hu | fr | en | +
Accéder au menu

Az aszociálisok társadalma

JPEG - 819.9 kio

Közel két évvel a covid–19 világjárvány kezdete után egészségügyi szempontból nehéz lenne kiértékelni a különböző országok hatóságainak intézkedéseit.

A társadalom változása alapján azonban az értékelés zavarba ejtően egyértelmű: az egészségügyiek, a gondozók, az otthoni segítők, a házhoz szállítók, pénztárosok, takarítók stb., azok, akiket a hatóságok ünnepeltek és mi pedig 2020 tavaszán az erkélyekről megtapsoltunk, és a vírusos korszak hőseinek tartottunk, visszasüllyedtek abba a félhomályba, ahol a gazdasági rend általában is tartja őket. Az az ígéret, hogy „a válság után” a társadalmi különbségeket az határozza majd meg, hogy a köz számára hasznosak-e, végül csak nem vált valóra, mert a ténylegesen hasznos, sőt elengedhetetlen tevékenységeket végzőknek se a munkakörülményeik, se a munkájuk a társadalmi státusza nem javult.

A digitális óriáscégek nyertek

A digitális ipar számára viszont a covid–19 megnyitotta az utat a gyönyörök kertjébe: „Az öt legnagyobb technológiai vállalat – az Apple, az Amazon, az Alphabet, a Microsoft és a Facebook – együttesen 75 milliárd dollár adózás utáni nyereséget ért el a második negyedévben, ami majdnem 90%-kal több, mint egy évvel korábban” – írja a Financial Times szerkesztőségi cikke (2021. július 31.). A számviteli eredmény csak tükrözi termékeik térhódítását a mindennapi életünkben. És ez természetes, ha figyelembe vesszük, hogy a világjárvány elleni küzdelem a digitális szolgáltatásokra épült.

A karanténtől a távmunkán át a távoktatásig és a „védettségi igazolványig” a kormányzati döntések két megkérdőjelezhetetlen feltételezésen alapulnak.

Először is, az egészségügyi vészhelyzet miatt tiltott hétköznapi emberi kapcsolatok tulajdonképpen kibontakozhatnak az interneten is. Dolgozni (legalábbis annak, aki tud), tanulni, szórakozni, fogyasztani, kommunikálni, találkozni, művelődni, gondoskodni lehet, […] sőt az ellenőrzés is megoldható a képernyőn keresztül: mivel technikailag megvalósítható, ezért tehát szükségessé vált a társadalmi kapcsolatok digitalizálása.

Másodszor, a magántulajdonban lévő digitális platformok, amelyek ma már szervezői a közösségi élet egy jelentős részének, csak a piaci törvényeknek és a vezetőségük által meghatározott felhasználási szabályoknak engedelmeskedhetnek. Az állam nem rótt ki rájuk semmiféle korlátozást vagy kötelezettséget, amilyeneket általában kísérő előírásokként szokott, az ingyenes közszolgáltatások átruházásakor. A Szilícium-völgy sok vezetője mégis felhatalmazva érzi magát, hogy árusítsa azokat a szolgáltatásokat, amelyekből az állam kivonult. 2017-ben a Facebook alapítója felvázolta nagyszabású tervét: „hosszú távon kiépíteni azt a társadalmi infrastruktúrát, amely összehozza az emberiséget”, „a társadalom felfeslett szövetét” like-okkal szövi újra. „A Facebook közössége egyedülálló módon képes megelőzni a bajt, válsághelyzetben segíteni, vagy összehozni az embereket az újjáépítés érdekében” – mondta Mark Zuckerberg alapító, akinek 2,8 milliárd aktív felhasználója van a közösségi hálózaton.

E két tételből eredő kormányzati döntések alig ütköztek a társadalmi haladást képviselő pártok és szakszervezetek ellenállásába. Pedig maga a köztársasági elnök is elismerte, hogy „országunk ma teljes mértékben azoktól a nőktől és férfiaktól függ, akiket gazdaságunk nem ismer el és rosszul fizet”. (1) Eljött tehát az ideje annak, hogy a kollektív élethez nélkülözhetetlen tevékenységeket haladéktalanul átsorolják a fontos közszolgáltatás védett státusza alá. A lehetőséget akkor elszalasztottuk. Most, egy évvel később a végrehajtó hatalom vezetőinek látványos hízelgése az orvosoknak, ápolóknak, takarítóknak és tanároknak csak arra szolgál, hogy megerősítse a digitális iparág hatalmát – amely pedig éppen a közvetlen emberi kapcsolatok tagadását árusítja: a kapcsolatokat ott algoritmusok szabályozzák és titkosított számlálókkal értékelik ki.

