hu | fr | en | +
Accéder au menu

Állatperek a középkortól a modern időkig

JPEG - 91.9 kio

Manapság, ha egy kutya megharap egy gyereket, akkor jogilag a kutya gazdáját tartják felelősnek, így bíróság elé kerülhet. A középkorban magának az állatnak kellett bíróság elé állnia.

1408-ban Franciaországban és határai környékén különös perek zajlanak. A Normandiai Hercegséghez tartozó Pont-de-l’Arche-ban és a Bar Hercegségbeli Saint-Mihielben sertéseket ítélnek akasztás általi halálra, mert gyermekek megölésével vádolták őket. Néhány évvel korábban, Falaise-ben egy nősténykocát embernek maszkíroznak, elítélnek, és a többi sertés előtt kivégeznek gyermekgyilkosság vádjával (1) .

Ilyen perek a keresztény Európában a XIII. század közepe óta a modern időkig folynak, a legtöbb ismert eset a XVI. században történik, majd mennyiségük a felvilágosodással, a boszorkányperek számának visszaesésével jelentős mértékben csökken. Ritkábban később is megjelennek, aminek a történészek szerint bizonyos jogi archaizmusok fennmaradásának megnyilvánulása lehet az oka. Edward Pyson Evans szociológus úttörő munkáiban valamivel több mint 200 esetet tárt fel a középkortól a XIX. századig a kontinensen (2) . A Francia Királyság területén Michel Pastouneau történész mintegy hatvan, 1266 és 1586 között megtörtént esetet jegyzett fel. Kisebb földrajzi egységeket tekintve: a lotaringiai és a Bar megyei levéltárakban a XIV. és a XVIII. század között harmincnégy esetről van adat – a dokumentáció valószínűleg nem teljes, és további kutatások újabb eseteket tárhatnak még fel. Az esetek többségében az adatok indirekt módon utalnak a történtekre, például elszámolásokat tartalmazó forrásokban bukkanunk rájuk, ahol az eljárási és kivégzési költségeket számolják el. Vagyis ezek az esetek annakidején nem keltettek akkora figyelmet, mint napjainkban.

Még inkább meglepő, hogy a perek az emberi bíróságok jogi procedúráját követik. Az állatokra úgy tekintenek, mint saját akarattal rendelkező tudatos lényekre, amelyek felelősek tetteikért, és képesek megérteni az ítéletet. Egy kocát és hat kismalacát 1457-ben, Burgundia hercegségben egy ötéves gyermek „meggyilkolásával” vádolnak meg. A gazdát ügyvédek védik, de az állatokat nem. A férfit mindössze a perköltségek megtérítésére kötelezik, a kocát bűnösnek mondják ki, és akasztásra ítélik, viszont a kismalacok megmenekülnek, mert bűnösségüket nem támasztja alá tanú.

Az emberekhez hasonlóan az állatokat is gyakran előzetesbe helyezik a vizsgálat idejére, olykor igen szoros őrizetbe, valószínűleg azért, mert különösen hevesen és sokkal kevésbé ésszerűen viselkednek, mint kétlábú társaik. 1408-ban több baka kapott 10 sous-t az őrizetükre bízott embergyilkos sertés felvigyázásáért, hogy „igyanak érte egy jót a kocsmában”. Pont-de-l’Arche-ban 24 napig tart a bebörtönzés.

A jogi intézmények szerepe véget ér az ítélet meghozatalával, amelyet aztán a közhatalom szervei hajtanak végre. Ugyanúgy, ahogy az emberi perek esetében, az ítélet függ attól, hogy milyen mértékű sérelem esett: elállhatnak az ítélettől, ha az áldozat túléli a sérelmet, mint például Hennecourt-ban (Vosges megye), a vádlottakat bizonyíték hiányában felmenthetik, mint például a Savigny-beli malacokat. Más esetben, ha a tettes nem azonosítható, az egész kondát megölhetik. Az emberekhez hasonlóan gyilkosság esetén az állatokat is akasztással sújtják. Előfordul, hogy a tetemeket bizonyos ideig lógni hagyják, hogy büntetésük bevésődjön az emberek tudatába. Ezek a jogi eljárások demonstratív jellegűek: Michel Pastoureau szerint a „jó igazságszolgáltatás” működését hivatottak megmutatni.

Bíróság színe elé citálják a kártevőket

A bíróság elé citált állatok szűk faji változatosságot mutatnak, a sertések dominálnak, a macskák és a bikák követik őket a sorban. Ez arra mutat, hogy a kérdéses korban a sertések voltak a legnagyobb számban jelen a falvakban és a városokban, mindenfelé lehetett vad kondákkal találkozni. Szabadon kószáltak az utcákon, tereken, a temetőkben, szinte a szemételtakarítók szerepét töltötték be. Nyugtalanítólag hatottak a városi vezetésre, mert félő volt, hogy megfertőzik a víznyerő helyeket. Emiatt tiltotta meg a lotaringiai herceg 1607-es rendeletében azt, hogy Nancy városában sertéseket neveljenek.

Nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt a veszélyt, amit a mezőgazdasági munkák idején egyedül hagyott gyermekekre jelentettek. A középkori parasztok végrendeletei tanúskodnak arról, hogy az apák kötelességüknek tekintették „felvigyázni a gyermekeikre mindaddig, amíg azok nem képesek megvédeni magukat a kutyáktól és a disznóktól”. Franciaországban, Nagy-Britanniában és Európában másutt is a bíróságok határozottan felhívják a szülőket arra, hogy vigyázzanak gyermekeikre, és felügyeljenek az állatokra.

