A magyar közoktatás a szétesés szélére ért, nem tartható fenn a jelenlegi állapot, mert mindenestül maga alá temeti a rendszer a benne lévőket, de a vele kontaktusban lévőket is. Különböző oktatási iskolák egymás ellen beszélnek, jobb esetben csak egymás mellett elbeszélnek, közben születnek átfogó tanulmányok, amik a politika érdekeit szolgálják, és csak minimálisan a szakma érdekeit /Zöldkönyv (1) , Szárny és teher (2) alapján, a sikeres országokat és a gyengébb eredményt elért országokat. Azok az országok voltak sikeresek, akik a felmérésben érintett korosztályoknál még egységes iskolarendszerben oktatnak. Ez a magyar viszonyok között nagy felháborodást okozna, mert a hat és nyolc osztályos gimnáziumok megszüntetéséhez vezetne. Az elit gimnáziumoknak és az egyházi gimnáziumoknak ez komoly vérveszteséget okozna. Mindenestre jó lenne figyelembe venni a PISA felmérés tapasztalatait és legalább 16 éves korig /10. osztályig/ kitolni az egységes általános iskolai képzést.
Ma 139 ezren /24%/ szakiskolában, 240 ezren szakközépiskolában, 199 ezren gimnáziumban (3) tanulnak. A profilokat le kell tisztítani. Kell egy egyetemre felkészítő intézménytípus, egy technikusokat képző intézményrendszer - műszaki képzést nyújtó főiskolákra és egyetemekre és felsőfokra készít elő - valamint egy szakmai képzést nyújtó intézmény hálózat. Szakmákat csak az állam által fenntartott oktatási intézményekben szabadna megszerezni, illetve az átképzések, újabb szakmák tanulásai is csak ezekben az intézményekben történhessen meg. Tulajdonképpen a meglévő intézmény rendszert kell minimálisan átszervezni.
Egy fontos momentum hiányzik a rendszerből ez pedig az óvoda iskola átmenet. Iskolaérettség előtt egy évvel már lehetne iskolába járattatni a gyerekeket, hogy meg lehessen állapítani érettségüket, illetve a meglévő hátrányok kompenzálása is itt történjen meg. Ezekben a 0. évfolyamos csoportokban egy óvónő és egy pedagógus közösen biztosítaná az átmenetet. Az óvodák ezt a feladatot jelenleg azért nem tudják tökéletesen ellátni, mert emelt normatívát kapnak a vegyes csoportokért, ezért gyakori, hogy négytől hétévesig vegyesen vannak együtt a gyerekek.
Megyénként és tantárgyanként vissza kell állítani a szakfelügyeleti rendszert. Egy ellenőrzési és véleményezési jogosítvánnyal felruházott pedagógusnak, egy évben egyszer minden kollégához el kellene jutnia. A fenntartó és az iskolaigazgató is kérheti ellenőrzés céljából a szakfelügyelő ellenőrző tevékenységét. A szakfelügyelők kompetenciájába tartozna a megyei és országos tanulmányi versenyek szervezése és lebonyolítása megyei szinten. Szakfelügyelőket szakvizsgával és szakmai minősítő testületek előtt tett vizsga után bíznák meg, és a megyei kormányhivatalokhoz tartoznának.
Az ellenőrzés átalakításához tartozik, hogy ma egy iskolát 4 hivatal ellenőrizhet /oktatási hivatal, államkincstár, ÁSZ, önkormányzat/, és ezek néha egymásnak teljesen ellentmondó határozatokat hoznak. Az oktatási intézmények ellenőrzését egy hivatal kezébe kell összpontosítani.
A másik fontos eleme a rendszernek a nevelési tanácsadók hálózata. Jelenleg alig 100 ilyen működik, és nagyon eltérő minőségben. Az önkormányzatok, kistérségi társulások anyagi helyzetétől függ a működésük minősége. Minden kistérségi központban fenn kell tartani egy ilyen szervezetet, logopédusokkal, pszichológusokkal, fejlesztő pedagógusokkal, akik közvetlen kapcsolatban lennének az iskolák diákjaival.
