A szerző részletesen ismerteti a zsidókat sújtó megpróbáltatásokat. A német–szovjet paktum következtében Románia jelentős területet kényszerült átadni a Szovjetuniónak. A kivonuló román csapatok sok zsidót megöltek. A semlegességpárti II. Károly 1940. szeptemberében lemondott, és átadta a hatalmat Ion Antonescu marsallnak, aki száműzte az uralkodót, és a 19 éves trónörökös, I. Mihály került a trónra. Az egyre szélsőségesebb rendszer korlátozta a zsidók életlehetőségeit, és vagyonuktól is megfosztotta őket.
1941 januárjában a fasiszta Vasgárda fékezhetetlen légionáriusai pogromot rendezett Bukarestben és más városokban. Iasiban 13 000 zsidót öltek meg. Oroszország megtámadása, 1941. június 22-e után a román csapatok által a megszállt területeken, köztük Odesszában, zsidók tízezreit gyilkolták meg. Mintegy 150 000 állampolgárságuktól megfosztott román zsidót Transznisztriába száműztek, ahol mintegy kétharmaduk lett a járványok, az éhínség, az ivóvíz hiánya és a gyilkosságok áldozata.
A második világháborúban Bukarest Hitler egyik fontos szövetségese volt, mintegy egymillió román katona harcolt a németek oldalán. Az SS-sel egyeztetve, 1942 őszén minden előkészület megtörtént az országban élő zsidók deportálására, de Antonescu leállította az akciót. A zsidók sorsát alku tárgyává tette. Először Hitlertől a román hadsereg sztálingrádi áldozatvállalására hivatkozva Észak-Erdély visszaadását követelte. Később, a németek vereségét látva, a zsidók megmentése ürügyén a Szövetségeseknél akart menlevelet szerezni.
A felszabadulás után a román politikusok igyekeztek minimalizálni a holokausztot, és minden felelősséget a németekre hárítottak. A kollaboránsok elleni perekben egyre ritkábban hangzott el a „zsidó” szó. A megváltozott helyzetben Devillers nagyszülei teljesen eltávolodtak a zsidóságtól, ahova korábban se nagyon kötődtek. Ennek egyik lépése volt, hogy a nevüket románosították, Greenbergről Deleanura változtatták. Mindketten beléptek a pártba, és nagyapja a bukaresti tanács ipari részlegének lett a vezetője.
A szovjet befolyás alatt lévő országokhoz hasonlóan, az ötvenes évek elején zsidóellenes kampány kezdődött Romániában is. Kizárták a pártból, majd letartóztatták a rendszer második emberét, a fanatikus kommunista Ana Paukert, (született Hannah Robinsont) és más vezetőket. Paukert „a nemzetközi cionizmus fő ügynökének” nevezték. A zsidó funkcionáriusok eltávolítása országszerte megkezdődött. 1959-ben a központi pártlap, a Scîntea, „cionista fenyegetésről” írt. A zsidó fiatalokat kizárták az egyetemekről, és az ország elhagyására készülőket kirúgták a munkahelyeikről. A tisztogatás elérte a szerző nagyszüleit is. Nagymamáját, Gabriellát, a Zeneakadémia tanárát kozmopolitának minősítették, mert tanulmányait részben Párizsban végezte. Azzal is vádolták, hogy angol-amerikai kémekkel állt kapcsolatban. Később az állásából eltávolították és kizárták a pártból. Devillers nagyapjának, Henrynek is távoznia kellett a pártból, és elbocsájtották vezető tisztségéből. A vád az volt ellene, hogy nagy összegekért titokban román találmányokat adott el Amerikának. A másik „bűne” az volt, hogy akadályozta a főváros kenyérellátását. A család helyzete anyagilag is lehetetlenné vált, és a kivándorlásról kezdtek gondolkozni.
A külföldön élő zsidók között gyorsan elterjedt egy angol állampolgár, a Londonban élő Henry Jacober neve, aki pénzért képes volt Romániából embereket kihozni. Jacober tevékenységét 1958–65 között a londoni román nagykövetségre telepített Securitate-ügynökön keresztül intézte, de gyakran utazott Bukarestbe is. A „közvetítő” jelentős előleget kért, és a teljes előleget egy svájci bankszámlára kellett átutalni. Eredeti nevén Jacober Henrik Illés 1900-ban született az akkor Magyarországhoz tartozó Munkácson, amely az első világháború után Csehszlovákiához került. A két világháború között Bécsbe költözött, ahol megnősült. A házaspár később Londonba távozott, és Henrikből Henry Jacober lett. A cégbejegyzések szerint Jacobernek két angol vállalatban volt érdekeltsége.
Az „exportáruk” közé tartoztak Sonia Devillers nagyszülei, édesanyja és dédnagymamája is, akik 1961-ben hagyhatták el Romániát, és Párizsban telepedtek le. A család kimenekítéséért, Jacober 12 000 dollárt kért, amit a külföldön élő barátok és rokonok adtak össze.
A különböző titkosszolgálatok, a franciák, az angolok, az izraeliek és mások is figyelték Jacober tevékenységét, aki London elitnegyedében lakott. A román Securitate embereinek a többsége nem ismerte valódi szerepét, és azt feltételezték róla, hogy angol kém. Jacober nem fukarkodott az ajándékokkal, a korabeli román belügyminiszternek egy luxuskivitelű Jaguár kocsit ajándékozott, a Securitate vezetőit pedig lőfegyverekkel lepte meg. Henry Jacober, akit kapcsolatai gyakran csak a „csempésznek” neveztek, 1975-ben Londonban halt meg. A szerző nem tudta eldönteni, hogy Jacober elsősorban emberbaráti akciót folytatott, vagy inkább a pénzszerzés motiválta a tevékenységét.