A civil igazságszolgáltatási rendszer perei mellett régebbi és hosszabb ideig fennmaradó más peresítési forma is létezett: az egyházi igazságszolgáltatás által kezdeményezett eljárások során, amelyek a veteményeket veszélyeztető rovarok és rágcsálók ellen indultak. Az első adatolt eset 1120-ból, Laonból maradt ránk, ebben mezei egér és hernyó szerepelt, de találunk hasonló adatokat egészen a XIX. századig. 1692 és 1933 között (mielőtt a hercegséget Franciaországhoz csatolták volna) négy Lotaringiában feljegyzett eset alapján jól látható az ügymenet.

Amikor a helyi közösségek olyan mértékű károkozással találkoznak, amelyet maguk nem képesek megfékezni, az egyházi igazságszolgáltatáshoz fordulnak. Az utóbbi kiküldi az embereit, hogy citálják a bíróság színe elé a kártevőket. A meghallgatáson megjelent kártevőket felszólítják, hogy társaikkal együtt hagyják el az általuk veszélyeztetett területet. Ha ez megtörténik, akkor a közösség imával köszöni meg isten közbeavatkozását. Ha a károkozás folytatódik, isten bünteti meg a kártevőket. A bíróság általános körmenetet rendel el, amelyben keresztények és laikusok is részt vesznek – ennek végén áldozatot mutatnak be az ártalmas rovarok és rágcsálók ellen. Ennek esnek áldozatául a tomblaine-i nagy legelőket károsító szöcskék Nancy mellett, mint ahogy kilenc évvel később, az Eulmont falu szőlőültetvényeiben taroló négyszárnyú bogarak. A természeti egyensúly megbontása isten akarata, ez igazolja a perek lefolytatását.

A vadállatok többsége csak boszorkányperekben fordul elő. Ezekben a sátán farkas- vagy kutyafalka képét ölti, így támad meg állatcsordákat, egyedül járó embert, vagy tép szét gyermeket. Az ördög és a vámpírok, gonosz gazdájukhoz hasonlóan, felvehetik egy patkány, egy vadnyúl, egy holló vagy más madár, esetleg egy kóbor kutya formáját. A boszorkányperekben leggyakrabban szereplő állat a macska, ennek képében az ördög álmában támadja meg az embert vagy bölcsőjükben a gyermekeket.

Minden ítélet mélyebbre ássa a mágikus és babonás hiedelmek gyökerét

Eme igazságszolgáltatási gyakorlat megértéséhez több hipotézist is felvetettek: a népi babonák túlélését; a társadalomra nehezedő fenyegetések elhárításának szándékát; félelem keltését a kivégzett állat fajtatársaiban; másfelől arra való kísérletet, hogy megfordítsák a természet és a társadalom rendjét, mint a karneválok és macskazene alkalmával…

A mai napig egyetlen olyan jogi szöveg sem került elő, amely ezeket a jelenségeket keretbe foglalná. Ezek a bűnök a társadalom alapjai elleni támadásnak minősülnek: a gyermekek elleni erőszak szentségsértő, a kártevőknek tulajdonított mezőgazdasági károkozás a közösségek fennmaradását és stabilitását veszélyezteti. René Guichard filozófus szerint itt a bűnbak motívuma is felfedezhető. A bírák a bűnesetekben megláthatták volna egy globálisabb krízis megnyilvánulását, de ítéletükben ehelyett az egyedi esetekben keresték a társadalmat sértő jelenségek okát. (3) Robert Muchembled történész szerint ilyenformán minden ítélet mélyebbre ásta a mágikus és babonás hiedelmek gyökerét, és egyre nagyobb hatalmat tulajdonított a természetfölöttinek. (4)

Ezek a perek az iparosodást megelőző társadalmak vallási követelményeihez igazodnak. Kifejezik az ember és állat között isten által felállított hierarchiát. A Teremtés könyve szerint isten a maga képére teremtette az embert, hogy uralkodjék a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog”. Ha az állatok megsértik ezt az isteni hierarchiát, pernek kell helyreállítania a világrendet. Ebből alkot magának a társadalom egy önvédelmi mechanizmust, egy – középkori értelemben vett – valóságos ideológiát, „egy képzeletbeli struktúrát […], egy mentális reprezentációs rendszert, rítusokat és viselkedési formákat a tudatos és az öntudatlan mezsgyéjén, hogy a világ értelmezhető legyen, és ennek megfelelően lehessen hatni rá” (5) .

Egyfajta alkalmazkodásként és ráhagyatkozásként a perek értelmezhetővé teszik a kimondhatatlant, és visszaadják az embernek a kezdeményezés jogát az állatokkal való szoros közelség során keletkezett kockázatokban.

Laurent Litzenburger

A szerző, Laurent Litzenburger a lotharingiai egyetemi kutatóközpont (CRULH) beosztott kutatója.
Völgyes Gyöngyvér

(1Michel Pastoureau: Une histoire symbolique du Moyen Age occidental [A nyugati országok középkorának szimbolikus története] Seuil, Párizs, 2004.

(2Edward Payson Evans: The Criminal Prosecution and Capital Punishment of Animals [Állatok bűnüldözése és kivégzése], Heinemann. London, 1906.

(3René Girard: Les origines de la culture [A kultúrák eredete], Fayard, Párizs 2004.

(4Robert Muchembled: La violence au village (XV-XVIIe sicèle) [Kegyetlenkedés a falvakban a XV–XVII. században], Tournai, Brepols, 1989.

(5Mamury Chanuaou: Le Roi Arthus [Artúr király], Párizs, Seuil, 2009.

Megosztás