Menekülés a lángba borult Közel-Keletről

648x415 camp refugies installe suruc turquie pres frontiere syrienne photographie 19 juin 2015A nyugati kormányok úgy tesznek, mintha most ébrednének rá az utóbbi hetek menekültáradata láttán, a szíriai válság okozta bajok méretére. Pedig a 11 millió szír menekültnek csak egészen elenyésző hányada éri el, egy nagyon veszélyes utazás végén, Európát. A többséget ott, helyben a szomszédos régiók és Törökország, Libanon illetve Jordánia fogadják be, ez utóbbiban a nagy számú menekült felborítja a társadalmi-gazdasági, sőt a politikai egyensúlyt.

„Az anyukám ott maradt a faluban az öcsémmel, hogy vigyázzanak az idősebbekre – meséli a 15 éves Hamad Hamdani. – Mindenképpen azt akarta, hogy én meg menjek el a nagybátyámmal Törökországba. Szerette volna, hogy legalább én biztonságban legyek, mert féltett az Azaz milíciától, amely ellenőrzése alá vonta a régiónkat.” Hamad Hamdani Aleppó északi határához közeli kis faluból származik, és három éve menekült el Szíriából, 2012 júliusában, miután az Asszad légierő bombázásakor egy „hordóbomba” megölte az édesapját. Néhány héttel később, egy kora reggel, a kamasz fiú elbúcsúzott az édesanyjától és felszállt a nagybácsi családjával együtt egy kiskamionra. A nagybácsi a kormány hadseregéből dezertált. A menekültek áradatában, egy óriási emberörvény közepén, minden egyes menekült saját egyéni drámáját éli át. Velük beszélgetve fellebben kissé a szíriai és a környező országokra kiható drámát takaró fátyol.

Kezdetben Hamad Hamdani és családja egy török táborban telepedtek meg a határ túloldalán, Kilis mellett, Oncüpinarban. Ez egyike annak a huszonkét központnak, amit 2011 óta Ankara a nyolc határmenti megyéjében nyitott meg. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR)[i] szerint a polgárháború elől 4 millió ember menekült el Szíriából, miközben 7,6 millió az országon belül menekült át egy másik régióba. Az ENSZ adatai szerint a külföldre menekültek közel fele (1,9 millió) él most Törökországban, 80 százalékuk táborokon kívül. Így Hamad Hamdani családja egy Gaziantep nevű kisvárosban kapott lakást, ahol ma már a lakosság 10 százaléka szíriai. Hamad Hamdani pincérként dolgozik, a nagybátyja kiszállító és mindenes a vendéglő konyháján. „Kezdetben, a kilisi táborban minden tiszta volt, és jól szervezetten folyt az élet – meséli Wael Hamdani, a nagybácsi. – Semmiben sem szenvedtünk hiányt, csak egy kicsit túlzsúfolt volt. De nem viseltem el a bezártságot, az állandó ellenőrzéseket a be- és kilépésnél. Nem azért vállaltam a dezertálás veszélyét, hogy be legyek zárva, mint egy kaszárnyában. Szükségem volt rá, hogy dolgozhassak, hogy szabadon mozoghassak, hogy eltarthassam a családomat.” Hamad Hamdani viszont sajnálja a tábort, ahol volt iskola, miközben most „sok ezer hasznos agyú fiatallal” együtt az utcákon kóborol.

 

Erős szorításban a török befogadási folyamat

A menekültáradat „hatalmas kihívást jelent Törökországnak”, mint azt Recep Tayyip Erdogan elnök mondta. A szervezési, ellátási és biztonsági szempontokon túl, Törökország politikai megítélésére is vigyáznia kell, ezért – ahogy Ali Bayramoglu újságíró fogalmaz – „a szíreket a lehető legjobb körülmények között” próbálja befogadni. A táborokat a török hatóságok közösen igazgatják az UNHCR-el, szigorú biztonsági és befogadási ellenőrzés mellett, távol a városoktól.

