országunkat, hogy repülőgép-anyahajóvá alakítsák, s műszeres megfigyelés alatt tartsák az egész dél-amerikai térséget. (…) Ez olyan, mintha átengedné az ember a balkonját olyan valakinek, aki nem a ház lakója, hogy reflektorokat és videokamerákat szereljen fel a szomszédok megfigyelésére.” (6)

Ez a hidegháború utáni korszak erőteljes irányzata. Az Egyesült Államok a szovjet versenytárs gátak közé szorításának (containment) stratégiája után most az egész bolygóra kiterjedő, geostratégiai mindenütt jelenvalóságra törekszik. Az új haditechnikának köszönhetően már nincs szükség óriási támaszpontokra, mindössze az előretolt támpontok sűrű hálózatára, mely szükség esetén lehetővé teszi a haderők gyors bevetését. 1999 végéig a Panama-csatorna amerikai övezetében található tizennégy támaszpontnak (főleg a howardinak) köszönhetően, ahol az Egyesült Államok Déli Parancsnoksága (US Southcom) állomásozott, Washington Közép-Amerikát és Dél-Amerikát egyaránt ellenőrzése alatt tartotta. A Panama-szoros visszaadása után, mely a Carter-Torrijos egyezmény (7) jegyében történt, a Pentagon biztonsági együttműködési állomásokat (Cooperative Security Locations, CSL) és előretolt műveleti állomásokat (Forward Operations Location, FOL) biztosított magának, gondosan elkerülve a katonai támaszpont elnevezést, Comalapában (Salvador), Soto Canóban (Honduras), Guantánamóban (Kuba), Roosevelt Roadson (Puerto Rico), Reina Beatrizben (Aruba) és Hato Reyben (Curaçao) – az utóbbi szigetek a holland közigazgatáshoz tartoznak –, továbbá Iquitosban, Nanayban (Peru), Liberia városában (Costa Rica) és Mantában (Ecuador).

Azonban míg a Monroe-doktrina (8) logikája szerint az engedetlen Latin-Amerika újra előtérbe került, a Roosevelt Roads-i állomáshelyet 2003 májusában be kellett zárni a Vieques-sziget (Puerto Rico) lakóinak heves tüntetései következtében. A régóta kért alcantarai támaszpontot, mely stratégiailag fontos területen található, Brazília nem engedi át az amerikaiaknak. Fernando Lugo hatalomra jutásával Paraguayban, a bolíviai határtól kevesebb mint száz kilométerre fekvő Mariscal Estigarribia repülőterének elfoglalására irányuló terv elhalványult, amivel valószínűleg összefüggnek Fernando Lugo jelenlegi nehézségei. A legutóbbi bosszúság pedig az, hogy Rafael Correa ecuadori államfő nem újította meg a 2009. szeptember 18-án lejárt mantai koncessziót, mely engedélyezte területén az Orion C-130 és AWACS felderítők működtetését.

Azt lehetett hinni egy rövid ideig, hogy a Fehér Ház már felhagyott George Bush háborús retorikájával. Mintha elfelejtettük volna, hogy a Pentagon tervei az épp soros elnöktől függetlenül készülnek. Bármennyire is az elnök a „főparancsnok”, szinte mindig jóváhagyja a katonai vezérkar és a védelmi miniszter javaslatait és határozatait.

Washington és Bogota egyaránt azt állítja, hogy nincs szó amerikai támaszpontok létesítéséről, mindössze „kolumbiai létesítmények” használatáról. „Túl tudunk lépni különbözőségeinken a kölcsönös tisztelet talaján, és annak biztos tudatában, hogy az Egyesült Államokkal kötött egyezséget soha nem fogják a kontinens egyetlen országa ellen sem felhasználni” – nyilatkozott Kolumbia alelnöke a Déli Közös Piac (Mercosur) montevideói csúcstalálkozóján, 2009. december 8-án. Nem sokkal meggyőzőbb, mint Alvaro Uribe, akit nemrég hűvösen fogadtak – Lima kivételével – az „őszinte magyarázatnak” szentelt körútján március 4. és 6. között Peruban, Bolíviában, Chilében, Paraguayban, Uruguayban és Brazíliában. Nem véletlenül…

2009 májusában az amerikai Kongresszus alá rendelt Védelmi Minisztérium egyik dokumentuma a palenquerói támaszpont kiépítéséhez szükséges finanszírozás elnyerése érdekében leírta: „Ennek a CSL-nek a kifejlesztése egyedülálló lehetőséget nyújt a mindenféle hadművelet megvalósításához féltekénk kritikus övezetében, ahol a biztonságot és a stabilitást folyamatosan fenyegetik a drogterroristák felkelései, az Amerika-ellenes kormányok, a tartós szegénység és a folytonos természeti csapások.” (9)

Nem is lehetne jobban kifejezni, hogy a támaszpontok célja a katonai hírszerzés egész Dél-Amerika területén, és hogy az amerikai csapatok felfejlődése esetleges nyílt, illetve titkos műveleteket tesz lehetővé Kolumbiában és térségében. Mint a Kolumbia-terv, a 2009. október 30-i egyezség is 800 amerikai katona és a hadiipar legnagyobb vállalataihoz (DynCorp, Bechtel, Lockheed Martin, Rendon Group és Raytheon) tartozó 600 „contractors” jelenlétét engedélyezi az országban.