A Szilícium-völgy vállalataira bízni a társadalmi kapcsolatok infrastruktúráját annál is inkább ellentmondásos, mivel alapítóik – akik szinte mind magányos, hallgatag, a kiváltságos rétegből származó fiatalemberek – ritkán mutattak hajlamot a gondoskodásra, a széles körű társadalmi kapcsolatokra, meleg barátságokra vagy kollektív lelkesedésre. Épp ellenkezőleg: a geek (2) szubkultúra, amelyet az introvertáltság és a videojáték-fórumokon jellemző frusztrált férfiasság jellemez, az empátia hiányát értékeli. Az enyhe autizmussal rendelkező isteneket tiszteli, mint például Elon Muskot, a Tesla főnökét, Peter Thielt, a Paypal társalapítóját és még másokat, akiket hivatalosan nem diagnosztizáltak. Olyannyira, hogy 2001-ben a Wired magazin egyik újságírója, a Szilícium-völgy akkori havi megmondója, az Asperger-szindrómát „geek-szindrómának” nevezte át: „Az iparágban gyakran viccelődnek ezzel: az olyan számítógép-fejlesztő cégeknél, mint az Intel, az Adobe és a Silicon Graphics, a keménymag programozói közül sokan hajnalban kezdenek dolgozni, és késő este mennek haza, órákon át kódolnak, közben megisznak több liter szódát, és valahol mind az Asperger-szindróma (3) mezsgyéjén élnek. Az ebben a rendellenességben szenvedő embereknek komoly beilleszkedési nehézségeik vannak, mivel képtelenek felfogni az emberi kapcsolatok hátterét képező nonverbális nyelvet. Ugyanakkor az érdeklődési körük közé tartozó területeken gyakran kivételes képességeik vannak.

Az emberek többségének a „távolságtartás” – amelyet a kormányok az egészség nevében kényszerítenek ki – erős frusztrációt okoz, miközben sok számítógép-fejlesztő mindennapja egyébként is hasonlóan telik, hiszen szívesebben töltik otthon, kényelmes zokniban az estéiket egy olyan alkalmazás kódolásával, amely a Harvardon tanuló diáklányok testalkatát értékeli, mint hogy beszélgessenek velük. A személyes beszélgetéseket átszövő hallgatólagos és burkolt kétértelműséggel szemben a digitális világ a számszerű mutatók nyers, mégis megnyugtató racionalitását kínálja a geek-eknek, ahol az érzelmeknek nem sok szerepük van. (4)

Az a tény, hogy az aszociálisok által létrehozott közösségi hálózatok strukturálják az egész világon a lakosság felének online kapcsolatait, az emberi kapcsolatok radikális változását tükrözi, ami a széttöredezett, rohanó, félelemmel teli társadalmainkban felfoghatatlan frusztráció forrása. „A modern nyugati társadalmak önelszigetelődése azt jelenti, hogy sokan feleslegesnek, nemkívánatosnak vagy bizarrnak tartják, hogy beszélgessenek embertársaikkal” – állapítja meg a The Economist című brit hetilap (2021. július 10.), egy felméréssorozatra hivatkozva, amely az idegenekkel való beszélgetés ősi, de hanyatlóban lévő gyakorlatának fontosságáról szól. Mindennapi életünknek egész területei kerültek át az online felületekre és ezt a folyamatot a járvány elleni küzdelem nevében hozott intézkedések erősen felgyorsították.

A számszerűsítés mindent eluralt

A digitalizációnak ez a legújabb hulláma sokak számára, különösen az oktatási ágazatban, aligha meglepő, hiszen egy régóta fennálló tendenciát terjeszt ki és erősít fel: a népesség kormányzását számok alapján. A 2000-es évek közepéig a baráti kötelékek, a szeretet, a csábítás, a kölcsönös figyelem, a kíváncsiság, az öröm, a harag és a bánat érzései még elkerülték a mennyiségi értékelés úthengerét, amely a XX. század közepe óta uralja a gazdasági és katonai világot. Ahhoz, hogy az érzelmek és a hangulatok digitális árucikké váljanak, a Szilícium-völgy zsenijeinek először mérhetővé kellett tenniük, azután rangsorolni a kapott értékeket és végül ebből személyes adatokat kellett előállítaniuk. A legtöbb alkalmazás, amely lehetővé teszi az emberek számára az online kapcsolatokat, jellegénél fogva a számokat helyezi az értékrendszer középpontjába, legyenek azok csillagok, kék hüvelykujjak, feliratkozások vagy szívecskék.