Ha valaki el akarja hagyni a központot, be kell jelentenie a hatóságoknak, hogy hova akar menni. Miközben Ankara megtiltotta az Iszlám Állam harcosainak, hogy az ország területére betegyék a lábukat, sokan a török sajtóban felhívják a figyelmet, hogy a hatóságok szemet hunynak a valóságos történések felett.

Egy második kihívás a török társadalom belső egyensúlyát érinti. A szír-török határ 800 km hosszú, és nagyon összetett vallási-etnikai népesség él ott, így türkmének, kurdok, örmények, ortodoxok, szunniták, alauiták, arabul vagy törökül beszélők: a török államnak egy évszázad erőfeszítésébe került a békés egymás mellett élés kialakítása. A különféle etnikumú menekültek megjelenése felélesztette ennek a közös történelemnek a megoldatlan problémáit. Gyakran vannak összetűzések. A nyár elején, a délnyugati régiókban az arabul beszélő törököket azzal vádolták meg a szélsőséges nacionalisták, hogy bátorítják a szír menekülteket az „arabizálás” megerősítése érdekében, főleg Alexandrette járásban, ami folyamatos vita tárgya Szíriával, amióta 1939-ben Törökországhoz csatolták.

Törökország 1951-ben írta alá a Genfi egyezményeket[ii], egy kiegészítő záradékkal, amely szerint azokat kizárólag az európai lakosságra alkalmazzák. 2013-ban Törökország elfogadott egy, a külföldiekre vonatkozó törvényt, miszerint a szír származású menekülteket nem utasítják ki, és könnyített eljárásban adják meg nekik a munkavállalási engedélyeket. 2014 áprilisában Ankara közvetlenül a miniszterelnöknek alárendelve, létrehozott egy migrációs központot. A török hatóságok egyébként nem zárkóznak el a végleges megoldások kialakítása elől sem: a török származású szíreket vagy a türkméneket még buzdítják is, hogy igényeljék a török állampolgárságot.

Végül a harmadik kihívás gazdasági. A helyi demográfiai növekedés, a lakbérek emelkedése és a növekvő létfenntartási költségek – de a csökkenő turizmussal kieső bevételek miatt is – a lakosság tartózkodó a menekültek befogadásával szemben. Mindeddig semmilyen komolyabb incidens nem történt, és általában is elmondható: az ország továbbra is biztonságos kikötője a menekülteknek. De a szíriai háború jó ürügyként szolgál a politikai stratégiáját a feszültségek fenntartására építő Erdogan elnöknek, aki ettől várja választói bázisának megerősödését[iii]. A nacionalista pártok a kormány szemére vetik, hogy megkérdőjelezi a török nemzeti identitást, miközben a szekuláris baloldaliak attól félnek, hogy a menekülttáborok az ISIS hátországává válnak. „Még 2011 előtt, a vízumkötelezettség eltörlése előtt, a szíreket örömmel fogadták Törökországban – magyarázza Nasser Ahssene, egy aleppói üzeletember, aki ma már Izmirben telepedett le. Költöttek és felélénkítették a kétoldalú kereskedelemet. Mára érezhetően csökkent a vendégszeretet. Ezért akarnak néhányan kivándorolni Európába.”

A menekültek befogadásának költségei állandóan növekednek. „Egyre nagyobb pénzügyi forrásokat költünk és ideje, hogy támogatást kapjunk” – jelentette ki szeptember közepén Numan Kurtulmus miniszterelnök-helyettes. Megítélése szerint összesen 7 milliárd dollárt költöttek el 2011 óta és az Európai Uniót „egoistának” nevezte és „mozdulatlansággal” vádolta.