Természetesen a Washington célkeresztjében álló nemzetek, mint például Bolívia, Ecuador és a Venezuelai Bolivári Köztársaság reagálnak erre a leghevesebben. Ismerik azt az amerikai hagyományt, mely szerint harmadik országot használnak kémkedésre, a „zavaró” kormányok destabilizálására és az ellenük indított katonai támadásokra. 1954-ben Jacobo Arbenz, Guatemala elnökének megdöntésére a műveleteket Nicaraguában és Hondurasban kiépített (titkos) támaszpontokról indították. Ugyanígy zajlott Kuba lerohanásának kísérlete a Disznó-öbölben, melyet 1961 áprilisában Guatemalából és Nicaraguából indítottak. Honduras is Washington stratégiai segédje volt a szandinista Nicaraguára erőltetett háborúban az 1980-as években, melyben a legfontosabb segítséget a palmerolai (Soto Cano) támaszpont jelentette.

Bogota egy új, 12 000 fős, 6 zászlóaljból álló hadosztály létrehozását jelentette be Venezuela határán, és egy szintén határ közeli támaszpont létesítését a Guajira-félszigeten. A panamai kormány pedig arról adott hírt, hogy az Egyesült Államok két, sőt lehetséges, hogy négy haditengerészeti támaszpontot fog létrehozni az országban, Bahia Piñánál és Punta Costánál.

Ugyanakkor egyre több a provokáció: egy Kolumbiából érkező távirányítású repülőgép engedély nélkül átrepült Venezuela felett december 20-án, akárcsak május 17-én és január 7-én az a két amerikai vadászrepülő, mely Curaçaoban szállt fel, ugyanakkor kolumbiai paramilitáns alakulatok szivárogtak be Venezuela területére – teljes erővel folyik tehát a pszichológiai hadviselés.

Venezuela ilyen formán (Bolíviával és… Burmával!) azon három ország közé tartozik, mely Washington véleménye szerint nem tesz erőfeszítéseket a drogkereskedelem visszaszorítására. (10) 2009. május 25-én az El Tiempo (Bogota) kolumbiai felederítési adatokra hivatkozva azt írta, hogy tucatnyi gerilla vezér él Kubában, Ecuadorban és Venezuelában. Már márciusban jelezték a kolumbiai tábornokok, milyen gondot okoz nekik, hogy nem tehetnek semmit „a FARC vezéreinek Venezuelában és Ecuadorban található tíz tábora ellen.” (11)

A „narkó-gerillák” elleni harc nevében egy katasztrófa-forgatókönyv elemei állnak össze.

December 28-án, azt gyanítva, hogy Bogota „hamis áldozatok” színjátékával készül igazolni egy Venezuela elleni támadást vagy betörést, Hugo Chávez kijelentette: „Nem lenne meglepő, hogy ők, akik annyi embert ölnek meg Kolumbiában, megöljenek még valamennyit, ki tudja, mennyit, áthozzák a holttestüket Venezuelába (…) építsenek egy rögtönzött tábort, rakjanak oda fegyvereket, propagandaanyagot (…), és azt mondják: íme a gerillák tábora.” (12)

A Venezuelai Bolivári Köztársaság közvetlen megtámadása az Egyesült Államok részéről jelenleg elképzelhetetlen, és nincs is tervbe véve. Azonban a venezuelai és kolumbiai erők közötti legkisebb összecsapásból eredő vagy kreált határincidens ürügyet szolgáltathat háborús konfliktus kirobbanásához, melyben Washington szövetségese segítségére sietne. Ugyanis számos katonai támaszpont és a 2008-ban újra szolgálatba állított IV. amerikai hadiflotta körülfogja Venezuelát.

(1) The New York Times, 1999. augusztus 10.

(2) Új-Granada (Nueva Granada) Kolumbia régi neve

(3) Az Alkotmány (173. és 237. §) a külföldi csapatoknak csak tranzitot, azaz ideiglenes áthaladást engedélyez a Köztársaság területén.

(4) A Kolumbia-terv keretében már amerikai katonák és oktatók vannak jelen a Tres Esquinas, a Larandia és a Puerto Leguizamo támaszpontokon.

(5) Telesur, Caracas, 2009. augusztus 10.

(6) Telesur, Caracas, 2009. november 8.

(7) Az egyezmény szerint, melyet James Carter és Omar Torrijos írt alá 1977-ben, 1999. december 31-ig kell visszaadni a csatornát és a Csatorna Övezet összes létesítményét Panamának, továbbá a katonai támaszpontok bezárásának is ez a határideje.

(8) James Monroe elnök által 1823. december 2-án, a Kongresszushoz intézett üzenetében kimondott elvek, melyek de facto megalapozzák az Egyesült Államoknak az egész kontinensre kiterjedő uralmát.

(9) Department of the Air Force, „Military Construction Program. Fiscal Year (FY) 2010. Budget Estimates. Justification Data Submitted to Congress”, 2009. május

(10) 2009. augusztus 13-án, miután három tonna kábítószert (marihuánát) foglalt le a Nemzeti Gárda a venezuelai Tachira tartományban, Tareck el Asaimi, Venezuela belügyminisztere megjegyezte, hogy a kamion akadálytalanul haladt át három biztonsági szervezet három ellenőrző állomásán a határ kolumbiai oldalán, Cúcutában.

(11) Noticias24, Caracas, 2009. március 6.

(12) Venezolana de Televisión, Caracas, 2009. december 28.

Maurice Lemoine

Farkas Lilla

Megosztás