Pedagógusok
Elérkeztünk a legkényesebb ponthoz. A pedagógusok jelentős részének tűrőképessége, érzelmi és szellemi tartalékai kimerültek. Közben ördögi kör alakult ki: a megbecsülés hiánya csökkenti az utánpótlás színvonalát, ami csökkenti a megbecsülést. A pedagógus igen sok esetben a másutt keletkezett frusztrációk kiélésének egyetemleges bűnbakja lett. A csökkenő gyereklétszám ellenére a hátrányos helyzetű és sajátos nevelésű tanulók száma 1993-hoz képest hússzorosával nőtt (4) . Az integrált nevelés bevezetése erre megfelelő választ adott volna, csak a szükséges erőforrásokat nem rendelte hozzá a kormány. Ennek lett eredménye, hogy a szélsőjobboldali eszmék a pedagógusok körében is jelentősen tért nyertek. Az integrált nevelés (5) rendszerét a jelenlegi kormány le akarja bontani. A legfontosabb feladat ebben a témakörben, hogy minden 2-3 integrálandó gyermek mellé be kell ültetni egy legalább érettségizett munkanélkülit és 4 órás közfoglalkoztatásban a pedagógus munkáját kellene segíteni. A lemaradó gyerek kezét megfogni, segíteni az órai lemaradásban, csökkenteni a kulturális hátrányokat, mert 30-35 fős létszámú osztályoknál ezt fizikai képtelenség elvárni a pedagógusoktól. A másik fontos feladat a valódi továbbképzések szervezése az erőszak, a konfliktuskezelés, a hátrányos helyzetű gyerekek kezelésének témaköreiben. Ez a két tétel 2 km autópálya árával lenne egyenlő évente (6) .
A másik kérdés a pedagógusok bérezése. A béremelés kérdése mindig az, hogy mit bír ki a költségvetés. Ezen a szemléleten túl kell lépni. Az oktatási rendszerből nem lehet több pénzt kivenni, fordítva, növelni kell az oktatásra és a pedagógusok bérezésére szánt összeget! Ennek mértékét a szakszervezetekkel közös alkuban kell kialakítani.
Társadalmi közeg
Az iskolában a jogok és kötelezettségek egyensúlya megbomlott. Ezzel párhuzamosan a társadalmi olló elképesztően szélesre nyílt, lassan a latin- amerikai szintet éri el. A legintőbb példa, amelyről a PISA mérések kapcsán mélyen hallgatnak, hogy a leggyengébb és a legjobban teljesítő iskolák között hússzoros a teljesítménybeli különbség. A mélyszegénységben élőknek sok esetben már a harmadik generációja válik felnőtté úgy, hogy újra termelik szüleik alacsony iskolázottságát. A fiatalok mélyszegénységbe zárt csoportjai olyan kommunikációs környezetben élnek, amelyet alapvetően az indulatos és konfliktusos életvitel jellemez, amelyben szegényesek és korlátozottak a nyelvi kifejező eszközök. A tanulók jelentős része sodródik a környezetével. A pedagógusok jó irányba mutató törekvései gyakran elvéreznek a média és a szülők ettől eltérő értékrendjével vívott harcban.
Napjainkban, egyes intézményekben az is eredmény, ha nem történik az iskolában konfliktus, de van már olyan település is, ahol minden osztályteremben polgárőr van. Az államnak helyszíni kutatást kell megrendelni szociológiai műhelyektől – a kutatóknak életvitelszerűen abban a közegben kellene élni legalább egy félévet -, hogy egyértelmű választ tudjunk adni a kitörési lehetőségekre. Bármilyen változást is indít el bármelyik kormány, ha a társadalmi háttéren nem tud változtatni, akkor a rendszer átalakítása kudarcra van ítélve. A leszakadó térségek pedagógusait, szociológusokat, szociális munkásokat, egészségügyi dolgozókat, és a sikeres kísérleteket elindító pedagógusokat /L. Ritók Nóra, Lázár Péter/ egy asztalhoz kell leültetni és közösen keresni a kiutat. Az uniós pénzek elmentek értelmetlen fejlesztésekre ahelyett, hogy erre a kérdéskörre indítottak volna kutatást. Úgy tűnik számomra, hogy a politikai elit nem érdekelt igazán a kérdéskör megoldásában, mert számukra nem bír komoly szavazó bázissal ez a társadalmi réteg.