 

Libanon helyzete és lehetőségei

Libanon a maga részéről ma már 1,1 millió menekültnek ad otthont, ami a helyi lakosság negyede. Törökországgal ellentétben, ez a helyi hatóságokat nem nagyon mozgatta meg. Ez nem meglepő, ismerve az ország politikai helyzetét: már egy éve nincs elnökük[iv], a parlament „önfelhatalmazás” alapján működik, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak a folyamatban lévő ügyek rendezésére jogosult. A határokat hol megnyitják, hol lezárják, az intézkedések minden érthető logika nélkül követik egymást. A politikailag lebénult Libanon csak az adott helyzethez alkalmazkodó kiegészítő intézkedéseket hozott: döntött arról, hogy befogadjanak-e vagy sem egy adott menekült csoportot, majd 2015 februárjában bevezették a vízumkötelezettséget. A sürgősségi helyzet ellenére, semmilyen pénzügyi támogatási programot sem léptettek életbe, egyetlen tábort sem alakítottak ki. Az ENSZ és sok helyi és nemzetközi nem kormányzati szervezet (NGO) segítsége ellenére, a menekültek magukra vannak hagyva egy szintén „magára hagyott” országban, mint azt sok fiatal libanoni mondja, akik egyre gyakrabban tiltakoznak a politikai osztály ellen.

Bejrútban, arra a kérdésre, hol vannak a szír menekültek, az utca embere gondolkodás nélkül válaszolja: „mindenütt és akárhol”. Az utcán sétálgatva nem ritkán azt látjuk, hogy a járda szélére húzódva, kicsit védve a széltől, egy egész menekült család eszik, abrosz helyett újságpapírra kiterítve valami egyszerű vacsorát. De gyakran találkozunk UNHCR feliratú sátrakkal is, a főváros néhány beépítetlen területén. Egy kávézó teraszán, a Hamra negyedben, beszélgetünk egy libanoni újságíróval, Radwan El-Zein-nel. „Először a gazdag szíriaiak jöttek. Azután a kevésbé gazdagok és most már szegények is érkeznek. Mindenki boldogul valahogy és mi is. Néhányan, megelégelve az egészet, visszatérnek Szíriába. Nemrég hallottunk egy fiatal újságárus fiú haláláról, akit itt mindenki ismert, amikor végül hazament, meghalt egy bombázáskor.”

Az „Orvosok Határok Nélkül” szerint, a szír menekültek többsége „pszichésen szenved” és nagy „létbizonytalanságot” él át. A Menekültügyi Főbiztosság viszont azért emeli fel a szavát, mert a 400 ezer szír gyerekből csak 100 ezer jár iskolába. A közelmúlt történelme, a szírek libanoni katonai jelenléte (1975-2005) örökségeként, a legtöbb libanoni aggódik, hogy olyan sokan érkeznek és attól is tartanak, hogy a menekültek számát erősen alábecslülik. A konfliktus 2011-es kezdete óta két kibékíthetetlen, egymással ellenséges csoportra szakadtak. Míg a szunniták többsége az ellenzéket támogatta, a Hezbollah egyre erősebben beszállt az Asszad rezsim védelmében. A keresztények hagyományosan megosztottak. „Egyes körökben, a szírellenes harag nem szűnt meg” – mint azt egy névtelenséget kérő maronita politikus mondja. „A határ túloldalán zajló polgárháborút részben büntetésnek ítélték meg azok ellen, akik megszálltak minket harminc éven át.” De persze jól tudják, hogy ez milyen jelentős veszély, amely destabilizálhatja az egész régiót. Ráadásul az a kockázat, amellyel a nem-muzulmán kisebbségek találják szembe magukat, ha az Asszad-rendszer összeomlik, már beigazolódott.

A Szíriával határos Bekaa szunnita régióban található Ersal városa. Ahogy a harcok kiéleződtek a Hezbollah által támogatott Asszad-rendszer és a különböző ellenzékiek – így az Al-Káidához közel álló Al-Nuszra – között, a menekültek áradata megnőtt, és a város lakossága megháromszorozódott. A fegyveres szír ellenzéki dzsihadisták beolvadtak a civilek tömegébe és megjelentek az Iszlám Állam zászlói. Erre válaszul a Hezbollah, amely pedig kötelezte magát, hogy kizárólag Szíria területén folytat harcot az Asszad-rendszer védelmében, a szunnita veszélyre hivatkozott. A véres összecsapásokban több tucat ember vesztette életét és a libanoni hadseregnek erőteljesen be kellett avatkoznia 2014 nyarán és 2015 májusában is.