A civilizált társadalmak leglényegesebb tulajdonságait a számszerűsítés rendszere alá vonni ostobaság, ha megfigyeljük, milyen károkat okozott a teljesítménymutatók és számszerű célok zsarnoksága a közoktatásban, a kórházakban vagy a nagyvállalatoknál. (5) A probléma – emlékeztet Jerry Z. Muller történész a témának szentelt könyvében – nem a mérés, hanem a túlzott mérés; nem a mutatók, hanem a mutatók megszállott alkalmazása. (6) Rendeleti és normatív jellegük, amely a tapasztalat, a személyes megítélés és a történelmi visszatekintés rovására érvényesül.

Nincs ma még egy olyan közlési formanyelv a földön, amelyiknek a számoknál nagyobb egyetemes ereje lenne a leírásra és a meggyőzésre. Anélkül, hogy bárki is így döntött volna, a covid–19 világjárványt a számok és görbék nyelvén mesélik el, amelyeket az orvosi világból a médián és a politikán keresztül sietve ültetnek át a nagyközönség nyelvére. A szkópikus impulzusnak – vagyis annak a fékezhetetlen vágynak, hogy a képernyőn mindig meg akarjuk nézni a következő képet is, – a digitális megfelelője a napi számadatokra való izgatott várakozás. Megbetegedések, halálesetek, kórházi kezelések, intenzív osztályok kihasználtsága, oltási arányok, milliós halálozási számok: minden este az egészségügy főpapja sorolja a mutatók litániáját, amelyek jelentését és jelentőségét csak akkor vitatják meg, ha ellentmondanak a hatalom terveinek.

A számok szerinti kormányzás döntéseinek legitimitása ezeken a számsorokon alapul, amelyek azután visszaköszönnek az internetes oldalakon és az újságok címlapjain is. „Ki kell lapítani a görbét”, „át kell kerülni a küszöbérték alá”, „el kell érni a célt”: a pontszámok, a paraméterek és a hirdetőfalak észrevétlenül beléptetnek minket a pontozásos játékok világába, amely egy igazán hagyományos ösztönző a korlátozott személyes szuverenitással rendelkező egyének magatartásának fegyelmezésére – példa erre az óvoda. (7)

Elvakíttatva a statisztika csillogásától, az elkábult embereket megdöbbenti, hogy ez a vitathatatlannak tűnő helyzetkép nem veszi figyelembe – sőt elrejti – a lényeget: beteg a társadalom – a járvány ennek csak az egyik tünete –, létfontosságú, hogy hamarosan átalakítsuk.

Pierre Rimbert

Morva Judit

(1Emmanuel Macron a franciákhoz intézett felszólalása, 2020. április 13.

(3Steve Silberman: The Geek Syndrome [A geek-szindróma], Wired, San Francisco, 2001. december 1.

(4Penny Benford és Penelope Standen: The Internet: A comfortable communication medium for people with Asperger syndrome (AS) and high functioning autism (HFA)? [Az Internet: kényelmes kommunikációs közeg az Asperger-szindrómában (AS) és a magasan működő autizmusban (HFA) szenvedőknek?], Journal of Assistive Technologies, vol. 3, n° 2, Bingley (Egyesült Királyság), 2009. július.

(5L. Isabelle Bruno és Emmanuel Didier: L’évaluation, arme de destruction [Az értékelés, egy pusztító fegyver], és Alain Supiot: Le rêve de l’harmonie par le calcul [A számokba álmodott harmónia], Le Monde diplomatique, 2013. május és 2015. február.

(6Jerry Z. Muller: The Tyranny of Metrics [A mérőszámok zsarnoksága], Princeton University Press, 2018.

(7L. Serge Halimi: Tous des enfants Le Monde diplomatique, 2020. május, – magyarul Még gyerekek vagyunk címmel jelent meg: /archivum/2020-januar-december/263-...http://www.magyardiplo.hu/archivum/2020-januar-december/263-2020-majus/2856-meg-gyerekek-vagyunk.html

Megosztás