A gazdasági élet szereplőiről is szót kell ejteni. Szívesen beleavatkoznak az oktatás kérdéseibe. Elsősorban elvehető pénzt látnak az oktatásban. Belehajszoltak már kormányokat a felsőoktatás létszámának értelmetlen felduzzasztásába is, most pedig a tankötelezettség 15 éves korra történő leszállításába is. A gazdasági élet szereplőinek egyetlen komoly feladatuk van: meg tudják mondani 4-5 éven belül milyen képzettségű, milyen végzettségű szakemberekre lesz szükségük. A helyi iskolarendszer a szakképzést, az egyetemek felvételi létszámait pedig ehhez igazítaná hozzá. Ma a friss diplomások, frissen végzett szakmunkások és érettségizettek 40% -a legalább egy évig munkanélküli vagy kényszerből valahová beül tovább képezni magát. Az iparkamaráknak ezt a monitoring rendszert kellene megszervezni és minden évben közre adni a szükséges adatokat.
A társadalmi környezet kérdéskörének utolsó része a politikum. A politikának ki kell vonulni a közoktatásból. Nem lehet politikai kérdést csinálni az intézmény vezetéséből. A megválasztott igazgatók 1/3-a még mindig úgy lett megválasztva, hogy a tantestület, szakértők és a szülők sem támogatták, csak az aktuálisan hatalmon lévők. 1995-ben egy igazgató állásra átlagban 3,75 jelentkező volt, napjainkra ez a szint 1,15-ra süllyedt.
Az igazgatóválasztási anomáliák mellett visszatartó erő lett az alacsony bérezés, és az, hogy munkaidejük nagy részét nem oktatásirányításra kell fordítani, hanem konfliktuskezelésre, és arra, hogy a meglévő pénzeszközökből, hogyan tudja a működést kigazdálkodni.
Megállapítható tehát, hogy a rendszer egyszerre pazarló és szegény, de önmagát hajánál fogva nem tudja a mocsárból kihúzni. A közoktatásunk jelenleg olyan képet mutat, amikor a gőzmozdonyba belevezetik a magasfeszültséget. Modernizációnak tűnik, pedig ez piszkosul ráz, és a vonat sem megy előre.
Totyik Tamás gyarló pedagógus
(1) Zöldkönyv A magyar közoktatás megújításáért Oktatási és Gyermekesély kerekasztal 2008 ECOSTAT kiadó Oktatási Minisztérium megrendelésére készült
(2) Szárny és teher Ajánlás a nevelés-oktatás rendszerének újjáépítésére Bölcsek Tanácsa 2009. Sólyom László által felkért szakértők tanulmánya ]] /. 1992-ben volt utoljára az, hogy Székesfehérváron az oktatásban érintettek /iskolaigazgatók, szakszervezetek, önkormányzatok, szakmai szervezetek, kormány képviselői/ egy teremben leültek és próbáltak szót érteni. Magyarországon bármely oktatási kormányzat bármit is akarhat, ha ez a párbeszéd nem indul meg és a közös nevezők mentén nem fog egy új rendszer kialakulni, akkor még mélyebbre süllyedünk. A közös nevezők megtalálása után lehet csak a jogalkotóktól a munkát megrendelni. A párbeszédből a kormány pénzügyi vonalát sem szabad kihagyni, mert minden jó szándékú változás rajtuk bukott el. (2006-ban GDP 4,84% ment oktatásra az OECD átlag 6,1%. Magyarországon az állam 1 800 $/év/tanuló, Finnországban 12 000 $/év/tanuló, OECD átlag 6 500 $/év/tanuló az állami normatíva.). A szekértáborok állandó harcban állnak egymással. A kialakult társadalmi válsághoz nagyban hozzájárult a közoktatás romba döntése is.
A teljesség igénye nélkül, és a kizárólagosság egyedüli üdvözítőség hite nélkül néhány problémakört szeretnék felvetni (7) .
Finanszírozás – néhány fontosabb statisztikai adat
Nem véletlen, hogy ezt a pontot vettem legelsőnek. Mindennek ez a rákfenéje. A közoktatás sorsa megpecsételődött, amikor az önkormányzatiság egyik legfontosabb alapköve lett, és döntöttek a kettős finanszírozásról. Jelenleg az állami normatíva a költségek 50%-át is alig fedezi. A támogatás összege a bérköltségek 60-70%-ára elegendő, és még fűtésről, világításról, stb. nem beszéltünk. A hátrányos helyzetű településeket csődbe viszi az iskolák fenntartása. Megindult az egyházak részére az iskolák átadása. Ott ahol csak egy iskola van, ott sérülni fog a világnézetileg semleges oktatás. Az egyházak is megijedtek a lehetőségektől, és felrémlett a túlvállalás lehetősége.
Három lehetőség mutatkozik a megoldásra.