Mivel Libanonban szervezett állami intézkedés nem nagyon történt, a vallási kötelékek szerepe megnőtt. A keresztény egyházközségek az egész ország területén aktívan és szolidárisan lépnek fel, minden vallási ágat képviselve és segítve, támogatva hittársaikat, akiket kiemelnek a menekültek közül. Ugyanígy Tripoli és Bejrút egyes szegényebb kerületei, ahova korábban a szír vendégmunkásokat fogadták be, most a menekülteknek nyújtanak tetőt a fejük fölé, mint ahogy Nahr Al-Bared, Chatila, Bourj Al-Barajneh, Aïn El-Héloueh – a palesztin menekülttáborok is. Egyes szír családok vidéken vagy a libanoni hátországban próbálnak megbújni, fizetség ellenében, kertészként vagy őrként ledolgozva eltartásuk költségeit. Néha, a korábbi ellenségességet közös akaratból feladják. Például az ország déli részén Bint-Jbeil megyében (ami pedig a Hezbollah fellegvára) sok, Derából és Rakkából menekült szunnita család is él. Ki nem mondott, de gondosan betartott törvénye a menekülteknek, hogy nem beszélnek politikai és vallási véleményükről.

 

A mindig befogadó Jordánia

A harmadik ország, amelyet közelről érint a háború, Jordánia, ahol 630 ezer szír menekültet fogadtak be, a Menekültügyi Főbiztosság szerint. Az ország mindig is befogadó volt. Az utolsó nagy hullám 2003-ban érkezett, Irak amerikai-angol lerohanásakor, amely egy jelentős (300 ezer irakiról beszélnek) iraki menekült áradatot okozott, akik leggazdagabb rétege Jordániában telepedett le. A többiek megtalálták a módját, hogy áttelepedjenek Európába, vagy visszatértek Irakba.

Ma, mint akkoriban is, a családi kötelékek összetartó ereje jól működik, mint a szíriai Dera és a jordániai Al-Ramtha megyék között. Két közeli város, amelyek egyike a határ egyik, másika a határ másik oldalán tovább terjeszkedik, régi társadalmi és kereskedelmi kapcsolataikra támaszkodva (vándorló nomádok, vegyesházasságok, feketekereskedelem, karavánszerájok…)

Derából származó két asszonnyal beszélgetünk. Az egyik az édesanyja, a másik a nagynénje két, még 2011-ben, a szíriai titkosszolgálatok által letartóztatott fiatalembernek. Egyetlen bűnük, hogy felírták a gimnázium falára „Erhal” (takarodj), ezért bebörtönözték és megkínozták őket. Az ő sorsuk miatt robbantak ki az első tüntetések, amelyek az elnyomás ellenére, átterjedtek az egész országra és véres megtorlásba torkolltak. „A gyereket nagyon rossz állapotban kaptuk vissza” – mondja Oum Kassem, az anya. „Semmit sem mondtunk, mit is mondhattunk volna? Nem akartunk elmenekülni, tehát kénytelenek voltunk tűrni. A házunkat mesterlövészek használták. Dera minden lakosa hasonló eseményeket élt át. Mindenki megmondhatja, hogy nem saját jószántunkból menekültünk el. Azt is mindenki elmodhatja Al-Ramthában, hogy befogadtak menekülteket.” Az az igazság, hogy a családi, vallási, törzsi vagy gazdasági szolidaritás egy nagyon erős érzelmi hullámra épült, olyan erősre, hogy maguk a város lakói is meglepődtek rajta. Mintha a múlt feléledt volna, és a régi Hurán régió teljes harmóniában élne még Galilea-val, ahol az emberek szabadon jártak-keltek.