A Les exportés ismerteti a londoni román nagykövetség és a Securitate illetékes igazgatósága között az 1961–62-ben létrejött „üzletekre” vonatkozó több üzenetváltást, amelyet Sonia Devillers a Securitate archívumában talált. Például, az egyik üzenet: 131 marha, 10 dán malac vagy 10 jersey tehén ellenében 22, 3–73 év közötti román állampolgárt engednek el, akik Izraelbe vagy Nyugat-Európába távoznának. Egy másik, 1960. március 17-i keltű üzenet: Bery Marcu, Vacaresti-börtönben őrzött politikai fogoly elengedéséért Henry Jacober elfogadta 15 marha, 2 jersey bika, 15 ausztrál merinó juh és 2 ausztrál merinó kos szállítását.
A könyv címe arra utal, hogy 1958–65 között a román titkosrendőrség, a Securitate, Gheorgiu Dejnek, a Román Kommunista Párt főtitkárának a jóváhagyásával, a legszigorúbb titoktartás mellett zsidók ezreit exportálta tenyészállatokért és mezőgazdasági felszerelésekért. Az „üzlet” annyira titkos volt, hogy a vezetés legfelső köréhez tartozó Nicole Ceausescu is csak 1965-ben, az RKP főtitkári tisztségébe történt megválasztása után értesült róla. Ceausescu a nemzetközi botrány elkerülése érdekében azonnal leállíttatta az akciót. Két évvel később a román vezető elhatározta az üzlet folytatását és közvetlenül Izraellel állapodott meg. Ezt követően a fizetés már nem áruban, hanem dollárban történt. Egyes személyek ára 2 000 és 50 000 dollár között változott, koruktól, szakképzettségüktől és családi helyzetüktől függően.
A könyv utolsó fejezetében a szerző említést tesz egy nem zsidó rendező, Oana Giurgiu Aliyah Dada című filmjéről, amely a zsidók exodusával foglalkozik. A kamera bemutat egy román városkát, ahol van zsidó temető, zsidó negyed, egy régi zsinagóga, de nincsenek zsidók. Hol vannak? Mind elmentek? A felelet az volt, hogy mindenki elment Izraelbe. A rendezőt azonban nem nyugtatta meg a válasz, és átkutatta az archívumokat Bukarestben és Izraelben, ahol sűrűn találkozott Jacober nevével.
Sonia Devillers azt írja, hogy „Anyámat, nagynénémet, nagyszüleimet és dédnagymamámat exportálták. Hasonlóan más árukhoz, felértékelték és külföldön eladták őket”. Majd így folytatja: „ez az emberkereskedelem méretében és időtartamában példátlan Európában. Először disznókért, majd Izraelnek dollárért”. Az „eladást” később kiterjesztették a Romániában élő német kisebbségre is, akiket Nyugat-Németországnak adtak el”. Radu Ioanid történész, jelenleg Románia Izraelben akkreditált nagykövete The Ransom of the Jews című könyvében részletesen foglalkozik a kivándorlókért fizetett váltságdíjjal. A történész azt írja, „az a borzalmas igazság, hogy a hetvenes években a Nyugatra emigrált személyekért váltságdíjat kellett fizetnie Izraelnek, Nyugat-Németországnak vagy Nyugaton élő családjuknak. A kivándorlókkal devizában történő üzletelés a Securitate Külföldi Felderítéssel foglalkozó Igazgatóságának a feladata volt.” A könyv idézi Ceausescu cinikus kijelentését, hogy „a zsidók és a kőolaj Románia legjobb exportárui”.
Két évvel a német újraegyesítés előtt, 1987-ben a román külügyminiszter hivatalosan bocsánatot kért, hogy deportálták a német kisebbség egyes tagjait és később pénzért eladták őket. Hasonló bocsánatkérés azonban nem történt az üldözött és kisemmizett zsidóktól. Az 1989-ben lezajlott összecsapásokat követő rendszerváltás után után 15 évnek kellett eltelnie, hogy a román kormány együttműködési megállapodást kössön a New York-i Shoa Emlékezet Bizottsággal. A hivatalos közlemény szerint, „a negyvenes években kialakult határokon belül [Észak-Erdély ekkor Magyarországhoz tartozott] nem volt Shoah.” Ez a megállapítás nagy felháborodást okozott. Ezt követően, a román köztársasági elnök kezdeményezésére Nemzetközi Bizottság alakult a zsidók ellen elkövetett bűnök kivizsgálására, amelynek elnöke Elie Wiesel, alelnöke pedig Radu Ioanid történész lett.
A múlt század harmincas éveiben 750 000 zsidó élt Romániában. A Bizottság jelentése szerint a Shoah idején mintegy 300 000 román, ukrán és Odesszában élő zsidót gyilkoltak meg. 1940–44 között az akkor Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyből 130 000 zsidót deportáltak Auschwitzba. A II. világháború befejezésekor Romániában 350 000 zsidó származású személy élt. A rendszer azonban gyorsan elfelejtette a történetüket. Azokét, akik meghaltak, és azokét is, akik élnek. Ceausescu megbuktatásakor, 1989-ben alig 10 000 zsidó élt Romániában. Fizikailag az országból eltűnt a zsidóság!