Kevésbé gazdag, mint a török, de aktívabb, mint a libanoni szomszédja, a jordán kormány megpróbált segíteni a menekülteken. Az ország északi részén 2012 júliusában létrehozták a Zaatari tábort. Akkoriban Jordániának már volt némi gyakorlata az 1948-ban és 1967-ben menekülő palesztinokkal, majd az Irakból elmenekülő külföldi vendégmunkásokkal, akik az első Öböl-háború idején (1990-1991) érkeztek Irakból. És nem szabad elfelejtkezni a 2003-ban lerohant Irakból folyamatosan érkező különböző vallási üldözöttekről sem.

A jordánok és a szír menekültek közötti feszültség nagyon hamar felerősödött, ráadásul a szociális helyzettel elégedetlen helyi lakosság is elkezdett mozgolódni, így a hatóságok szorosabb felügyelet alá vonták a menekültkérdést. Megjelent a „tábor” kifejezés, ami a sátrak vagy lakókocsik csoportjait jelöli. Hivatalosan hat tábor létezik a legfontosabb északi városokban, és ezeken kívül is létesültek táborok, az ország középső részein, de ezeket elbontatják. A gyakorlatban a jordán kormány csak a 2012-ben létesült Zaatari és a 2014-es alapítású Azraq táborokhoz foglalt le telkeket, ahol 120 illetve 130 ezer menekültet szállásoltak el. A létesítmények kialakítását és működtetését 2012 óta 2 milliárd dollárra becsülik[v], ennek 90 százalékát külföldiek finanszírozták, köztük az Öböl-monarchiák.

A UNHCR látja el az azonosítással járó adminisztratív feladatokat és a szolgáltatások elosztását, de az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezetének tapasztalataira támaszkodva. Az ENSZ szerint általánosságban elmondható, hogy a szír menekültek befogadásának összköltsége 2015-ben 3 milliárd dollárra nőhet. Nem kevés összeg, ha összevetjük, hogy a Jordán Királyság 2014-ben csupán 854 millió dollárt kapott, vagyis csak 38 százalékát annak a 2,3 milliárdnak, amit a becslések szerint el kellett költenie.

Jóval kevésbé ellátott táborok az itteniek, mint a törökországiak. Zaatari és Azraq lassan városokká alakulnak át. A lakókocsik és más mozgatható lakhelyek – amiket Szaúd-Arábia küldött – váltják fel a sátrakat, fákat ültettek és az utcákat nagyon virágos nevekre keresztelték el, mint jázmin, akác, stb. Zaatari főutcáján boltok és a legkülönfélébb műhelyek sorakoznak. Sokan biciklivel közlekednek, amelyeket Amszterdam városától kapták. Részben az Egyesült Arab Emirátusok finanszírozza az infrastruktúra, a vezetékes kutak és a csatornák kiépítését. Az erőfeszítések ellenére e két, a sivatag kellős közepén létesített tábor nem nagyon barátságos és lakosságuk a 2013-as 156 ezrerről 79 ezerre csökkent idén augusztusra, vagyis harmadára a befogadó kapacitásnak. A menekülteknek csak egy vágyuk van, eljutni a városokba, így Ammanba, és ott beolvadni. Jordánia városi, de vidéki képe is, főleg északon, jelentősen változott. A szírek elismert iparosok és kézművesek, szakácsok és kereskedők, így jól boldogulnak. Kovács és asztalos műhelyek, vendéglők, nagykereskedelmek nyílnak szerte az országban. Az építőipar is fellendült, hiszen a gazdagabb menekültek részéről van kereslet lakásokra, míg a szír üzletemberek Al-Hassan ipartelepein keresnek beruházási alkalmakat, általában az élelmiszeripar területén, de más ágazatokban is. Ammanban megjelent például a leghíresebb, még 1885-ben alapított damaszkuszi fagylaltozó cukrászda cégére, a Bakdash, és már vannak olyan kávézók, ahol a szír menekültek szinte újrateremtették a régi életüket.

 

Már a jordán nemzeti identitást is veszélyeztető mérték

A megállás nélkül érkező új és újabb szír menekültek, akik életstílusa régebben mintául szolgált a jordán kispolgárok számára, ma már nem várt vendégeknek számítanak, és érezhető a hatóságok álláspontjának megkeményedése is. Szigorították a határellenőrzéseket, az illegális érkezők azt kockáztatják, hogy visszaadják őket a szír hatóságoknak, nem véve figyelembe, hogy ez milyen veszélyeket jelenthet. Tudni kell, hogy Jordánia, Libanonhoz hasonlóan nem írta alá a genfi egyezményt, így nem érzik magukra nézve kötelezőnek a védelmi kötelezettség záradékát. Ahogy Libanonban vagy Törökországban, a menekültek itt is a belpolitika csapdájában vergődnek. A „baloldali ellenzéknek” nevezett, haladó és imperializmus- ellenes csoportok a menekülteket a nemzeti identitás és Jordánia biztonságának veszélyeztetésével vádolják, miként az a Damaszkusz-barát sajtóban olvasható: „A országukból elmenekült szírek többsége azokhoz a társadalmi csoportokhoz tartozik, amelyek nem képesek alkalmazkodni se a szír pluralizmushoz, se a Sziriára jellemző életmódhoz. Elveszítésüket így nem kell demográfiai kivéreztetésként elkönyvelni[vi].” A 2013-as parlementi, majd helyhatósági választások után[vii], annak érdekében, hogy a tömeges elégedetlenséget átcsatornázzák és a Muzulmán Testvériség mozgalmának befolyását csökkentsék, a rendszer hagyta felerősödni az idegengyűlölet nyílt megnyilvánulásait. Így a bizalmatlanság folyamatosan nő, ahogy a dzsihadisták katonai sikereiről hallanak az emberek. A kormány viszont a menekültáradat által előidézett különleges helyzetre hivatkozik, hogy igazolja magát azon változások lassúságáért, amelyeket még 2011-ben, az „arab tavaszra” válaszul ígért meg a lakosságnak.

A szír menekültek nagyságrendje már nagyobb, mint az 1948-as palesztin menekülthullám volt, és nagy kérdés, mi az alapvető ok, ami ezt kiváltotta. A befogadó társadalmak rugalmassága, az a képességük, hogy kezelni tudják az alapvetően katasztrofális helyzetet, egészen figyelemre méltó. Ugyanakkor középtávon az országhatárok sorsa, amit részben a menekültek tömege, részben pedig a harcoló csoportok mozgása hígított fel, nagyon bizonytalanná vált. Törökország voluntarista, a megelőző csapásokra építő politikája éles ellentétben áll a szegényes libanoni és jordániai válasszal, miközben ez a két ország nyelvi és kulturális szempontból is nagyon közel áll Szíriához.

 

A szerző, Hana Jaber tudományos munkatárs a Collège de FranceArab világ kortárs történeti tanszékén.

Fordította: Morva Judit

 


[i]  2015 UNHCR country operations profile. Syrian Arab Republic . Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyar oldala: http://www.unhcr-centraleurope.org/hu/index.html

[ii]https://hu.wikipedia.org/wiki/Genfi_egyezm%C3%A9nyek

[iii] Akram Belkaïd: L’emballement guerrier du président turc [A török elnök háborús lelkesedése], Le Monde diplomatique, 2015. szeptember

[iv] Határozatképes parlament és Samir Geagea egyértelmű többségi támogatottságának hiánya miatt, két vezetője van az országnak. Szaad Hariri a szunniták Március 14 Szövetsége által támogatott Libanoni Erőkre támaszkodik és riválisuk Michel Aoun, a Szabad Hazafias Mozgalom vezetője, akik szövetségesei a siita Hezbollah-nak.

[v] Ez úgy 4,5 $/fő/nap. ~ 1245 Ft. Víz, villany, orvos, gyógyszer, étel, ital – a szerk.

[vi] Al-Akhbar, 2014. szeptember 11. A felháborodás miatt az újságnak elnézést kellett kérnie, amiért hagyta egy ilyen kommentár megjelenését.

[vii]Jordan : protests, opposition politics and the Syrian crisis , Arab Reform Initiative, 2014. július